Dél-Tisza-völgy

A Dél-Tisza-völgy (mely kiterjedése a Tisza mentén Csongrádtól délre Magyarország déli határáig terjed) területét a pliocén rétegsorra települt többszáz méter vastag pleisztocén és holocén folyóvízi üledék alkotja. A felszínt, ahol többnyire holocén öntésiszap található néhol infúziós löszből álló kiemelkedések tarkítják.

A Dél-Tisza-völgy első alkörzete az Alsó-Tiszai- ártér északi része, ahol a Holocén kori felszín gazdagon tarkított folyómedrekkel és morotvákkal. Ezen a területen a felszíni üledék nagyrészt öntésiszap. Ez után lefelé haladva réti agyag, infúziós lösz, agyagos iszap halmozódott egymásra, majd felfelé megjelennek az egyre durvuló, laza folyóvízi üledékek. A második alkörzet az Alsó-Tiszai- ártér középső része, mely az előző területtől abban különbözik, hogy déli részén már megjelenik a durvább szemcseösszetételű Maros homok. A felszínen több helyen is egy-két méteres szintkülönbségű tereplépcsők találhatóak, melyek a folyó oldalazó eróziója által jöttek létre. A holocén kori ártér itt körülbelül 5-10 km szélességű. A Dél-Tisza völgy harmadik alkörzete a folyóvölgy déli területe. Ez a szakasz a legszélesebb, a felszíni üledékek jelentős részét Maros hordalék alkotja. A felszíni formák nagyrészt folyóvízi eredetűek, de néhol eolikus képződmények is előfordulnak. A terület geomorfológiai térképét és kiterjedédést az 5. ábra mutatja (Marosi, Somogyi, 1990; Dövényi, 2010; Lászlóffy, 1969).

5. ábra. Az Alsó-Tisza vidék geomorfológiai térképe (Lászlóffy, 1969)

Mintaterület bemutatása

26 A Tisza alsó szakaszát a Hármas-Körösön, a Maroson és a Kurcán kívül számos kisebb vízfolyás táplálja. A területen a talajvíz mélysége 2-4 m között mozog (Bancsi, 2000).

A terület az Alföld flóravidék Tiszántúl flórajárásának déli részéhez tartozik, az eredeti növénytakarót többnyire csak a hullámtéren belül találjuk meg. A terület legjellegzetesebb erdőtársulásai voltak a fűz-nyár ligeterdők, bokorfűzesek, tölgy-szil-kőris ligeterdők, valamint a pusztai tölgyesek. Az invazív fajok terjedése a terület legértékesebb közösségeit, a folyómedrek pionír társulásait, ligeterdő töredékeket, valamint a morotvák hínár- és mocsári vegetációit is veszélyeztetik. Területhasznosítás tekintetében a hullámtéren zömmel erdőgazdálkodás (nemesnyárasok), ártéri legelők, illetve nyaralók és kiskertek figyelhetők meg. A mentett oldalon jellemző a terület mezőgazdasági hasznosítása (Marosi, Somogyi, 1990; Dövényi, 2010).

Az alábbi, 5. táblázatból látható, hogy a Dél-Tisza völgy területének kétharmadát a Tisza, illetve a talajvíz hatásának köszönhetően réti talajok fedik. E talajtípus képződésének feltétele vízzel való telítettségének, melynek következtében ezekben a talajokban gyakorta találhatunk rozsdafoltokat, vagy egyéb vaskiválásokat, emellett a levegőtlenség hatására jellegzetes szervesanyag-képződés figyelhető meg. A Dél-Tisza vidéknek körülbelül 13%-án találhatunk különféle csernozjom talajokat, melyek a humuszanyagok felhalmozódásának és a morzsalékos szerkezetüknek következtében igen jó termékenységűek. A Dél-Tisza völgy szikes talajai a nagy mértékű sófelhalmozódás következtében mezőgazdaságilag csak gyengén, vagy egyáltalán nem hasznosítható területek. A mintaterületemnek csak kis hányadát, mindössze 3%-át teszik ki a gyenge tápanyag-szolgáltató humuszos homoktalajok (Marosi, Somogyi, 1990; Dövényi, 2010; Stefanovits et al., 1999).

