Szabó Péter
4. I. Rákóczi György és Bethlen Péter (1636)
A két Bethlen – apa és fia mozgalmában – I. Rákóczi Györgyöt, ugyanúgy mint Es-terházyt vagy Pázmányt, az utóbbi szerepvállalása foglalkoztatta elsősorban. Bethlen István Budára menetele után a februárban megtartott erdélyi országgyűlés végzése alapján a fejedelem 2000 emberrel ostromzár alá vetette a Bethlen párti őrséggel vé-dett fiskális várat, Husztot.17 A lépés logikus volt, hiszen nem akarta, hogy az erdélyi állam területéhez tartozó máramarosi Huszt erőssége a trónkövetelő itthoni bázisául szolgáljon. Amint azonban Bethlen Péter az év júniusában a szatmári Ecsedből két-század magával becsapott a részekbeli Huszt – egyébként sikertelen – fölmentésére,18 Rákóczi mind Esterházyt, mind Pázmányt is meghökkentő csapatösszevonásokat haj-tott végre Máramaros vármegye nyugati határán. „Nem értjük, nem érthetjük, mert Husztnak megszállására sok az nép és távol is vagyon attól, s a szerint sok Bethlen Péter uram szolgái ellen is, ki mind is alig vagyon két század magával” – írta a fejede-lemnek július 27-én Esterházy.19 Ezután alig két héttel Pázmány is véleményt mond a csapatösszevonásokról: „Igen gyűlölségesen állítják – írja –, hogy kegyelmed ő felsé-ge ditiojára szándékozik [...] mivel kegyelmed annyi számú hadait nem a Török felé, hanem ő felsége birodalma mellé szállította.” Majd nagy bizalommal és jóindulattal kitalálni véli Rákóczi szándékát: „Én úgy gondolom felölle, hogy kegyelmednek jó szerencséjére lett a Bethlen Péter idzgolódása. Mert ezzel az occasioval felvehette az
affectionné ŕ la France considérait qu’ il est du service du roi et des intęrets de sa couronne de l’assister [...]”, HUDIŢĂ, i. m., 37–38.
17 EOE, IX, 223.
18 I. Rákóczi György Bornemissza Jánosnak, Gyulafehérvár, 1636. június 18., EOE, IX, 517.
19 Esterházy Miklós I. Rákóczi Györgynek, Lakompak, 1636. július 27. Közli: BEKE Antal, Tör-ténelmi Tár, 1882, 134–136.
ország népét, melyet talán nehezebb lett volna felvenni, ha a Török ellen kellett volna fegyverkezni.”20 A máramarosi katonai demonstrációra azonban jóval bonyolultabb indokok sarkallhatták a fejedelmet, mint ahogyan azt az érsek lakonikus leveléből megsejtjük. Rákóczi számára nem lehetett ürügy Bethlen Péter mozgalma a török elleni fegyverkezésre, hiszen a szultán letiltotta Huszt ostromát, arra az álláspontra helyezkedve, hogy a fejedelem hadai – míg az események határozott irányt nem vesz-nek – ne tartózkodjanak Bethlen István jószágában.21 Így a máramarosi fegyverkezés közvetlenül is sértette a nagyvezér és a szultán érdekeit. Rákóczi a porta felé azzal védekezett, hogy Husztot Bethlen Péter és apósa, Illésházy Gáspár magyarországi gyalogokkal rakta meg, akik arra törekednek, hogy Huszt vára s a máramarosi tarto-mány a szultán országától elidegenedjék, azaz a királyi Magyarországhoz csatolód-jék.22 Az augusztus elején beküldött érvek azonban nem hatottak, mert I. Rákóczi György szeptember 18-án már arról kénytelen értesíteni a Portát, hogy „Huszt alól hadainkat elhozattuk.”23 Szeptember végére Rákóczi szemében a Máramarosból elin-duló mozgalom szálai és összefonódásai már tisztán engedték látni magukat, a budai vezér „immár táborban is szállott, Husztból is a vármegyét hódoltatni kezdették volt.
Bethlen Péter is haddal készült Ecsedből Máramaros vármegyének elfoglalására.”24 A Konstantinápolyba küldött követutasításban I. Rákóczi György rezignáltan közli: újra hadat küld Huszt alá. A többszörös politikai bukás pillanatnyi élményét élhette meg ezekben a napokban Rákóczi. Végülis azt ismerhette föl, hogy a Porta, a helyi basák és a Bethlenek érdekei Máramarost illetően egybeesnek. Belátta, hogy a szultán és a nagyvezér azért tisztította meg csapataitól Máramarost, hogy a budai vezér és Bethlen Péter összehangolt támadása bevégezhesse az új fejedelemnek történő hódoltatást ezen a vidéken.
