3. A közreműködők felelőssége
3.1. A közreműködők felelősségéről általában
A könyv ezen részében a felhasználók által elkövetett „elsődleges” jogsértésekben valamilyen módon közreműködő vagy legalábbis közreható szereplőkre és azok kötelezettségeire térek ki. Ezen a fogalmi szinten a szoftvert rendelkezésre bocsátó személyek (programozók, fejlesz-tők), a tartalomszolgáltatók és a vezeték nélküli hálózatokat üzemeltető személyek felelőssé-gét vizsgálom. Ezen alanyi kör leírására olyan közös elnevezést igyekeztem találni, amely a polgári jogi dogmatikára tekintettel sem elfogadhatatlan, és szerzői jogi szempontból is a le-hető legszélesebb alanyi kört öleli fel, így a széles körben használt „közreműködők” elnevezést alkalmaztam.393 Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Államokban e tárgykörben alkalmazott egyik felelősségi alakzatot is hasonlóan nevezik – contributory liability. Azonban Európában és Magyarországon a fent felsorolt személyek nagy részét – tekintettel szolgáltatásuk jellegé-re – „közvetítő szolgáltató” elnevezéssel szoktuk illetni. A jogszabályi szinten meghatározott közvetítő szolgálatások esetében maga az ezen szolgáltatásokat is defi niáló speciális jogsza-bály ad mentesülési lehetőséget. [Mivel ez az USA-ban az ún. safe harbour (menedékhely) szabályra hivatkozással lehetséges, gyakran hívjuk ezen esetköröket összefoglaló elnevezéssel safe harbournak].394
A szerzői jogilag védett műveknek a magánszemélyek széles köre által történő többszörö-zését és terjesztését lehetővé tévő technológia jogi megítélése lényeges kérdés, ami azonban korábbra nyúlik vissza, mint ahogy a fájlmegosztás mint fogalom egyáltalán megjelent vol-na (gondoljunk itt pl. a videomagnóra). A vovol-natkozó eseteket azonban a későbbi perekben rendszeresen citálták, így nem öncélú anakronizmus ezekre is visszatekinteni. Az alapkérdés ezekben az esetekben az volt, hogy jogilag felelőssé tehető-e az új, tömeges és többnyire a magánlakás keretei közé áthelyeződő szerzői jogi jogsértéseket is lehetővé tévő technológia, újítás fejlesztője, az új termék gyártója. Avagy absztrakt módon megfogalmazva: megfékezhe-tő-e a műszaki fejlődés azért, mert azzal együtt jár az abusus (rendeltetés ellenes használat) is?
A jog válasza nemleges volt. Ahogy különös veszéllyel járó tevékenységgel (pl. egyes veszélyes üzemek, így a vasút vagy az automobilok megjelenése) együtt járó megnövekedett kárveszély sem az ilyen jellegű tevékenység teljes jogi bojkottját hozta magával, hanem legfeljebb a tevé-kenység végzésére vonatkozó jogi szabályokat (közjogi szabályok) és a tevétevé-kenység következ-ményeként megjelenő károkért való felelősség jogi szabályait (objektív felelősség, továbbá a felelősségi elvet mellőző nyílt kárelosztást) szigorították.
Bár jelen könyv elsősorban az európai szerzői jogi és felelősségi szabályozással foglalkozik, a közreműködők felelősségének megértéséhez szükséges röviden kitérnünk az Egyesült Álla-mok joggyakorlatára, ott ugyanis a fájlcseréléssel kapcsolatos perek korábban jelentkeztek, mint kontinensünkön. Általánosan ismert, szerzői jogi szempontból meghatározó döntés volt
393 A hazai ítélkezési gyakorlatban megjelenik a „közreműködők” elnevezés az – egyébként az Ekertv.ben defi -niált – közvetítő szolgáltatókkal kapcsolatban. L. A Fővárosi Ítélőtábla 8. Pf.21.699/2014/2. számú határozatát.
