A Nigger vidékén még egy hatalmas ismeretlen föld- darab van, amelyik vitathatatlanul azé lesz, aki hamá- rabb eléri.
— Mondd, Kölyök, hol tanulsz te ennyi feleselege- 6et, ilyen utazókról, akik mindenbe beleütik az orru
kat . • . Tisztára képtelenség a te korodban ennyi hiá
bavalósággal bibelődni . . > Majd Murzukban megál
lunk és kész . . .
— Tévedsz. Murzukban szpáhi és szenegáli helyőr
ség van . . .
— De jól tudod! • . . — nézett rá Galamb némi gyanakvással. Utóbbi időben nem szerette a különös ismeretekkel rendelkező katonákat- ördög vigye a sok rejtelmet.
A Kölyök zavarba jött.
— Igen . . . Véletlenül, egy hölgy révén isme
retségekre tettem 9zert . - . Sokat tudok és külö
nös módon elmondtak néhány érdekes adatot a szaha- rai politikáról . . .
—. Kérlek, hogy ezeket az adatokat másnak sorold fel. Én fiam, őszintén megmondom neked, hogy jobban érdekel az utolsó szeretőd, feltéve, ha őnagysága vala-.
mi szellemeset mondott és van egy kedvenc dala, amit én később közvetítenék neked szájharmonikán . . .
A Kölyök kutatóan nézett
rá-— Azt hiszem, te alakoskodsz... Pedig talán, ha őszintén beszélnénk? . . .
Mi van ezekkel? Amióta Troppauerrel ezt az első
rangú, hülye viccet kitalálta, hogy verseket olvastat vele, azóta az egész század megtiszteli közlékenységé- vel. A Gróf úr is őszinte akart lenni, most meg ez a Kölyök . - .
— Hagyjuk az őszinteséget öregem. Nemi ér
demes itt a családi múlton rágódni. Elsikkasztottad és punktum . . .
— De nem . * .
— Hát akkor elkártyáztad és rendben van.
— Nem úgy volt . . .
— Jó, jó . - . megölted é9 kész.
A Kölyök felkapta a fejét.
—• Honnan tudod? . . ,
.
76
— Mindenki így van itt vele. Elkártyázta, megölte vagy elsikkasztotta, esetleg a másikat is feleségül vette, vagy ilyesmi . . . Ne törődj vele . . . Én mondom.
Latouret időnként hátrapillantott a beszélgetőkre, de nem szólt semmit . . Csak beszélgess . . . Még do
hányozhatsz is. de egyszer majd . . . Ha igazi alkalom lesz . . . Nom du nom . . :
A nap égetett és az állandó, sárga, vakító, sivatagi visszfény, amely szinte zúgva áramlott szemükön keresz
tül az agyukba, az örökös sivár porhalmok tengeréről, kibírhatatlan . . .phü . . .
— Ne cammogjunk, a mindenségit . . . nincsenek a korzón. . . . Gyerünk a légiós indulóval! Énekelni...
un . . . deux . . . trois . ■ . Alors! . , ,
Szinte repedező, szikkadt torkukból fáradtan, ha
misan, recsegve hangzott fel:
„Tin tauras du boudin Tin tauras du boudin . .
Koller, az ács, döngve bukott ki a sorból . , .
— Nom de dieu! . . .
Egy ember hátramaradt vele. Sátrat vertek, bevár
ják a századot • . .
— Gardez vous . . . en avante . . . March!
Az őrjárat folytatta útját a Szaharában. Most már nem énekeltek. Az őrmester nem is vezényelt ilyesmit.
Micsoda puhányok. Az ő idejében, amikor még divott a c r a p a u d i n e . a s i l o és hasonló büntetések, ami
kor még a szekér lőcséhez kötözték azt, aki lemaradt, hogy menjen, vagy vonszoltassa magát, amikor még a sivatagban elhullott legényekről csak a felszerelést vet
ték le és mindenki elhaladt az áléi tan fekvő mellett, akkor még énekeltek és aki nem akart, vagy nem tu
dott, azt karikára kötözték, hogy meggebedhetett . . . De azóta itt más világ lettÁnnyit foglalkoztak velük a lapok, annyit firkáltak róluk, hogy egyre új, meg új intézkedésekkel tették kényelmessé a légiót, minden városi csirkefogó számára . . .
— Megmondhatom neked Galamb, ha érdekel . . .
— lihegte a Kölyök és közben megbotlott egy láthatat
lan kőben... — ha érdekel. Titok ... de elmondom...
