2.2 Mítosz vagy analízis, Németh László regényelmélete
2.2.1 Németh László kritikai naplója és a Tanú korszak regénykritikái (1930-) A kritikai napló első regénnyel foglalkozó írása a spanyol Alaya Belarmino y Apolonio
2.2.1.1 A huszadik századi regény (1936)
A Tanú kritikái között található egy kisebb tanulmányhosszúságú írás 1936-ból, amelyet mindenképp érdemes kiemelnünk. Egyfelől, mert az Németh regényelméleti gondolatainak korai összefoglalása: „Az elmúlt hetekben olyan regényt olvastam, amely mindazt, amit a regényről gondoltam, álmodtam, újra az agyamra szalajtotta.”104 Másfelől, mert A Glastonbury Romance és a huszadik századi regény című esszének a kiindulási pontja Szerb Antal Hétköznapok és csodák című regényelméleti kötete. Ez a kritika tehát egy regényt és egy regényelméleti írást olvas össze. S ez az írás az, mellyel Németh László belépett abba a diszkurzusba, amelynek egyik szála egészen Lukács György korai regényelméletéhez vezet,
100NÉMETH. Martin du Gard: Les Thibault, = Uő., Európai utas, i.m., 1973, 482.
101 UŐ., i. m. 485.
102 Uo., 485.
103SZÁVAI János, Szenvedély és forma, Francia regénytörténet voltaire-től Celine-ig, Pozsony, Kalligram, 2011, 193.
104NÉMETH, A Glastonbury Romance és a huszadik századi regény, = Uő., Európai utas i.m., 411.
33
hiszen Szerb Antal egyik kiindulópontja a filozófus és esztéta prózaelméleti írása volt (A regény elmélete). Sőt ekképp Proust német fordítójának, Walter Benjaminnak 1936-banmegjelent Der Erzähler. Betrachtungen zum Werk Nikolai Lesskows. (Magyarul: A mesemondó – Gondolatok Nyikolaj Leszkovról) című esszéjével is kapcsolatba hozható, akárcsak Bahtyin Az eposz és a regény című írásával, mely egy 1941-es előadáson alapszik.
Németh László kritikáját és Szerb Antal tanulmánykötetét már Sándor Iván is összevetette a Tiszatájban105 megjelent cikkében. Sándor Iván először Szerb Antal regényelmélet-írói nagyságára hívja fel a figyelmet: „Kényszerűen tömörítve elmondhatjuk, hogy Szerb Antal volt az – és nemcsak a Hétköznapok és csodák című hatalmas esszéjében –, aki kifejtette, hogy a regény maga a civilizáció, illetőleg annak megmerevedett formái ellen lázad, s így ez a lázadás a lényegéből következik: »a regény az, amelyik az új csoda, az új szabadság formáját keresi«.”106 Ez a gondolatot – lép tovább Sándor Iván – különösebb nehézségek nélkül azonosítható Németh Lászlóéval, aki így fogalmaz: „A regény ma vemhes valamivel... alaktalanságában új alak vívódik”107 Úgy vélem azonban, ahogy erre a fejezet elején utaltam, hogy itt lényeges különbség van Németh és Szerb „regényelmélete” között.
Hiszen Németh úgy véli a regény túllépve önmagán más formát fog ölteni – ő tehát új műfaj születésével számol -, míg Szerb az önmagán valótúllépést a regény alapvető jellegzetességének tartja.
Sándor Iván Szerb Antal elméletírói munkásságának egyik jelentős eredményeként értékeli, hogy kimutatta: „a modern regény […] lázad a racionális világfelfogás, a racionális lélekábrázolás, valamint a racionális stílus ellen”. Emellett Sándor Iván felhívja a figyelmet arra, hogy Szerb Antal „érvényesítette az elemzés eszköztárában a tudatregény fogalmát, valamint – Szentkuthy éppen akkor megjelent Prae-jére hivatkozva – leszögezte: ellentétben a regény korábbi egysíkú vizsgálati szemléletével, vizsgálandó a regény funkcionális jellege is, az, hogy milyen emberi, kultúrhistóriai szükséglet hozza létre, és milyen koronként változó új formákkal válaszol az ilyen kihívásokra.”108
Sándor Iván szerint Németh László reagált a leggyorsabban Szerb Antal regényelméleti gondolataira. Így született meg A Glastonbury Romance és a huszadik századi regény című írása, mely lényegében egy kritika köré kristályosodó értekezés. Sándor Iván kiemeli, hogy Szerb és Németh gondolatai sok szálon kapcsolódnak egymáshoz, ám hozzáteszi azt is: „Némethnek ez a munkája már csak lezárása egy nagy esszésorozatnak,
105SÁNDOR, Századvég, regénykezdet, Tiszatáj, 1993/7.
