„Egy korszak irodalmát nemcsak a csúcsok képviselik, nemcsak két-három kiemelkedő nagyság neve. Az irodalom élő organizmus, amelyben nélkülözhetetlen szerepe van minden olyan karakternek, amely új színt, árnyalatot vagy gondolatot tudott hozzátenni az egészhez, és tiszta szólamot játszott a költészet szimfóniájában.”
Az volt a feladatom, hogy keressem, kutassam, válogassam, majd szerkesszem össze az elmúlt 30 évben a megyében élő, vagy valamilyen formában hozzánk kötődő tollforgatók életéről szóló anyagot, bemutatkozást, hagyatékuk töredékét, hogy bizonyítékként az utókorra hagyjuk, hogy éltek, voltak, alkottak a könyvben szereplő közel száz alkotó. Ettől jóval többen kerültek a Baráti Körünk látószögébe, de én megpróbáltam a teljesség igénye nélkül kiválasztani azokat, akikről elmondhatjuk, hogy valamilyen formában kötődtek is hozzánk, mert tagok, tiszteletbeli tagok, avagy pártoló tagjaink voltak.
Talán azért is kaptam ezt a feladatot, megbízatást, mivel a poéták kilencvenöt százalékával az elmúlt tizenöt év alatt én készítettem, hosszabb, rövidebb interjúkat. Mint a Kör titkára, megismerkedtem a már eltávozottak életével, és alkotásaikkal is. A saját riportjaimon kívül csak néhány alkotótársnál kellett forrásként más írását felhasználnom. Forrás: Jelen-Lét, Üzen a homok, Montázsmagazin, Értékmegőrző bizottság anyagait szerkesztettem be.
A hónapokig tartó munkám során sokat elmélkedtem a zömében műkedvelő költők, írók életéről, munkájáról, alkotásaink milyenségéről. Ezeknek az alkotásoknak zöme - hiába vannak könyvbe bújtatva - majdan az ismeretlenség homályába költöznek, nem maradnak meg, mint a népköltészet. De talán nem is ez a mai ember célja, hanem képet szeretne alkotni önmagáról, érzéseiről a szépre-jóra törekvés, a szeretetre, a barátságra áhítozó, a mélység és magasság megtett utait kőbevéső önmagáról.
Mint már az elején is mondottam, mi nem hivatásos alkotóművészek vagyunk. Valamennyiünk élete, mint bárki másé a
52
megszületéssel kezdődik, és az égiek hívásával véget is ér. A köztes idő hossza és minősége mindenki számára más és más. Az élet nagy drámái sajnos utat keresnek életünkbe. Észre sem vesszük, hogy már fuldoklunk az ár hullámai között. A végzet halk szavú, kínzó és szívszorító. Csak rajtunk múlik, hogy hogyan tudunk megbirkózni a reánk kimért sorssal. Van, akinek sikerül, van, akinek nem, de az életünk drámái vésetként örökre a szívünkbe feszülnek.
Zömében ezek az oly sok rosszat megélt emberek ragadnak tollat, és gyógyírként használják a leírt soraikat, majd a fájdalom csökkenésével lassan besurrannak az alkotásokba az életörömök is.
Különböző alkotások születnek, ezek függnek a kortól, származástól, az iskolázottságtól, ideológiai háttértől, és bizony magától az embertől, hogy milyen alázattal festi meg a szavakat, és mennyire tiszta szólamot játszik abban a bizonyos szimfóniában.
Manapság egyre több szépkorú ragad tollat, hogy a megélt emlékeinek ,,kőszobrot” állítson, és ez által egy nagyon jó, és kellemes időtöltést talált ki magának. Emberileg, csak helyeselni tudom. Ma mindenki eljuthat a közlés előterébe, nem kell már az asztalfiának írnia. Ma már a világhálón sokan észreveszik műveiket, tehetségük, ambíciójuk, lendíti őket előbbre.
