őrnagy. — De az erőd mindaddig nincs biztonságban, amíg á szokotáktól tartani kell.
— Ha tudnánk honnan jönnek, gyerekjáték lenne visszaszorítani, vagy bekeríteni őket, — jegyezte meg Finley.
— De nem tudjuk, — mondta íves. — És kevés re
mény van rá . . • Pedig az óra, ami annál a fiúnál van...
az óra a nyitja mindennek.
Nem is vette észre, hogy milyen csodálkozással né
zik. Kréta ugyanis megdöbbentő változáson ment át.
Soványsága most energikusnak hatott. Angolosan szi
kár, napbarnított ember volt és a szemei okosan, tisz
tán csillogtak.
— Mikor leplezted le magadat Finleynek? — kér
dezte Delahav.
— Amikor azt a kedves fiút. akit összetévesztettek velem en c r a p a u d i n - r e ítélték. Meg kellett men
tenem. Akkor szóltam Finleynek hogv jelentse neked az ügyet, Gardone megkerülésével. Előbb kénytelen voltam igazolni magam. Azután Finlev szerezte meg a viaszosvászonzsákot, a pénzszekrényből, amit egy má
sik barátom visszacsempészet a fiúhoz. Grison tárcája volt benne, az én szolgálati számom és néhánv írás.
Versek. Az írásokat elakartam olvasni, mert még az én Tropnauer barátomról is kiderülhet, hogy komédiázik és közben hírszerző. Hála istennek a versek ez irány
ban megnyugtattak.
Latouret lépett be Galambbal.
— Jöjjön ide barátom . . . — mondta az őrnagy.
— Maga nagy szolgálatot tett ma a hazájának és kü
lönleges jutalomban lesz része . . .
— őrnagy úr! Szóra sem érdemes, jutalomra még kevésbbé. A hazájáért minden embernek meg kell tenni a magáét. Különben is az egész siker íves őrnagy ér
deme . . • Szent Isten . • .
— Micsoda? . . . Mi van? . . . — érdeklődtek ámul
tán a tisztek . . .
— őrnagyúr! Tisztelettel kérem, hogy bocsásson el néhány percre. Egy tisztet még koradélután bezártam valahová és lehetséges, hogy az illető szeretne enni vagy inni . . ,
í
170
Az őrnagy csodálkozva intett, hogy elmehet Kré
ta újra előre jött.
— Ez a fiú azt hiszi, hogy egy Hlavács nevű ci
pész azonos velem és borzasztóan kínozta a szeren
csétlent . . *
Ez így is volt. Hlavács éhesen és szomjasan ült a szobában. Már azon a ponton volt, hogy lemászik az emeleti ablakból. Amikor Galamb kinyitotta az ajtót, a cipész újabb bonyodalomtól tartva rémülten elrohant a kantinba.
Odalent az őrséget váltották. Felhallatszott a vál- ról leperdülő puskák koppanása és Battista komman
dója.
Éjfél volt . • .
2.
Galamb nem ment nyomban vissza az őrnagyhoz, úgy látszott, hogy végleg feladja a katonai fegyelmet.
Léhaságát nem mentette semmi, talán csak az, hogy szerelmes volt s ez az érzelem viszont már igen komoly embereket is károsan befolyásolt.
A kantin felé igyekezett, de még félúton sem volt, amikor valahonnan, egyszrecsak feltűnt, az udvar sötét
jéből, az arab suhanó Madge!
Megölelte a leányt és magáhozszorította.
— Na látja, — suttogta, — mondtam, hogy az egész hecc nem tart sokáig.
— Nagyon aggódtam magáért, — felelte a leány..-
—' De most már hála Istennek . . .
— Távolról sincs befejezve az ügy. Elsősorban még nem tudjuk, hogy a rabokkal mi Jesz. Azután né
ger csirkefogók terveznek állítólag valami támadást.-.
Fent a mellvéden egyhangúan kopogtak a poszt léptei . . •
— Igaz . . . — felelte szomorúan a leány. — A né
gerek titka, az az átjáró, amelyik után az apám ku
tatott . . .
— Igen, az átjáró, — bólogatott Galamb. — Áldást jelentene ezen a vidéken, ha végre megtalálnánk . . . És csakúgyan ebben az órában lenne a titok?
Odanéztek mind a ketten a csúf, ezüst krokodil
fej rç.
177
— Egész bizonyos . . . Meg kel! őrülni tőle, de így van. Ebben a karórában rejtőzik az átjáró terve. Ezt akarta Brétail doktor átadni Corot kapitánynak, azon az estén, amikor megölték.
Galamb búsan nézte az óra összekarcolt fedelét.
