A jogellenesség és a felróhatóság

A kártérítési felelősség megállapításának négy alapvető elemét a következőkben a szerzői jogi vonatkozásokkal összevetve elemzem. A négy fogalmi elem a következő. 1) jogellenes ma-gatartás vagy mulasztás (Rechtswidrigkeit, breach of duty); 2) felróhatóság (Zurechenbarkeit, negligence);⁶⁷⁵ 3) okozati összefüggés (Kausalität,⁶⁷⁶ causation); 4) kár (Schaden, damages).

Ezekkel kapcsolatban a bizonyítási teher megoszlik a károkozó és a károsult között.

A bíróságok vonatkozó döntéseiben a jogellenesség és a magatartás összekapcsolt vizsgálata jellemző. A különálló vizsgálat valóban nem indokolt, ha elfogadjuk, hogy minden károkozó magatartás egyben jogellenes is. A polgári anyagi jog jogirodalma viszonylag egységesnek mondható azzal kapcsolatban, hogy elismeri a károkozás általános tilalmát, ez ugyanis a neminem laedere jogelvéből eredeztethető, és már a Code Civilben is (1382. cikk) rögzítésre került. A BGB első tervezetének 701. § (1) bekezdése – hasonlóan a Code Civil 1382. §-ához – a károkozás általános tilalmát mondta volna ki,⁶⁷⁷ ezt azonban kivették a tervezetből, és helyette három, általános kárfelelősségi klauzula került a törvénybe (823.I., 823.II., 826. §), ráadásul számos speciális felelősségi alakzattal. Az általános felelősségi alakzatok azonban értelemszerűen tartalmazzák a jogellenesség (Rechtswidrigkeit) fogalmát.

675 A felróhatóság fogalma az angol jogban a negligence-en alapuló tortok formájában jelenik meg. Itt eredetileg nem valamely általános, károkozást tiltó szabályról volt szó, hanem az egyes, körülhatárolt tort esetkörök mellett egy tágabb kategória kialakításáról, amibe a bírói gyakorlat egyre több tényállást tudott beilleszteni. Az 1932-es Donoghue v. Stevenson esetben hozott döntéssel vált a negligence független torttá és lett a felelősség általános szabálya, egyben a termékfelelősségi szabályozás kiindulópontja. Lásd pl. Samuel 2008, 131.

676 A német dogmatika megkülönböztet haftungsbegründende és haftungsausfüllende Kausalitätet, előbbinek a károkozó személy és a cselekmény között kell fennállnia, míg utóbbinak a cselekmény és a kár között.

677 Markensis–Unberath 2002, 25.

A magyar jogban főszabály szerint minden kárt okozó cselekmény vagy mulasztás jogelle-nes, a kártérítési felelősség megalapozása során tehát a kár létéből következtetünk vissza a jog-ellenességre.⁶⁷⁸ Mindez azzal a gyakorlati következménnyel jár, hogy nem követelhető meg a károsulttól a jogellenesség bizonyítása, azt ugyanis a jog vélelmezi.⁶⁷⁹ A jogellenesség hiányára a károkozó hivatkozhat úgy, hogy valamely jogszabályban meghatározott (jogellenességet kizáró) ok fennállását bizonyítja. Az összekapcsolás melletti érv lehet a mulasztással okozott kár megállapítása, ez ugyanis eleve magában hordozza a jogellenességet, jogszerű mulasztás ugyanis nem létezhet. Ha a mulasztásért nem áll fenn a felelősség, akkor tulajdonképpen azon jogi kötelezettség alól mentesítjük a károkozót, amit elmulasztott, ha azonban az vele kapcsolatban nem állt fenn, akkor mulasztásról sem beszélhetünk. (A mulasztás megítélé-sével kapcsolatban további elméleti probléma, hogy mivel általános cselekvési kötelezettség nincs, ha a cselekvési kötelezettség nem speciális vállaláson vagy törvényi előíráson alapul, akkor ilyen kötelezettség konstruálása post hoc jelleggel történik.⁶⁸⁰ Ebből következik, hogy a bíróság ezekben az esetekben azt vizsgálja, hogy ilyen általános cselekvési kötelezettség az adott helyzetben elvárható volt-e. Így a jogellenesség és felróhatóság vizsgálata a mulasztásnál több esetben nem választható el élesen.)⁶⁸¹ Megjegyzendő, hogy a magyar bírói gyakorlatban a károkozás általános tilalma és az ebből adódó jogellenességi vélelem még mind a mai napig nem érvényesül töretlenül.⁶⁸² Ezt a helyzetet tette egyértelművé a jogalkotó a Ptk.-ban, ami-ben immáron tételesen is rögzíti a károkozás általános tilalmát (Ptk. 6:518. §), és azt, hogy minden károkozó magatartás jogellenes, kivéve, ha maga a törvény kivételt ad (Ptk. 6:520. §).

