Irodalomtörténeti háttér

A 18. századi magyar jezsuita atyák, mint távoli tájakat bejáró utazók alakjával, az általuk hátrahagyott csekély számú írásbeli emlékkel a magyar vonatkozású utazási irodalommal foglalkozó kutatások érdemben mindeddig nem foglalkoztak. E hiányosságnak számos oka van. Ezek között említhetjük, hogy az irodalomtörténeti kutatásokban a peregrinációkra, külföldi egyetemi tanulmányokra fókuszáló irányzat volt az uralkodó, melynek kereteibe sem időhatárait, sem célterületét tekintve nem fért bele a Dél-Amerikába utazó 18. századi jezsuiták levelezése.

Egyetlen kivétel a feldolgozottnak tekinthető, a 18. század végén részleteiben napvilágot látott, majd a 20. század folyamán többször lefordított és értékelt, Éder Xavér Ferenc atya által írt beszámoló a perui jezsuita Mojos tartományról. A másik gátló tényezőnek a források meglehetősen szűkös volta bizonyult, mely Szluha János gazdag hagyatékának, a portugál fennhatóság alatt álló dél-amerikai gyarmatokról tudósító leveleinek napvilágra kerülésével némiképp mérséklődött.

A régi magyar utazási irodalommal foglalkozó kutató, Kovács Sándor Iván hívta fel a figyelmet arra, hogy a reneszánsz–barokk-kori magyar irodalmat tárgyaló legnagyobb szintézisekből szinte teljes egészében hiányzik a 18. századi jezsuita levelezés elemzése.⁶²⁸ Úgy véli, a nyelvi és műfaji sokféleség a legfőbb jellemzője a magyar utazási irodalomnak, mely a Magyarországon létrehozott, de nem magyar nyelvű, illetőleg a magyar szerzők által külföldön létrehozott alkotásokat is magában foglalja, legyen az utazási elégia, szakszerű földrajzi descriptio, vagy éppen „utazási módszertan”. Már az 1591-ben Nürnbergben kiadott, több korábbi szerző művéből készült kompiláció, a De arte peregrinandi című utazáselméleti mű is foglalkozik azzal, mi tekinthető utazási irodalomnak.⁶²⁹ E művecske szerint egyértelműen az utazási irodalomba sorolhatók a vallási céllal tett utak, példaként pedig egyebek mellett az Újvilágba irányuló katolikus hittérítők útjait említi. E meghatározás szerint pedig a magyar jezsuiták idegen földön keletkezett, latin nyelven írott levelei is az utazási irodalom részeinek tekinthetők. Az utazások

628 KOVÁCS Sándor Iván, „A régi magyar utazási irodalom az európai utazáselméleti művek tükrében”, in KOVÁCS Sándor Iván, Szakácsmesterségnek és utazásnak könyvecs-kéi, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, 93–200.

629 Uo. 101–105.

gyakorlati hasznáról szólva éppen Amerika felfedezése és a portugál tengeri hajózások kerülnek szóba, melyek a földrajz és a csillagászat fejlődéséhez járultak hozzá. E meghatározás szerint tehát elsődleges fontosságú lehet például Szluha János útibeszámolója, mely témáját tekintve a magyar irodalomban egyedül áll. Kovács Sándor Iván szerint a 16–18. század diplomata, nemesúri, deák, illetve kereskedő státusú utazói mellett speciális csoportot képviselnek a szerzetesrendi utazók, akik zarándoklat, vagy hittérítő tevékenység miatt hagyják el szülőföldjüket. A Szentföldre zarándokló Pécsváradi Gábor illetve Kiss István szerzete-seken kívül ebbe a csoportba sorolja a tanulmánya megírása idején már közzétett, így a tudomány előtt jobban ismert írásműveket alkotó Éder Xavér Ferencet és Fáy Dávidot is.⁶³⁰

Karl Kohut úttörő tanulmányában⁶³¹ a 18. század német nyelvű utazási irodalmát vizsgálva a korabeli jezsuita szerzőknek a dél-amerikai kontinens vonatkozásában keletkezett, egyedülállóan gazdag irodalmi hagyatékát méltatta. Mint megjegyzi, a 18. századi német nyelvű irodalomban az Európán kívülre irányuló utazásokra vonatkozó művek száma elenyésző mennyiségű, leszámítva a jezsuiták beszámolóit. Mindezek ellenére az utazási irodalommal foglalkozó kutatók nagyon ritkán illesztik be ezeket a műveket az irodalomtörténeti kompendiumokba. Mint Kohut írja, a 18.

században az utazásokat illetően paradigmaváltás zajlott le, melynek okai az európai polgárság gazdasági emancipációja, a közlekedési eszközök technikai fejlődése, valamint az egyént és az egyéni tapasztalatot előtérbe helyező filozófiai irányzatok együttes jelentkezésében keresendő, és amelynek eredménye az utazási beszámolók számának exponenciális növekedése volt a század első évtizedeihez viszonyítva. Az 1770-es években napvilágot látott publikációk száma háromszorosa az előző évtizedekben megjelenteknek.⁶³²