106 Uo. 5.
107 NÉMETH, i.m. 410., idézi SÁNDOR Iván i.m. 6.
108SÁNDOR, i.m. 6.
34
amelyből a legismertebbek a Proustról, a Gide-ről, a Powysról, a Joyce-ról szóló kiváló írások, s amely sorozatból kevésbé emlegetettek a Huxley-ról, Claudelről, Lawrence-ról, Virginia Woolf két könyvéről szóló hasonlóképpen kiváló beszámolók.”109
A Glastonbury Romance-ról írtak tehát összegzései annak a tudásnak, amit Németh László a – főként nyugat-európai – regények elemzésekor szerzett. Ezek a vizsgálódásai saját bevallása szerint a magyar művelt olvasóközönség tájékoztatására szolgáltak, ám közben saját írói nyelvét – talán attitűdjét – is befolyásolták. Sándor Iván szerint: „Némethet ugyanúgy egzisztenciálisan érintette meg az 1915 és 1935 közötti két évtized modern regényirodalma, mint Szerb Antalt; ugyanúgy átformálta nemcsak a regényről kialakuló véleményét, de egész írói látásmódját.”110 A magyar író programszerűen tanulmányozta a nyugati irodalmak új regénytípusait, hogy miután feltérképezte a kortárs közeget, lehetőleg „egyeztesse a magyar hagyománnyal”, amelynek alapja a Szitár Katalin által kifejtett Németh-koncepció szerint inkább a lírai nyelv. Hiszen, ahogy erre felhívja a figyelmet, „Németh László világosan érzékeli, hogy a 20. századi magyar regény megújulása nem tud megvalósulni pusztán az új európai irodalom eljárásainak technikai utánzása révén.”111
Szerb Antal regényelméletéből az eposz és a regény szétválasztása érdekli a leginkább Némethet. Itt jelenik meg nála először a reális és irreális kapcsolatának újragondolása. A regényműfajon belül megteremtett sajátos viszony: „Az ember pszichoanalizáltatja magát, de a pszichoanalitikustól azt várja, hogy ördögöt űzzön belőle.”112 A Tanú szerkesztő-kritikusa némiképp továbbvezeti Szerb Antal elméletét a saját gondolatai felé, amikor ezt írja: „Az új regényben kétségkívül ott nyugtalankodik az a kettősség, amelyről Szerb Antal szól. […]
Miután a líra kivételével a nagy kultúrák minden műfaját befalta, mintha újra meg készülne szülni őket.”113 Ez a meglátás később is felbukkan a regénnyel kapcsolatos gondolatai között.
Powys regényében új regényteremtő elvet fedez fel Németh, amelyet Proust módszerével szemben folytathatónak gondol. „Teljes társadalom és teljes lélektan”.114 – alapjában ugyanazt a totalitást emeli ki itt is, mint a Les Thibault esetében. Ám felismeri, hogy Powys regényformája nem pusztán a valóság precíz lejegyzésére szolgál: az angol író alakjait továbbvezette: ők egy mitológia istenei, találkozásaikkor „mintha nem is ember
109 Uo. 6.
110Uo. 6.
111SZITÁR, A regény költészete,i.m. 39.
112NÉMETH, i.m. 411.
113 Uo. 412.
114 Uo. 410.
35
fonódna emberbe, hanem világerők viszonya óriási képletekbe.”115 A Glasstonbury romance tehát közelebb viszi ahhoz a formához, amit saját művei számára keres.
Érdemes még néhány bekezdésben szót ejteni Németh László és Szerb Antal szellemi kapcsolatairól. Sándor Iván – miközben kiemeli, hogy Szerb Antal és Németh László nagyjából egy időben találkoztak és foglakoztak a modern regény alkotásaival – értekezésében arra a következtetésre jut, hogy bár „Szerb a Hétköznapok és csodákban, és máshol is tágabb-teljes látképet adott, viszont Németh László egy-egy ponton, mindenekelőtt a Proust- és Gide-esszében mélyebbre jutott, miközben mindketten az első megszólalók szenvedélyével fordultak a problémák felé.”
