Kazinczy-fa Keszthelyen

1817-től gróf Festetics György még nagyobb szabásúvá óhajtotta tenni az általa alapított Keszthelyi Georgicon immár húsz éve működő intézményének ünnepségeit, ezért Ferenc császár születésnapjára – hagyományt kívánva teremteni – a részt vevő és szereplő

553 Kazinczy Berzsenyi Dánielhez, 1810. május 4. KazLev, VII, 416. valamint Vö. Berzsenyi Dániel Kazinczyhoz, 1810. jún. 23. KazLev, VII, 534–536. A koszorú metaforát Kazinczy és íróbarátai gyakran használják egymásnak írott leveleikben a „koszorút nyert” formában, az ehhez szorosan kapcsolódó tömjénező beszédmód kíséretében. Vö.MERÉNYI 2000, 66–67.

554 A megkoszorúzás két fázisban zajlott le: Petrarca Nápolyban vizsgát tett Vergilius Aeneiséből Anjou Róbert szicíliai király előtt, majd Rómába utazott, ahol a király nevében Orso d’ Anguillaria gróf babérból készült koszorút helyezett a fejére. (A babérhoz maga Petrarca ragaszkodott, nem tudva, hogy Neró a Capitoliumon például tölgyfalevelekből font koszorúval koronázta a győztest.) Vállára palástot, kezébe tekercset, s Magister címet és római polgárságot kapott. A költő-koszorúzások ezt követően elterjedtek a Német-római Birodalomban, majd Franciaországban, Angliában, Dániában is, s a ceremóniát általában a király vagy egy megbízottja, később egyes kijelölt egyetemek végezték. Bizonyos koszorús költők kiváltságként elnyerték, hogy ők maguk is koronázhassanak költőket. Ilyen volt a német tudós-költő, Conrad Celtis, akinek fejére III. Frigyes font koszorút 1487-ben, Nürnbergben. A költő-koronázások azonban idővel fokozatosan nemcsak ünnepélyes külsőségeiket, de rangjukat, sőt, komolyságukat is elveszítették, s a XVII.

századra szinte kereskedelmi ügyletté silányultak. A gesztus szimbólum jellege azonban az antik minták és Petrarca személye (és az elnevezés: „koszorús költő”) miatt fennmaradt. A költők megkoszorúzásának eredetére nézve l. FLOOD 2000, 11–21. A koszorúzások történetét széles művelődéstörténeti és etnográfiai aspektusban mutatja be Takács Ferenc is, Vö. TAKÁCS 1997, 22–28., ahogyan a halottak koszorúzása kapcsán utal rá Kalla Zuzsa is, KALLA ZS. 1997, 112–114.

555 Kis János Kazinczyhoz, 1802. febr. 18. KazLev, II, 458.; KAZINCZY 2009, 557.; A Kisfaludy Károlyt érintő „magyar Petrarca” megnevezés mellett Kölcseyről elterjedt például a „magyar Schiller”, Kazinczyról pedig a hízelgő „széphalmi Goethe” megnevezés. Vö. PORKOLÁB 2005, 51. A pálmát e tárgyban mégis Festetics gróf viszi el, amikor egy levelében „Somogyi Kazinczy”-nak szólítja Berzsenyi Dánielt. Vö. MEZEI 1997, 175.