Felvethető olyan eset is, amikor a jogellenesség (mint jogkérdés) és a magatartás (mint ténykérdés) különálló vizsgálata indokolt lehet. Ilyen a jogágak szerint különböző jogelle-nességi fogalmak distinkciója.⁶⁸³ Elképzelhető ugyanis, hogy a magatartás csak közjogi ér-telemben jogellenes, ez azonban nem vonja magával a magánjogi jogellenességet. (Például a tilosban parkoló autóra a társasházról téglák esnek, károsulti közrehatás nem állapítható meg a parkoló autó tulajdonosa oldalán, mert a magánjogi értelemben vett jogellenesség nem áll fenn, a közjogi előírás megszegése ellenére sem). A megkülönböztethetőség oka, hogy a ma-gánjog horizontális, míg a közjog vertikális viszonyokat szabályoz. Elképzelhető azonban a két vetület metszéspontja, azaz hogy a közjogi és magánjogi jogellenesség összeér. (A tilosban

678 Asztalos 1980, 296.

679 Lásd pl. BDT 2007.1689., BDT 2005.1261., BDT 2003.833.

680 Petrik 2002, 26.

681 Ha a jogirodalomban korábbra tekintünk, láthatjuk, hogy változott a kérdés megítélése: „A polgári jog legalábbis a szerződésen kívüli viszonyok területén nem ismer olyan általános jogparancsot, ami aktivitásra kötelezne. (…) Ezért a mulasztás jogellenességéhez az szükséges, hogy a mulasztás valamely kifejezetten megál-lapított jogi kötelezettség sérelmében álljon”. Eörsi 1958, 48. Ilyennek tekinthető, szorosan a Ptk. felelősségtani rendszerében maradva, a kárenyhítési, kármegelőzési kötelezettség; általános tevőleges magatartás terheli azt is, aki aktivitásával veszélyes helyzetet hozott létre. Ez utóbbira Eörsi a következő esetet hozza példaként: „Nem jogellenes, ha a tapasztalt turista tapasztalatlan barátját sziklamászó- vagy barlangtúrára viszi, de jogellenes, ha nem segít rajta, vagy magára hagyja, annak ellenére, hogy nincs általános jogi kötelezettség arra nézve, hogy a tapasztalt turista az ő közreműködése nélkül nehéz helyzetbe került másik turistán segítsen.” A fentebb ismerte-tett álláspontját utóbb Eörsi megismétli: „Korábban közkeletű volt az a tétel, hogy a nemtevéssel való károkozás csak akkor jogellenes, ha kifejezett jogi kötelezettség állott fenn a cselekvésre. Nézetünk szerint ezt a tételt általános fejlődésünk, de a Ptk. is meghaladta.” Eörsi 1966, 110.