„Az irodalom a számunkra életjelenség, és a vizsgálatába bele akarjuk vinni azt az intenzitást, ami a valóságos élet minden jelenségét megilleti.”116 – fogalmazza meg Szerb Antal Az irodalmi élet új nemzedéke című rövid írásában egy nemzedéki alapon szerveződő irodalmi társaság megalakulásakor azt az elvet, ami összeköti az egyébként sokféle stílusban s terjedelemben alkotó elméletírókat. E társaságnak Németh László is tagja volt, ebben a körben adta elő az irodalomtörténet-írás legújabb jelenségeivel foglalkozó írását, valamint Bethlen Miklósról szóló esszéjét.
Szerb Antal sokszor hivatkozik Németh Lászlóra esszéiben és Irodalomtörténetében is: „A fiatal nemzedék legérdekesebb folyóirat-kísérlete a Tanú, melyet szerkesztője, Németh László egymaga ír. Elterjedése és hatása mutatja, mekkora szükség van az elfogulatlan és merész kritika hangjaira.”117 1934 novemberében a Brassói lapoknak nyilatkozva kijelenti:
„Az új nemzedék benne látja szellemi vezérét. Valóban ő a legtehetségesebb a fiatalok között.”118 Majd 1935-ben így dedikálja Budapesti kalauz marslakók számára című művét:
„Németh Lászlónak, aki kétségkívül a Mars jegyében született. 935. jún. 1.119”
A Kisebbségben című írás természetesen Szerb Antalt is érzékenyen érinti: 1939-ben így ír Némethről: „Legutóbb odáig fejlesztette [pesszimizmusát], hogy kétségbe vonja azoknak a magyar íróknak igaz magyar voltát, akik nem omlottak össze a realitás elleni harcban, akiknek sikerük volt, csak e kellőképpen el nem ismerteket fogadja el.”120 Augusztusban már a „Viharmadár” nemzedék írói közé sorolja Féja Géza, Tamási Áron,
115 Uo.413.
116SZERB Antal, Az irodalmi élet új nemzedéke, Válasz, 1934,
117UŐ, A Magyar Irodalom Története, Bp., Magvető, 2006, 501.
118 S.HAJÓS Alice, Irodalomtörténész, aki "filológiai detektívregényt" ír. Tízpercbeli beszélgetés Szeb tanár úrral, a Helikon százezer lejes pályázatának nyertesével, Brassó lapok 1934/11. 25. = ua. SZERB Antal,
Kétarcú hallgatás. Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák. III., szerk. PAPP Csaba, Bp., Magvető, 2002, 183.
119GÁL Mihály, „A nemzet lelkiismeretének”– Németh László dedikált könyvtára, Gondolat, 2012, 147.
120SZERB Antal, Az Ady-mítosz és a Drang nach Westen, (1939) = UŐ. Mindig lesznek sárkányok. Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kririkák II, szerk, PAPP Csaba, Bp., Magvető, 2002, 438.
36
Kovács Imre, Illyés Gyula mellé, akik nem vállalnak semmiféle közösséget a pártokkal vagy jelszavakkal, „olyan átalakulásra várnak, amely a magyarság mélyeiből a sajátosan nemzeti kultúrának sosem álmodott kincseit fogja kisarjasztani.”121
Németh László Szerb Antal irodalomtörténetét becsülte a legtöbbre a kortárs irodalomtörténeti szintézisek közül. Személyes kapcsolatukon kívül, amint láttuk, irodalomszemlélete is közelítette Szerbhez. Hétköznapok és csodák című műve egyértelműen hozzájárult regényelméletének, sőt regényformáinak kialakításához. Emellett fontos megemlítenünk, hogy Szerb e művében hosszan foglalkozik a kortárs francia irodalom alkotóival is. Lényegében ugyanazokat a szerzőket tartja közülük fontosnak, mint Németh, de rajtuk kívül foglalkozik Giono-val, Julien Greennel, vagy Ferdinand Céline-nel is.