5. táblázat. Talajtípusok %-os előfordulása a Dél-Tisza-völgyben (Marosi, Somogyi, 1990;

Dövényi, 2010; Stefanovits et al., 1999)

Talajtípusok Előfordulás (%) Tápanyag ellátottság

Öntés réti talaj 43 Kedvező

Réti talaj 28 Szélsőséges

Alföldi mészlepedékes csernozjom 2 Jó

Réti csernozjom 9 Jó

Mélyben sós réti csernozjom 2 Jó

Humuszos homoktalajok 3 Gyenge

Szoloncsák-szolonyec 1 Nem hasznosítható

Réti szolonyec 5 Nem hasznosítható

Sztyeppesedő réti szolonyec 3 Kedvező

Szolonyeces réti talajok 4 Gyenge

A Dél-Tisza-vidéki természetes tájat jelentős mértékben befolyásolták különböző antropogén tevékenységek, a legszembetűnőbb táji változásokat az ár- és belvízvédelemhez kapcsolódó munkálatok eredményezték. A Tiszán 1846 óta építenek árvízvédelmi töltéseket, melyeket nemcsak karbantartanak, hanem azóta is folyamatosan fejlesztenek, erősítenek, magasítanak. A belvíz elleni védekezés következtében is számos idegen táji elem került a Tisza völgyébe. A 19. század végétől kezdték kiépíteni a belvízvédelmi csatorna-hálózatot, szivattyútelepeket, víztározókat.

Mintaterület bemutatása

27 Az általam vizsgált Tisza-menti holtágak a Tisza részvízgyűjtőjének Alsó-Tisza jobb part alegységén és Kurca alegységén találhatóak. Az alegységekről készült átnézeti térképeket a 6. és a 7. ábra mutatja (Vízgyűjtő-gazdálkodási terv, 2015).

Az Alsó-Tisza jobb part alegységet Keleten a Tisza, Északon az Alpár-Nyárlőrincicsatorna vízgyűjtője, Nyugaton a Duna-völgyi-főcsatorna és Felső-Bácska, míg Délen az országhatár határolja. A folyó vízgyűjtő területe két részre osztható: az aktív ártéri zónára és a passzív ártéri (hullámtéri) területekre. A mentett oldali területek a mezőgazdasági művelés aktív területei, míg a hullámtéren a gazdálkodás visszaszorult. Ennek káros hatása az invazív fajok előretörése, az egykori hullámtéri növényzet degradációja. Az alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervében – az általam is vizsgált holtágak közül – az Atkai-Holt-Tiszát és a Serházzugi-Holt-Tiszát jelöli ki reprezentatív víztestként (Vízgyűjtő-gazdálkodási terv, 2015).

Az Alsó-Tisza jobb part alegység vízgazdálkodási problémáit elsősorban a települési szennyvizek, települési csapadékvizek elvezetése, üzemek, állattartó telepek szennyvízei, halas- és horgásztavak leürítése, termálvizek, belvizek, a csatornázatlan területekről származó szennyvizek felszíni vizekbe történő bevezetése okozza (Vízgyűjtő-gazdálkodási terv, 2015).

6. ábra. Az Alsó-Tisza jobb part vízgyűjtő alegység átnézeti térképe (Vízgyűjtő-gazdálkodási terv, 2015).

Mintaterület bemutatása

28 A Kurca alegységet nyugatról a Tisza, északról a Veker-ér vízgyűjtője, keletről a Mágocs-ér és a Kórógy-Mágocs-ér, míg délről a Maros határolja. A szabályozásokat követően, a folyóvízi felszínformáló folyamatok csak a hullámtéri területeket érintették, a tájváltozást ma már az antropogén tevékenységek határozzák meg. Az alegység legnagyobb állóvize a Nagyfai-holtág, mely mellett – az általam is vizsgált holtágak közül – a Körtvélyesi Holt-Tiszát jelölték ki, mint a vízgyűjtő alegységet reprezentáló felszíni víztest (Vízgyűjtő-gazdálkodási terv, 2015). A Kurca alegység vízkészletét érő negatív hatások közül meg kell említeni a települési szennyvíz, a települési csapadékvíz, állattartó telepekről, mezőgazdasági területekről származó (szenny)vizek felszíni vízbe történő bevezetését, a halastavak, horgásztavak, termálvizek felszíni vízbe történő bevezetéseit, illetve a szemetelés, illegális hulladéklerakás következményeit (Vízgyűjtő-gazdálkodási terv, 2015).

7. ábra. A Kurca vízgyűjtő alegység átnézeti térképe (Vízgyűjtő-gazdálkodási terv, 2015).