682 Véleményem szerint a jogellenesség vélelme magából a Ptk.-ből, az abban található alapelvekből is explikálható.

683 Vö. Asztalos 1980, 299–300.

parkoló autóra a tetőn folyó építkezés miatt esnek téglák. A parkolási tilalom meghatározása időlegesen, az építkezési munkák miatt történt, a közjogi előírás itt kifejezetten az élet- és va-gyonbiztonságra volt tekintettel.) Ennek fordítottja is elképzelhető, azaz hogy egy magatartás közjogi szempontból jogszerű, de magánjogi szempontból jogellenes károkozás valósul meg (jogerős építési engedély alapján építkezik valaki, de beárnyékolja a szomszéd épületet, így csökkentve annak értékét).

A következőkben azt veszem számba, hogy az általam vizsgált területen következetesen megjelenik-e a kártérítési felelősséggel kapcsolatban a jogellenesség és felróhatóság, továbbá, hogy milyen specifi kumok mutathatók ki és mely esetekben fedezhető fel az előbbi két elem összekapcsolódása.

Ahogy arra korábban már kitértem, a magáncélú másolatkészítés újraszabályozásának ter-vei között felmerült a jogszerű forrás követelményének felróhatósági alapokon nyugvó megfo-galmazása. A fentebb már ismertetett Szjt.-t módosító 2008-as törvényjavaslat a többszöröző tudatállapotát tekintette mérvadónak, vagyis a jogellenesség megítélése szempontjából az volt a döntő szempont, hogy az illető tudott-e, vagy elvárható magatartás tanúsítása mellett tudnia kellett volna a forrás nem jogszerű jellegéről.⁶⁸⁴ E megoldás a felróhatósági elem jogellenesség kritériumán belüli vizsgálatát követelte volna meg, ráadásul normatív alapon. A jogellenesség és felróhatóság vizsgálatának összekapcsolódása egyébként nem teljesen atipikus jelenség a kártérítési felelősség rendszerében. Például az angol jogban a negligence alapú tortok esetében a breach of duty már eleve megalapozza a jogellenességet és a felróhatóságot is. Emellett a német és a magyar jogban is találhatunk erre példákat.⁶⁸⁵ A normatív összekapcsolás a magáncélú másolás esetében azonban nemcsak kártérítési, de a díjigénnyel kapcsolatos kérdéseket is érin-tette volna. A felróhatóság hiányára alapozva pedig a jelenlegi szabályok alapján is lehetőség van mentesülésre, de csak a kapcsolódó kártérítési következményekkel összefüggésben. (Így – ahogy azt már kifejtettem – a jogszerű forrás követelményének objektív vagy szubjektív volta közötti vita tulajdonképpen a szerzői jogi jogellenességről és ezáltal a jogdíjigényről szólt, utóbbi meghatározása ugyanis a jogszerű többszörözésekre tekintettel történik.)

A jogellenesség és felróhatóság relatív konfúziója fi gyelhető meg a dologi jogi alapú fe-lelősség, a Störerhaftung esetén. A klasszikus dologi jogi felelősség megállapítása kapcsán ugyanis közömbös volt, hogy a háborító oldalán kimutatható-e felróhatóság is, ez már csak egy esetleges kártérítési igénnyel kapcsolatban bírhat jelentőséggel. Azonban a szerzői jogi Störerhaftungban az ellenőrzési kötelezettség megállapításával kapcsolatban a forgalmi kö-telezettségek analógiájára megjelenik a felróhatóság. A német bíróságok e kökö-telezettségek megállapításakor igyekeznek kimutatni vagy valamilyen gazdasági előnyt (gazdasági érde-ket), és ebből levezetni a vizsgálati kötelezettséget, vagy arra alapozzák a döntéseket, hogy az adott személynek, szervezetnek volt a leginkább arra jogszerű lehetősége, hogy megelőzze a jogsértéseket.

