A holtágak osztályozása

A holtágak osztályozását megelőzően célszerű áttekinteni a kapcsolódó számos megfogalmazás némelyikét. „Holtág, a folyónak az az ága, melynek egyik végét a folyó sodrának megváltoztatása következtében beiszapolta; miért is közép és alacsony vízállás alkalmával vagy kiszáradva áll, vagy ha a megelőző áradásokból maradt is benne víz, ez nem folyik, hanem álló tavat képez. Holtágnak nevezik a szályozó művek által elzárt ágakat is.

Holtmeder, az a mederrész, amelyet a folyó vagy természetes úton, irányának megváltozása következtében elhagyott, vagy pedig szabályozási célokból történt átvágások, terelő művek által stb. kényszerítették az elhagyására.” (Révai Nagy Lexikona, 1996).

Pálfai (2001) azonban ugyanezzel a megfogalmazással („Holtágnak a folyó azon mederrészét nevezzük, melyet a folyó vagy természetes úton, irányának megváltoztatása következtében elhagyott; vagy pedig szabályozási célokból – átvágások, terelő művek, stb.

által – leválasztottak róla”) a holtágakat illeti.

Irodalmi áttekintés

10 Másik megfogalmazás szerint a „Holtág, holtmeder, morotva: természetes úton lefűződött korábbi folyómederszakasz. A feltöltő, alsó szakasz jellegű elzátonyosodott medrét – rendszerint árvizek alkalmával – gyakran váltogatja. A holtág magasabb vízállások alkalmával víz- és hordalákutánpótlást kap és fokozatosan feltöltődik. A feltöltődésben kezdetben a szerveztlen üledékek vannak túlsúlyban, de a vízi növényzet szerves (biogén-organogén) anyagai is jelentős szerephez juthatnak. Árvízvédelmi jelentősége is van, mert az árhullámok víztömege megoszlik a korábbi és az új meder között. Így a tározó hatása csökkenti az árvíz magasságát. Rendszerint jó halászó tér.” (Környezedvédelmi Lexikon, 1993). Ez a meghatározás csak a hullámtéri holtágakkal foglalkozik, hiszen árvíztározási szerepet szán a holtágaknak.

A Vízgazdálkodási Lexikon (1970) szerint a „Holtág (morotva holt leagázása, holtmeder):

a folyónak olyan mellékága, amely a főmederrel nem vagy csak egyik végén függ össze, és vize nem vagy csak időszakosan (nagyvizek idején) keveredik élővízzel. Holtág keletkezhet természetesen úton – a túlfejlett kanyarok levágódása és a főághoz csatlakozó hordalékkal való feltöltődése következtében –, valamint szabályozási beavatkozások eredményeképpen.

Sok, részben természetes, részben mesterséges úton keletkezett holtág van többek között a Tisza mentén és a Duna kisalföldi szakaszán”.

A fenti néhány megfogalmazásból is látható, hogy az eltérő megközelítéseknek köszönhetően – funkció, kialakulás szerinti vagy geomorfológiai – eltérő értelmezések, megnevezések születtek. Bár a holtág kifejezés elterjedt (úgy a köznyelvben, mint a szakirodalomban is) ezt a mederrészt helyesebb lenne holtmedernek nevezni (holtág kifejezést pedig a folyó azon ágára használni, ahol nem folyik víz). Mivel a későbbiekben hivatkozott szakirodalmak – beleértve a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terveket (2015) is – azonban a holtág kifejezést használják, ezért dolgozatomban én is ezt a megnevezést használom szem előtt tartva a fenti eltérő értelmezéseket.

A holtágak tehát keletkezésüket tekintve lehetnek természetes kifejlődésűek vagy mesterséges kialakulásúak. A természetes úton kialakuló holtágak kanyarogva feltöltődő folyószakaszokon jönnek létre, a keletkező holt-meander a lefűzött kanyarulat alakjának megfelelő formájú lesz. Holtág természetes úton akkor jöhet létre, ha a szomszédos kanyarulatok ívei nincsenek nagyobb távolságban, mint a mederszélesség kétszerese (Laczay, 1982). A magyarországi holtágaknak csak kisebb része, összesen 78 holtág tartozik a természetes kialakulású tavak közé, míg a mesterségesen létrehozott holtágak csoportját 159 holtág alkotja (Pálfai, 2001).

Goda (1995) három-féle holtmedret különböztet meg:

 Morotva típusú holtmedrek (amelyek természetes lefűződés vagy folyószabályozás termékei) (más szakirodalmak – pl. Dévai (2005) – a morotva kifejezést csak a természetes lefűződéseket tekinti morotvának). Ezt a morotva típusú holtmedret a szakmai (vízügyi) nyelv szerte az Alföldön holtágnak nevezi (Goda, 1995).

 Nem morotva típusú, vízfolyássá vált holtmedrek (amelyek létrejöttük új folyószakasz ásására vezethető vissza, tekinthetőek elhagyott folyószakasznak, folyóágnak).

 Mellékág (Dunak) típusú holtág (amelyek a morotvához hasonlóan kifejlődhetnek természetesen vagy mesterségesen).

