A késő avar kor és a 9. század néhány általános problémája

782-ben az avar követek a Caganus et Iugurrus, princeps Hunorum megbízásából érkeztek tárgyalni Nagy Károly frank uralkodóhoz. Az itt először feltűnő jugurrus méltóság említését többen kazár mintájú, kettős fejedelemséggel magyarázták, amit azonban Bóna István,⁸⁰ Erdélyi István⁸¹ és Walter Pohl⁸² is kétségbe vont. Egyetérthetünk Szőke Béla Miklós

76 NEMES NAGY 2005, 23.

77 A nemzetközi régészeti szakirodalomban gyakran találkozunk a térhasználat vizsgálatával a lokális terek szintjén. Példának okáért Martin Hansson a középkori arisztokrácia térhasználatát elemezte (HANSSON 2009, 435–452). Egy kora bronzkori telep területén a leletanyag elterjedése alapján levont térhasználati következtetésekhez ld. MENTESENA 2015, 259–264.

78 A térhasználat és térszerveződés fogalmakat hasonló értelemben használta Berényi István, aki a Kárpát-medence földrajza kötetben összegezte egy rövid fejezetben a honfoglalás kori magyarság térhasználatát (BERÉNYI 2012, 377–379). Fazekas Ferenc a doktori disszertációjában úgy fogalmazott, hogy „a római kor utáni népesség térhasználatát a jelenlegi elégtelen forráshelyzet – szisztematikus terepbejárások hiánya, fontos lelőhelyek feldolgozatlansága, etc. – miatt egyelőre kevésbé ismerjük” (FAZEKAS 2014, 218–219). Kristó Gyula a tájszemlélet és térszervezés fogalmakat használta könyvében, amelyben azt vizsgálata, hogy „a Kárpát-medencét elfoglaló és abban berendezkedő magyarok miként látták és hogyan szervezték meg a területet” (KRISTÓ 2003, 10).

79 NEMES NAGY 2005, 23.

80 BÓNA 1984, 334.

81 ERDÉLYI 1982, 197.

82 POHL 1988, 299.

18 álláspontjával, aki a kagáni tekintély hanyatlásának következményeként értelmezte a „kettős hatalmat”,⁸³ ami már magában hordozná a két méltóság vetélkedéséből fakadó – bő egy évtizeddel később bekövetkező – polgárháború veszélyét.

A 788-ban kezdődött avar–frank fegyveres konfliktusokat 791-ben követte Nagy Károly személyesen vezetett hadjárata Avaria ellen.⁸⁴ Bóna István szerint az avar sereg a felperzselt föld taktikáját alkalmazta a frankok elől hátrálva,⁸⁵ Szőke Béla Miklós azonban egyszerűen csak úgy fogalmazott, hogy az „avaroknak elegendő idejük van magukat és javaikat a méltóságteljes lassúsággal felvonuló három hadoszlop elől biztonságba helyezni”, így érik el vértelenül és háború nélkül a hadicéljaikat.⁸⁶ A hadjárat tehát kudarcba fulladt, vagy legalábbis a Frank Birodalom egész területéről összetoborzott hadak „dolguk végezetlenül visszafordultak”. Az avarok ily módon ugyan négy évet nyertek az újabb frank támadásig, de a 795-ben kirobbant belháború – amiben maga a kagán és a jugurrus is életét veszítette – felemésztette az avar főerőket, így 795-ben Erik friauli dux utasítására, Wonomyr vezetésével egy frank-langobard sereg ellenállás nélkül fosztotta ki a kagáni kincstárat. 796-ben Nagy Károly a saját fiát, Pippint küldte a birodalmi seregekkel az avarok ellen, aki előtt az újonnan megválasztott kagán behódolt.⁸⁷ 799-ben azonban már lázadásról értesülünk, és 802-ben is erős ellenállásba ütköztek az uralmok kiterjesztését megkísérlő Karoling határgrófságok,⁸⁸ amiért Nagy Károly egy mozgékony sereget küld megtorlásul Pannoniába.⁸⁹ Erre 803-ban Avaria nyugati részének uraként számontartott tudun meghódolt Károly előtt, és keresztvíz alá hajtotta a fejét. A történeti és régészeti munkákban több mint egy évszázada visszatérő elem, hogy a bolgárok megsemmisítő hadjáratot vezettek az avarok ellen 803-ban vagy a 804–805-ös években,⁹⁰ de többen meggyőző érvekkel igazolták,⁹¹ hogy ezekben az években minden bizonnyal nem számolhatunk Krum kánhoz köthető bolgár hadjárattal, hiszen nincs erre vonatkozó egyértelmű adat. Nagy Károly 811-ben szervezte tartománnyá a Dunántúlt – vagy legalábbis jelentős részét –, amely a forrásokban Karoling Pannoniaként, vagy

