Ökomarketing Társadalmi dimenzió Gazdasági dimenzió
Makroszint
Nemzetek feletti szervezetek, intézmények, nemzetközi társadalmi jellegő szervezetek (pl. ENSZ), EU, állam, önkormányzatok
Nemzetközi gazdasági intézmények (pl.
WTO, GATT, Világbank, stb.), EU, állam, önkormányzatok
Mezoszint
Zöld mozgalmak (pl. WWF, Zengıért), fogyasztóvédelmi civil szervezetek, szakszervezetek
Közigazgatás mezoszintő szervezetei (pl. kistérségi szervezıdések), szakszervezetek
Mikroszint Lakosság (egyének, állampolgárok) Piac, vállalatok, vevık/fogyasztók Forrás: Orosdy (2004 és 2005).
A táblázatból is látható, hogy az ökomarketing kizárólag vállalati szinten való értelmezése nem célszerő. Azonosíthatók azok a szereplık, akik a környezet iránt érzett aggodalomból kiindulva, a fenntartható fejlıdés elveit követve, a környezeti problémák kezelésében szerepet vállalhatnak, ill. szükségszerő, hogy vállaljanak: a nemzetek feletti szervezetek (Európai Unió), az állam, a civil szervezetek, a vállalatok és a fogyasztók (lakosság).
2. A
KÖRNYEZETVÉDELEM PIACI SZEREPLİIAz értekezés további fejezeteiben az említett szereplık környezetvédelemben betöltött helyét, szerepét elemzem, különös tekintettel a fogyasztói környezettudatosságra.
2.1.KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
A nemzetközi környezetvédelmi tevékenység kezdıpontja az 1972-es ENSZ konferencia Stockholmban, amelyen 113 delegáció vett részt (szocialista országok nem).
Késıbb azonban a diplomáciai problémák miatt távolmaradt országok, így Magyarország is elfogadta a konferencia ajánlásait. Az 1957. március 25-i Európai Gazdasági Közösségeket megalapító Római Szerzıdés a környezet védelmével kapcsolatos álláspontokat még nem tartalmazott. Csak az 1972-es párizsi csúcson emelték közösségi szintre a környezetvédelmi politikát. Az elsı Környezetvédelmi Tanács 1973-ban ült össze, amely elfogadta a közös környezetpolitika alapelveit, és ekkor indult el a közösség elsı környezetvédelmi akcióprogramja, amelyet azután napjainkig több újabb is követett.4 A terület európai szintő szabályozása igazán az 1983-as harmadik környezetvédelmi akcióprogram végrehajtásával kapott lendületet. A problémák utólagos kezelése, a károk felszámolása helyett ekkor már a megelızés kapta a fı szerepet. Jelenleg 2001 januárja óta a hatodik akcióprogram végrehajtása folyik a Környezet 2010: A jövınk, a mi választásunk elnevezéssel. Az EU környezeti gyakorlata kezdetben „utasít és ellenıriz” típusú, reaktív szemlélető szabályozás volt, amelyben minden intézkedés valamilyen problémára való reagálásként született meg.
Mára ez változatosabb eszközrendszert alkalmazó környezetpolitikává alakult át, amelyet a reaktív helyett a preventív jelzıvel illethetünk (Kerekes és Szlávik 2000). Míg a reaktív környezetpolitikát az olyan eszközök használata jellemezte, mint a bírságok, termékdíjak, környezethasználati díjak, támogatások, addig a preventív környezetpolitika eszközeit a környezetbarát adórendszer, önkéntes megállapodások, tudatformálási programok, EMAS rendszer5 jelentik.
Az Európai Unió környezetvédelme olyan terület, ahol a közösség megosztja hatáskörét a tagállamokkal (szubszidiaritás elve). A közösségi tevékenység akkor szükséges, ha minden közösségi állampolgárt érintı, fontos, közös környezetvédelmi célról van szó. Az
4 Az EU környezetvédelmi akcióprogramjai: Az Elsı Akcióprogram (1973-1977), A Második Akcióprogram (1977-1981), A Harmadik Akcióprogram (1983-1987), A Negyedik Akcióprogram (1987-1992),Az Ötödik Akcióprogram (1993-2000), A Hatodik Akcióprogram (2001-2010).
5 Az Európai Unió 1993-as 1836/93-as számú rendelete létrehozta az EMAS-t (Enviromental Management /Ecomanagement/ and Audit-Scheme), „az ipari vállalatoknak a környezeti vonatkozású irányítást és üzemellenırzést szolgáló közösségi rendszerben való önkéntes részvételérıl”. Ez a rendszer azóta el is évült,
EU környezetpolitikája nemzeti politikáktól eltérı egyéni sajátosságokkal rendelkezik, etikai, jóléti és gazdasági megfontolásokon alapul. A három szempont közül többnyire a gazdasági szempontok uralkodnak. Az EU elfogadhat ajánlásokat és határozatokat, szabályozásokat és döntéseket. A környezetpolitika kereteit az akcióprogramok jelentik. Jogilag nem kényszeríthetı ki, a tagállamokat mégis kötelezi (gentlemen’s agreement). Az akcióprogramok elfogadása a Tanács és a Parlament együttes hatáskörébe tartozik. A maastrichti módosítást követıen nyernek az akcióprogramok alkotmányos státuszt.
A tagállamok környezeti jogalkotása is párhuzamosan fejlıdött az uniós szabályozással.
A csatlakozást megelızı években Magyarország szinte teljes egészében harmonizálta környezetvédelmi jogát az uniós szabályokhoz.
Az Unió minden jelentıs nemzetközi környezetvédelmi egyezményhez csatlakozott (pl.