394 Bővebben l. Tian 2009, 176–189.
az USA-ban az 1984-es Sony Corp. v. Universal Studios ügyben született ítélet.395 A per a Sony Betamax magnójának gyártása miatt indult, ez volt az első tömegtermékként jelentke-ző videorecorder (másolásra is alkalmas videomagnó). Ebben az ügyben felmerült, hogy az otthoni másolatok készítésének jogát a szerzői jogi jogosult kizárólagos engedélyezési jogává tegyék, ez az elképzelés azonban elbukott, és a gyártók felelősségét sem állapították meg. Ér-dekességként megjegyzendő, hogy a Motion Picture Association of America (MPAA) elnöke, Jack Valenti a következő, meglehetősen túlzó hasonlattal illette az új eszközt: „Azt mondha-tom önöknek, hogy a videorecorder olyan az amerikai producerek és közönség számára mint a bostoni fojtogató volt az otthon egyedül lévő nőnek.”396 Szintén ő nevezte a videomagnót olyan „szalagféregnek”, amely befúrja magát a szerzői jog szívébe és velejébe.397
A jogsértéseket lehetővé tevő technológiával kapcsolatos felelősség kérdésének fájlcserére vetített vizsgálata során elmondható, hogy a harmadik generációs fájlcserélő szolgáltatások megjelenése előtt nem különült el élesen a fájlcserélést lehetővé tevő szoftver fejlesztője és a szolgáltatás üzemeltetője. A BitTorrent alapú rendszerektől azonban ilyen elkülönülés épp a decentralizált jelleg miatt már megfi gyelhető, hiszen más az, aki kifejlesztette az eredeti kliensprogramot, és más az, aki az adott weboldalon torrent fájlokat tesz elérhetővé (ráadá-sul a trackert üzemeltetők sem feltétlenül csak egy oldalhoz kapcsolódnak). A fejlesztő és a tartalomszolgáltató felelőssége a centralizált rendszerekben tehát nem különült el, emiatt is szükségszerű először azt a kérdést vizsgálni, hogy vajon egy legális célokra is felhasználható eszköz jogellenes használata esetén fennállhat-e az gyártó felelőssége. Dixon szerint a gyártók az alábbi főbb érvekkel igyekeztek elhárítani felelősségüket a vonatkozó perekben:398
– Frankenstein-érv. „Létrehoztam egy tomboló szörnyeteget, amit már nem tudok ural-mam alatt tartani.” (Ilyen védekezési argumentációt utasított el a bíróság pl. a később ismertetett Sharman-ügyben.)
– Einstein-érv: „Ez a rendszer annyira bonyolult, hogy sem a bíróság, sem én magam, aki létrehozta az alkalmazást, nem érti azt a maga teljességében.” (Ehhez hasonló érvelést szintén a Sharman-ügyben utasított el a bíróság.)
– „Túl az Óperencián” érv:399 „A rendszert Hollandiában, Dániában és Észtországban hozták létre, Vanuatuból származik, és a világ minden pontján üzemel. Emiatt nem lehet a működését megakadályozni.” (Ez az érv sem elfogadható, hiszen az adott ország bírósága nemzeti kereteken belül képes jogi eszközökkel meggátolni a hozzáférést.) – A jogszerű felhasználás lehetősége (elsődlegessége) melletti érv: a szolgáltatás számos más
jogszerű felhasználási célra is alkalmas. (Bár Dixon nem az alább ismertetett Betamax-ügyre utal, de az elv alapjául tulajdonképpen az szolgált. Mérföldkőnek számító ügy, aminek érvelését szinte az összes fájlmegosztással kapcsolatos ügyben felhasználták.) A következőkben elemzett felelősségi lépcsőfokon elhelyezhető személyek és szervezetek felelősségét szokás másodlagos (secondary), közvetett (indirect) vagy származtatott (derived) felelősségnek is nevezni. Az elnevezés indoka az, hogy esetünkben a felelősség
megállapí-395 Sony Corp. v. Universal Studios, 464 U.S. 417.
396 Idézi Filby 2007, 3: „I say to you that the VCR is to the American fi lm producer and the American public as the Boston strangler is to the woman home alone.”
397 Idézi Lessig 2005, 58.
398 Dixon 2009, 40–41.
399 Dixon eredeti szóösszetétele: „Th e Land-of-Far-Far-Away defence”.
tásának elméleti alapja az egyéni felhasználók jogsértése. Az USA-ban indított, a secondary liability elméletére épülő, nagyszámú perrel szemben Európában a közreható személyek ilyen volumenű perléséről egyelőre nem lehet beszélni. Az Egyesült Államokban a közrehatók fe-lelősségét a közreműködői felelősség (contributory liability) és a helyettes (vagy mögöttes) szerzői jogi jogsértés (vicarious copyright infringement) fogalmakkal lehet megalapozni. Az amerikai jogrendszerben e felelősségi alakzatok nem nevezhetők újnak, azok már jóval a P2P-fájlmegosztás előtt megjelentek.