A portugál gyarmatokon szolgáló, kelet-közép-európai provenienciájú jezsuiták irodalmi hagyatéka kiemelkedő jelentőségű, noha elsősorban hittérítőként, oktatóként, illetve tudományos kutatóként dolgoztak a tengerentúlon. A rendalkotmány szellemében kizárólag információs céllal fogalmazott belső levelezésen kívül a nyelvtudományban és a

630 Uo. 152.

631 Karl KOHUT, „Jesuita (y) viajero. El Viaje a Perú (1776) de Wolfgang Bayer y la literatura de viaje en Alemania a fines de siglo XVIII”, in Karl KOHUT – María Cristina TORALES PACHECO (szerk.), Desde los confines de los imperios ibéricos: los jesuitas de habla alemana en las misiones americanas, Madrid, Iberoamericana, 2007, 607–693.

632 Uo. 608.

irodalomban is jeleskedtek a rendtagok. Apologetikus műveik a legszámosabbak, közöttük van Maranhão provincia egykori prokuráto-rának, Bento da Fonsecának az Apológiája, melyet Fáy Dávid fordított latinra. Laurenz Kaulen atyának az O Uraguay című eposzra írt válasza, a Resposta apologética 1786-ban látott napvilágot Luganóban. A 18.

században nagy visszhangot kiváltó nemzeti eposz szerzője, a brazil származású Basílio da Gama (1741–1795) Pombalhoz való hűségének bizonyítékaképpen, az őt ért vádak cáfolataként művében a jezsuitaellenes irodalom valamennyi toposzát felsorakoztatja.⁶³³ Nem szabad megfeled-keznünk emellett a nagyszámú naplóról, krónikáról és beszámolóról, melyet a jezsuita rendtagok üldöztetésük történetéről írtak. A Brazília provinciára vonatkozók közül kiemelkedik Anselm Eckart többször hivatkozott Diário-ja, Laurenz Kaulen Relação-ja, illetve Johann Breuer kommentárja (Annotatio rerum quarundam quae religiosiis Societatis Jesu contingerunt in Brasilia et Lusitania ab anno 1758 ad annum 1777, Köln, 1777). Az ázsiai missziókban történtekről Mauritz Thoman és Karel Přikill számolt be leveleiben, utóbbi a szerzője egy szanszkrit nyelvtannak is (Principia linguae brahmanicae).⁶³⁴ Speciális helyet foglalnak el a jezsuita irodalomban a Fáy Dávid, illetve Frantisek Wolff halálára a fogvatartott rendtársak által írott elogiumok és epitáfiumok, melyeket Eckart atya közölt naplójában.

E helyen két monumentális, irodalom- és tudománytörténeti szempont-ból is jelentős jezsuita gyűjteményről érdemes megemlékezni. Az egyik a Der Neue Welt-Bott címmel, Joseph Stöcklein atya szerkesztésében 1726–

1761 között, öt hatalmas kötetben megjelent munka, mely az amerikai és az ázsiai kontinensen működő jezsuita rendtagok beszámolóit adta közre.

Az előkép a hasonló szerkesztési elvek szerint 1703 és 1743 között, Jean-Baptiste du Halde atya által Párizsban kiadott Lettres édifiantes et curieuses volt. A másik pedig a protestáns nürnbergi tudós, Christoph Gottlieb von Murr gyűjteményes forráskiadványa, melyben a száműzött jezsuiták leveleit, illetve útleírásait, tudományos műveit tette közzé.

Legnagyobb lélegzetű műve az 1775–1788 között 17 kötetben megjelent Journal zur Kunstgeschichte und zur allgemeinen Literatur, melyben többek között közölte Eckart naplóját, illetve Franz Veigl atya beszámolóját Maynas tartományról és 1768-as száműzetésének

633 ARRILLAGA – ARENAS, Jesuitas alemanes, 252.

634 Uo. 251.

nyeiről.⁶³⁵ Murr a korabeli közízléssel szembemenve publikációiban Európán kívüli vidékekre fókuszált, illetve elszántan védelmezte a rendet, olyannyira, hogy kriptokatolicizmussal is megvádolták. Több Dél-Amerikáról szóló jezsuita beszámolót önálló kötetben is közölt, például az Alsó-Kaliforniában evangelizáló Johann Baegert atyától, illetve Wolfgang Bayer atya Viaje a Perú című munkáját. Megjegyzendő, hogy az esetek nagyobb részében a jezsuita szerzők eredeti írásait rövidítve, kisebb-nagyobb módosításokkal, illetve értelmezési lehetőségek betoldá-sával tették közzé. Ez azonban nem von le értékükből, ugyanis ezek voltak szinte az egyetlen szövegek, amelyekből a 18. századi művelt német nyelvű közönség információhoz juthatott az amerikai kontinenst illetően.