Pázmány Tíz bizonyság című művében megjelent Korán-cáfolata a 1605-ben íródott.
Elemzője, Bitskey István kifejti, hogy a magyar nyelvű munka születéséig műfajában egyedülálló Magyarországon. Ugyanakkor ez Pázmány egyik első vitairata. A szerző a nemzetközi katolikus apologetikus irodalomnak azt az érvelését dolgozza ki, hogy a protestantizmus tanainak összefüggése az iszlámmal mintegy első lépcsőfoka a mo-hamedanizmus terjedésének.1 Mivel azonban a Koránnal polemizáló jezsuita irodalom ekkor még nemigen állt rendelkezésére, munkájához a kor gazdag antiturcica anyagát, nemritkán éppen protestáns műveket kellett használnia.2
Jól feldolgozott a szakirodalomban a wittenbergi teológusok hezitálása a török egyértelmű negatív megítélésében a reformáció kezdetén.
Bitskey István szintén megjegyzi, hogy a protestánsok álláspontja korántsem egyér-telmű a törökkel kapcsolatban még a XVII. században sem.3 A tanulmányban a Mohács utáni török kép kialakulását próbáltuk megérteni mindkét oldalról, vizsgálatunkhoz első-sorban teológiai szempontrendszert használva. Tanulmányunk kifejezetten Magyaror-szág hódoltsági területével kíván foglalkozni az 1526–1566 közötti időszakban.
Közhelyként emlegetik már a XVI. században az ország területén megjelenő isz-lámról, hogy toleráns, elfogadja a zsidóságot és a kereszténységet előképeinek. Azon-ban úgy tekinti ezeket a vallásokat, mint amelyek az idők folyamán elveszítették ere-deti tisztaságukat, bár híveik tovább vallják és gyakorolják azt. Alapvető kérdés az iszlám számára, hogy mindezekhez képest minden prófétai tevékenység lezárulása Mohamed próféta működése.4
1 BITSKEY István, Eszmék, művek, hagyományok: Tanulmányok a magyar reneszánsz és barokk irodalomból, Csokonai Könyvtár (Bibliotheca Studiorum Litterarium, 7), 179.
2 BITSKEY, i. m., 180–183.
3 Uo.
4 GOLDZIHER Ignác, Az iszlám, 1980; F. A. KLEIN, The Religion of Islam, London, 1906, 5–8;
Goffry PARINDER, Jesus in the Qur’án, Oxford, 1996.
Aki zsidóként vagy keresztényként elfogadja az iszlám főségét, az már mintegy részévé válik a mohamedán világnak. Lényeges azonban, hogy az iszlám főséget el-fogadó zsidó vagy keresztény nem egyenrangú a muszlimmal. Őket a zimmi foga-lommal jelölik. Kifelé az iszlám képviseli őket. Belülről megtarthatnak bizonyos fokú autonómiát. Az iszlám joggal szembekerülő keresztény vagy zsidó számára kiderül, hogy ő csak abban az esetben jogképes, ha ügyét muszlim tudja képviselni, legalábbis a muszlimokkal szemben. Miközben egy muszlim férfivel szemben elegendő két muszlim nő tanúsága, addig egy keresztény semmilyen körülmények között nem ta-núskodhat muszlim ellen.5 A tolerancia tehát befelé értelmezett, amely kifelé már elszigeteli az iszlám hatalma alá kerültet. Jól alátámasztja az elmondottakat egy, a vaskaszentmártoni hitvitát elbeszélő korabeli híradás:
„A pápistaság [...] napról napra hanyatlik [...] mi pedig gyakran álltunk tisztviselők, bégek, vajdák, és kádik előtt, hogy megvédjük a mennyei tant s ezek részben segítenek is bennünket abban, hogy a pápizmust legyőzzük. Mert bár ők minket, az igaz keresztyénység miatt sem nem üldöznek, sem nem támogatnak, mégiscsak szívesen lát-nák, ha mindenki teljesen szembefordulna a pápizmussal, mivel a pápisták a húsevést tiltják, a papi nőtlenséget, illetve, szűzességet pedig a természet törvénye ellenére is kö-telezővé teszik. Ezért adta ki Dervis bég, Pécs és ahhoz tartozó szandzsák helytartója, az első rendeletet, amelyben mindkét fél papjait Vaskaszentmártonba idézte.