A közreműködői felelősség kapcsán indult perekben általában azt vizsgálták a bíróságok, hogy az adott személynek vagy szervezetnek tudomása volt-e a jogsértésről, és ahhoz érdem-ben hozzájárult-e, vagy esetleg annak elkövetésére ösztönzött. Ezt már jóval a P2P-rendszerek megjelenése előtt, 1971-ben is alkalmazta a bíróság, utóbb pedig az első nagy fájlcseréléssel összefüggő, Napsterrel kapcsolatos ügyben is hivatkoztak rá.400
A „helyettes” jogsértés megállapításának feltétele az, hogy a közvetítő ellenőrizhesse a jog-sértő magatartást, és kereskedelmi haszna (közvetlen vagyoni előnye) is származzon belőle.
A közvetlen vagyoni előny fogalmát fokozatosan tágították annak érdekében, hogy a meg-osztó oldalakra mind szélesebb körben lehessen alkalmazni azt. A Napster-ügyben felmerült, hogy ennek megállapításához a jövőbeni előnyszerzés is elegendő lehetett volna.401 Épp erre válaszul decentralizálták a rendszereket, emiatt a későbbiekben a fenti indokok már nem merülhettek fel, így csak az első esetkörre hivatkozva (az érdemi hozzájárulás bizonyításával) sikerült megállapítani a felelősséget. (Egyébként e felelősségi alakzat alkalmazása is korábbra vezethető vissza, ugyanis már egy 1963-as jogesetben is alkalmazták.)402
A már hivatkozott Betamax-ügyben is felhívták a fentiekben felsorolt felelősségi alakza-tokat. Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága azonban az ún. staple article of commerce teszt alkalmazásával kizárta a Sony felelősségét. Ez lényegében azt jelentette, hogy a készüléket, eszközt vagy programot általános használat céljából értékesítik, és az alkalmas a nem jog-sértő használatra is.403 Évtizedekkel később ez a döntés vált a P2P útján történő szerzői jogi jogsértések megítélésének kiindulópontjává.404 Az első ilyen a már többször említett 2001-es Napster-ügy volt. Itt is felmerült a Betamax-érv, azonban a bizonyítási eljárás feltárta, hogy legalább a forgalmazott fájlok 87%-a, de nem kizárt, hogy akár 99%-a szerzői jogi védelem alatt állt.405
400 „With knowledge of the infringing activity, induces, causes, or materially contributes to the infringing conduct.” Gershwin Publ’g Corp. v. Columbia Artist Mgmt. Inc. (1971); A&M Records Inc. v. Napster Inc.
(2001). Az eseteket hivatkozza és a fenti defi níciót idézi Dogan 2005, 171.
401 Lemley–Reese 2004, 122–124; a szerzők szerint a Napster-ügyben nem volt direkt vagyoni érdek, mivel a program teljesen ingyenes volt. A bíróság azonban arra tekintettel, hogy a „Napster valószínűleg azért tesz lépéseket a felhasználók számának növelésére, hogy a jövőben díjat szedjen be tőlük,” megalapozottnak látta az előbbi feltétel teljesülését. A fogalmi kiterjesztés első megjelenését l. Fonovisa Inc. v. Cherry Auction Inc. 76 F.3d 259. (1996).
402 „Vicarious liability is imposed against parties who have a right and ability to control direct infringers’
behavior, and who receive a direct fi nancial benefi t from the infringement.” Shapiro, Bernstein & Co. v. H. L.
Green Co. (1963); l. Dogan 2005, 171.
403 A teszt szerint a felelősség akkor állapítható meg, ha vásárlók általi közvetlen jogsértés is, továbbá a gyártó tudott ezekről a jogsértésekről és azokhoz nagymértékben hozzájárult (materially contributed). L. Sony Corp. of America v. Universal City Studios, Inc., 464 U.S. 417 (1984); l. még Mezei 2010, 202.
