Vajkai Aurél, a néprajzi szemléletű szőlészeti-borászati kutatások úttörője A néprajzi jellegű kutatások szükségességére először Vajkai Aurél hívta fel a fi-gyelmet,37 aki 1938-ban megjelent tanulmányában ezek hiányáról volt kény-telen beszámolni.38 A szőlőre úgy tekintett, mint a paraszti élet egyik lényeges kiegészítő részére, amelynek fontos a néprajzi vizsgálata. Átgondolt kutatási koncepcióját mutatja, hogy elsődleges feladatnak az eszközök és használati mód-juk lehető legrészletesebb leírását tartotta, mivel „az eredet, különböző hatások
36 Mindezt jól tükrözik a századfordulótól megjelenő szakfolyóiratok is. Az Ethnographiában egészen a 20.
század közepéig nem találni pince- és présházleírásokat, a Néprajzi Értesítőben pedig 1931-ben olvas-hatunk először a témával kapcsolatos írást. A Zselicség tárgyi néprajzával foglalkozó Ébner Sándor tett említést a boronapincékről, amelyeket a faépítkezés szempontjából a legváltozatosabbnak tartott. (Ébner 1931: 101–105.) Két évvel később Mura-mente présházairól és pincéiről, elsősorban azok tüzelőberen-dezéséről közölt adatokat Seemayer Vilmos, aki a lakóház ősi formáját vélte felfedezni a boronapincék-ben. (Seemayer 1933: 49–51.) A kutatások elmaradására hívta fel a figyelmet Tóth János, aki szerint „a magyarságtudomány tárgyi feldolgozásának egyik legértékesebb és legelhanyagoltabb területe ez”. (Tóth 1940:
221.) A változások lassú folyamatát mutatja, hogy Füzes Endre még 1982-ben is arról írt, hogy bár a téma aránylag kutatott, „mégis úgy hisszük, további regionális és történeti vizsgálatra lenne szükség a teljesebb kép érdekében”. (Füzes 1982: 84.)
37 Az első néprajzi jellegű kutatások bemutatását követően Vajkai Auréllal, Vincze Istvánnal és Bakó Fe-renccel foglalkozom részletesebben. Természetesen további személyekre is ki lehetne térni (Csoma Zsig-mond, Kecskés Péter, Lukács László), de mivel az ő kutatómunkájukban az általam vizsgált épületek nem központi helyet foglaltak el, így eredményeiket a későbbi fejezetekben, az egyes témákkal kapcsolatban mutatom be.
38 Életének, munkásságának összefoglalását lásd: S. Lackovits 2003. Szőlészeti-borászati kutatásainak érté-kelését lásd: Csoma 2003.
bonyolult kérdését csak megfelelő nagy anyagismeret birtokában kísérelhetjük meg-oldani”.39 Ez jelentős tudománytörténeti fordulópontnak tekinthető. Szakított a 20. század első felét jellemző kutatási gyakorlattal, amikor kevés anyagból is következtetéseket, általánosításokat próbáltak levonni, és az eredetkérdések megválaszolására törekedtek. Ő volt az első, aki a gazdálkodáson belül a népi-paraszti szőlőművelést mélyrehatóan kutatta, felfigyelt néprajzi-etnológiai sajá-tosságaira, speciális táji-történeti adataira, a kistáji különbségekre, a történeti okokra. Hangsúlyozta a tárgykör sokoldalúságát, valamennyi résztéma kuta-tását.40 A részletes és nagyszámú szőlőhegyi vizsgálatokat tekintette a későbbi összehasonlító kutatások alapjának. A témát érintő komplex szemléletmódját jól mutatja, hogy önálló tanulmányban foglalkozott a szőlőhegyi önkormány-zatok, a hegyközségek kérdésével, de több írása jelent meg a szőlőfeldolgozás és bortárolás céljaira létrejövő építményekkel kapcsolatban is. Gyűjtései során érintette a szőlőbirtoklással kapcsolatos kérdéseket, figyelme kiterjedt a szőlő-művelés munkafolyamataira, a szőlő-művelési ághoz kapcsolódó szokásokra, a pa-raszti és városi kölcsönkapcsolatokra. Azoknak a tárgyaknak és használati mó-doknak az összesített rajzát kívánta adni, amelyek az újkori, városi műveltségi javak elterjedése előtt éltek a parasztok kezén.