Érdemes megfigyelni, hogy íróink, költőink, mennyire a mai világunk problémái, eseményei közepette élnek, éreznek, gondolkodnak. Ők valamennyien az írás jegyesei, kiknek nem hites kötelezettsége, hívatása az írás, de vonzalmuk boldog kényszere vallomásokra serkentik őket. Remélem, hogy alkotótársaim soha nem feledkeznek meg, arról, hogy óriási felelőssége volt, és van ma is minden tollforgatónak.
Kedves Olvasóink, kívánom önöknek, hogy olvassák, érezzék át sorsunkat, hiszen ezek vagyunk, ilyenek vagyunk, így alkotunk mi poéták, itt a 650 éves Kecskemét szívében.
Nagy L. Éva
53
A Millecentenárium 1996. május 26.
Ópusztaszeri ünnepség tiszteletére
Az 1996. május 26 (Pünkösd vasárnap) Ópusztaszeren megrendezett jubileumi országos rendezvényen a Nemzeti Történelmi Emlékpark és a Feszty körkép átadási ünnepségén irodalmi körünk tagjai is részt vettek Kovács István József, Kovács Sándor Pál dr. Turay Gábor Kamil és Szénási Pál Bertalan személyében és szereplésében.
Erre számos szereplést biztosító és sok-sok előadó szerepeltető rendezvényre Sugár György s kecskeméti Napsugár Szabadidősport Egyesület vezetője is készült, meghökkentő ötletével. Megálmodta, majd megszervezte és életre hívta az évszázad nagy sakkderbi-ét, az Árpád Fejedelem Emlékverseny és Honfoglalás Kupa címszó alatt.
Ötszáz ötven sakktáblán 1100 fő sakkozott mintegy szimbolizálva a honfoglalás millecentenáriumát.
Ez volt a cél, ugyan nem volt egészen 550 tábla a pusztában kirakott kecskelábú asztalon és 1100 versenyző sem, de így is monumentális volt a játék.
Sugár György felkérte Kovács István József kecskeméti költőt, hogy írjon e monumentális nagy játszmához.
Ennek a kérésnek eleget téve született meg a Nagy játszma c.
szimbolikus vers, mely az alábbiakban olvasható. A vers elhangzott az Árpád fejedelem emlékmű előtt felállított színpadon. Délutánra már több ezres ünneplő tömeg színe előtt előadta Szénási Pál Bertalan kecskeméti dalszerző oly sikerrel, hogy kétszer is visszatapsolták. A zenekar akivel Szénási énekelt és játszott gitáron szintén Kecskemétről jött.
54
Szintén Sugár György ötletei alapján készítették el kecskeméti művészek a győztes sakkcsapat nagydíját az ún. Milleneumi Sakk Trófeát, melyet Ábel Lajos vezetésével a vidékiekből álló sakkcsapat nyert meg a fővárosiakkal szemben.
A vidék csapatának harci jelmondatát Kovács I. József költő az alábbiakban fogalmazta meg:
Nem elég csupán a harci mámor, Hisz Szent cél ezért hát győzni kell!
55 NAGY JÁTSZMA
Száll az idő egyre, a Föld is forog, mögöttünk állnak kemény századok.
Ezeregyszáz év, ősi kopjafák…
maroknyi nemzet, csodál a világ.
Voltunk nomádok és pogány magyarok, nyugatot nyilazó hunok,
majd Krisztus keresztjét felvette a nép, István fenn hirdette Jézus szent hitét.
Pannónia nagy volt, most kicsi ország.
Árpád családfáján virágzik sok ág.
Dúlt a tatár, török, labanc, muszka is, Európa védbástyája vagyunk ma is.
Germánok, szlávok közt hullattuk vérünk, csatákban telt el az ezerszáz évünk.
Szép hazát épített dolgos férfikar, bár tépdeste népünk száz és száz vihar.
Ősök foglaltak hont, hazát teremtve, hatalmas és oly nehéz volt a játszma, Kárpát-medence sakk-kockáin mostan verseng az ország szebb jövőre várva.
56