sét, hogy hol kell lenni ennek a titkos átjárónak . . . De Russel eltűnt- És soha többé nem tért vissza. Bretail doktor érkezett csak meg Marokkóba, halálos betegen
^ e z a bizonyos Henry Grison hazatért.
— Ez a Grison . . . ez ott volt Russellel?
A Kölyök bántó, rekedt hangon nevetett:
—- Ott volt? • . . ö lőtte agyon 1
2.
Szóval az az ember, akinek a tárcája itt van a zse
bében, akit az ő rohamkésével leszúrtak, Brétail doktor házában, az a bizonyos Henry Grison ölte meg Rus- selt?
— És te honnan tudod mindezt?
— Engem az a nő, akiről gyanítom, hogy Grison szeretője, vagy ügynöke volt, összehozott Grisonnai.
Henry Grison, mint gazdag oroszlánvadász és Aírika- utazó férkőzött Russel közelébe. Grison szervezte, mint gyakorlati ember Russel expedicióját és bevett engem ie. — És ki volt ez az ember?
— Most már tudom: hirhedt politikai kalandor.
Jó pénzért mint mohamadán próféta zavargást rende
zett Arábiában, vagy mint munkás sztrájkra izgatott az iraki petróleumforrásoknál. Egy Laporter nevű va
dász és én voltunk a legfiatalabb az expedició tagjai
között-A sivatagban táboroztunk, közel az őserdőhöz, azon a helyen, ahol Aut-Taurirt helyőrségét alapítot
ták később. Az erdőben lakó pygmens benszülöttek se- gédekeztek a tábor körüli munkában. Innen indult el utolsó útjára Russel. Csak Bretail doktor kísérte el.
Talán azért nem hívott mást is, mert sejtette, hogy az expedició tagjai között lehet néhány hamis ember. La
porter Lorsakoff az orosz, Grison, egy Byrel nevű an
gol és én tartottunk ki idáig a többi kísérő betegség miatt, vagy más okból, lemaradt útközben.
Este a bensziilött segítőink, vagy négyen, akik kö
94
zött egy főnök is volt, Illomor, kis ünnepséget ren
deztek, amelyre vendégül látták fehér gazdáikat-Jámbor embereknek látszottak, K i v i v e l kínál
tak bennünket. Egy különleges pálma hajtásából ké
szítik ezt az italt. Színtelen, szagtalan pálinka. Az ősi hit szerint szűzleányoknak kell megrágni és a szájuk
ból teszik egy korsóba, amely kézről-kézre jár. Általá
ban minden primitív népnél megtalálod ezt a nyállal erjesztett italt. Még tréfálkoztak velem, hogy az újonc trópusi utazónak ez a legkeservesebb pillanat. Mert a korsót visszautasítani a főnök kezéből, halálos sértés.
Nagy tüzet gyújtottak, primítiv hangszerekkel zümög- tek és ittunk. A második pohárnál már nem éreztem undort. Maró, gabonapálinkaszerű ital, de mintha pe
zsegne a szájban . . . A benszülöttek rövidesen, vadul rikoltoztak és különös extázisbán, nagy bakkugrásokkal szőkéitek a tűz körül.
Különös, érthetetlen módon egyszercsak úgy érez
tem, hogy nekem is ugrálnom kellene . . - — Forró lett a fejem, a tűz, az erdő, a vadak, összevissza keringtek előttem, azután a karom, lábam rándul egyet-egyet és végül úgy rémlett, hogy ott ugrálok velük a tűz körül, de már nem tudtam magamról . . .
Reggel arra ébredtem, hogy megkötözve fekszem és Laporter ül mellettem.
„Csak maradjon nyugodtan", mondta szelíd han
gon, ahogy nagy betegekkel szokás beszélni Irtózatosan fájt a
fejem-„Mi . . . miért vagyok megkötözve? . . ."
Laporter hallgatott.
„Miért nem felel!? - . ." Kiáltottam ingerülten.
„Nézze Illjics, maga rosszul volt tegnap és h át.-, elfelejtettük, hogy bizonyos embereknél... a K i v i pá
linka gyilkos dührohamot idéz elő . » . Igen ritka eset, de előfordult már máskor is".
Kissé felemelkedtem . . . Borzasztó volt!
A főnök törökülésben gugolt, mellette Grison.
Előttük feküdt két pigmeus és Byrel . . . Holtan! . . . Agyonlőttem őket!
. . . El tudod képzelni mit éreztem? . . . A kábító ital dührohomában lövöldözni kezdtem és megöltem
két bennszülöttet meg egy európait. A kilőtt revol
verem ott feküdt mellettem.
Elhallgatott és lihegve bámult maga elé. Két pi- xnasz hiéna egészen közelo6ont hozzájuk és néhány lé
pésnyire előttük leültek, mintha ők is halgatnák az elbe
szélést. Galamb egy homokkövet vágott feléjük, mire a két állat rekedt vakkantással elfutott a sivatagba.