83 SZŐKE 2005, 235–236; SZŐKE 2014b, 31.

84 BÓNA 1984, 338–339; SZŐKE 2005, 236–241; SZŐKE 2014, 10–12.

85 B^ÓNA 1984, 339.

86 SZŐKE 2014, 12. Bóna István a Bécsi-erdő térségébe lokalizál egy frontális ütközetet, amely az avar hadak vereségével végződött volna (BÓNA 1984, 339). Szőke Béla Miklós csak „némi ellenállásról” beszél a Bécsi-erdővel azonosítható cumeobergi sáncnál (SZŐKE 2014, 11).

87 BÓNA 1984, 341; SZŐKE 2014, 12–13.

88 B^ÓNA 1984, 342.

89 SZŐKE 2014, 17.

90 ZLATARSKI 1918, 26; FÜLÖP 1978a, 88; VÉKONY 1981, 78; OLAJOS 1983, 111; BÓNA 1984, 343; MAKKAY

1994, 51; K^ÜRTI 2004, 9–15; KATONA-KISS 2010, 170; D^ÉNES 2012, 55.

91 GJUZALEV 1966, 15–39. Gjuzalev álláspontjára Mesterházy Károly hívta fel a figyelmet (MESTERHÁZY 1977, 160). Újabban ezzel kapcsolatban ld.: SZŐKE 1993, 36–38; SZŐKE 2014, 18–19. Ugyanezen a véleményen van Szalontai Csaba is (SZALONTAI 2000, 283).

19 Oriensként (Kelet) szerepel.⁹²822-ben hallunk utoljára avar küldöttségről: a frankfurti birodalmi gyűlésen fejezték ki hódolatukat a Karoling uralkodónak, Jámbor Lajosnak.⁹³

A fentebbi rövid történeti összefoglalóra azért volt szükség, hogy lássuk, mely történelmi adatok alapján látta a korábbi régészeti kutatás egy része a késő avar kor végét a 8–9. század fordulója körüli években, ehhez igazítva az avar kor időrendjének felső határát.⁹⁴ Ebbe a kategóriába sorolhatók azok a nézőpontok is, amelyek az utolsó avar küldöttség birodalmi gyűlésen való megjelenéséig (822),⁹⁵ és/vagy az ezzel lényegében egybeeső, a 8. századi végi – 9. század eleji nyugtalan, háborús időszaktól számolt egy generációnyi időig (825/830-ig) fogadták el a legkésőbbi avar kori temetkezések keltezését. ⁹⁶ Már korán, az előbbi véleményekkel szinte egyidőben jelentek meg azok a nézetek, amelyek az avar, vagy elszlávosodott avar népesség – és kultúrájuk – továbbélésével számoltak ennél tovább a 9.

század folyamán, egészen a magyar honfoglalásig, és ennek megfelelően határozták meg a késő avar kori temetők időrendjét,⁹⁷ valamint értelemszerűen a kései tárgytípusok keltezését.

92 SZŐKE 2014, 24–25. Bóna István szerint Nagy Károly már 803 – a regensburgi birodalmi gyűlés – után

„önálló területté szervezte a keleti tartományt” (BÓNA 1984, 343).

93 BÓNA 1984, 349; SZŐKE 2014, 39.

94 Jan Eisner – az alapján, hogy a temetőben nincsenek Karoling leletek, de akadnak blatnicai jellegű bronzok – 800 körülre helyezi a dévényújfalusi (Devinská Nová Ves) temető használatának befejezését (EISNER 1952, 332–

333). Bóna István úgy fogalmazott, hogy „a 9. század elején az avar kori temetők 90%-át felhagyták”, de továbbélő avarságot feltételezett a Dunántúl északkeleti és keleti felében (BÓNA 1984, 352). Jozef Zábojník legkésőbbi SS IV időrendi fázisának záró időpontját 800-ra tette, azzal a kiegészítéssel, hogy az anyagi kultúra továbbélését még egy generáción (kb. 25 év) át feltételezte (ZÁBOJNÍK 1991, 248, 252).

95 Walter Pohl még könyvének címében is szerepeltette az általa az avar törénelem végének tekintett 822-es évet (POHL 1988). A 822-es év köszön vissza az avar kor legkésőbbi fázisa, az SpA III legvégét jelölő dátumként Peter Stadler 2005-ben megjelent könyvében (STADLER 2005, Texttab. 46).

