119. Cs. Nagy Ibolya:
Kalász László: Mintha rögtön meghalnék
Kockázatos eljárás kötetcímet, esetleg kötetnyitó verset egy-egy alkotói periódus lényegkiemelı jelzésének, valamely mővészi hitvallás meghatározó, összefoglaló kifejezésének tekinteni: hiszen a címadás nemegyszer csupán a kényszerő választás eredménye, szükségkép-peni szőkítése, szavakba, tımondatokba tömörítése a sokágú lényeg-nek. Kalász László új, ötödik, s az ötvenesztendıs költı születésnap-ját is jelzı verseskönyve, a Mintha rögtön meghalnék azonban a cím-fejtés dolgában ezt a kockázatot valójában a minimumra csökkenti. A címadó vers az emberséges élet belsı parancsát fogalmazza: s Ka-lász László ezzel az egyre nehezebben teljesíthetı életprogrammal győri maga mögé az évtizedeket, írja, tapasztalások kudarchalmait ta-posva is, verseit. Hasonlóképpen találónak, vallomásosnak kell érez-nünk a másik könyv, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Mő ve-lıdési Osztálya s a Magyar Írók Szövetségének észak-magyarországi csoportja kiadásában most megjelent kis válogatás, a Színt vallok a szelekkel címadását is: mert a jövendıfürkészı bizalom Kalászt e ku-darchalmok láttán is makacsul eltölti. Teoretikus bizodalom ez, a lét
konkrétumai inkább őznék a letargia, a pánik, az érzelmi sokk irányá-ba az embert, de a költı piruló paradicsomokban, kékülı karalábék-hoz, ívesen hajló domboldalakban, tiszta vizekben, friss szelekben, vagyis a mindig és mindenkor újjáéledı természetben, az emberi nem végsı menedékében bízik. Ehhez a bizodalomhoz nagy önuralom és mélységesen mély hit kell: hogy a személyes és az egyetemes lét csorbulásai, csonkaságai, az amputált remények, a most csalódás bokrai ne kezdhessék ki az emberiség és a természet majdani, újbóli egymásra találásának ígéretét.
Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy Kalász László emberi-poétai arcu-lata ― az életmővet felölelı válogatás és az új kötet tanúsága szerint is
― nem változott lényegesen a idık során. A költı a maga helyét keresi a világban, elemzett és józanul bemért létállapotról, feladatkörrıl tudósít. A képzelet többnyire a reáliákkal játszik, a képrendszer motívumai a való vi-lág realista jelzéseibıl vétetnek, a vers a tapasztalás rímes közlése, a lét primer tüneteinek olykor áradó líraiságú leírása. Közérzetlíra Kalászé: de nem a köldöknézı fajtából való. Tisztességvágya példaértékő, költészete megnyugtató szín líránk palettáján. Lehetne talán felkavaróbb is: számos verse a bizonyság rá (a Ne dőts ki szél! darabjaira, a Hát hol vannak, s az ehhez a versekhez hasonló költeményekre gondolunk elsısorban), hogy az érzékelés pontos, az ítélkezés kíméletlen is tud lenni: ha a személyi-ség eredendıen szelídebb erıit felkorbácsolja az indulat.
Új könyvének motívum-összetétele, líraképlete hasonlatos a ko-rábbiakéhoz: Számadásigénye permanens (Nıttön nı, Amikor al-szunk, Ez az ég). Ez az élményréteg jobbára a megvalósulással soha-sem azonos értékő célok és remények ellenpontozó megvallásában nyilatkozik meg, s önelemzı józanság jellemzi a verseket. Tett és em-ber megméretésekor ― Kalász szerint ― többnyire az ember ― ön-maga ― bizonyul valamiképpen alkalmatlannak. Az alkalmatlanság tünetei persze sokfélék lehetnek: közöttük van a csörtetésre való al-kalmasság hiánya is. E témakör néhány verse azonban, s mindenek-elıtt a Kardoddal, a tett halálát nem az emberi gyarlóságban, esendı -ségben véli megtalálni: inkább az ellenség hiányában. Kortünet kifeje-zıje ez a vers: bizonytalanná váltak az emberi értékek és minıségek, s nemcsak olyan értelemben, ahogyan Ady, József Attila érzékelte.