diákságon valamint a notabilitásokon kívül írókat is meghívott (elsősorban dunántúliakat, közöttük Kisfaludy Sándort, Berzsenyit, Horváth Ádámot, Dukai Takách Juditot, Horváth Ádámné feleségét, Kazinczy Klárát, Ruszek Józsefet). A költőktől a császárt dicsőítő alkalmi verset várt, hogy ezzel mintegy ízlés- és előadásmintát szolgáltassanak a diákoknak a szöveg-komponálás és előadás terén, s egyben a jövőbeni megfelelő közszereplésre buzdítsák őket. A meginvitált költők kezdetben vonakodtak, s változó létszámban voltak jelen az 1817 és 1819 között megtartott ünnepeken. Később már a diákság májusi vizsgái is kiegészültek a költők szerepeltetésével. A két napos Helikoni ünnep másnapján, a politikai közszereplők után következtek az írók felolvasásai és az ebéd szónoklatokkal, majd mindnyájan kivonultak a természetbe, ahol az ifjúság árkádiai hangulatot varázsolva, dudaszó mellett pásztortáncot járt, s dalolás közben a jelenlévő költők nevének örök emlékezetére egy-egy fát ültettek.⁵⁵⁶ Vacsora és táncmulatság zárták az estet. Mezei Márta a keszthelyi Helikon-ünnepekről szóló tanulmányában felhívja a figyelmet a ceremónia irodalmi szempontból kultikus vonásaira: „Minden együtt volt itt, ami az alkalmat a kultusz méltóságába emelte: szakrális igény, az esemény megszentelése misével (Pálóczi Horváth azt írta, hogy »mintegy Fő Papok« jönnek a Helikon felszentelésére); magasztaló szónoklatok hangzanak el, bemutatva az ünnepelt és az ünneplők emelkedett érzelmeit; a természetbe vonulás, a faültetés, a természet nagyságának bevonását jelentette az örök emlékezet jelölésében [...] a zene, a bál, a vacsora, a kultusz kommunitás-igényét reprezentálta. Az egész erősen teátrális jelleget is kapott.”⁵⁵⁷

Annak, hogy Kazinczyt Festetics miért nem hívta meg Keszthelyre, nem csupán az volt az oka, hogy a dunántúliakat részesítse előnyben. A gróf a börtönbüntetése után 1802-ben hozzá anyagi támogatásért forduló írót kurta, latin nyelven írt levél1802-ben elutasította, amiért Kazinczy évtizedeken át neheztelt, barátai előtt kamarási pozíciója féltésével, fukarsággal, ridegséggel vádolva Festeticset. A nyelvújítás kérdésében sem voltak azonos platformon. Kazinczy ugyanakkor nem vett tudomást a grófnak a magyar kultúra érdekében tett mecénási gesztusairól, s arról, hogy Festeticsnek korábbi, 1790-es, az

556 A Helikoni ünnepek programjára nézve vö. KOVÁCS 2000, 276. Az 1817-es ünnepség részletes leírását l.

KazLev, XV, 598–602. (Váczy János jegyzetapparátusában, a Tudományos Gyűjtemény nyomán.) Magától Kazinczytól sem idegen a faültetés gesztusa. Egy helyen azt írja levelezésében, hogy Indiában az a „Religió”, hogy mindenki ültessen egy fát (Vö. Kazinczy Dessewffy Józsefhez, 1817. jan. 24. KazLev, XV, 33.), egy másik helyen pedig azt olvashatjuk, hogy kegyeletből, Ráday Gedeon emlékezetére, akácfát ültetett (e gesztus szabadkőművességük révén külön jelentést is kapott) sírjára. Vö. Pesti Útam, KAZINCZY 2009, 340.