96 A Kovrig Ilona által szerkesztett Cemeteries of the Avar Period (567–829) in Hungary sorozat címében a 829-es évszámot adta meg az avar korszak végének (GARAM et al. 1975; KISS A. 1977). Peter Stadler az avar övgarnitúrák szeriációjával foglalkozó 1985-ös doktori értekezésében úgy vélte, hogy 830 után már nem számolhatunk a sajátos kultúrájú avar népességgel (STADLER 1985, 104), ennek megfelelően az utolsó kronológiai fázisának (SpA III) záróidőpontjaként a 810-es, és zárójelben a 830-as évet adta meg (STADLER

1985, 107). Falko Daim a leobersdorfi temető leletkombinációs vizsgálatain (szeriációján) alapuló időrendjében az avar kort záró SpA IIIb fázist 800 utánra tette, de záró időpontot nem határozott meg (DAIM 1987, 159). A temetkezési szokások változását és a mellékletek elszegényedését a 791–803 közötti háborúk hatásával hozta összefüggésbe (DAIM 1987, 177). Az övveretek szeriációjára támaszkodó Jozef Zábojník legkésőbb 825-ig tartotta lehetségesnek a késő avar kor legkésőbbi horizontjának keltezését (ZÁBOJNÍK 1991, 248, 252).

97 Szőke Béla véleménye szerint „a dévényújfalusi és győri temetőkben a temetkezés 800 után is, ha gyéren, de mégis folyamatos volt. […] Mihelyt a kereszténység és a magyar állam új keretei kibontakoztak, abbamaradt ezeken a pogány emlékű temetőkben a temetkezés…” (SZŐKE 1953, 170). Kralovánszky Alán a 11. századi Börgönd lakosságában látta a pákozd-börgöndpusztai késő avar kori temetőben nyugvók leszármazottait (KRALOVÁNSZKY 1963b, 178). Garam Éva a tiszafüredi temető horizontálstratigráfiai elemzésének eredményeképpen állapította meg, hogy nem hagyták fel a temetőt az Avar Kaganátus összeomlásával egyidőben, hanem tovább használták a 9. században – véleménye szerint – egészen a magyar honfoglalás időszakáig (GARAM 1995, 430). Lőrinczy Gábor és Türk Attila a Maros-torkolat nyugati felén a 9. század középső harmadáig számolt az avar kori temetkezésekkel (TÜRK–LŐRINCZY 2015, 107). Ehhez illeszkedik Szőke Béla Miklós elmélete, aki nem az alföldi avar kor végi lelethorizont keltezését „tolná ki” a 9. század végéig, hanem az időrendi probléma megoldását a magyarok megjelenésében látja a Dunától keletre már a 9. század második harmadának elejétől (SZŐKE 2014, 110).

20 A késő avar kort záró régészeti horizont leletanyaga jószerével az egész avar szállásterületen ismert. Ide tartoznak többek között a még az avar korban megjelenő, de már a Karoling-korra jellemző fegyverek (szárnyas lándzsák, ⁹⁸ köpűs-szakállas nyílhegyek, langsaxok, ⁹⁹ szekercék),¹⁰⁰ a sarkantyúk, a „nagyszentmiklósi körbe” tartozó fémtárgyak, köztük számos verettípus (vadkanfejes szíjvégek, egyes liliomos ¹⁰¹ és karéjos veretek, kígyó- és pikkelyábrázolás),¹⁰² valamint a nők drótékszerei, többtagú rúd- és mozaikszemes gyöngyből fűzött nyakláncai, pánt és pajzsosan kiszélesedő lemezgyűrűi.¹⁰³ A probléma a 790-es évek eseményeit követő „avar továbbélés” kérdésében, pontosabban most már a továbbélés mértékének vizsgálatakor éppen abban rejlik, ¹⁰⁴ hogy a késő avar kor legkésőbbi horizontjának fenti tárgytípusai már a 8. század folyamán megjelentek, és a 9. század első felében is használatban maradtak. ¹⁰⁵ Emiatt a horizont tárgytípusait tartalmazó temetkezésekről rendszerint nehéz eldönteni, hogy még a 8. század vége felé, vagy már a 9.

században létesültek. A problémára újabban a pitvaros-víztározói késő avar kori temető radiokarbon keltezésével világítottak rá. A régészeti kronológia alapján a temető felhagyása a 835/850 körüli időszakra tehető, ezzel szemben 10 – időrendi szempontból releváns – sír radiokarbon keltezése alapján a temető használata már a 8. század végén befejeződött.¹⁰⁶ A képet méginkább árnyalja, hogy a pitvaros-víztározói sírok radiokarbon datálásainak eredményeivel kapcsolatban kritika fogalmazódott meg, ¹⁰⁷ a kérdés tehát korántsem tekinthető lezártnak.