— Itt kezdődött minden, — folytatta a Kölyök. — Később Laporter eloldozta a kezemet. Borzalmas főfá
jásom volt. Délfelé járt az idő. A törzsfőnök mozdulat
lanul ült, nem szólt semmit. Illomornak hívták. Ez is a fülembe maradt, mert olyan furcsa név: Illomor . . . Grison beszélt vele, azt mondta, hogy földelje el a ha
lottakat. Illomor nem felelt. Csak ült, a lábujjait pisz
kálta és maga elé bámult, Lorsakoff azt mondta, rossz jel. Ha a főnök nem szól, akkor fogadalmat tett. Nagy fogadalmak után sokszor hetekig hallgat a benszülött és ilyenkor nem lehet tudni, hogy milyen fogadalmat tett. Esetleg csak elbújdosik néhány hónapra az őser
dőbe, de az is lehet, hogy valamennyiünket leölet, mi
előtt tovább megyünk . . .
Lefényképezték a halottakat. Azután jegyzőköny
vet vett fel. Ebben az állt, hogy én öltem meg k i v i mámorban Byrelt és a benszülötteket. Grison és La
porter aláírta. Lorsakoff elém tette a papirost. Ha nem írom alá, ezt a bíróság csak súlyosbító körülménynek veszi majd. Különben sem volt szándékomban letagad
ni. És mit értem volna vele? Négy tanúval szemben?
Aláírtam.
Ezután Lorsakoff azt mondta, hogy menjünk a tanár elé. Talán valami baj érte Russelt és dr. Bretaüet? El
földeltük a halottakat, azután útnak
indultunk-Behatoltunk a dzsungel sűrűjébe, a nyomukon. Ké
sőbb Laporter és én pihentünk, Lorsakoff Grisonnai előrement. Egy óra múlva visszatértek és azt mondták, hogy menjünk tovább, nem találják a nyomukat. Pe
dig már mélyen benn jártunk a titokzatos Batalanga földben.
Délután ráakadtunk Russel tetemére. Agyonlőtték.
Laporter, Grison és Lorsakoff látszólag kétségbeesetten rohantak a tetemhez.
„Gyilkosság . . “ mormolta az orosz.
95
96
„És Bretail?44 kérdeztem.
„Vagy őt is megölték, vagy . .
>,Vagy? . • “
Egyik sem felelt. Lefényképezték a tetemet.
Némán visszaindultunk. Nyomasztó és titokzatos volt az egész. Útközben a sivatagban Grison azt mondta:
„Maga szárnyú bűnt követett el Illjics. Ha nem zárják be, akkor élete végéig tébolydába kerül. Nem akarom tönkretenni. Lorsakoff és Laporter is hallgatni fognak. A jegyzőkönyv maradjon a mi titkunk. De cse
rébe: maga az én emberem lesz. Szükségem van meg
bízható segítőtársakra. És magában bízom. Ha egyszer elveszíti a bizalmamat, nyilvánosságra kerül a zsebem
ből ez a jegyzőkönyv és a fénykép! Minden pillanat
ban az őrültek, a fegyencek, vagy a földönfutók sorsá
ra ítélhetem - . .“
„Mit kíván tőlem?“
„Még nem tudom. Én nemzetközi hírszerző va
gyok. Ha szótfogad, nem lesz oka panaszra.’4
Ez időtől fogva játékszer voltam a kezében. Gyen
ge jellemű vagyok és súlyos bűnöm bizonyítéka nála volt . . . De különben is . . . Olyan erős, parancsoló, hatalmas ember ellen mit tehettem?
Marokkóba, majd Oranba mentünk. Közben apró- dónként megtudtam sokmindent. Például, hogy Grison lőtte agyon Russelt. De nem találta nála a tervet. Ezt Bretail kerülő úton elvitte, mert sejtették, hogy. a kísérők között ellenség van. Russel aznap hajnalban megtalálta az átjárót. De beteg volt Ezért sürgette Bretailt, hogy neki vágjon az útnak egyedül. De más
felé, hogy ne találkozzék velük. Bretail Oránban várta Russelt. Helyette Lorsakoff, Laporter és Grison jött.
Bretailt is megzsarolták. Úgy, mint engem. Fénykép és jegyzőkönyv, a halott Russelről. Bretail szörnyű gyanúba keveredhet: megölte a tanárt. Ha az esküdt
szék fel is menti, a gyanút senki sem moshatja le róla.
És levelekkel is zsarolták. Russel felesége és a titkár már régen szerették egymást. Valamikor az asszony néhány levelet írt hozzá, állítólag kompromittálót és ezeket Lorsakoff ellopta. Russelné és Bretail szörnyű helyzetbe kerültek. Engedelmeskedniük kellett. Bretail beismerte, hogy a terv birtokában van. Azt mondta,
97