557 MEZEI 1997, 171.

udvarnak nem tetsző politikai lépései miatt ügyelni kellett minden cselekedetére.⁵⁵⁸ A keszthelyi mellőzöttség arra indította Kazinczyt, hogy olykor elmarasztalóan nyilatkozzon a Helikoni ünnepeken történtekről (Horváth Ádám és Berzsenyi tudósításaiból szinte minden apróságról tudott), olykor pedig, hogy kifejezze sértettségét. Ugyanakkor, ahogyan Berzsenyinek írja, szívesen ott lett volna ő is,⁵⁵⁹ hiszen egyfelől ritkán kínálkozott alkalma ilyen különleges, ünnepi – árkádiai díszletek között játszódó – ceremónián való részvételre, másfelől pedig irodalomszervezői szerepe megkívánta volna, hogy a hazai literatúrával kapcsolatos minden információ birtokában legyen. Nem kizárt, hogy a keszthelyi szimpozion létrejöttére féltékeny is volt, hiszen saját, 1791-ben tervezett árkádiai közösséget tervező–szervező igyekezete, (amit a Magyar Liget Pásztorainak Társasága elnevezéssel illetett volna) annak idején teljességgel kudarcba fulladt, ráadásul azt éppen egy főúr támogatásával kívánta elindítani.⁵⁶⁰ Széphalmi elszigeteltségében a szellemi közeget számára ez idő tájt is elsősorban a levél-társaság jelenti, s csak elvétve adatik meg számára (legfeljebb Pesten illetve erdélyi útján) az értelmiségi közösségi létnek az a formája, ahol szemtől-szemben eszméket cserélhet literátor társaival. (Berzsenyi Dániellel, például, bármennyire is tervezte, végül egész életében nem sikerült találkoznia.) A keszthelyi Helikon ünnepségek megdicsőítő gesztusa azonban – amely egyébként elsősorban a jelenlévő írók nevét róluk elkeresztelt fa ültetésének ceremóniájával⁵⁶¹ tette emlékezetessé – nem kerülte el őt sem. Festetics távollétében, 1818 februárjában fát avatott tiszteletére. Ugyanilyen facsemetét, sorbus aucupariát⁵⁶² ültettek és kereszteltek el ugyanakkor Csokonai Vitéz Mihályról is. Az eseményről az író Pálóczi Horváth Ádám leveléből értesült.⁵⁶³ A nevének szentelt fa keltette büszkeségéről talán Dessewffy Józsefnek számol be legleplezetlenebbül: „‘S te nekem nem örvendezel Keszthelyi megtiszteltetésemen? — Szeretném ha láttál volna mikor a‘ hírt vevém. Engem nem hágy-el az a‘ hit, hogy az Író maga adja magának mind az életet, mind a‘ halált. Azonban a‘

558 Festetics, Kazinczy és a Helikoni ünnepek témában lásd: KURUCZ 2009, 79–88.

559 A’ mit Festetics cselekvék, az nem csak szép, hanem nagy is, ’s idővel nagy hasznot hajthat. Ha Herodotus és Pindar olvashatták a’ népnek a’ magok Munkájikat, mi válhat még nékünk is Keszthelyből. [...]

Sajnálom, édes barátom, hogy ez nap közttetek nem voltam.” Kazinczy Berzsenyi Dánielhez, 1817. márc. 13.

KazLev, XV, 115.

560 Elképzelt társaságának főpásztora Batthyány-Strattmann Alajos lett volna. L. a tervezgetésekre nézve:

Kazinczy herceg Batthyány-Strattmann Alajoshoz, 1791. jan. 7. KazLev, II, 46–47.

561 Dávidházi Péter a Shakespeare-kultuszról írott könyvében bemutat egy kései, 1769-es stratforti Shakespeare-kultuszünnepet, ahol szinte a legfontosabb szereplő egy fa kupa pontosabban ereklye, amelyet abból a szederfából készítettek, amit még maga Shakespeare ültetett. Vö. D^ÁVIDHÁZI 1989, 50–54.

562 Madár-berkenye.

563 „Gr. Festetits, ámbár beteg vólt, 12-a Febr. meg-tartotta a’ Helicont most is; de tsak Ruszek Apát és Takáts Judit voltak a’ munkás tagok. Két fát ültettek most is, egyet neked, egyet pedig Csokonainak.” ( Horváth Ádám Kazinczyhoz, 1818. febr. 26. KazLev, XV, 489.)

