III. A tömegkommunikáció struktúrája és politikai újságírás orgánumai
3. A helyi sajtó térnyerése
növekedésével, és – ha nem volt papírhiány – hagytak némi játékteret a kiadóknak a példányszám meghatározására, de ez nem rúgta fel a kialakított „erőviszonyokat”.176
hivatkoztak a hírlapírás 1948 előtti helyi előzményeire is.181 Bár ezek a kezdeményezések eleinte nem találkoztak egyértelmű elutasítással, a Tájékoztatási Hivatal 1957 márciusában már arra figyelmeztette a tanácsi szerveket, hogy az engedélyeztetés terén ne lépjék túl hatáskörüket, ne állítsák kész helyzet elé a központi sajtóigazgatást.182
Újabb nagy roham csak a nyolcvanas években következett be – ez azonban nem csupán a nyomtatott sajtót érintette, hanem az addigra elérhetővé váló új technika révén az elektronikus médiát is, elsősorban a kábeltelevíziózást. Baja párt és állami vezetése egy helyi területi Tájékoztatási Központ által irányított tömegkommunikációs rendszer javaslatát dolgozta ki és jutatta el a pártközponthoz 1986-ban, amelyben a városi lap (Bajai Hírlap), a helyi körzeti rádióadó és a helyi kábeltelevízió szervesen kapcsolódott volna egymáshoz.183
A helyi tájékoztatás csatornáinak bővítését ekkor a pártvezetés már jogos igénynek ismerte el, ám a papírhelyzet nem kedvezett a gyors expanziónak. A Debrecen című hetilap 1986 januárjában például azzal a kitétellel kapott zöld utat, hogy a papírtartalékok további városi lapok indítását nem teszik lehetővé.184 1987 szeptemberében már 15 város lapalapítási igénye (l. Baja, Gyöngyös, Gyula, Kiskunhalas, Sopron) várt elbírálásra. 185 Az engedélyek megadása azt jelentette volna, hogy a sajtóstruktúra jelentős átalakuláson megy keresztül. A sajtóirányítás azonban nem látta biztosítottnak az új szerkesztőségek működésének anyagi, technikai és személyi feltételeit, és csak a megyei jogú városok esetében támogatta az önálló lapalapítási törekvéseket. A többi városvezetés számára a megyei lap mutációját ajánlotta megoldásként.186 A helyi tájékoztatási igények kielégítésének egy másik lehetséges útjaként a létező üzemi kiadványok összevonása, átalakítása kínálkozott.187
A megyei – és városi – lapokat a statisztikákban rendszerint összesítve kezelték, gyakran egy lapként is emlegették őket, ami azt mutatja, hogy a sajtóirányítás végső soron ugyanazon kiadvány 19 mutációjaként tekintett rájuk. Példányszámuk a hatvanas években rohamos növekedésnek indult, de szemben a napilapokkal, a tendencia nem tört meg a hetvenes években sem. 1970-re a megyei napilapok egy megjelenésre jutó példányszáma elérte a Népszabadságét. Míg 1960-ban 400 000 körül mozgott a megyei lapok példányszáma, egy évtizeddel később meghaladta a 750 000-et, 1980-ban pedig már 1 millió 200 ezer példány körül járt. A nyolcvanas évek közepén több megyei lapot nyomtattak, mint országos politikai napilapot.
181 Tucatnyi vidéki lapkérelmet őriz a Tájékoztatási Hivatal 1957-es anyaga: MOL XIX-A-24b 1. doboz
182 Siklósi Norbert feljegyezése a helyi tanácsok titkársága részére (1957. március 11.). MOL XIX-A-24b 1. doboz
183 Kincses Ferenc levele Bereczky Gyula részére a bajai tömegtájékoztatási tervekről (1986. április 3.). MOL MK–S 288. f. 22. cs. 1986/3. ő. e.
184 Bercsényi Botond levele Bereczky Gyula részére a Debrecen című lap ügyében. MOL MK–S 288. f. 22. cs.
1985/1. ő. e.
185 Elgondolások a sajtóstruktúra fejlesztéséről (1987. szeptember 3.). MOL MK–S 288. f. 22. cs. 1987/7. ő. e.
186 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1986. április 15-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41. cs. 465.
ő. e.
187 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1988. február 16-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41. cs. 502.
ő. e.