A holtágakat két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy az árvízvédelmi töltésen belül vagy kívül helyezkednek el. Megkülönböztethetünk tehát hullámtéri és mentett oldali holtágakat, az előbbi csoportba 86, míg az utóbbiba 141 öt hektárnál nagyobb magyarországi holtág tartozik (Pálfai, 2001). A két holtág-típus fejlődésének folyamataiban különböző tényezők dominálnak. A hullámtéri holtágak vízutánpótlását elsősorban az áradó folyó, másodsorban a csapadék biztosítja (Braun et al., 2010). A mentett oldali holtágak helyenként és időnként a belvizekből is jelentős utánpótlást kaphatnak, de elsősorban a csapadék vagy a szivattyúzással

Irodalmi áttekintés

11 történő vízutánpótlás a jellemző (pl. Atkai Holt-Tisza). Ezek mellett meg kell említeni, hogy a hullámtéri holtágak esetében a természetes folyamatok vannak túlsúlyban, és az intenzív feltöltődés a jellemző, míg a mentett oldali holtágak fejlődési folyamataiban a lassabb feliszapolódás, valamint az antropogén- és a mezőgazdasági-tevékenység hatásai jelentősebbek. Ezen folyamatoknak köszönhetően a hullámtéri holtágak medrének állapotára általában az erőteljes feliszapoltság, a növényzettel való túlzott benőttség a jellemző (Pálfai, 2002). A mentett oldali holtágak esetében a feltöltődés folyamata általában lényegesen lassabban megy végbe, de emberi beavatkozás nélkül a tavak feltöltődésével itt is számolnunk kell. Különösen abban az esetben gyorsulhat fel a feltöltődés folyamata a mentett oldali holtágak esetén is, amennyiben a rendszeres csapadékutánpótlás elmarad, illetve ha intenzív mezőgazdasági tevékenység található meg a holtág környezetében és így számolnunk kell bemosódó műtrágyák miatti rosszabb vízminőséggel.

A mentett oldali területek állapota a hasznosítás jellegétől és mértékétől függ. Meg kell említeni, hogy a mentett oldali holtágak időszakosan kapcsolatban állhatnak az élővízzel. Ez két úton lehetséges: a holtág nagyobb vízállás esetén, úgynevezett fokokon keresztül vízutánpótlást kaphat, illetve mesterséges vízátemelés, szivattyúzás révén pótolhatják vizét.

Ezen kívül a talajvíz influens vagy effluens áramlása is jelentősen befolyásolhatja a holtág vízszintjét illetve vizének minőségét.

Az Alsó-Tisza vidék a Hármas-Körös torkolattól a déli országhatárig terjed. Az ATIKÖVIZIG, miután felmérte az Alsó-Tisza vidék egyes holtágainak állapotát, degradációjuk, hasznosíthatóságuk mértékét és a karbantartási feladatokat, három csoportra osztotta azokat. Megkülönböztették a „szentély” típusú holtágakat, amelyek olyan a tájba illeszkedő holtágak, amelyekben stabil ökoszisztéma alakult ki, többnyire védett flórával és faunával (Fekete et al., 2000). Ezek a morotvák természeti értéküknél fogva állami tulajdonban tartandók, és csak körültekintően megtervezett beavatkozás hajtható végre rajtuk.

E csoportba tartozik a:

 Körtvélyesi,

 Sasér,

 Sulymostói,

 Osztorai Holt-Tisza,

 Vetyeháti Holt-Maros.

Második a „bölcs” hasznosítású holtágak osztálya, mely osztályba tartozó holtágaknak csak egy szakasza képvisel kiemelkedő értéket, minek következtében a fennmaradó értéktelenebb területeket ezzel összehangolva szükséges kezelni. A „bölcs” hasznosítású holtágak képviselői a következő morotvák:

 Gyálai,

 Nagyfai,

 Atkai,

 Mártélyi,

 Serházzugi,

 Alpári,

 Szikrai Holt-Tisza.

A harmadik a „degradálódott” holtágak csoportja, melyben további két alosztályt különíthetünk el, mégpedig a természeti szempontból értéktelen holtágakat, melyeknek lehetséges rekreációs vagy gazdasági hasznosítása, illetve az erre a célra is alkalmatlan, esetleg megszűnő holtágak csoportját. A „degradálódott” holtágak csoportját egyedül képviseli az

 Újszegedi Holt-Maros.

Irodalmi áttekintés

12 A tiszai holtágak mellett az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság illetékességi területéhez tartozik öt Hármas-Körös menti holtág is, melyeket szintén besoroltak az előbbi csoportokba. A „szentély” típusú morotvák közé tartozik a

 Iriszlói,

 Malomzugi,

 Brenazugi Holt-Körös.

A „bölcs” hasznosítású holtágak csoportjába tartozik a

 Csengedi és az

 Álomzugi Holt-Körös.

A Hármas-Körös menti területekről egyetlen holtágat sem soroltak a „degradálódott”

morotvák csoportjába.

A holtágak osztályozását tekintve – az Európai Unió Víz Keretirányelvének figyelembe vételével – igény jelentkezett arra, hogy megszülessen egy, a holtágak egységes állapotleírásán alapuló jellemzés. Az egységes jellemzés alapköveire tesz javaslatot munkájában Varga et al. (2008). Szintén a holtágak állapotfelmérésére, illetve az állapotfelmérések egységesítésére hívja fel a figyelmet Wittner et al. (2004), akik Dévai et al.

(2001) és Gőri (2000) munkájának alapján egy három lépcsős – felmérésből, értékelésből és minősítésből – álló rendszert dolgoztak ki. Wittner et al. (2004) fenti holtág-kategóriákon túl további alkategóriák használatát javasolják, mely kategorizálást 11 Felső-Tisza menti holtágra végezték el (Wittner et al., 2005).