Balatoni Helikon‘ Istenének kedvezése köszönetemet kívánja. [...] Még nem tudom, az én fám nem bodza e. — Annak örűlök hogy nem én magam ültettem fát magamnak.”⁵⁶⁴ Döbrentei Gábort is értesíti az őt ért megbecsülésről, s a neki írt levélben külön kiemeli

„elsőségét”: „Keszthelyi megtiszteltetésem nékem egész váratlanul jött. [...] ‘s ha magamat már méltónak ítéltem volna is, azt csak nem várhattam ‘s nem vártam, hogy azok közt a‘

kik jelen nem voltak az innepen, én koszorúztassam-meg l e g e l s ő b b e n.”⁵⁶⁵ Örömét megosztja Szentgyörgyi Józseffel⁵⁶⁶ és Kis Jánossal is, utóbbinak megírva, hogy immáron ő is „Keszthelyi ember” lett. Sőt, úgy látszik, végre félreteszi megbántottságát, s versben is, levélben is, megköszöni a gróf kegyes gesztusát – a levéltervezetet mellékletben megküldi Kisnek is, Dessewffynek is. Levelében ajánlkozik Festeticsnek, hogy nyáron tiszteletét teszi nála, hiszen illő, hogy végre megpillanthassa „a nagy férjfit, a‘ kinek emlékezte örök áldásban lesz a‘ nemzet előtt”. Tervezett nyári útján – írja a grófnak –, meglátogatná még Kisfaludyt, Berzsenyit, de rajtuk kívül felkeresné a vidék nevezetes helyeit is: „Szigethet és Csáktornyát, hol a‘ két Zrínyi a‘ Dicsőségnek élt.” A levél záró sorából kultikus érzés árad, amely már a „nagy”-ság, a köznapi fölé emelkedő formátumosság puszta „látása”-kor elfogja (a puszta látványtól „emelkedik a‘ szív” – írja), s amelyről úgy gondolja, hogy azt meg kell őrizni és át kell adni az utókornak. ⁵⁶⁷ Az erdélyi út apropóján Kazinczynak a nagy történelmi személyiségek iránti kultikus tiszteletével és emlékeivel, valamint a kegyeleti érzés áthagyományozásának szükségességével kapcsolatban Horváth János rámutat, hogy Kazinczynak „a kegyelet egyébként is egyik leggyökeresebb érzése. A gyulafehérvári bibliotékában megmutatják neki Pázmány téntatartóját s porzóját a tálcával; ujjaival érinti a „szent ereklyét‖ [...]. „Hunyadi János sírkövére ráteszi óráját és jeggyűrűjét, „hogy ezáltal szenteltetést vegyenek‖ – tudják meg ezt gyermekei „s menjen által – úgymond – érzésem minden maradékaimra!”.⁵⁶⁸

A dicső múlt emlékezetének ápolása tehát elsősorban társadalmi kötelezettséget jelent az emlékezők számára. A keszthelyi fa-avatás annak bizonyosságát erősíti meg az íróban, hogy egy szűkebb közösség döntése révén ő maga is tagja az emlékezetre méltó személyek körének, akik előtt minden bizonnyal kegyelettel fog tisztelegni az utókor. Az

„én tehát Keszthelyi ember vagyok” kijelentés mindezek öntudatos tudomásul vételét

564 Kazinczy Dessewffy Józsefhez, 1818. márc. 30. [?] KazLev, XV, 553–554. Nem sokkal több, mint tíz év múlva, pannonhalmi útján, Kazinczytól már ez a gesztus sem áll olyan távol.

565 Kazinczy Döbrentei Gáborhoz, 1819. márc. 7. KazLev, XVI, 317.

566 Vö. Kazinczy Szentgyörgyi Józsefhez, 1818, márc. 29. KazLev, XV, 541.

567 Vö. Kazinczy Kis Jánoshoz (csatolva: Kazinczy Festetics Györgyhöz szóló levelének szövege), 1818.

márc. 29. KazLev, XV, 539.

568 HORVÁTH 2006, 821. Az eseményről beszámol az író beszámol Horváth Ádámnak, Vö. Kazinczy Horváth Ádámhoz, KazLev, XIV, 1816. szept.13. 281.

jelenti. Éppen Kis Jánosnak fejtette ki tizenöt évvel korábban, hogy életének egyik fő célja nemes tettekkel arra törekedni, hogy fennmaradjon nevének örök emlékezete: „Nekem pedig, édes barátom, – írja – az a‘ halhatatlanság az eggy bálványom”⁵⁶⁹