Teljességre, komplexitásra törekvése nemcsak a témák, hanem a források és módszerek tekintetében is megmutatkozott. Kiemelt jelentőséget tulajdonított a terepmunkának, amelyet jól mutat az a több száz présház- és pincefelmérés, amit a Balaton északi partján és a Balaton-felvidéken végzett. A terepmunka mellett nem feledkezett meg a történeti források értékéről és a régészeti leletekről sem. Az épületek korának meghatározásában kiemelt szerepet tulajdonított a térképeknek.
Munkássága kiemelkedő fontosságú abból a szempontból is, hogy felhívta a figyelmet az épületeket használó emberek vizsgálatára, akik hatással vannak azok életére. Ez az irány már 1938-as tanulmányában is megmutatkozott, de részletesen egy évtizeddel később foglalkozott a kérdéssel.41 1948-ban megjelenő és irányt adó munkájában elismerte, hogy bár az eddigi kutatások többnyire magas tudományos szinten mozogtak, a külföldi házkutatás elveit figyelembe véve, de egyrészt csak sovány nyersanyaggal, kevés adattal dolgoztak – ami miatt sok bennük a fejte-getés, a könnyen kimozdítható elmélet –, másrészt pedig hiányzott a valós élet levegője, azaz figyelmen kívül hagyták az embert. Ezt jól mutatták a fényképek is,
39 Vajkai-Wagenhuber 1938: 16.
40 „…ott azonban a szőlőmívelés és bortermelés, mint élettevékenység minden vonatkozásban feltárandó; így nem hanyagolható el a szőlőnek és az azzal járó tengernyi vesződésnek helyzete a parasztság életében és társadalmá-ban.” (Vajkai-Wagenhuber 1938: 16.)
41 Vajkai 1948b.
amelyeknek elsődleges célja az volt, hogy típust mutassanak be, az épületet, mint műalkotást szemléltessék, tehát nem eleven valóságként, amiben emberek élnek.42
Mind a tematikát, mind a módszereket figyelembe véve ez az egységes kép leginkább 1938-as tanulmányában mutatkozik meg, amelyben átfogó, komplex képet igyekezett adni Veszprém vármegye déli részének paraszti szőlőművelésé-ről és borgazdálkodásáról.43 A témának ez az első jelentős néprajzi tanulmánya, amely munkaeszköz-történeti szempontból is figyelmet érdemel. Ebben foglal-kozott a szőlőművelés történetével, a szőlőbirtoklás rendjével, a szőlő művelésével és feldolgozásával kapcsolatos munkafolyamatokkal, a tárolás kérdésével és nem utolsósorban magával az emberrel, a szőlőhegyhez kapcsolódó szokásokkal. Ku-tatása elsősorban terepmunkán alapult, de nem csupán a jelen állapotok leírására törekedett. Az újszerű dolgokat igyekezett történeti keretbe ágyazni, kereste ezek megjelenésének, elterjedésének okát, miközben mindvégig igyekezett a tárgyak-kal bajlódó embert is figyelembe venni.
Az épületeket lakó és használó emberek szerepét annyira fontosnak tartotta, hogy a népi építkezés kutatásáról szóló elméleti, tudománytörténeti szempont-ból is fontos munkájában az ilyen irányú vizsgálatokat az építészeti leírások fölé helyezte.44 Ennek ellenére neki sem sikerült minden esetben ebben a szemlé-letmódban elkészítenie tanulmányait. A kimondottan présházakkal és pincékkel foglalkozó írásaiban nála is az építészeti leírásra helyeződött a hangsúly. Ezen munkái viszont szintén több szempontból jelentősek. Ő volt az első, aki nagyszá-mú felmérést készített a szőlő-borgazdálkodással kapcsolatos építmények terén, amellyel rendkívül értékes anyagot hagyott az utókorra.45 Rajzaival, fényképeivel olyan épületek százait dokumentálta, amelyek ma már nem láthatók. Népi építé-szeti tanulmányai jól tükrözik ezt a hatalmas terepmunkát, valamint az ott vég-zett precíz adatrögzítést, amelyek követendő példaként szolgálnak.46 Javaslatokat adott a típusok rendszerezésére, figyelme kiterjedt a szőlőhegy változó képére. Az épületek átalakulásával, funkcióváltozásával kapcsolatban vizsgálta a gazdálkodás rendszerét, a változások mögött kereste a gazdasági és társadalmi okokat.