Azután egy ösztönös mozdulattal lenyomta a felhúzó gombját. Felkattant a fedél és . . .
És ahogy egy pillantást vetettek a lapra, mind a ketten felkiáltottak a meglepetéstől.
Ott volt a térkép!
. . . Ilyen még nem volt. Az őrnagy szobájának kü
szöbén megbotlott egy rohanó ember és bezuhant De- lahayhoz, azután felugrott, nem törődött a felet
teseivel, csak kiabált . . .
— A villanyt. . . oltsák el a villanyt . . . Megvan..,!
Itt van ... azonnal... — és lihegett kifulladva, a lép
csőktől. Galamb volt. Kréta eloltotta a villanyt.
. . . És zöldes-sárgás fénnyel, kisugározva izzását, az ezüst krokodilfejre is; ott világít néhány apró vonallal, a Russel-átjáró miniatűr térképe . . . !
A sötétben csak ámult emberek, fojtott lélekzet- vétele hallatszik . . .
3.
Milyen egyszerű volt. A kutató valami sugárzó, rádiumos, vagy foszforos anyaggal rajzolta a térképet a karóra számlapjára. A számlap repedései között, ész
revétlenül bújtak meg azok a halvány hajszál vékony vonalkák, amelyek úgyszólván láthatatlanok, csak éj
jel világítanak, ha előzőleg napsütés érte a számlapot és a foszforos anyag visszasugározza az elnyelt fényt.
A kényes politikai ügyekben utazgató, térképező Rus
sel. első vázlatát erre a berepedt számlapra rajzolta fel, láthatatlan, illetve átlátszó anyaggal, amely elnyeli a su
garakat. Azután lefixirozta ragasztóval. Ha megtámad
ták, kikutatták, ezerszer is szétszedték az órát; nem találhattak semmit, mert a térkép csak akkor vált lát
hatóvá, ha erős napfény érte és sötétben nézték.
Most valamennyien tágult szemmel, mintha túlvilá- gi jelenést néznének, bámulták az órát.
A számlapon egész apró szaggatott vonal jelezte az utat a Niggerig, egy ponttól, amely T. betűvel volt
178
jelölve. Ez csak „tábort" jelenthetett. Azt a helyet, ahol Russelék utoljára táboroztak. És itt épült Aut-Taurirt erődje. Lent ez állt: 1 mm. a 2 km.-hez. Az utat, mint
egy két centiméteres vonal jelezte, szóval körülbelül 40 kilóméternyire voltak az átjárótól. Az utat jelző kis csík, keresztülhaladt egy pontozott vonalon, amelyet N. jelzett. Ez csak a N i g g e r lehet. Lent, a másod
percmutató alatt, ez állt felírva: III. 10-től — VI.
25-ig. Ez is világos és egyszerű volt. Harmadik hó tíztől, hatodik hó huszonötödikéig, a Nigger vízállása olyan, hogy az átjárón lehetséges közlekedni, a többi hóna
pokban a folyó bizonyára elönti.
— Ha ezt előbb tudjuk, — mondta a döbbent csendben Íves őrnagy, — sok-sok ember életben ma
radt volna.
Valaki felcsavarta a villanyt.
— Nézd csak a hülye Kréta! — kiáltotta Galamb.
— Nem barátom, — mondta mosolyogva „Kréta".
— Én vagyok az a bizonyos íves őrnagy, akivel kap
csolatban magának annyi kellemetlensége volt . . De csukja be a száját fiam, mert így nem hat valami előnyösen.
Galamb ugyanis akkorára nyitotta a száját, ameny- nyire az egyáltalán lehetséges volt . . . Nyakát előre
görbítette, a szemét kimeresztette és, hol a meglepően fesztelen modorú, „Krétára", hol a nevető tisztekre nézett, ijedten kapkodva a fejét jobbra-balra.
— Hüü! — mondta azután,
— Ismétlem, amit Delahaye barátom mondott:
maga nagy szolgálatot tett a hazájának. Maga a világ leg
könnyelműbb és legjobb katonája. Ami pedig Krétát illeti, a szerencsétlen hülyét, az ő nevében külön, hálá
san kezetszorítok most magával.
Keményen megrázta Galamb kezét. Ez még min
dig pislogva nézett egyik tisztről a másikra és csak azt ismételgette zavarában és meglepetésében:
— Szép kis cirkusz . . . Szavamra szép kis cir
kusz . . •
— És ráadásul, a mi Galamb barátunk még szeren
csés is, — szólt közbe Finley. — A véletlen hozzájut
tatta az óra titkához, amit annyi hozzáértő ember hiá
ba keresett . . .
— Jó hogy említed! — mondta Delahaye felkönyö
179