Miután ott összejöttünk és szerény tehetségünk szerint vitáztunk az ellenpárttal és bizonyságot tettünk Krisztusról; mivel a miséspapok ezt nem tették legyőzettek.
Mindannyian elhagyták hát a pápista hitet s kezüket a bibliára téve, esküvel fogadták, hogy ezentúl a keresztyénységet igyekeznek plántálni.
Ha pedig ezt a jövőben nem tennék, minden jószágjuk mellett még a nyelvüktől is megfosztják őket. Mert mikor a vitának vége volt, a vajda és a kádi úr nyilvánosan kihirdettette, hogy ha valaki a biblia tanításának ellentmond, annak le kell vágni a nyelvét, mivel a bibliai írásokat tartalmazó könyvet Isten adta az égből a keresztyé-neknek. Mint ahogy a görögöknek az »Alfurcan«-t – ahogy ők nevezik, a hébereknek
5 C. E. BOSWORTH, The Concept of Dhimma in Early Islam = B. BRAUDEL, B. LEWIS, Christians and Jews in the Ottoman Śmpire l), 37–51, megtűrt jogállásúak különösen: 49. Konkrét hódoltságbeli adatokkal: FEKETE Lajos, Bevezetés a hódoltság török diplomatikájába, Bp., 1926, No:
5. A budai kádi 1550-ben tiltakozik a keresztény tanúk ellen. (Amikor a vizsgálathoz kezdtek, a kádi megdühödvén azt mondta, hogy keresztény tanút ne hozzanak muszlim ellen és az igaz hitre hívta őket, 16.) Érdekes párhuzamot hoz az örményül író Eremija Cselebi Kömürdzsiján is, akinél a szul-táni hatalom egy, a keresztények és zsidók közötti perben éppen azért nem szolgáltat igazságot a zsidóknak, mert azok nem tudtak muszlim tanút állítani. A. K. SANJIAN, A. TIETZE, Eremia Chelebi Kömürjian’ Armeno, Turkish Poem „The Jewish Bride”, Bp., 1981, 154. A helyzet hiteles voltát a poéma erősen ponyva íze ellenére sem tudjuk kétségbe vonni.
a »Hebron«-t a törököknek pedig az Alkoránt; ők azt akarják tehát, hogy az emberi nemzet-ség ezt a négy könyvet tartsa a legnagyobb tiszteletben [...] Ezeknek senki nem mondjon ellent, hanem amelyiket ezek közül kiválasztja magának, annak a tanítását kell neki a maga hitében – amint ők mondják – állhatatosan megvallani s attól soha sem szabad eltántorodnia [...]. A tévelygést tehát meg kell büntetni, nem pedig hallgatólagosan eltűrni.”6
Meg is torolták azokon, akik a szandzsák katolikus papságából a vita után a fal-vakban mindenhol aláírt reverzális ellenére tovább hirdették a vallását – ahogy erről a levél megemlékezik a továbbiakban. E szövegből az is kiderül, hogy a török nem kö-zömbös alattvalói vallásával szemben és nem is politikai okokra hivatkozik a katoli-kusok üldözésénél. A szöveg tartalmát az alábbiak alapján értelmezhetjük.
Valószínűleg azt értette félre a névtelen prédikátor, hogy a kádi megpróbálta a vi-tát a hagyományos iszlám jogi sémába helyezni. Az iszlám szerint a világ kezdetétől fogva az Isten számos prófétát és számos könyvet küldött. Ezek közül a legkiemelke-dőbbek: Mózes, ő kapta a Tórát, Dávid, ő a Zaburt, azaz a zsoltárokat, Jézus, ő az Evangéliumot (Indzsil) és végül Mohamed, aki a Koránt.