Spindler szerint az esetjog igyekszik a másodlagos jogsértéseket a vétkes kötelezettségsze-gés és közreműködés klasszikus fogalmain belül, de gazdasági szempontok által ésszerűen el-várható prevenciós kötelezettségek által körülhatárolva értelmezni.⁶⁸⁶ Megjegyzi azt is, hogy ezek az ellenőrzési és vizsgálati kötelezettségek újak, és nem a klasszikus német kártérítési

684 Gyenge 2010, 213–214.

685 Petrik 2002, 28–29.

686 Spindler–Leistner 2006, 801.

jog rendszeréből származnak, így azt is nehéz megállapítani, hogy ezeket a jogellenességen (Rechtswidrigkeit), vagy a felróhatóságon (Verschulden), vagy a más személyért való felelősség fogalmán belül kell vizsgálni és elhelyezni.⁶⁸⁷

A dogmatikai tisztaság szempontjából fontos továbbá a szerzői jogi jogkövetkezménye-ket és a szerzői jogi jogsértéssel összefüggő kártérítési felelősséget fogalmilag konzekvensen különtartani. A szerzői jogi jogkövetkezmények beállta ugyanis nem függ felróhatóságtól (azaz objektív alapúak), a szerzői jogsértéshez kapcsolódó kártérítési felelősség azonban nem lesz objektív, utóbbi dogmatikai bázisát ugyanis a Ptk. általános felelősségi szabályai adják.

A közreműködők felelősségénél megfi gyelhető azonban, hogy az adott helyzet és az általában elvárható magatartás meghatározása speciális, szerzői jogi szabályok és technikai körülmé-nyek fi gyelembevételével történik.

Az értesítési és eltávolítási eljárásban pl. az általában elvárható magatartás normatíve erő-sen körülhatárolt, ugyanis a tárhelyszolgáltató, amennyiben a jogszabályban meghatározott intézkedési kötelezettségeinek nem tesz eleget, felelőssé tehető. Ahogy azt már korábban többször is megjegyeztem, nincs jogilag elfogadható lehetősége ez ellen tiltakozni, ő nem kifogásolhatja, hogy az adott tartalom jogsértő-e. Az eltávolítás teljesítése során azonban felmerülhet a felróhatóság kérdése, a szolgáltató ugyanis nem felelős az érintett információ el-távolításának vagy az ahhoz való hozzáférés nem biztosításának eredményes végrehajtásáért, amennyiben az eltávolítás vagy a hozzáférés nem biztosítása során a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően és jóhiszeműen járt el.⁶⁸⁸ Az objektív alapú felelősség tehát szo-rosan összekapcsolódik szubjektív elemekkel. A tudomásszerzésig felelőssége tulajdonképpen objektivizált szubjektív alapú felelősség (az adott helyzetre vetített általános elvárhatóság), a tudomásszerzéstől objektív alapra helyeződik, és mindezek mellett e tevékenységek körén kívül a szándékos együttműködésért (tehát szubjektív alapon) felelhet.

Egyéb közreható személyekkel kapcsolatban lehetőség volna az elvárható magatartás ál-talános szabályaira alapozni a felelősséget. Felvethető pl., hogy a bíróságok a felróhatóság mentén erősítsék meg a kliensprogramok fejlesztőinek kötelezettségeit arra nézve, hogy azok technikai akadályok közbeékelésével gátolják a jogsértő tartalmak hozzáférhetővé tételét, a bírói gyakorlat azonban nem mutat ebbe az irányba. Emellett probléma lenne, hogy az álta-lános felelősségi szabályok alkalmazása mérlegelés tárgyát képezné (persze most is szükséges esetről esetre mérlegelnie a bíróságnak, de több a normatív kapaszkodó), a jogalkotónak túl általános szabálytól kellene közelítenie a speciális ténybeli helyzet felé. Emellett jelenleg talán a legfőbb ellenérv az, hogy a lex specialisnak tekintendő Ekertv. 2016-os módosításával az alkalmazásszolgáltatókra vonatkozó, felelősség alóli mentesülést megkönnyítő szabály sem ebbe az irányba hat (Ekertv. 8. §).