Nemcsak úgy: nincs akinek az ember megadja magát! Úgy is, aho-gyan például Kalász László költeményeibıl s csokornyi elbeszélésébıl olvasható ki: nincs nyílt sisakú ellenség, nincs vért vért elleni támadás.
Tisztességnek álcázott sandaság, erınek feltőnı bizonytalanság, cél-nak kikiáltott szivárvány, cselekvésnek látszó pótcselekvés: a költı ki-vont karddal, az életével áll a szétfolyó indák között:
kivont életeddel kivont életeddel: kardoddal nyesed a világ végeit a világ végeit nyesed:
itten-tıl ott-ig vagdosod ormányait-kunkorjait s nem leled ellenségeid nem találod elleneid
csak disznó s nem sorsod röfög az elkajmult fülő világban állj mégis: teljes életeddel kivont karddal
érette bátran
Kalász költészetének nem a legjellemzıbb, de a legfigyelemre-méltóbb árnyalataira mutat a Kardoddal: a legjobb lehetıségekre, a legbiztatóbb irányra.
A halál ― épp a természetközeli létfilozófia miatt ― gyötrı erıvel sohasem támadott Kalászra. Az elmúlásélményt kibeszélı versek most sem árulkodnak keserves mögöttes küzdelmekrıl (Mint tudnék én, Tavasz lesz). A motívum szinte kizárólagosan a természetszimbo-lika köntösében tőnik föl, a szükségszerőség bölcs belátásával elfo-gadhatóvá szelídítve.
Hangulatskálájában viszont árnyaltabb, sokszínőbb az új könyv. Az öntörvényőség kiéneklése, a megvallott „leszerelés”, kivonulás, a hét-köznapi, apró boldogságok elfogadása, a természetszeretet, az okos önvizsgálat hol a már ismerısen szelíd, hol viszont keresı, ironikus közelítésben mutatja magát. Különösképpen az utóbbi erısödött: a költı öniróniája konstruktív versteremtı erıvé lesz (Elnézem Berzse-nyi…). A kudarcok ironikus-önironikus feldolgozása, bár a vesztesé-gek súlyát nem csökkenti, az átélı személyiség erıtartalékaira utal. S utal a témától való távolság jótékony hatására: a megélt élményt már megítélhetıvé érlelte vagy az idı, vagy az eszmei-érzelmi fölény. Ez a fajta, rejtızködıen ironikus hangvétel sejthetı a számadásélményt számon kérı hangsúllyal szigorított versek esetében is: a Talán az Is-ten, a Vad, kék lovak, a Nyeltem, a Ha lesz is gyümölcs soraira gon-dolunk. Merészebb, meghökkentıbb itt a képalkotás, sejtelmes, misz-tikus fátyolozottság árnyékolja a szavakat, a gondolat irreálisan meg-emelkedik (Négy patákkal, Milyen sötét). Megjelennek a képzelet vág-tató, „vad”, „kék lovai”, az égen „holt madarak” szállnak, a költı „kék látomásokról” álmodik (Áhítat kéne). Ha a közlendıt, e líra eszmei
tar-talmait vizsgálva, a Kardoddal jelzett, kemény, közéleti ihletettségő vasrétegben láttuk a legerıteljesebb, választható lírairányt, úgy forma-ilag az utóbb említett költemények képi gazdagsága, szintezettsége lehet igen biztató. A Kardoddal mindkettıre alkalmas példa: tág az észlelés horizontja, belefér a való feletti világ is, a nyelv új ízekkel is-merkedik. Olyan hozadékai ezek a legfrissebb verseskönyvnek, me-lyek alakuló, változó, erısödı költészet ígéretével kecsegtetnek: új versek és új színek ígéretével. (Magvetı)