Érdekes felfigyelnünk két Tolnán keltezett levélre, amely tíz év különbséggel író-dott a török által megszállt városban, az egyik Eszéki Szigeti Imréé 1549-ből,7 a má-sik Thuri Farkas Pál levele 1559-ből.8
Eszéki a törökkel szembeni hagyományos álláspontot ismerteti. Elmondja, hogy a török megvédte a katolikus bírói hatalommal és vádaskodással szemben az evangéli-kusokat. Ebben az esetben sem politikai döntésről van szó, ezt az is mutatja, hogy – azt írja Eszéki – „különösen pedig a jogtudósaik akiket kádinak neveznek, minket pártfogolnak.”9 A kádi pedig az iszlám vallási jog, a saria alapján ítélkezett!
Azonban a török ebben az esetben is talált eszközöket a lakosság megosztására.
Ilyen volt először is a városok muszlim népességgel való betelepítése, amely főleg a határterületekre és a központokra volt jellemző. Az akindzsikből és egyéb pásztorele-mekből pedig létrejön egy muzulmán paraszti lakosság. Így alakul ki a sajátos balkáni sakktábla, a politikailag és katonailag privilegizált kisebbség megosztja az egy tömb-ben élő pravoszláv parasztságot. Jól mutatja ezt Bosznia közelmúltbeli etnikai képe.
6 THURY Etele, Az 1550. évi vaskaszentmártoni zsinat, Protestáns Szemle, 25/1913, 425–439, 475–487. ZSINDELY Endre, Wolfgang Musculus magyar kapcsolatainak dokumentumai, Tanulmá-nyok és szövegek a magyarországi református egyház XVI. századi történetéből, kiad. BARTHA Ti-bor, Bp., 1973 (Studia et Acta Ecclesiastica, 3), 889–990. (Prodanisinus György leveléből.)
7 Bevezető tanulmánnyal közli: KATHONA Géza, Fejezetek a hódoltsági reformáció történeté-ből, Bp., Akadémiai, 1974 (Humanizmus és Reformáció, 4), 45–51.
8 Uo., 51–60.
9 Uo., 45–51.
A török hatalom nem zaklatta a balkáni falvak rendjét, hagyta őket termelni, megmaradhattak saját ortodox vallásukban. Itt azonban egy olyan egyházról van szó, amely azért találta meg a hangot az oszmánokkal, mert el akarja kerülni az uniót a katolicizmussal. Ez döntő különbség Magyarországgal szemben.
Szintén fontos, hogy az adóztatási rend arra szorította a keresztényeket, hogy tér-jenek át, mivel a muzulmán kevesebb adót volt köteles fizetni. Ugyanilyen a devsirme a gyermektized rendszere, amely alól a keresztények közül csak a görög és a magyar részek voltak mentesek. Fontos még, hogy tudatosan igyekeznek keverni az etniku-mokat, görög városokba zsidókat örményeket telepítenek.
A török és a protestantizmus kapcsolatának szempontjából a korai hódoltsági kor-szakot két időtartamra oszhatjuk. Az egyik a Mohácstól, vagy inkább Buda elestétől az 1550-es évek végéig terjedő időszak. Az első időben a török hatóságok az új tar-tomány vallási helyzetében való tájékozatlanságuk miatt a vallásukhoz konfesszionálisan közelebb eső, megjelenő reformációs áramlatokat támogatták.
Amikor a terület, különösen a török szempontjából fontos városi lakosság túlnyomó-részt protestánssá vált, álláspontjukban változás következett be. Thuri körlevele már ezt a megváltozott helyzetet rögzíti.
Természetesen szoros egymásrahatásként kell értelmeznünk a török közigazgatás és a wittenbergi központ vezetőinek álláspontját, illetve azok folyamatos változásait.