Vajkai Aurél a hazai néprajzi szemléletű szőlészeti-borászati kutatások első képviselője, akinek tanulmányai mind a mai napig meghatározóak. A mind a
té-42 „Van a házkutatásnak tehát olyan és az újabb felfogás szerint a legsúlyosabb területe, aminek kutatástörténe-téről vajmi keveset mondhatunk.” (Vajkai 1948b: 23.) Emberközpontú kutatási szemlélete minden más témájában is megfigyelhető. „Az egész paraszti társadalmat az emberen keresztül közelítette meg: az egyént, a különös képességekkel rendelkező személyeket és közösségeket. Az ember reakcióit bizonyos jelenségekre, ill.
jelenségekkel szemben a lélektanban jártas kutató szemével figyelte és írta le egész pályája alatt.” (S. Lackovits 2003: 8.)
43 Vajkai-Wagenhuber 1938.
44 Vajkai 1948b: 6.
45 A témával 1937-től foglalkozott, rendszeres terepbejárásokat 1951 és 1955 között végzett.
46 Vajkai 1956, 1958a, 1963, 1966.
mák, mind a kutatási módszerek szempontjából jellemző komplexitás, a későbbi kutatások számára nélkülözhetetlen több száz felmérés, a tárgyakat és épülete-ket használó emberek vizsgálati témává tétele mind olyan módszerek és irányok, amelyeket figyelembe kell venni.47 Egy ilyen vizsgálat adhat lehetőséget egy ki-sebb vagy nagyobb táj, de akár egy település jelen témát érintő monografikus szintű összefoglalásához.
Vincze István, a téma rendszerezője
Az 1950–1970-es években Vajkai Aurél mellett a téma másik jeles kutatója Vincze István volt, a magyar szőlő-borkultúra rendszerezője.48 A témával kapcsolatban egyedül ő végzett az ország egészére kiterjedő rendszerezési kísérleteket. Első ilyen jellegű munkája a metszőkésekről és a metszésmódokról jelent meg 1957-ben. Ezt egy évvel később a présekről és sajtókról, valamint a bortároló építményekről szóló tanulmányai követték.49 Tipológiai rendszerezéseiben a földrajzi elterjedéssel fog-lalkozott, de műveiben jelen van történelmi szemléletű igénye is. Rendszerezései-re, típusalkotásaira most nem térek ki részletesen – ezeket a későbbi fejezetekben még érintem –, néhány általános érvényű megállapítást viszont tenni kell. Mind Vajkai Aurélnak, mind Vincze Istvánnak úgy kellett elvégeznie kutatásait, hogy a feldolgozás során összehasonlító anyaggal alig rendelkeztek. Szemléletmódjuk-ban, kutatási módszerükben viszont jelentős különbség figyelhető meg. Vajkai Aurélnak a résztémák minél alaposabb megismerése volt a célja. Úgy gondolta, hogy csak ezek elvégzése után van lehetőség egy összehasonlító, monografikus szintű vizsgálatra. Ezzel szemben Vincze István a rendszerezést, a típusalkotást helyezte kutatásai középpontjába. A lényerés eszközeiről alkotott típusrendszere ma is érvényben van, és bár az újabb kutatások eredményeinek köszönhetően kisebb pontosításokat végeztek rajta, alapjaiban mind a mai napig ezt használjuk.
Nem így van viszont a bortároló és szőlőfeldolgozó épületek esetében. Az ország egészére vonatkozóan állított fel egy rendszert, de nem minden esetben tudta egy-értelműen elkülöníteni a típusokat, illetve túl sok altípust állapított meg. Ezáltal
47 Természetesen vannak olyan megállapításai, amelyek ma már korrekcióra szorulnak vagy szorultak már a korábbi évtizedekben is. Mindezek azonban semmit nem vonnak le munkásságának jelentőségéből, ugyanis figyelembe kell venni, hogy anyagához összehasonlító adatokkal nem igen rendelkezett, így kö-vetkeztetéseket elsősorban csak saját gyűjtési adatai alapján tehetett.
48 Életéről, munkásságáról lásd: Kodolányi, ifj. 1983.
