szen nagy port vert fel, rendkívüli támogatással indult útnak és valami átjáró után kutatott, de ő is eltűnt . . .
— Bocsáss meg kérlek . . . Dehát ez ismeretlen, felderítetlen út . . .
— Lander, Homemann és Caillée eléggé felderítet
ték . • *
— De nem hadseregek és helyőrségek számára! — csapott az asztalra Gardone elkeseredetten . . .
Az őrnagy vállat vont.
— Katonák számára csak egy lehetetlen van: a pa
rancs bírálata. Másfél év előtt elhatározták , hogy az egyenlítő és a Szahara között helyőrség lesz a semmi
ben és azóta ott helyőrség van. Ez Aut-Taurirt. Ut kell a Russel féle elveszett átjáró helyett. Tehát út lesz és aki onnan hazajön, ha leváltják, az igen szép karriert csinált . . .
— Ha hazajön, — mondta sápadtan Gardone • . .
— Na igen . . . de ha nem akkor is szépen emlékez
nek meg róla . . .
Ezt kissé hűvösen mondta és felállt. Az őrnagy jó katona volt és Gardone nem tetszett neki.
így indult el a század, a részeges Párishoz szokott, kövér, Gardone kapitánnyal, rabokkal és egy század tapasztalatlan újjonccal.
%
— Azt mondd meg, hogy miért rohantál Pencroft- ra? — kérdezte Minkusz, az orvos a kölyöktől. — Ez biztosan valami lélektani elváltozás.
— Nem tudom . . . egyszerre forró lett körülöt
tem minden, nem is emlékszem rá, hogy mi volt . . . Mögöttük nyikorogtak a kerekek, harsogtak a tip- roláncos autók, csörömpölt a páncélos, puffogtak a haj
csárok botjai, amint a forró sivatagban, nehézkesen törtetett előre, a végtelennek látszó menetoszlop . . .
— Ez már velem is volt, — mondta Nadov, — egy
szer Szmolenszkben a búcsún annyit ittam, hogy két napig aludtam utána . . «
88
— Maláriád van, — állapította meg Pilott, — sok
szor ilyen átmeneti rohammal kezdődik, azután egy
szerre jön a hidegrázás . - .
— Lehet, — hagyta rá a Kölyök. — Az bizonyos, hogy beteg voltam . . .
— Nem volt semmi ügyed evvel a gangszterrel? — kérdezte Hlavács a cipész. A találó, gengszter nevet Pencroft kapta bajtársaitól.
— Nem. Soha . . . — mondta Illjics.
Azután már nem beszélgettek. Egyre forróbb lett a levegő. Egy sirokkószerű déli légáramlás elviselhetetlen főfájást és lomhán kavargó portölcséreket hozott . . . Az öszvérek köhögtek és ordítozva kirúgtak, csattogott a korbács, puffogtak az öklök, a hajcsárok szitkozód
tak. A kapitány elől lovagolt, a rosszullét, a dühhel ösz- szekeveredve émelygett benne és minden varrat külön fájt a koponyáján. Időnként a nyeregtáskából üveget húzott elő és
ivott-Egy szokatlanul nagy homokdomb árnyékában le
táboroztak. Képtelenség volt tovább menni. Az egyik teherautó hajtókarja eltörött, hosszú szerelésre volt szükség. A lovak és öszvérek vakon bukdácsoltak . . .
Galamb örömmel konstatálta, hogy itt sok kiváló alkalom kínálkozik a halálra- A tízezer dollárt már hoz
zátartozói zsebében érezte. Valahogy nem fájt a halál.
Akiknek nem fáj az élet azok a halál gondolatát is könnyebben viselik el.
Gondolta utánanéz Troppauernek, aki még mindég nem állt lábra . . .
— Te . . . — A Kölyök szólította
meg-— Mi van fiú?
— Beszélnem kell veled . . .
—• Parancsolj pajtás . - .
— Nagy titkot akarok rádbízni . . .
—• Hagyjuk ezeket öregem! Meg vagytok tisztára háborodva a titkaitokkal . . . És miért pont engem sze
meltél ki? Figyelmeztetlek, hogy léha, felületes, ko
molytalan fráter vagyok, fecsegő pletykás és megbízha
tatlan • . .