Az európai apokaliptikus keresztény hagyományból eredő kép, amely a végítélet An-tikrisztusaként jeleníti meg a törököt, doktrinális szempontból jó alapul szolgál a melanchtoni kettős Antikrisztus kép kialakításához.10 A magyar területen megjelenő török idegen kultúrája miatt alkalmas is volt arra, hogy ekként ítéljenek róla. Azonban a 30-as 40-es éves évek éppen a hódoltságból származó hírei azok, amelyek ezt a doktrinális álláspontot, ha nem is módosítják, de legalábbis mozgóvá teszik Witten-berg számára.
10 Az Antikrisztus-irodalomra: ECKHARDT Sándor, Az Antikrisztus legendája, Katolikus Szemle, 50(1936); TARNAI Andor, „A magyar nyelvet írni kezdik”: Irodalmi gondolkodás a középkori Ma-gyarországon, Bp., 1984, 109–115; Bernard MCGINN, Az Antikrisztus: Az emberiség kétezer éve a gonosz bűvöletében, Bp., 1995. A törökkel kapcsolatos apokaliptikára: FODOR Pál, Az apokaliptikus hagyomány és az „aranyalma” legendája: A török a 15–16. századi magyar közvéleményben, Törté-nelmi Szemle, 1997, 21–49. Melanchton kettős antikrisztus tanára és Wittenberg török álláspontjának változására néhány fontosabb tanulmány: KATHONA Géza, Károlyi Gáspár történeti világképe: Ta-nulmány a 16. századi protestáns Apokaliptika köréből, Bp., 1943; BOTTA István, Luther Antikrisztus fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére = Tanulmányok a lutheri refor-máció történetéből, szerk. FABINYI Tibor, Bp., 1984, 51–65; IMRE Mihály, „Magyarország pana-sza”: A Querela Hungariae toposz a XVI–XVII. század irodalmában, Debrecen, 1995 (Csokonai Könyvtár, Bibliotheca Studiorum Litterarium, 5).
1559-ben azonban az egy vallásúvá vált protestáns Tolnán már más a helyzet.
Thuri erőszakos térítéssel vádolja a törököt, a térítésnek négy fokozatát különbözteti meg. Az elsőben a törökök, – Thuri szerint – azért, hogy megtévesszék a lakosságot, kihirdetik, hogy ha az adójukat megfizetik, akkor szabadon gyakorolhatják vallásukat.
A második fokozatban megbontják a település autonómiáját, vagy legalábbis afölé saját tisztviselőiket rendelik, kiépítve az iszlám jog szerint működő bürokráciát.
A harmadik fokozatban mohamedán betelepülőkkel osztja meg a város közössé-gét, gazdasági kedvezményeket ad azok számára, akik áttérnek. A két népesség kö-zötti jogi összeütközésében a mohamedánnak ad igazat. A régi közösség irritálására, azok vallási vezetőinek megalázására, tőrbecsalására és erőszakos áttérítésére, üldö-zésére példák sorát hozza.
A negyedik fok az, amelyben a Balkán népessége is él, és ide tartoznak Dráván tú-li magyar területek is, ahol gyermektizedet szednek, egész falvak rokonságok áttele-píthetőek más területre, és már a keresztény imádságokat is elfelejtették.
Nagy valószínűség szerint a reformáció és annak terjedésében tevékeny részt vál-laló végvári katonaság szoros kapcsolata miatt van visszahatás a török álláspontban.
Ugyanis ők azok, akiknek szükségük van a merev elhatárolódásra a töröktől. 11 Szegedi Kis István története példázza a megváltozott helyzetet a hódoltságban.12 Az 1550-es évektől a Dél-Magyarországon igét hirdető jónevű teológust a török 1561-ben fogságra veti és évekig börtönben tartja. Indokként a magyar végvári kato-nasággal fennálló valóban jó viszonyt hozza fel.