Kyotói Egyezmény az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogásáról, Bécsi egyezmény az ózonréteg védelmérıl, az ENSZ biodiverzitás egyezménye, Espooi Egyezmény az országhatárokon átterjedı környezeti hatások vizsgálatáról, stb.).
Az Európai Unió környezetvédelmi politikájának intézményi hátterét számos szervezet adja, ezek közül az egyik legfontosabb az Európai Bizottság – Környezetvédelmi Fıigazgatósága (Environment DG), mely a 36 fıigazgatóság közül a környezetvédelmi szabályozás elıkészítésével foglalkozik. A másik fontos szervezet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency), mely feladata az idıszerő, célzott, következetes és megbízható környezeti információval kapcsolatos tájékoztatás.
Tájékoztatása révén az EU és a tagországok (2001 óta Magyarország is) olyan jól informált döntéseket hozhatnak, amelyek a környezet állapotát javítják.
Az EU környezetpolitikájának jelentıs eszközei a különféle támogatások és pályázatok, melyek a tagállamok környezetvédelmi projektjeinek megvalósulásához járulnak hozzá. A hazánkat érintı pályázati lehetıségek négy csoportba sorolhatók:
Kohéziós Alap
Hatalmas ráfordításokat igénylı, hosszútávon megtérülı környezetvédelmi és infrastrukturális beruházások támogatásának legfontosabb eszköze, forrásait az EU kevésbé tehetıs tagállamai számára különítették el. Kedvezményezettjei önkormányzatok, önkormányzati társulások, önkormányzatok konzorciumai és állami szervek lehetnek, akik regionális hulladék-gazdálkodási, szennyvízkezelési és tisztítási rendszerek megvalósítására pályázhatnak.
Strukturális Alapok
Az EU regionális politikájának megvalósítását szolgáló pénzösszegeket jelenti, melyek célja az európai régiók közötti gazdasági és társadalmi egyenlıtlenségek mérséklése, így gazdasági szerkezetátalakítást célzó, és a társadalom különbözı csoportjai számára egyenlı esélyeket biztosító projekteket támogatnak. A Strukturális Alapok támogatásainak túlnyomó része Magyarországon a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében kerül felhasználásra.
LIFE
Általános célja a közösségi környezetvédelmi politika és jogalkotás korszerősítésének, végrehajtásának segítése. Három területen nyújt támogatást: természetvédelem, környezetvédelem, harmadik országok támogatása. A LIFE programban részt vehet minden természetes vagy az Európai Unióban alapított jogi személy, de a LIFE támogatás kizárja egyidejőleg más EU-s pályázatból történı támogatás elnyerését.
Phare és Átmeneti Támogatás
A csatlakozást követıen Magyarország a Phare programokból már nem részesedhet. Az EU létrehozott egy új támogatási formát az újonnan csatlakozó államok számára, melynek keretében az átmeneti idıszak még megoldásra váró intézményfejlesztési feladatai finanszírozhatók. Az Átmeneti Támogatások Program mind célkitőzései, mind eljárásrendje tekintetében a Phare program továbbvitelének tekinthetı.
Magyarországon a környezetvédelmi szabályozás két irányvonala valósul meg. Egyrészt az Európai Unió tagjaként az EU irányelvei, szabályai érvényesek hazánkra is, másrészt a nemzeti környezetpolitikát a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII.
Törvény határozza meg. Magyarországon a környezet- és természetvédelmi szakterület 1988.
áprilisa óta áll a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium irányítása alatt.
Az országos környezetvédelmi politika megvalósításának gazdasági és jogi eszközei alapvetıen két nagy csoportba sorolhatók (Buday-Sántha 2002). Az egyik csoportot a kényszerítı állami intézkedések jelentik, amely kategórián belül közvetlen (tilalmak, engedélyek, szabványok) és közvetett kényszerítı eszközök (bírságok, adók, környezethasználati díjak, járulékok) szerepelnek. A másik csoportba pedig a gazdasági elınyt kínáló állami eszközök (árképzés, vissza nem térítendı állami támogatások, kölcsönök, kedvezményes célhitelek, adóelengedések) tartoznak.
Hazánk környezetpolitikai céljainak és intézkedéseinek átfogó keretét a 6 évre szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programok sora jelenti. Jelenleg a 2009-2014 közötti idıszakra vonatkozó harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP-III) megvalósítása folyik, mely ennél az idıtartamnál hosszabb távra is kitekint. Az ország fenntartható fejlıdési pályára való átállását kívánja sajátos eszközeivel elısegíteni. Tematikus akcióprogramjai között szerepel többek között a környezettudatos szemlélet és gondolkodásmód erısítése, melyen belül a fı célkitőzések: a környezeti nevelés, szemléletformálás megvalósítása az élethosszig tartó tanulás teljes folyamatában; fenntartható termelési eljárások és fogyasztási szokások térnyerése; a környezeti információkat biztosító rendszerek fejlesztése, az információk hatékonyabb terjesztése.
A Magyar Köztársaság Kormánya 2006. november 29-én elfogadta a Környezet és Energia Operatív Programot (KEOP), amelynek alapvetı célja Magyarország fenntartható fejlıdésének elısegítése. A KEOP a 2007-2013 közötti Európai Uniós (EU) költségvetési tervezési idıszakra vonatkozó Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) átfogó céljának,
szolgáló operatív programok egyike. Prioritási tengelyei között mind a termelıi, mind pedig a fogyasztói oldal megjelenik, mindkettı környezeti szempontú fejlesztését elıirányozza a terv.
A KEOP szerint a fenntartható fogyasztást számos programmal tervezik ösztönözni. Alapvetı cél egy környezettudatos szemléletváltozás elérése, amelyet információs kampányokkal, mintaprojektekkel és a környezetbarát címkézés népszerősítésével kívánnak elérni.