404 Lásd még Mezei 2010, 145–149, 201–204.
405 Lemley–Reese 2004, 136.
Ez utóbbi ügyben megállapították a fájlletöltést elősegítő oldal felelősségét. E döntésben azonban az is lényeges szerepet játszott, hogy a Napster közvetlen gazdasági előnyre tett szert a rendszer üzemeltetése által, és megvolt a lehetőség arra, hogy felügyelje a rajta keresztül zajló tevékenységet, hiszen – ahogy fentebb már utaltam rá – a Napster rendszere nagyrészt centralizált volt. Ezért a Napster elsődleges jogsértőnek minősülhetett, nem csak közreha-tónak, azaz ebben az esetben nem a felhasználók tevékenysége volt az elsődleges jogellenes magatartás, hanem maga a jogsértést lehetővé tevő szolgáltató magatartása is, mivel a jog-sértések elkövetéséhez saját maga nagymértékben hozzájárult. A Napster érvelése ennek pont az ellentettje volt: úgy próbálták a maguk javára fordítani az előzőekben felsorolt érveket, hogy ha nem a felhasználók az elsődleges jogsértők, akkor az ő másodlagos felelősségük sem állhat fenn. A Napster ellen indított európai perekben a közvetett felelősség megállapítása nem jöhetett szóba (mivel ezt ilyen formában nem ismerte a legtöbb európai jogrendszer).
A német Napster-perben azonban a bíróság önálló alapokra helyezte a szolgáltató felelősségét – a jogsértő tartalomhoz való hozzáférés biztosítása szerintük a nyilvánossághoz közvetítés kizárólagos jogát sértette.406
A contributory liabilityn belül ismert az ún. inducement liability is, ami a lehetővé tévő és jogsértésre alkalmas eszköz rendelkezésre bocsátása miatt alapozható meg. Ezt használták fel a Metro-Goldwyn-Mayer Studios Inc. v. Grokster Ltd. ügyben is.407 Ebben az esetben a bíróság, félretéve a Betamax-ügy vezérelveit, megállapította a felelősséget, ugyanis ahhoz képest többlettényállási elemeket talált. A Betamax-ügyben a jogellenes felhasználásról tu-dott a Sony, azonban a puszta tudás nem elég a felelősség megalapozásához. A Grokster esetében azonban fennállt a jogsértés okozásának szándéka is.408 A bírák kifejtették, hogy
„ha valaki olyan céllal terjeszt valamely eszközt, hogy ezzel a jogsértő használatot elősegítse (amint ez meg is jelent az adott cég nyilatkozataiban és a jogsértéseket megerősítő más lé-péseiben), felelős az ennek eredményeként véghezvitt, harmadik személyek által elkövetett cselekedetekért is.”409 A vonatkozó dokumentumokból az „elősegítési célzat” megállapítható volt, ugyanis a Napster leállása után a Grokster megpróbálta „beterelni” a felhasználókat a saját szolgáltatásába. Így a bíróság az ún. intentional inducementre hivatkozva állapította meg a felelősséget. Szintén az inducement theoryt használta fel a bíróság az isoHunt, a Torrentbox és a Podtropolis torrentfájlokat indexáló oldalak felelősségének megállapításakor.410
Az USA felelősségi modelljeinek részletes elemzése nélkül is látszik, hogy az tulajdon-képpen nem speciálisan amerikai, hanem európai (igaz, nem kontinentális) gyökerekkel bír, mivel a secondary liability a common law klasszikus fogalmi alapjait használta fel a fájlmegosz-tással kapcsolatos felelősségi kérdések kezelésére.411 Ezzel szemben – érdekes módon – az ír, kanadai, ausztrál és új-zélandi felelősségi modelleket egy másik úton, az Egyesült Királyság 1911-es Copyright Act „jóváhagyási” (authorisation) elmélete szerint alapozták meg. Ennek lényege abban áll, hogy az illető maga nem vett részt a jogsértő magatartás kifejtésében, de
406 Mezei–Németh 2010, 54–55.
407 MGM Studios, Inc. v. Grokster Ltd., 545 U.S. 913 (2005).
408 Bővebben l. Rimmer 2007, 96–105.
409 „One who distributes a device with the object of promoting its use to infringe copyright, as shown by clear expression or other affi rmative steps taken to foster infringement, is liable for the resulting acts of infringement by third parties.” Idézi Smith 2007, 92.
410 http://copy21.com/2013/04/hirmorzsak-3-7/
411 Clark 2009, 209.
más személy jogsértését megkönnyítette, helyeselte vagy jóváhagyta. Tehát a felelősség alapja itt egy önálló magatartás, a tényleges jogsértéshez való olyan viszonyulás, amely a jogsértő személyek tudati beállítódását befolyásolhatja. Megállapíthatjuk, hogy tartalmilag hasonló magatartásokról (aktív cselekvésről vagy mulasztásról) van szó, amiket a jogsértő magatar-táshoz való viszonyulás tesz jogellenessé.