A megyei sajtó példányszámának alakulása. (MOL)
0 200000 400000 600000 800000 1000000 1200000 1400000 1600000
1960 1965 1970 1975 1980 1985 1988
megyei napilapok központi napilapok Népszabadság
A fentiek egy rendkívül lényeges átrendeződést mutatnak. A hetvenes évek során a helyi sajtó lényegében átvette az „uralmat” a napilapok piacán. Térnyerésének útját az országos politika folyamatai egyengették. A gazdasági reform nyomán napirendre került az államigazgatás helyi szintjeinek nagyobb önállósága, de a háttérben a párt működése is kettévált: a felső szint a demokratikus centralizmus elvének megfelelően továbbra is magának tartotta fenn a nagypolitika formálását, a jelentős ügyek intézését, míg engedte, hogy egy viszonylag nagy belső önállósággal, és kiterjedt helyi feladat- és hatáskörrel rendelkező alsó szint jöjjön létre.188 Ezek következményeit a sajtóirányítás is elismerte. Az új gazdasági mechanizmus felértékelte a lokalitást, a gazdálkodó egységek, intézmények nagyobb önállóságát, ami információs igényeik támogatásával párosult. A másik lényeges támogatást a szocialista demokrácia hetvenes évektől kezdve egyre gyakrabban, a nyolcvanas években mantraszerűen ismételt követelménye adta a megyei sajtónak. Az ugyanis abból indult ki, hogy a helyi közösségekben fokozni kell – és ott kell fokozni – az állampolgári aktivitást; a részvételhez az egyes egyének megfelelő informáltsága mint alapkövetelmény elsősorban a helyi közösség ügyeinek megismerését vetette fel. Nem véletlen, hogy ezzel a folyamattal párhuzamosan épültek ki a helyi rádió és televízió stúdiók, és a nyolcvanas években már a nagyközösségi antennarendszerek telepítése és a helyi kábeltévézés megindítása került napirendre. A központi akarat ugyanakkor találkozott a megyei törekvésekkel, hiszen a sajátos kettős irányítás alatt álló megyei lapok a megyei pártbizottság kiadványaiként annak politikáját voltak hivatva segíteni, illetve annak presztízsét emelték. Természetesen a megyei sajtó egyenes vonalú fejlődésében komoly szerepet játszott az is, hogy vidéken még 1960 után is jelentős számban éltek olyanok, akiket még be lehetett vonni az újságolvasásba, míg a városokat, különösen a fővárost a központi napilapok mennyiségileg lényegében kiszolgálták. Ehhez járult a megyei lapok újságírógárdájának szakmai előrelépése, ami a lapok színvonalán is érződött.
A helyi tömegkommunikáció másik alaptípusát az üzemi lapok jelentették. Ezek kezdetei jóval régebbre, a modern gyáripar kialakulásáig nyúltak vissza, ám az államszocialista viszonyok
188 FÖLDES György: i. m., 68–71.
között új helyzetbe kerültek. Az üzemi újságok – és a velük olykor egy kategóriába sorolt, de ab ovo értelmiségi lapok lévén közlési határaik tekintetében jóval szabadabb egyetemi lapok – szintén a párt kiadványai voltak. Az Agitációs és Propaganda Bizottság 1963-ban egyértelművé tette, hogy az üzemi, vállalati pártbizottság irányítása alá tartoznak, és hangsúlyozta, hogy az üzemi lapok ne általános jelleggel folytassanak agitációt és propagandát, hanem kifejezetten a helyi feladatokra koncentráljanak: a vállalati termelés és a helyi politikai célkitűzések konkrét segítését végezzék, legyenek az üzemi demokrácia érdemi fórumai, adjanak teret a dolgozók véleményének.189 Az üzemi lapok megjelentetését a vállalati gazdálkodás terhére biztosították, fenntartásuk természetesen gazdaságtalan volt.
Üzemi lapok számának alakulása (Forrás: Statisztikai Évkönyv)
0 100 200 300 400 500 600 700 800
1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988
A jellemzően heti-kétheti rendszerességgel néhány oldalon megjelenő üzemi újságok expanziója még a megyei sajtóénál is látványosabb volt, mivel nem csak a példányszám, hanem a kiadványok száma is megsokszorozódott. A hatvanas évek közepén még csak 77 üzemi lap és 63 üzemi híradó jelent meg, azaz az üzemi kiadványok száma a 150-et sem érte el.190 Az üzemi lapok száma 1970-re már meghaladta a kétszázat. Az ugrásszerű növekedés a hetvenes években indult be: 1975-ben már 374, 1980-ban 609 üzemi lap, illetve híradó jelent meg.
Az üzemi lapok felfutásában komoly szerepe volt annak, hogy a szocialista nagyüzem több volt egyszerű gazdálkodási egységnél: a társadalmi élet alapvető színtereként is működött.
Magán a párton belül is fontosabb volt a munkahelyi pártszervezet mint a lakóterületi; a vállalat kulturális rendezvényeket szervezett, sportolási lehetőséget nyújtott, a szakszervezeten keresztül intézte a munkavállalók üdültetését, szociális intézményeket (l. óvoda) tartott fenn.
Az új gazdasági mechanizmus által támogatott vállalati önállóság, a hatáskörök decentralizálása további, megcáfolhatatlan igényjogosultságot teremtett az üzemek, termelőszövetkezetek saját lapjaira. A hatvanas évek végére stabilizálódó, tagságukban is megújuló tsz-ek a reformok nyomán gazdaságilag megerősödve egyre gyakrabban adtak ki saját lapot. Az üzemi sajtónak – mint az üzemi demokrácia fontos fórumának – helyzete szintén erősödött, annak ellenére, hogy a vezető pártszervek az üzemi agitációval vagy üzemi demokráciával foglalkozó ülésein – és határozataiban – az üzemi lapok kérdése alig jelent meg. Sőt azok egyrészt a szóbeli agitáció
189 Jelentés az üzemi lapok munkájáról. MOL MK–S 288. f. 41. cs. 107. ő. e.
190 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1988. február 16-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41. cs. 502.
ő. e.
elsőbbségét erősítették meg, másrészt az egyéb tanácskozások, fórumok fejlesztésére koncentráltak.191 A nyolcvanas évek vállalati reformjai után a pártvezetés a munkahelyi nyilvánosság és érdekegyeztetés alapvető csatornájaként tekintett az üzemi újságokra, tehát megerősítette politikai jelentőségüket – ismételten elismert alacsony színvonaluk és presztízsük ellenére. Ugyanakkor az előállítási költségek növekedése, a vállalati gazdálkodás szigorodó feltételei, illetve az elmélyülő gazdasági válság azonban bizonytalanná tette az üzemi lapok sorsát: a gazdasági racionalitásra kényszerített vállalatvezetés elsők között szabadult volna meg veszteséges üzemi lapjától.192