Nem tudjuk elképzelni, hogy ilyen nagy formátumú, nagy területre hatást gyakor-ló egyházi vezetőt csak tisztán nyereségvágyból fogtak volna le a török tisztviselők, veszélyeztetve ezzel a saját hatalmuk alá tartozó terület békéjét, lojalitását. Ráadásul, e terület határzóna, amelyet a török sosem tud teljesen pacifikálni. Így a pillanatnyi fennhatóságot az állandóan izzó, minden pillanatban folyó háború döntötte el. A
11 A katonák vallási igényére és a reformáció kapcsolatára: ŐZE Sándor, Szegedi Kis István és a Medve: Két végvár és a környező lakosság kapcsolata a reformáció elterjedésének idején, Folia Historica, 1992, 19–42.
12 Skaricza Máté Szegedi Kis István-életrajzát közli KATHONA, i. m., 81–117. Szegedi Kisről át-tekintő feldolgozást uo., 147–233; FÖLDVÁRI László, Szegedi Kis István élete és a Tisza–Duna-mellékiek reformációja, Bp., 1894. A történetet elemzi ZOVÁNYI, Jenő, A magyarországi protestan-tizmus 1565-től 1600-ig, Bp., Akadémiai, 1977 (Humanizmus és Reformáció, 6), 156. A medve-históriát a kémkedés vádjával együtt említi ZSILINSZKY Mihály, A Magyarhoni Protestáns Egyház története, Bp., 1907, 55. PAYR Sándor, A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története, Sopron, 1924; RÉVÉSZ Imre, A Magyar Református Egyház története, Debrecen, 1938, 74; ŐZE, i. m. Leg-újabban SZAKÁLY Ferenc, Mezőváros és reformáció, Bp., 1995, (Humanizmus és Reformáció, 23), 92–171,.
ború pedig a hírszerzésre alapozódott és nem volt közömbös, hogy melyik félhez húz a lakosság. Még érdekesebb a történet kapcsán megemlíteni, hogy a Szegediért köz-benjáró Melius Juhász Pétert a török a Korán magyarra fordítására akarta rávenni. (A közlésből a hittérítési szándék nyilvánvaló, folyjon bármilyen vita is Melius arab il-letve török nyelvtudásáról.)
A katolicizmus visszaszorulása után, az 1550-es évek fordulójára megszűnt a köl-csönös várakozás a másik fél áttérésére. Az álláspontok megmerevedtek, ellenségessé váltak. A Wittenbergből hazatérők, mint Szegedi Kis István, Thuri Farkas Pál, Melius Juhász Péter már a kettős Antikrisztus tanát hozzák Melanchton világtörténet előadá-sairól, mely szerint a török egyértelműen a végítélet népe. Hazaérkezve itthon is ugyanezt tapasztalják.
A Balkánon lefektetett rend akkor alakult ki, amikor Bizánc elfoglalásakor Gennadiosz pátriárka benyújtja Hódító Mehmed szultánnak az ortodox hitvallást, amelyet az engedélyez. Nem tudjuk, pontosan, de valószínűsíthetjük, hogy a vaska-szentmártoni hitvitát eldöntő vallástétel, amelyre a katolikus papok nem voltak haj-landók, ilyen hitvallásbenyújtás volt-e. Mindenesetre tudjuk, hogy rendszeresek vol-tak a török előtt lezajlott hitviták.
Az Oszmán Birodalom nem mohamedán népességét felekezetek szerint osztották be különböző milletekbe. A millet, azaz felekezet olyan egység, amely tagjainak zsidó ortodox, örmény vagy egyéb keresztény vallását veszi alapul. Ezen belül vannak a tényleges etnikumok.
A török, eljutván Magyarországra egy számára idegen környezetbe került. Azon-ban itt is kialakult egy, az iszlám jog alapján leírható helyzet. Ezt János király behó-dolása teremti meg. Miközben magyar történeti szempontból egy formális aktusról van szó, Isztambulból nézve az ország autonóm tartományává lett a birodalomnak és nemcsak az oszmán, hanem az iszlám oikumenének is részévé vált.
