• Nem Talált Eredményt

6. 3 Katolikusként hirdesd az evangéliumot!

Az evangélium örömhír: Isten minden embert üdvözíteni akar, s Krisztus megváltó halála

minden ember számára lehetővé tette az üdvösség elnyerését. Így minden emberi életnek

értelme és örök távlata van. A katolikus egyház tagjaként úgy tudod hirdetni ezt az

öröm-hírt, ha tudatosítod magadban és nem keresztény embertársaidban is, amit a zsinati atyák

így fogalmaztak meg: a katolikus egyház semmit sem utasít el abból, ami a nem keresztény

vallásokban igaz és szent. Őszinte tisztelettel szemléli ezeket az élet- és magatartásformákat,

tanításokat és erkölcsi parancsolatokat, melyek sokban különböznek attól, amit ő maga hisz

és tanít, mégis nemritkán tükrözik annak az Igazságnak sugarát, aki megvilágosít minden

embert. Az egyház azonban annak is tudatában van, hogy továbbra is hirdetnie kell

Krisz-tust, akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét, s akiben Isten mindeneket

kiengesztelt önmagával. „Buzdítja tehát gyermekeit, hogy okosan és szeretettel folytatván a

párbeszédet és együttműködve más vallások követőivel, tanúskodjanak a keresztény hitről

és életről; s ismerjék meg, becsüljék és támogassák a náluk található lelki, erkölcsi és

társa-dalmi-kulturális értékeket” (vö. NA 2).

JEGYZETEK

Bevezetés – 1. Etnikai vallások 1 Vö. Lumen Gentium 1

2 Gustav Mensching: Die Religion. Stuttgart, 1959, 18–19. o.

3 Vö. Karl Rahner: Az Ige hallgatója. Budapest, 1991, Gondolat.

4 Történetileg a nagy világvallásokat és a kiválasztott etnikai vallásokat csak a II. Vatikáni Zsinat időszakáig mutatjuk be: ez a zsinat volt az, amely a korábbi évezredekre is visszatekintve elő-ször fogalmazta meg ünnepélyesen az egyház hivatalos álláspontját a vallásokkal kapcsolatban.

5 A kínai pinjin szó jelentése: fonetikus ábécé, a kínai írott nyelv (a mandarin) latin betűkre való átírása a pekingi dialektus alapján.

6 http://www.zeno.org/Philosophie/M/Anonym/Li+Gi+-+Das+Buch+der+Riten,+Sitten+

und+Gebräuche/4.+Die+Sitte/11.+Kapitel/8.+Die+kosmische+Bedeutung+der+Sitte 7 https://shijing.de/?page_id=83

8 https://terebess.hu/keletkultinfo/konfuc1.html 9 http://www.acmuller.net/con-dao/greatlearning.html

10 Weöres Sándor (ford.): Tao te king. https://terebess.hu/keletkultinfo/utereny.html

11 www.encyclopedia.com/religion/dictionaries-thesauruses-pictures-and-press-releases/kami-no-michi

12 http://jinja.or.jp/modules/pico/index.php?content_id=10

13 https://antar.org.au/sites/default/files/paul_keating_speech_transcript.pdf

14 Vö. J. W. Harris: One Blood. Canberra, 1990. http://www.chr.org.au/page1.html. A könyv címe (Egy Vér) arra a keresztény felfogásra utal, hogy Isten egy vérből teremtette az egész emberi nemzetséget (vö. ApCsel 17,26).

15 Vö. Harris: i. m. 29. o.

16 Vö. Harris: i. m. 541–542. o.

17 Vö. Harris: i. m. 48. o.

18 Vö. Harris: i. m. 543. o.

19 Vö. Harris: i. m. 17. o.

20 Vö. Luca Cellini: Gli aborigeni e il Tempo del Sogno. https://www.pressenza.com/it/2016/02/gli-aborigeni-e-il-tempo-del-sogno/

21 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/csurunga.html

22 https://www.sarmy.org.au/Resources/Articles/reforming-society/Eternity-Now-Aboriginal-Concepts-of-Time/