Miért vitt olyan fontos szerepet Huszt és Máramaros a török és Rákóczi politiká-jában? Huszt stratégiai jelentőségére már Istvánffy felhívta a figyelmet: „magas szik-lán fekvő, s a lengyel és Moldva határra néző vár [...] kimeríthetetlen sóbányák köze-lében.”25 Az elhúzódó török–lengyel válság idején ennek a tartománynak,
20 Pázmány Péter I. Rákóczi Györgyhöz, Túróc, 1636. augusztus 10., PÖL, II, 683.
21 „Mind a császár s mind az vezér megháborodott volt Huszt megszállásán.” I. Rákóczi György Tholdalaghi Mihálynak. Gyulafehérvár, 1636. augusztus 19. = I. Rákóczi György és a porta. Levelek és okiratok, szerk. BEKE Antal, BARABÁS Samu, Bp., 1888, 316.
22 I. Rákóczi György Tholdalaghi Mihálynak, Gyulafehérvár, 1636. augusztus 10., Uo., 310.
23 I. Rákóczi György Tholdalaghi Mihálynak, Gyulafehérvár, 1636. szeptember 18., Uo., 459.
24 I. Rákóczi György Tholdalaghi Mihálynak, Torda, 1636. szeptember 26., Uo., 335.
25 ISTVÁNFFY Miklós, Magyarország története 1490–1606, I–II, ford. VIDOVICH György, Deb-recen, 1871, I, 424, 427.
kának” különösen fontos stratégiai jelentősége volt.26 A töröknek abbéli törekvése, hogy a Bethleneket itteni jószágaikban megtartsa, egy távlati célt is szolgálhatott.
Köztudott, hogy Rákóczi vonakodott a törökök lengyelországi hadivállalkozásában részt venni. A Porta egy új, a Bethlen családból származó fejedelemtől feltehetően nagyobb elkötelezettséget remélt külpolitikai akcióihoz. A fejedelemváltást sürgető török politika pedig a hatalomra emelendő familia jól csengő Bethlen neve mellett azt is figyelembe vette, hogy a család éppen a Lengyelországgal határos vidéket tartja befolyása alatt. Rákóczi előtt nyilvánvaló lehetett, hogy államának Achillész-sarka 1636 őszén a határszéli Máramaros vármegye. Ezért is rendelte vissza hadait a Részek eme vármegyéjébe.
Az csak a későbbi linzi béke tárgyalása körüli okmányok egyikéből derül ki szá-munkra, hogy távlati tervei szempontjából is fontos volt a Bethlenek várainak meg-szerzése. Amikor a tárgyalások egy pontján Lónyai Zsigmond, a fejedelem biztosa úgy látta, hogy III. Ferdinándtól nem lehet kicsikarni a hét vármegye Erdélyhez csato-lását, azzal nyugtatta meg a fejedelmet: „ím anélkül is [mármint a hét vármegye meg-szerzése nélkül is] úgy körülvették és veszik az Nagyságod erősségi azokat a várme-gyéket, Huszttól fogva mind körül be Ecsedig [...] hogy valamikor Nagyságod vagy maradéki akarják [...] mindjárt Nagyságodé az az föld, az mit most nem akarnak adni is.”27 Azaz Lónyai jelentése szerint a hét vármegye védelmében a később Rákóczi kezére került Husztnak kulcsszerepe volt. A vármegyék oltalma egy innen induló várlánccal „volt elképzelve”, be egészen a linzi békében Rákóczinak ígért szatmári Bethlen-magánvárig, Ecsedig. 1636 őszén azonban a távlati tervek megalapozása he-lyett fontosabb volt I. Rákóczi György számára a közvetlen veszély – a Bethlen resta-uráció – elhárítása. 1636. október 6-án a nagyszalontai síkon a fejedelem „pontot tett”
a Bethlen Péterrel kapcsolatos királysági és külföldi tervek végére. I. Rákóczi György győzött a Bethlen István oldalán felsorakozott helyi török erők fölött s megszilárdítot-ta hamegszilárdítot-talmát.
26 Az „országocska” kifejezés Tholdalaghi Mihálytól. Tholdalaghi Mihály I. Rákóczi György-nek, Konstantinápoly, 1636. augusztus 10., I. Rákóczi György és a porta..., i. m., 315. A lengyel–
török konfliktusról: R. VÁRKONYI Ágnes, i. m., 59–60.
27 Lónyai Zsigmond I. Rákóczi Györgynek, Nagyszombat, 1645. január 23., A linzi béke okirat-tára, kiad. SZILÁGYI Sándor, Bp., 1885, 213.