Nem azért nincs kényszertérítés, mert az iszlám nem szeretné, hogy minél többen kövessék, hiszen azt állítja magáról, hogy ő a legtökéletesebb, univerzális hitvallás, hanem mert az iszlám szempotjából a döntő lépés már bekövetkezett, a terület már az iszlám politikai, tehát vallási fősége alatt van, ezen belül másodlagos kérdés lesz, hogy kik azok, akik már áttértek és kik azok akik még nem.
Mivel nem létezik külön iszlám állam és egyházszervezet, a Magyarországon megjelenő minden török közigazgatási, gazdasági, vagy katonai tisztviselő a saját vallásának köteles képviselője és terjesztője is egyben. Egy ilyen tisztviselőnek pedig a magyarországi új, keresztény felekezetek vallásai nem egy-egy egységes teológiai rendszert jelentettek, ő azt fogadja el a kereszténységből, amit az iszlám elfogad.
Az iszlám szempontjából a legfontosabb korrupció az, hogy elveszett a keresz-ténységben az utalás arra, hogy majd el fog jönni Mohamed, amely a keresztények számára is ott volt a kinyilatkoztatásban, de ezt az egyház szervezete, amely magában is egy furcsa valami a mohamedánok számára, eltitkolta, tehát szerintük korrumpáló-dott a mohamedanizmust megelőző egyistenhit.
A másik általuk kiemelt korrupció az iszlám szerint az Isten személyének kérdése.
Nagyon szigorúan tartja a „tawhidot”, hogy csak egy isteni személy létezhet. Szintúgy tagadja az iszlám Isten antropomorf voltát. Szerinte az isteni akarat egy olyan végte-len erő, amely nem írható le az ember fogalmaival, mi több, ima közben sem kerülhet kapcsolatba az Istennel a hívő, hanem mindössze csak kifejezi azt, hogy tudatában van az őt teremtő akarat felsőbbségének. Elveti az eredendő bűnt. Minden ember bűn-telenül születik, alapvető természete a jóság, továbbá minden ember muszlimnak szü-letik és az is marad, ha nagykorúságáig ilyen környezetbe kerül. Tehát az ember nem válik muszlimmá, ha születése után ezt elrejtik előle.
Mindezekből következik, hogy Jézust sem fogadja el az iszlám megváltóként.
Számára a testté lett ige a Korán, ez felel meg a kereszténység Krisztusának. Az isz-lám Jézus prófétája szeplőtelen fogantatásában, eszkatologikus szerepével egyezik a kereszténységével, de nem ismerik el a megváltó kereszthalálát, azt állítva, hogy ke-resztre sem feszíttetett, hanem onnan ez Úr elragadta.
Huszár Gál azt írja 1557-ben Bullingernek, hogy „a törökök csapatostul részt-vesznek az egyházi gyülekezetekben, egészen addig, míg a keresztény néphez szóló prédikáció tart, rögtön eltávoznak azonban, amikor a legszentebb úrvacsoraosztás elkezdődik.”13
Ugyanerről tudósítja Melanchtont 1551 őszén Fejértói János is. A törökök megje-lennek a gyülekezetekben, és ez szerinte is annak a jele, hogy a török meg fog térni, ugyanis ilyenre az elmúlt századokban nem volt példa, emiatt döntenek mellettük a katolikusokkal való vitás ügyeikben a török tisztségviselők.14
A tisztségviselő amikor szembekerül egy kereszténnyel, akkor az ő vallását a saját mentális konstrukciója szempontjából fogja nézni. Minél közelebb áll az adott feleke-zet hitvallása az iszláméhoz, például a Szentháromság vagy az eredendő bűn kérdésé-ben, annál elfogadhatóbb lesz a török számára.
Az itt lévő mohamedán hatalom tehát figyeli a keresztény lakosságot és éppen a reformáció terjedésével, számukra jól kimutatható bizonyos teológiai közeledés,
13 Régi magyar levelestár (XVI–XVII. század), szerk. HARGITTAY Emil, Bp., Magvető, 1981, (Magyar Hírmondó), I, 126–133. (Kenéz Győző fordítása. A továbbiakban: RML.)