23 Vö. Luca Cellini: i. m.

24 Vö. A. P. Elkin: Ausztrália őslakói. Budapest, 1986, Gondolat, 182–183. o.

25 Vö. Elkin: i. m. 157–158. o.

26 Vö. Harris: i. m. 59. o.

27 Vö. Idowu: Olodumare: God in Yoruba Belief. London, 1962, Logmans, 204. o.

28 Vö. Idowu: i. m. 38–47. o.

29 Vö. Idowu: i. m. 170. o.

30 Vö. Idowu: i. m. 194. o.

31 Vö. Toyin Falola, Akíntúndé Akínyemí (szerk.): Encyclopedia of the Yoruba. Indiana University Press, 2016, 287. o.

32 J. Omosade Awolalu, P. Adelumo Dopamu: West African Traditional Religion. Macmillan Nigeria Publishers, 2005, 212–215. o.

33 Morris Wolf: Iroquois religion and its relation to their morals. New York, 1919, 24–49. o.

https://quod.lib.umich.edu/g/genpub/ABF3491.0001.001 34 Vö. Morris Wolf: i. m. 31. o.

35 http://whisperingbooks.com/Show_Page/?book=Legends_Of_The_Iroquois&story=How _Good_And_Evil_Came_To_Be

37 https://www.leportedellanno.unito.it/ind_morti_irochesi.html

38 https://www.indianz.com/News/2015/04/16/doug-georgekanentiio-death-rit.asp 39 https://www.cpd.utoronto.ca/endoflife/Slides/PPT Indigenous Perspectives.pdf 40 Vö. Morris Wolf: i. m. 24. o.

41 http://www.peacecouncil.net/noon/understanding-haudenosaunee-culture

42 L. H. Morgan: The League of the Ho-dé-no-sau-nee or Iroquois. Published by Sage and Brothers, Rochester, 1851.

43 Vö. Morris Wolf: i. m. 57. o.

44 https://fr.wikipedia.org/wiki/Tezcatlipoca

45 Tlalok alakja Passuth László világhírű művében, az Esőisten siratja Mexikót című alkotásban jele-nik meg regényes formában. Vö. https://mek.oszk.hu/01400/01439/

46 https://hu.wikipedia.org/wiki/Azték_teremtésmítosz 47 https://en.wikipedia.org/wiki/Five_Suns

48 https://en.wikipedia.org/wiki/Aztec_religion#Cosmology_and_ritual 49 https://fr.wikipedia.org/wiki/Ilhuicatl-Omeyocan

50 https://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/isteneknek-embert 51 Uo.

52 https://ezmegamaz.blog.hu/2012/06/01/aztek_vallas

53 https://en.wikipedia.org/wiki/Aztec_religion#Cosmology_and_ritual

54 https://worldhistory.us/latin-american-history/inca-mythology-the-realms-of-hanan-pacha-kay-pacha-uku-pacha.php

55 Comentarios Reales de los Incas. https://archive.org/details/primerapartedelo00vega 56 https://howtoperu.com/the-three-pacha-realms-of-inca-mythology/

57 https://www.ticketmachupicchu.com/moral-code-values-inca-society/

58 https://hirmagazin.sulinet.hu/HU/pedagogia/isteneknek-embert;

http://ib.frath.net/w/Inti_Worship

59 http://lexikon.katolikus.hu/Ö/őskinyilatkoztatás.html

60 Vö. Turay Alfréd: A Messiás a liturgikus évben. Vác, 2018, 205–217. o.

https://mek.oszk.hu/18600/18667/18667.pdf

61 https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-assisi-szent-ferenc-naphimnusz 62 https://www.britannica.com/topic/Inti-Inca-Sun-god

2. A hinduizmus

1 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/veda.html 2 https://hu.wikipedia.org/wiki/Bráhmanák

3 https://terebess.hu/keletkultinfo/upanisadok.html 4 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/vedanta.html 5 https://terebess.hu/keletkultinfo/bhagavad.html 6 https://hu.wikipedia.org/wiki/Darsana