49 Vincze 1957, 1958a, 1958b.
rendszerezése bonyolulttá vált, amit később Kecskés Péter egyszerűsített le.50 Vincze István munkásságának másik részét az eredetkérdéssel kapcsolatos vizs-gálatai alkotják, annak igénye, hogy a hazai anyagot nemzetközi keretbe illessze.
Nem elégedett meg a különböző témákhoz kötődő eszközök Magyarország terü-letére vonatkozó rendszerezésével, összehasonlító vizsgálatokra törekedett. Ennek érdekében bejárta a szomszédos országok legfontosabb bortermő területeit, de kutatásokat végzett Bulgáriában és a Kaukázusban is. Vizsgálatainak indítékát hazai kutatásainak eredményei kínálták, amelyek elsősorban a munkaeszközök történeti-néprajzi elemzésére alapozva borkultúránk két alaprétegét adták meg.51 Az összehasonlítás mellett e kutatásokat nélkülözhetetlennek tartotta a genezis feltárása érdekében is. A jelenségek eredetét, kapcsolatait igyekezett megismer-ni abban a szilárd meggyőződésében, hogy a kultúrában elhatárolható, külön-böző korokhoz kapcsolódó rétegek megismerése a történelem távoli, homályos szakaszainak megvilágításához is hozzájárulhat. Megpróbálta bemutatni azokat a történeti rétegeket és kulturális hatásokat, amelyek a magyar borkultúrát ala-pították. Vizsgálatainak eredményeképpen kimutatta a magyar szőlő-borkultúra kettős eredetét (kelta–római és keleti hagyományok), a különböző formák vizs-gálata során etnikus eredethez kötődő megállapításokat is tett.
Ifj. Kodolányi János Vincze István temetési búcsúbeszédét így fejezte be:
„Vincze Istvántól azzal a meggyőződéssel búcsúzik tudományszakunk, hogy tanul-mányai nemcsak az újabb kutatások bázisaként, hanem újabb kutatásokra serken-tőkként élnek tovább.”52 Kijelentésével teljes mértékben egyetérthetünk, kutatá-si eredményei nélkülözhetetlenek és hiánypótlóak a mai vizsgálatok számára.
Rendszerezési kísérleteinek hiányosságai, tévedései viszont szükségessé és indo-kolttá teszik a további kutatásokat, valamint az épületek, eszközök kistájakat érintő rendszerezését, mert csak ezután válik lehetővé, hogy egy, a teljes Kárpát-medencét érintő tipizálást elvégezhessünk.
Bakó Ferenc, az Egri-völgy kutatója
Vajkai Aurélhoz hasonlóan egy tájegység jeles kutatója volt Bakó Ferenc is.53 Kutatásai széles területet fogtak át, de ezek között is kiemelkednek
Északkelet-50 A Rendszerezési kísérletek, terminológiai kérdések című fejezetben ezzel részletesebben is foglalkozom, amit azért tartok elengedhetetlennek, mivel az elmúlt évtizedekben zajló kutatások során nem egyszer kritikai észrevételek nélkül vették át ezt a felosztást, több esetben megfeledkezve az újabb kutatási eredmények-ről, a helyi sajátosságokról.
51 Ilyen irányú kutatásai leginkább a présekről és a bortároló edényekről szóló munkáiban jelennek meg.
(Vincze 1975, 1984.)
52 Kodolányi, ifj. 1983: 450.
53 Életéről lásd: Paládi-Kovács 1998a, 1998b.; Ujváry 1999.
Magyarországon, elsősorban az Egri-völgyben végzett településnéprajzi és népi építészeti vizsgálatai.54 Az épületeknek nemcsak a kutatását, hanem a megőrzését is fontosnak tartotta, elindítója volt a helyben megőrzött népi műemlékek táj-házként, múzeumi kiállítóhelyként való hasznosításának.
Munkásságát a precizitás, a teljességre törekvés jellemezte mind a dokumentá-lásban, mind a terepmunkában, mind a források feltárásában. Minden egyes for-rásadatát szigorú kritikai elemzés alá vette, megállapításait alaposan mérlegelte, több oldalról bizonyította. A források széleskörű felhasználása és alapos vizsgálata tette lehetővé, hogy a tárgytörténeti kérdéseket legalább a 18. század derekáig, de esetenként a 16–17. századig visszakövesse. Nagy jelentőséget tulajdonított a lakos-ság társadalmi tagozódásának és kontinuitásának a településformák alakulásában.