— Nem! — mondta gyorsan Galamb, — nem ér
dekel, ha titok és nagyon kérlek, ne mondd el . . .
— De . . . mégis . . . jobb, ha tudod . . .
— Jobb, ha nemi
— Az út oda ... még eddig ... merész expedíció
nak*.. számított... Nincs is ú t ... Murzuk oázistól a Nig
gerig képtelenség . . . és már helyőrséget is csináltak...
A huszadik század legnagyobb botránya . . . Útköz
ben és ott is csak úgy halnak . . . de nekik út kell Guinea felé... és Timbuktu nyugaton van . . . nem al
kalmas . . . Hü . . . nem fogom bírni . . .
Egy másik katona szédelgett félre a sóiból . . . Ezt is hátrahagyták egy féligmeddig pihenttel.
. . . Ha nem nézne rá olykor, olyan sandán a jó öreg Latouret, Isten nyugtassa, ha megmásíthatatlan jó
indulata elszólítaná a légióból, akkor megpróbálna száj
harmonikázni a fiúknak, talán az használna nekik a strapa ellen . . .
Hm . , . Megpróbálja. Mi lehet? Hiszen többen dohányoznak és azért sem szól . . . Legfeljebb ráordít majd, hogy hagyja abba. Azt megteheti neki.
Tüzel a nap . . .
Hat órája meneteltek a végtelen sárga portenger kellős közepén, amikor egyszercsak Latouret őrmester csodálkozva kapja fel a fejét. Valami finom, halk sípoló zümmögést hall . . . Mi ez? Itt a halálos mars, elvisel
hetetlen, utolsó órájában, mert még ennyi idő válasz
totta el őket a táborozástól . . . Mi ez?
Megfordult.
Sacrebleu! A tejfelesképü cincogtatja a szájharmo
nikáját . . . és . . . ördög és pokol! Két puska van a vállán! Elvette attól a suhanctól! . . . Ezt nem szabad, de ha rászól, csak azt a kölyköt bünteti, aki maradt vol
na otthon a mamájánál, ahelyett, hogy idejöjjön kato
nának . . . Hát csak cipelje a puskáját másnak is, majd Örül nemsokára, ha a lábát bírja . . . De hogy evvel a vacak, poros, fojtó levegővel még harmonikát is fúj . . . Tisztára bolond és döglötten fog a második menetelésből kibukni . . . Hát csak bukjon , . . csak fújja . . .
78
És Galamb fújta Most már egész vidáman, libben az órában már egy sem dőlt ki.
— Halt . . . Fixl A terrel Két óra pihenő.
/
2.
Már csak négyen mentek. Az őrmester, Galamb, a Kölyök, (ennek Galamb vitte a puskáját), Nadov, a turkesztáni óriás, aki naponta két szót sem beszélt és Minkusz, az osztrák orvos. A második hét órából, né
gyet tettek meg.
És Galamb harmonikázott.
Azután abbahagyta. Latouret visszafordult, hogy végre lássa kiszédülni a sorból, de csak azt láthatta, hogy Harrincourt előkotor a tarisznyából egy darab hideg juhhúst, ami még melegen sem volt valami gusz
tusos táplálék és jóízüt harap belőle.
Még ilyet 1 A sivatagot járt vén őrmester már kis
sé kóválygott. Ez meg vigyorog, eszik, muzsikái, két puskát hord és úgy néz ki, mint akit hízókúrára fogtak itt . . .
Nadov, a turkesztán óriás, mint valami oszlop, zu
hant ki a sorból, nagy döngéssel. Minkusz lehajol fölé
je, hogy meghallgassa a szívét, de közben egy szép buk
fenccel ő is elterül mellette.
— Közlegény!
A Kölyöknek szólt. Ez még aránylag áll a lábán, csak az ajka remeg kékülten és hunyódika pillája.
— Bardât ver a betegek fölé és bevárja a csapatot.
Vegye át a puskáját . . • őrjárat! Vigyázz! . . . à mon commendemant . . . en a vante . . • Marche!
Az őrjárat, ez esetben egyedül Galamb, feszesen megindul az őrmester után.
Néhány lépés múlva bátortalanul cincogtat, majd amikor látja, hogy Latouret nem szól, szépen, hangosan harmonikázik.
Bealkonyodott, a kékes égen bágyadt fényű, korai csillagok gyúlnak ki a sivatag felett és a kéttagú őrjá
rat megy: elől az őrmester, három szál hiúzbajuszával,
79