98 Ld. pl. CSIKY 2009, 95–96.

99 CSIKY 2012, 371–394. A késő Meroving és korai Karoling kronológiák a Breitsaxok és a Langsaxok közötti kronológiai határt 680 körülre vagy a 7. század végére, 8. század elejére teszik. Az avaroknál 710 körül jelentek meg a langsaxok (CSIKY 2012, 385).

100 SZÜCSI 2014.

101 SZALONTAI 1995, 127–143. A liliomos veretek osztályozásához és időrendjéhez ld. SCHMID 2015, 101–107.

102 SZENTPÉTERI 1993a, 225–278.

103 Pl. a tiszafüredi temető 5. fázisába (GARAM 1995a, 412–414.) vagy a Daim-féle SpAIIIa fázisba tartozó sírok mellékletei (DAIM 1987). Ld. még S^ZŐKE 2012.

104 Szalontai Csaba úgy fogalmazott, hogy „az eddigi eredmények alapján is kijelenthető, hogy indokolatlan a 9.

századi avarság esetében a továbbélés, vagy túlélés fogalmait használnunk (…), és célszerűbbnek látjuk a 9.

századi avarság fogalmának használatát” (SZALONTAI 2014, 222).

105 Ezzel kapcsolatban összefoglalóan ld. S^ZŐKE 2014a, 25–35.

106 SIKLÓSI–LŐRINCZY 2015, 707.

107 A négy társszerző által jegyzett cikkben úgy fogalmaztak, hogy a pitvaros-víztározói (nyilvánvalóan elírás a Szegvár-Oromdűlő) sírok radiokarbon datálása során Siklósi (elírás lehet a Siklóssy az irodalmi hivatkozásban) Zsuzsanna és Lőrinczy Gábor helytelenül okolták a „szupernova robbanást” (a hivatkozott cikkben szó sincs szupernova robbanásról, csak – a kiváltó esemény megnevezése nélkül – gammakitörésről) a radioaktív szénizotóp arányának 774–775. évi megváltozásáért, illetve a konvencionális ¹⁴C adatok módosításáért. Hiányzik azonban annak a kifejtése, hogy miért tartják helytelennek a Siklósi–Lőrinczy szerzőpáros megállapítását.

További kritikai észrevételként fogalmazták meg egyrészt, hogy a publikációban nem tüntették fel az OxCal kódot, és ezért nem lehet tudni, hogyan épült fel a modell, másrészt a kapott időintervallumokat egyszerűen összehasonlították a régészeti tipokronológia eredményeivel, ahelyett, hogy Bayes-modellt állítottak volna fel, amelyben a korlátozásokat már eleve beleépítették volna a modellbe (GULYÁS et al. 2018, 1337).

21 Ugyancsak körvonalazható a 9. századi Nyugat- és Délnyugat-Dunántúl leletanyaga, részben az előbb felsorolt tárgytípusokkal, részben további, már kifejezetten Karoling-kori tárgyakkal. ¹⁰⁸ Az utóbbi időszak ásatásainak köszönhetően Északkelet-Dunántúlon, a visegrádi Sibrik-dombon is egy Karoling-kori regionális központ létét sikerült igazolni,¹⁰⁹ valamint a Dél-Dunántúlon, Kaposzentjakabon egy sáncokkal védett 9. századi templomot és templom körüli temetőt tártak fel,¹¹⁰ de Kaposvár környékéről már korábban is ismert volt egy 9. századi temető.¹¹¹

Ellenben rendkívül kevés az adat a Kelet-Dunántúl, benne a címben megjelölt szűkebb tájegység 9. századi népességéről és tárgyi kultúrájáról. Nemcsak a tárgyalt területen, hanem Kárpát-medence-szerte jórészt tisztázatlan a továbbélő késő avar népesség és a honfoglaló magyar nép kapcsolata.¹¹² Ez nyilván annak (is) tudható be, hogy „a késő avar kor 9. századi túlélőinek tárgyi hagyatéka is kevés jellegzetességgel rendelkezik ahhoz, hogy a honfoglalás kori köznép, vagy a keletről korábban beszivárgott csoportok tárgyaitól határozottan elválaszthatók lennének.”¹¹³