• Nem Talált Eredményt

IPO – Nemzetközi Filozófia Diákolimpia

Jelenleg a legrangosabb filozófiai verseny a Nemzetközi Filozófia Diákolimpia, melyet nemcsak nem-zetközi jellege tesz unikálissá, hanem az a tény is, hogy a társadalomtudományi tantárgyak közül csak a filo-zófiának van hivatalosan elismert nemzetközi versenye.47 Az IPO-n a magyar diákok rendszeresen, egyúttal nagy sikerrel vesznek részt, és ezzel ténylegesen teljesítik az IPO küldetését:

 „a filozófiaoktatás népszerűsítése középiskolai szinten, a diákok filozófia iránti érdeklődésé-nek erősítése;

 a kritikai, kérdező és kreatív gondolkodás fejlesztése;

 a filozófiai reflexió gyakorlata a tudományok, művészetek és a társadalmi élet irányában;

 az etikai reflexió művelése a modern világ problémáinak vonatkozásában;

 az intellektuális eszmecsere bátorítása, a különböző országok fiatal nemzedéke számára a kap-csolattartás lehetőségének biztosítása, s ezzel a béke kultúrájának erősítése.”48

A sikerekben nagy szerepe van annak a felkészítő munkának is, melynek keretében az IPO-válogató első két helyezettjét a rendelkezésre álló rövid (2-3 hetes) időszakban nyelvi és szakmai szempontból ráhangolják a nemzetközi verseny követelményeire. A felkészülés során a diákoknak fel kell tudni ismerni az erősségei-ket, illetve fejlesztendő készségeierősségei-ket, hogy a megmérettetés során szakmailag magabiztosan a legjobb formá-jukat nyújthassák.49

Nemzetközi Filozófiai Olimpiát (IPO) 1993 óta szerveznek, eredendően a közép- és kelet-európai orszá-goknak az európai szellemi vérkeringésbe való beemelése céljából. Az alapító országok listája – Bulgária, Románia, Törökország, Lengyelország, majd 1995-től Magyarország és Németország – is ezt a törekvést tükrözi. Az IPO idővel több mint 40 országból álló szakmai közösséggé vált, amelyet a Fédération Internationale des Sociétés de Philosophie (FISP, azaz Nemzetközi Filozófiai Társaság), illetve az UNESCO támogat. A lényegi kérdésekről, pl. az IPO helyszínéről, a teljesítendő feladatokról a Nemzetközi Bizottság dönt.

      

46 A filozófia OKTV helyezetteinek listája az Oktatási Hivatal honlapján olvasható:

http://www.oktatas.hu/kozneveles/tanulmanyi_versenyek/oktv_kereteben/dijazottak_eredmenyek (Letöltés: 2015. április 28.)

47 További részletes információk az MFT hivatalos honlapjáról szerezhetők be: http://www.mft-hps.hu/ipo.html, valamint a szervezet hivatalos weboldaláról: http://www.philosophy-olympiad.org/ (Letöltés: 2015. március 10.)

48 Az IPO szabályzata. Forrás: http://www.mft-hps.hu/ipo_szabalyzat.html (Letöltés: 2015. március 10.)

49 Ki a kedvenc filozófusod? Magyar siker a Nemzetközi Filozófiai Olimpián. Interjú Takács Mártával és Merker Ivánnal.

http://tehetseg.hu/interjuk/ki-kedvenc-filozofusod-magyar-siker-nemzetkozi-filozofiai-olimpian (Letöltés: 2015. január 28.)

Versenyek, rendezvények, lehetőségek

Az adott év májusában megrendezett versenyre minden tagország két-két diákot küldhet, kiválasztásuk a hazai szervezők feladata. A rendező ország tíz főt delegálhat a megmérettetésre. A részvevőknek a FISP által a helyszínen kitűzött négy téma közül kell egyet szabadon kiválasztaniuk,50 majd ez alapján valamely hivata-los idegen nyelven (vagyis nem az anyanyelvén) esszét kell írniuk. Jelenleg négy hivatahivata-losan kijelölt nyelven – angolul, franciául, németül vagy spanyolul – fejthetik ki gondolataikat a versenyzők. Négy óra áll a rendel-kezésükre ahhoz, hogy számítógépen megírják a dolgozatukat, amely elkészítéséhez nyelvi szótárakat is használhatnak. Az anonimitás és az objektív értékelés érdekében titkos kóddal látják el a diákok munkáit. A dolgozatok értékelése több fordulóban zajlik, és nem a filozófiatörténeti tudás dominál, hanem az eredetiség, a téma iránti érzékenység, argumentációs készség – az elbírálás során az alábbi szempontokat veszik figye-lembe: érvelési készség, filozófiatörténeti tudás, önálló gondolkodás, nyelvhasználat.

Az értékelés első szakaszában minden dolgozatot négy zsűritag értékel, és egy 110 pont közötti skálán helyezi el, majd három kategóriába sorolja. Az első, legmagasabb kategóriába kerülőket (7,510 pont) a következő fordulóba javasolják, a középső kategóriában lévők (57 pont) továbbjutását nem javasolják, de nem is ellenzik a bírálók, az 15 pontot szerzőket viszont egyáltalán nem javasolják továbbjutásra. Ha az egyes értékelések között három pontnál nagyobb különbség adódik, akkor további két értékelőt is bevonnak a bírálatba. Az első fordulón azok a pályamunkák jutnak túl, amelyek átlaga legalább 7 pont. Ezt követően minden dolgozatot 2-2 bíráló értékel, majd az első és második fordulóban szerzett pontok alapján a legjob-bakat küldik a harmadik fordulóba, ahol a Felügyelő Bizottság dönt a végső helyezésekről.

A díjazottak arany-, ezüst- és bronzérmeket kapnak egy elismerő oklevél kíséretében. Egy-egy kategóri-ába nemcsak egy versenyző kerülhet, vagyis több aranyérem kiosztására is lehetőség van. A filozófiai diák-olimpián azonban más tárgyak olimpiáival szemben nagyon kevés érmet osztanak ki. Az érmek mellett vi-szont minden évben több dicsérő oklevéllel jutalmazzák a jól teljesítő diákokat. Aki ilyet kap, az benne van az adott évi olimpia élvonalában. A magyar diákok eredményeit a következő táblázatban összesítettük:

Év Helyszín Részvevők/eredmények

2004 Szöul (Dél-Korea)

Kovács Dávid, bronzérem

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)

2005 Varsó

(Lengyelország)

Szakács Nóra

(Tömörkény István Gimnázium, Szeged) Tóth Bernadette

(Angol Kéttannyelvű Gimnázium, Balatonalmádi)

2006 Cosenza (Olaszország)

Schuller András

(ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola, Budapest) Ujma Péter

(Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár)

2007 Antalya (Törökország)

Iváncsics Bernát

(Piarista Gimnázium, Budapest) Dolinka Márk

(Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest)

      

50 Minden tagország képviselője legkésőbb az adott év március 1-ig megküldi a verseny témájára vonatkozó javaslatát a FISP Főtit-kársága számára, s a beérkező javaslatok összegzését követően döntenek a négy végleges témáról.

Versenyek, rendezvények, lehetőségek

2008 Iaşi (Románia)

Tóth Olivér István

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) Perczel János

(Városmajori Gimnázium, Budapest)

2009 Helsinki (Finnország)

Petro Kálmán de Calendar

(Városmajori Gimmnázium, Budapest) Kiss Marcell

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)

2010 Athén

(Görögország)

Backhausz Tibor, bronzérem

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), Petro Kálmán de Chalendar

(Városmajori Gimnázium, Budapest)

2011 Bécs (Ausztria)

Backhausz Tibor András, aranyérem

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) Kiss Robin

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)

2012 Oslo (Norvégia)

Hoksza Zsolt

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) Kovács Dániel Attila

(Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Budaörs)

2013 Odense (Dánia)

Palasik Róbert

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) Juhász Péter

(Piarista Gimnázium, Budapest)

2014 Vilnius (Litvánia)

Merker Iván György, ezüstérem

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) Perczel Jakab

(Városmajori Gimnázium, Budapest)

2015 Tartu (Észtország)

Merker Iván György, aranyérem

(Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) Hegyesi Zsolt, dicséret

(Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium)

Az eredmények között tartandó számon az a fontos tény, hogy 1999-ben Magyarország szervezte meg az IPO-t (11 ország részvétele mellett), amely egyértelműen jelzi, hogy nemzetközi szinten ezen a téren is sikerrel zárkóztunk fel. A közeljövőben ugyancsak esélyes az ország egy újabb IPO megrendezésére, ami elismertségünk újabb bizonyítéka.

Az IPO-rendezvény azonban nemcsak a versenyből áll, ugyanis az értékelés időszakában a diákokat megismertetik a helyi kulturális nevezetességekkel, és emellett szabadidős programokat is szerveznek, ahol a versenyzők szakmai kapcsolatokat alakíthatnak ki egymással, illetve a rendezvény filozófus, tanár részvevő-ivel – ezek egy életre szóló élményt adhatnak.