— Kérlek . . . ne alakoskodj . . . Gyere egy pár percre külön a többitől . - . Most tudom, hogy őrszol
gálatban van az a gazember . ♦ . Nyugodtan beszélhe
tünk . . • Úgyis el fognak tenni láb alól . . . Neked kell mindent elmondani . . .
Olyan szomorú és kétségbeesett volt, hogy Ga
lamb megszánta. A mindenségit a titkoknak és r e j t é lyeknek?
— Hát gyere fiú, de kérlek ne vágj állandóan ilyen siralmas képet • . .
Leültek egy távoli domb árnyékába.
— . . . Párisban az egyetemre jártam, — kezdte Illjics. — Igazán vidám ember voltam, pedig sokat éheztem, de a nyomor nem számított, a diák élet szép volt, derűsen láttam a jövömet és . . . És ekkor megis
merkedtem egy nővel . . .
— A baj mindég így kezdődik, — jegyezte meg nagyképűen Galamb és újjain keresztül átengedte a port, egyik kezéből a másikba, miközben arra gondolt, hogy jó lenne ha itt maradhatna a sivatagban homok
órának.
— Ez a nő megígérte, hogy elősegíti a karrieremet.
Van egy kitűnő barátja bizonyos Henry Grison • . .
— Kicsoda?!!
—* Henry Grison . . . Miért ijedtél úgy meg?
— Ezzel az úrral találkoztam . . .
— Hol?!
— Egy érdekes házban . . . Pizsamában fogadott a földön . . .
A Kölyök nézte . . .
— Én tudom, . . . hogy te ki vagy . . . — És rövid szünet után, mereven Galamb szemébe nézett, majd így szólt: — Batalanga.
Nagy hatást várt. Galamb igen bután nézte. Az
után megfogta a fiú homlokát:
— Lehet, hogy ebben igazad van, de nem ártana, ha megmérnéd a lázadat . . .
A Kölyök mereven és gúnyosan nézte, azután újra, szinte szótagolva elismételte:
— Ba-ta-lan-ga . . . !
Mit akarnak tőle? Most ez a legújabb. A Bata
langa!
— Nagy komédiás vagy, — mondta a Kölyök, — de nem hiszem, hogy továbbra is alakoskodj, ha meg
mondom, hogy én már jártam. Batalangában . . . 89
90
— Ez rendben van fiam... Jártál ott, tudomásul ve
szem. Csak arra felelj most, hogy ki ez a Grison és hol élnek rokonai, vagy örökösei.
— Nem tudok róla sokat. Az ő ajánlata révén ke
rültem Russel expediciójába . . . Galamb ismét
megélénkült-— Russel! Várj! Hiszen ez volt az a kutató, aki
nek az özvegyét elvette... dr- Bretail... Hopsza! Hi
szen ez érdekes - . .
— Tudtam, hogy ez érdekelni fog.
— De mennyire! A meggyilkolt Bretailné követi a csapatot.
A Kölyök falfehéren ugrott fel:
— Ne mondd! Könyörgöm ne mondd! . . . Meg
őrülök . . . — és kétségbeesetten zokogva vetette ma
gát a földre.
Harrincourt gyengéden felemelte. Most már komo
lyan vette, amit a fiú mondott és sajnálta. Nem tudta mi baja, csak látta, hogy nagyon szenved . . •
— Úgy tudom, mondta csendesen, Illjicsnek,
— hogy Bretail agyonlőtte az asszonyt, meg egy kapi
tányt és ő magát .
— Nem igaz . . . — suttogta a Kölyök, — mind a hármat megölték!
Millió apró, izzó porszem szúrta az arcukat, és a levegő mozdulatlanul állt a sivatag felett, a rekkenő for- roságban.
— Különös • . . motyogta Galamb. — És nem tudsz közelebbit? . . . Hogy ki volt a gyilkos? . . .
— Én . . . voltam . . . 1
TIZENHARMADIK FEJEZET.
1.
Galamb most az egyszer megrázkódott belülről.
Ennek a titoknak a szörnyűségét még az ő felületes, nemtörődöm, vidám lelkivilága is teljes tragikumában átérezte. Batalanga, még csak hagyj án s a szökőkút a márkival, tréfa. Holttest a fürdőszoba előtt, rendben
91