Elsősorban a Zagyva völgye, Sátoraljaújhely, a Hernád völgye és Tokaj városa között elterülő bortermelő nagytáj tufába, löszbe vagy homokkőbe vájt pincéit kutatta. 1991 és 1995 között harminc településen közel kétszáz pincét járt be.
Kiemelten foglalkozott az uradalmi pincékkel, mint a bortárolásra szolgáló épü-letek legkorábbi példányaival. A témát érintő tanulmányai több szempontból is irányt mutatóak, a terepmunka és a történeti források kombinálásával korábban nem érintett kérdésekkel (például datálás) kapcsolatban tett megállapításokat.
A présházak és pincék kutatása során az egyik legfontosabb, de egyben legne-hezebben megválaszolható kérdés, hogy mikor alakították ki ezeket. Pontosabban a ma látható, jórészt 19. századi évszámmal ellátott épületek mellett vannak-e korábbiak, illetve hogy beszélhetünk-e középkori, kora újkori előzményekről. A tanulmányok többsége a meglévő épületek leírására törekedett, történeti kérdé-sekkel nem foglalkozott. Bakó Ferenc ezzel a kutatási iránnyal szakítva a pincék korának tanulmányozása során a történeti forrásokhoz nyúlt. Megállapította, hogy kialakulásuk kezdetét, történetét konkrét adatok révén szinte lehetetlen megis-merni, de a kutatások segítséget kaphatnak a településtörténet és az összehasonlí-tó néprajz eredményeiből. A települések birtoklástörténetének irodalmi, levéltári emlékeit kutatva kereste azokat a személyeket, családokat, egyházi vagy világi szer-vezeteket, amelyek számításba jöhetnek, mint a legrégibb pincék létrehozói. Ezek alapján nem egyszer a kora újkorra vezette vissza egyes pincék, pincecsoportok történetét. Bakó Ferenc kutatásai felhívják a figyelmet arra, hogy bár a történeti adatok felkutatása nem egyszerű, de mégis szükséges, egy adott terület présház- és pincekultúrájának megértéséhez nélkülözhetetlen az előzmények ismerete. Ezen vizsgálatok elvégzésére különösen azokon a területeken van szükség, ahol biztosan tudni, hogy a szőlőművelésnek a török hódoltságot megelőzően is nagy szerepe volt, ahol már ekkor jelentős világi vagy egyházi uradalom működött.
54 Népi építészeti, településnéprajzi kutatásairól lásd: Paládi-Kovács 1998b. Paládi-Kovács Attila nekrológ-jában nem foglalkozott Bakó Ferenc pincekutatásaival.
Jelen munka szempontjából különösen értékesek még Bakó Ferenc barlang-lakásokkal, pincelakásokkal kapcsolatban tett megállapításai, amelyekre pince-kutatásai során többször is kitért.55 A hegyoldalba vájt lyukak, üregek, pincék lakásként történő használata több Buda-vidéki településen is általános volt. Vizs-gálatai megerősítettek abban, hogy bár funkciójukban eltérhettek a pincéktől, ki-alakításuk tekintetében viszont nem, és nem egyszer együtt fordultak elő, illetve a körülmények megváltozása miatt a pincék elveszíthették tároló funkciójukat és lakássá alakulhattak át. Éppen ezért – ha nem is teljes részletességgel –, de szükség van a vizsgálatukra, történetük nem különíthető el a kizárólag a szőlő feldolgozá-sát és a bor tároláfeldolgozá-sát szolgáló épületekétől.
Bakó Ferencnek a présházak és pincék kapcsán végzett jelentős, összefoglaló jellegű vizsgálatait jól mutatja, hogy 81 évesen egy nagy kutatási tervet készített;
az észak-magyarországi borpincék átfogó kultúrtörténetét, néprajzi monográfiá-ját szerette volna megírni. A nagyszabású terv kivitelezésére sajnos nem maradt ideje, pedig monografikus, összegző, történeti adatokat is felvonultató jellegénél fogva mintául szolgált volna a későbbi kutatások számára. Északkelet-Magyaror-szág földalatti világát nála jobban senki sem ismerte.