14 Miscellanea Tiguriana, II, Zürich, 200–201, idézi FÖLDVÁRI, i. m., 157.
lási konvergencia. A törökök nemcsak a katolicizmust akarják leválasztani politikai okokból, hanem érdeklődnek az iránt a vallási, szellemi erjedés iránt is, amely éppen az iszlám megjelenésével egyidőben jelentkezik.15
A 70-es évek unitárius terjeszkedése és külföldről ideérkező naív, a mohameda-nizmussal egységre törekvő univerzalistái már nem kapnak annyi török támogatást, mint a 40-es évek protestáns felekezetei.16
A protestantizmus hamar felismeri a veszélyt. A Neuser-eset sokkhatása ezt látvá-nyosan vissza is igazolhatta. A török számára tehát fontos a térítés; az egyik legfonto-sabb, csak a török számára más a térítés. A keresztényeknek ez egy lelki folyamat először. A töröknek a politikai főség elismerésével létrejönnek a térítés keretei, és utána lassan, de annál biztosabban építi ki a belső lelki folyamatokat.
Baranyában, Boszniára támaszkodva, a településszerkezet megbontásával nagyon hamar kialakul egy mohamedán városi, illetve városperemvidéki lakosság. Magyaror-szágon is létrejön az úgynevezett sakktábla. Elindul egy lokális nyomás arra a pa-rasztságra, amely a török megjelenésével elveszíti a papságát, amely 1514-től egy vereség után van és kiábrándult. Nem véletlenül törli el a budai országgyűlés 1530-ban a röghözkötési törvényt. Ezt majd 1547-ben a Ferdinánd is megerősíti.17
Telve vannak félelemmel és bűnbánattal a korszak vezető politikusainak levelei, hogy elnyomattatása miatt áttér, a török mellé áll a paraszt.18 Az iszlám viszont létre-hozza a nyugalmat, amely lehet, hogy a halál békéje a nemesi nemzet számára, de az egyszerű népnek a nyugodt közigazgatást, a sokszor keményebb, de kiszámíthatóbb adórendszert jelenti és a békét, a konszolidáció, a fellendülés lehetőségét. Megfigyel-hető az idők folyamán egy elidegenedési, a török uralomba való beletörődési folyamat a hódoltsági magyar parasztságnál, egyfajta részleges kiegyezés a törökkel.
Az 1540-es évek végén még a palánkba fut a parasztság, retteg a töröktől. Ennek hatására például a Kanizsa vizén túli területek jobbágyságát, a menekülő, veszélyezte-tett falvakat áttelepíthetőnek tartja Csányi Ákos, Nádasdy Tamás kanizsai tiszttartója
15 PIRNÁT Antal, Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570-er Jahren, Bp., 1961, 123–124; legújabban SZAKÁLY, i. m., 311–320. Ehhez hasonló jelenséget l.: Palamas szaloniki érsek török fogsága (1355) kapcsán, akit a törökök arról akarnak meggyőzni, hogy a keresztényeknek éppen úgy tisztelniük kell Mohamedet mint Isten küldöttét, mint ahogy a muszlimok is tisztelik Jé-zust. L.: Metin KUNT, Transformation of Zimmi into Askerî, = B.BRAUDEL,B. LEWIS,Christians and Jews in the Ottoman Empire, l, New York–London, 1982, 57.
15 PIRNÁT Antal, Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570-er Jahren, Bp., 1961, 123–124; legújabban SZAKÁLY, i. m., 311–320. Ehhez hasonló jelenséget l.: Palamas szaloniki érsek török fogsága (1355) kapcsán, akit a törökök arról akarnak meggyőzni, hogy a keresztényeknek éppen úgy tisztelniük kell Mohamedet mint Isten küldöttét, mint ahogy a muszlimok is tisztelik Jé-zust. L.: Metin KUNT, Transformation of Zimmi into Askerî, = B.BRAUDEL,B. LEWIS,Christians and Jews in the Ottoman Empire, l, New York–London, 1982, 57.