7 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/manu.html 8 https://terebess.hu/keletkultinfo/ramajana.html 9 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/purana.html 10 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/adi_granth.html

11 Vö. Malik Tóth István: Az isteni hattyú. Srí Rámakrisna Paramahansza élete és tanítása. Budapest, 2006, Ursus Libris.

12 Vö. Mahátma Gandhi: Hinduism. In: Young India, 1921. okt. 6.

13 H. Glasenapp: Az öt világvallás. Budapest, 1984, Gondolat, 42. o.

14 Kozma András: A hindu istenalakok szimbólumai. Budapest, 2001, Saxum, 20. o.

15 Vö. Rudolf Otto: Das Heilige. https://archive.org/details/RudolfOtto_dasHeilige 16 Malik Tóth István (ford.): Kabír misztikus dalai. LXIX. Budapest, 2007, Filosz.

17 https://hu.wikipedia.org/wiki/Jóga-szútrák 18 https://hu.wikipedia.org/wiki/Brahma-szútra

19 Young India, 1931. ápr. 2.

20 Malik (ford.): i. m. XLI.

21 https://hu.wikipedia.org/wiki/Káli_(istennő) 22 Young India, 1926. dec. 30.

23 Young India, 1928. jan. 19.

24 Vö. Eckhart: Intelmek és tanító beszédek. Budapest, 2000, 161. o.

25 Vö. Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz. Budapest, 2014, Spirituart Jóga Alapítvány.

3. A budhizmus

1 https://hu.wikipedia.org/wiki/Páli_nyelv 2 https://hu.wikipedia.org/wiki/Dharma_(vallás) 3 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/karma.html 4 https://terebess.hu/keletkultinfo/palikanon.html 5 https://hu.wikipedia.org/wiki/Szútra

6 https://hu.wikipedia.org/wiki/Hínajána 7 https://hu.wikipedia.org/wiki/Mahájána

8 https://hu.wikipedia.org/wiki/Dhjána_a_buddhizmusban 9 https://hu.wikipedia.org/wiki/Csan

10 https://hu.wikipedia.org/wiki/Zen

11 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/szukhavati.html 12 https://terebess.hu/keletkultinfo/sinran.html

13 https://hu.wikipedia.org/wiki/Vadzsrajána

14 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/mantra.html 15 https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/mandala.html 16 https://hu.wikipedia.org/wiki/Tibeti_buddhizmus 17 https://hu.wikipedia.org/wiki/Dalai_láma

18 https://a-buddha-ujja.hu/pitaka/majjhima

19 https://a-buddha-ujja.hu/mv-1.1.5-8/hu/vekerdi-jozsef 20 https://www.sacred-texts.com/bud/udn/index.htm 21 https://mek.oszk.hu/00100/00165/00165.htm 22 Uo.

23 https://a-buddha-ujja.hu/dn-16/hu/vekerdi-jozsef

24 https://en.wikipedia.org/wiki/Samskara_(Indian_philosophy) 25 https://terebess.hu/keletkultinfo/szutta.html

26 https://a-buddha-ujja.hu/snp-2.14/hu/kolozsvari-agnes 27 https://read.84000.co/translation/UT22084-046-001.html 28 https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Jusztinusz

29 https://hu.wikipedia.org/wiki/Pszeudo-Dionüsziosz

30 Dionüsziosz Areopagitész: Misztikus teológia. In: Az isteni és az emberi természetről. Görög egyházatyák.

Budapest, 1994, Atlantisz.

31 https://hu.wikipedia.org/wiki/Eckhart_mester 32 https://hu.wikipedia.org/wiki/Nicolaus_Cusanus 33 https://www.augustinus.it/latino/trinita/index.htm

34 H. Denzinger – P. Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Buda-pest, 2004, Szent István Társulat. Rövidítve: DH.

35 Vö. Eckhart: i. m.

4. A zsidó vallás

1 https://hu.wikipedia.org/wiki/Próféta 2 https://zsido.com/tema/biblia/

3 http://lexikon.katolikus.hu/T/teofánia.html 4 http://lexikon.katolikus.hu/B/bírák.html

Outline

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK