A politikai újságírás elektronikus fórumai

A magyarországi sajtóstruktúra fontos részét képezték a sokat szidott, mégis többé-kevésbé szabadjára engedett népszerű kiadványok, divatlapok, hobbiújságok, magazinok. A többszázezer példányban megjelenő lapokkal – l. Füles, Autósélet, Magyar Autó, Ez a divat, Fürge ujjak, IPM, Családi Lap, Kertészet és szőlészet stb. –, a képes hetilapok évkönyveivel, magazinjaival szemben bizonyos szintű ízléshatárok tiszteletben tartásán túl a sajtóirányítás legfőbb elvárása a nyereségesség volt. Burjánzásukat jól mutatja, hogy egy képes családi lap megalakításával kilenc magazinszerű kiadványt (Képes Újság, Ádám, Éva, Gabi-Mami, Kismama, Szabadidő Magazin, Négy Évszak, Filmszem, Nagyító) is megszüntethetőnek véltek.²⁰⁸

Akadályt legfeljebb az adóhálózat állapota okozott. 1965-ben az ország területének 81 százalékán lehetett napközben jól hallani a Kossuth adó középhullámú műsorát, igaz este csak bő kétharmadán, míg a Petőfi az ország felén volt jól vehető. Ez persze nem azt jelentette, hogy a lakosságnak is csupán ekkora hányada hallgathatott rádiót, mivel a lefedetlen területek nagyobb része a kevésbé sűrűn lakott vidékekre esett, ám a főadónak számító, a jelentősebb politikai műsorokat sugárzó Kossuth a hatvanas évek közepén még fontos ipari központokban (Miskolc, Ózd, Pécs, Zalaegerszeg, Sopron, Sátoraljaújhely) szólt gyenge hangminőséggel.²¹⁰ Bár a Politikai Bizottság célul tűzte ki, hogy 1970-re a Posta biztosítsa a teljes lefedettséget, az itthon lassan haladó adófejlesztések és az új adóállomások külföldi üzembe helyezése miatt a vételi lehetőségek drasztikusan romlottak, és a Kossuth – még az URH-kisegítő állomásokkal is csak Magyarország területének mindössze 62 százalékán volt jól hallható, ráadásul az akkori készülékeknek csupán egyharmada vette az URH-adásokat.²¹¹ A PB 1972-ben végül jóváhagyta a nagyteljesítményű solti adó megépítését, amelynek elkészültét követően többé-kevésbé biztosítani lehetett a Kossuth vételét az ország területének egészén, a Petőfiét a legnagyobb részén.²¹² Annak a szintén felmerülő törekvésnek a megvalósítását, hogy a határ menti magyarlakta területek vételi lehetőségeit is megteremtsék, a technikai lehetőségek hátráltatták.

Mindenestre a pártvezetés a nyolcvanas évek közepétől már a technikai fejlesztéseknél prioritásként kezelte, hogy a határon túli magyarokhoz is eljusson a Magyar Rádió adása.²¹³ A fenti ábrából jól látszik, hogy az 1957-ben induló hazai televíziózás igen gyors ütemben terjedt el. 1960-ban még alig több mint százezer televízió volt az országban, 1970-ben már 1 millió 769 ezer. A tévé az egyik legkeresettebb tartós fogyasztási cikké vált a hatvanas években, és hamar túllépett azon a szakaszon, amikor a szomszédok esténként átjártak egymáshoz megnézni a legnépszerűbb műsorokat.

A készülékek számának növekedésével együtt a rádiós és tévés műsoridő is növekedett. A két rádióprogram Budapest I. és Budapest II. néven már a harmincas években is létezett, 1949-ben keresztelték át azokat Kossuthra és Petőfire. A Magyar Rádió 1973-ban emelte addigi URH-adását másik két műsorával egyenrangúvá 3. műsor néven, amely Bartók Béla nevét csak 1987 májusában vette fel. A Magyar Televízió adásideje a kezdetekben a hét három napjának néhány órájára korlátozódott, 1960-ban már hétfő és péntek kivételével minden nap volt műsor. 1972-től lépett be állandó jelleggel a II. műsor, eleinte heti négy napon. A hétfő szinte a korszak egészében „televízió-mentes” napnak számított, bár a nyolcvanas években mind gyakoribbá váltak a rendkívüli hétfői adásnapok.²¹⁴

210 Az Agitációs és Propaganda Osztály jelentés a Politikai Bizottság részére a rádió és televízió politikai munkáját befolyásoló műszaki és gazdasági problémákról. MOL MK–S 288. f. 5. cs. 376. ő. e.

211 Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1972. június 27-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 5. cs. 546. ő. e.

212 Javaslat az Agitációs és Propaganda Bizottság részére a Magyar Rádió műsorrendszerének továbbfejlesztésére.

MOL XIX-A-24b 116. doboz

213 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1986. június 24-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41. cs. 469.

ő. e.

214 1985-ben 18 rendkívüli adásnapot iktattak be, amelyből csak 4 volt politikai tárgyú műsor, míg 9-szer sport és 4-szer pedig zenei műsort sugároztak. Tájékoztató a hétfői adásnapok fontosabb tapasztalatairól és a további tervekről 1986-ban (1986. április 17.). MOL MK–S 288. f. 22. cs. 1986/34. ő. e.

A rádió és a televízió műsorainak együttes heti átlagos műsorideje. (Forrás: Statisztikai Évkönyv)

Heti rádiós műsoridő Heti televíziós műsoridő

1960 227 22

1965 234 40

1970 265 51

1975 337 67

1980 380 87

1985 414 95

A sajtó irányítóit nem érte sokkhatásként az elektronikus orgánumok terjedése, de annak tempójára nem feltétlenül számított, és eleinte a képi és tartalmi mondanivaló hatásának kihasználására sem volt felkészülve. 1959-ben, amikor a Politikai Bizottság a Magyar Rádió és Televízió munkáját tekintette át, alig esett szó a televízióról. 1966-ban – amikor a PB első alkalommal tárgyalt önálló napirendként a televíziózásról – a jelentés már a párt egyik leghatásosabb politikai eszközének nevezte. Az azonban még korántsem volt egyértelmű akkor, hogy Ajtai Miklós véleményét az irányítók általánosan osztották: „A televízió ma már olyan hatalmas erővé vált, amire… 4-5 évvel ezelőtt nem is gondoltunk, s ez az erő a kultúra terjesztésének, a politikának olyan ereje, amihez hasonlót aligha lehet említeni.” A televíziózás megnövekedett jelentőségét a szavakon túl az MTV és a Magyar Rádió szervezeti különválasztása is megerősítette 1974-ben.

Az 1977-es tájékoztatási határozat rögzítette a sajtóirányítás évtizedes felismerését. „A rádió és televízió technikai fejlődése, tömeges térhódítása meggyorsította az információ továbbítását, kitágította a műsorszórás hatósugarát. Ez új követelményeket teremt az információtovábbításban, az országos és helyi hírközlő eszközök munkamegosztásában, fejlesztésében” – mondta ki a Politikai Bizottság.²¹⁵ Az új munkamegosztás lényege az volt, hogy a pártvezetés az „új médiumok” adottságaiból kiindulva elfogadta, hogy az elektronikus sajtó gyorsaságával a nyomtatott sajtó nem tud lépést tartani, ezért nem is erre kell törekednie. Így a rádiót és a televíziót az elsődleges informálódás, a hírek megismerésének médiumaként kezelték, míg a lapoknak – a napilapoknak is – kiemelt feladatuk lett a hírek bővített ismertetése, az események, folyamatok hátterének, mélyebb összefüggéseknek a bemutatása, ezzel a közvélemény orientálása, a „megfelelő” hírértelmezés biztosítása. Az MTI is igazodott ehhez a helyzethez, és hírszolgáltatását a rádiós igényekhez hangolta: a hetvenes évek közepén már nem csokorba gyűjtve továbbította a szerkesztőségeknek a beérkező információkat, hanem érdemi híreket a beérkezés és feldolgozás után egyenként is kiadott. Ezzel megoldható volt, hogy a rádió hetvenes évek végi 37 hírperiódusába rendre bekerülhessen friss anyag is.²¹⁶

Az elektronikus sajtó megjelenése és elterjedése ugyanakkor nem borította fel a nyomtatott sajtó példányszámait. Ami igazán megsínylette a televíziózás általánossá válását, az a mozi lett.

1960-ban még 140 millió mozijegy kelt el országosan, 1970-ben már csak 80 millió, 1980-ban

215 A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai: 1975–1980. Szerk: Vass Henrik. Kossuth, Budapest, 1983, 547.

216 Jelentés az Agitációs és Propaganda Bizottság részére a Magyar Távirati Iroda munkájáról, feladatairól, 1978.

MOL XIX-A-24b 115. doboz

61 millió.²¹⁷ Azaz – bár a Filmhíradó révén a mozikban is jelen maradt a politikai újságírás – ez azt jelentette, hogy a televízió a szórakoztatás terén vált elsősorban helyettesítő eszközzé, szabadidős időtöltéssé. A később érkező televízió a rádiózási szokásokra is hatott, a hallgatottság csökkent, különösen este, a tévé főműsorideje alatt. A rádió 1966-os és 1969-es műsorreformjai is ehhez az átrendeződéshez igazodtak: a legfontosabb hírperiódusokat, a Krónika adásait a reggeli, déli és kora esti csúcsidőszakokra tették. A rádiózás nagy napja a hétfő maradt, amikor a tévé nem sugárzott műsort, míg a hétvége délelőtt elsősorban a rádió, a délután és az este inkább a televízió jegyében telt.²¹⁸

A rádió-televízió és a lapok között viszont a sajtóirányítás ösztönzött egyfajta egymás hatását felerősítő együttműködést is. Egyrészt oly módon, hogy a politikai napilapok előzetesen foglalkozzanak egy-egy fontosnak ítélt adással, keltsék fel a közönség érdeklődését – főleg olyan műsorok iránt, amelyeknek szelleme és mondanivalója leginkább megfelelt a párt politikai és kulturális céljainak.²¹⁹ Másrészt úgy, hogy térjenek vissza az előző napok jelentősebb műsoraira, vigyék tovább az ott elhangzott főbb gondolatokat, ezzel is fokozva az üzenet, a „politikai nevelőmunka” hatékonyságát. Rendkívül népszerű műfajjá vált a lapokban a tévékritika, amely viszont sokszor éppen hogy nem a politikai irányítók szája íze szerint érvelt, hanem a kimondhatóság határait tesztelte.

Az egyetlen rádió és egyetlen televízió esetében a műsorstruktúrában tükröződnek azok a törekvések, amelyek a lapstruktúra egészében. Egyrészt az egyes csatornáknak is igyekeztek sajátos profilt kialakítani. A Magyar Rádió esetében a Kossuth számított a „nemzeti főadónak”, a legfontosabb híradásokat és politikai tartalmakat ennek a hullámhosszán sugározták. A Petőfi egyre inkább szórakoztató, közönségszolgálati, zenés, információs jelleget öltött, míg a III. program a magaskultúrát képviselte komolyzenei, művészeti, ismeretterjesztő műsoraival.²²⁰ A Magyar Televízióban az I. csatorna volt – hosszabb adásideje – folytán is – domináns helyzetben. Itt sugározták a széles nézőközönségnek szánt politikai., kulturális és szórakoztató műsorokat, míg a II. csatorna a rétegműsorok, az igényesebb közönségnek készített műsorok mellett számos ismétlést is befogadott.²²¹

Másrészt tartalmi szempontból megkülönböztethetők politikai, művészeti-irodalmi és zenei, szórakoztató, ismeretterjesztő stb. tartalmakat. A politikai műsorok megfelelőnek ítélt arányára a sajtóirányítás és a Magyar Rádió és Televízió vezetése hamar rátalált, és őrizte a 18–20 százalékos mértéket.²²² Ezek szerkesztéséért külön főszerkesztőség (Politikai Adások Főszerkesztősége) felelt, amelynek vezetője a napilapokkal együtt hivatalos volt minden

217 Az adatok forrása a KSH Statisztikai Évkönyve.

218 A Magyar Rádió és Televízió előterjesztése az Agitációs és Propaganda Bizottság részére a belföldi rádiózás helyzetéről és fejlesztési terveiről, 1971. MOL XIX-A-24b 59. doboz; Javaslat az Agitációs és Propaganda Bizottság részére a Magyar Rádió belföldi műsormunkájának fejlesztéséről, 1974. MOL XIX-A-24b 79. doboz

219 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1971. november 23-i üléséről. MOL XIX-A-24b 59. doboz

220 Az Agitációs és Propaganda Osztály feljegyzése a Magyar Rádió műsormunkájáról és feladatairól (1978.

szeptember 7.). MOL MK–S 288. f. 22. cs. 1983/23. ő. e.

221 A Magyar Televízió 1986. évi terve és műsorstruktúrája. MOL MK–S 288. f. 22. cs. 1986/34. ő. e.

222 A Magyar Rádió és Televízió előterjesztése az APB részére a belföldi rádiózás helyzetéről és fejlesztési terveiről, 1971. XIX-A-24b 59. doboz

központi sajtónak szóló tájékoztatásra. Az elektronikus sajtóban is elváltak az elsőrendűen politikai műsorok (a televízióban: TV Híradó, A Hét; Hírháttér, Fórum; a rádióban: a híradások, különösen az Esti Krónika, 168 óra), a kötőjeles politikák műsorai (gazdaságpolitikai, kultúrpolitikai stb.), illetve a közvetetten agitáló anyagok. A rádió és a televízió esetében a sajtóirányítás szintén a rétegműsorok kialakítását szorgalmazta.²²³

A rádió és televízió állami intézmény volt, újabb szereplőnek nem volt lehetősége belépni. A sugárzást 1986-ban megkezdő Danubius Rádió – bár folytak előkészítő tárgyalások az osztrák ORF-fel – a Magyar Rádió szervezetéhez tartozott. A német nyelvű adó célközönsége a Balatonhoz érkező nyugati turisták voltak, így kezdetben csak a nyári hónapokban, majd a második évben már hat hónapig üzemelt. A 80 százalékban zenét, rövid híreket és hasznos információkat sugárzó Danubius kereskedelmi rádióként működött, hirdetési bevételeiből fedezte kiadásait. Az „zenei adó” azonban hamar népszerűvé vált a magyar hallgatók körében is, amit elősegített az, hogy a rádió vétele a fővárosban és a nyugati országrészben is lehetséges volt.²²⁴

Az MTV-nek nem indult hasonló „alvállalkozása”, ám a teletext megjelenése a nyolcvanas években az elektronikus sajtó perspektíváját ígérte. A televíziós képújság egy állandóan változtatható információs tartalom előállításának a lehetőségét teremtette meg. Bevezetése is simábban ment: az előkészületek 1978-ban kezdődtek, a kísérleti adás 1982. november 30-án indult meg. A sajtóirányítás a képújságot egy speciális technikai megoldással készülő napilapként kezelte, amelynél hangsúlyozott követelmény volt, hogy a hírek tekintetében az általános tájékoztatáspolitikai és szerkesztési elvek szerint működjön. Ezért az egyharmad részt híreket, kétharmad részt szolgáltatásokat tartalmazó, az első években csupán 200 oldalas adás az MTV és az MTI „közös lova” lett. A politikai szempontok azt diktálták, hogy az MTI hírmonopóliuma érvényesüljön, így a képernyőn megjelenő híranyagot az MTI készen adta át a Képújság szerkesztőségének. Ezen felül a lehető legolcsóbb üzemeltetés követelménye is ellene szólt egy újabb önálló információs rendszer kiépítésének. Az MTI és az MTV Képújság szerkesztősége közti fenti munkamegosztás ellenére előfordult, hogy a közérdekű információkért felelős szerkesztőség politikai jellegű anyagot is feldolgozott, és ugyanaz a hír – más megfogalmazásban – a képújság két különböző oldalán is megjelent.²²⁵

A képújság vételéhez azonban megfelelő dekóderrel ellátott, távirányítós televíziókészülékre volt szükség. Egy ilyen szerkezet beszerelése a nyolcvanas évek elején mintegy 7 ezer forinttal dobta meg egy televízió-készülék előállítási költségét, tömegtermelésben is több mint 4000 forinttal. 1982-ben úgy számoltak, hogy a következő években, amikor a lakosság lecseréli a

223 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1974. november 26-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41. cs.

235. ő. e.

224 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1986. október 28-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41. cs.

475. ő. e.; Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1987. október 27-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41.

cs. 496. ő. e.

225 Javaslat az Agitációs és Propaganda Bizottság részére a képernyő-újság kísérleti adásának megkezdésére, 1982.

MOL XIX-A-24b 145. doboz; Lakatos Ernő levele Aczél György részére, 1982. MOL XIX-A-24b 148. doboz;

Előterjesztés az Agitációs és Propaganda Bizottság részére a Képújság kísérleti adásának tapasztalatairól és továbbfejlesztéséről, 1985. MOL XIX-A-24b 160. doboz

fekete-fehér televíziókat, a színes készülékek mintegy negyede, évi 10–20 ezer termék, lesz teletextes.²²⁶ A képújság tehát a nyolcvanas években még csak egy viszonylag szűk körhöz érhetett el, nem hogy nem értelmezte át az addigi kommunikációs teret, de hatása szinte nem is volt érezhető.

A Magyar Rádiónak és Televíziónak már a korszak kezdetén működtek körzeti stúdiói, ám ezek csak az 1980-as években kaptak önálló adásidőt. A regionális adások kialakítása a PB ezirányú fejlesztéseket támogató 1983-as döntése után döntése nyomán indult meg. Mind a Rádió, mind a Televízió esetében a Budapest és környéke, Pécs és Szeged kapott prioritást; a rádiós adások 1987–1988-ban, a tévés adások korábban 1985-ben jelentkeztek először.²²⁷ Utóbbi nem jelentett új TV-csatornát, a félórás műsorok Budapest, Szeged, illetve Pécs vételkörzetében a II-es csatornán kerültek adásba. A sajtóirányítás hangsúlyozta, hogy „az országos, a regionális és a helyi műsorok nem jelentenek megkettőzést vagy versenyt, hanem egy egymásra építve, összhangban – mind célzottabban – ugyanazokat a műsor- és végső soron általános politikai célokat kell szolgálniuk.”²²⁸

A helyi televíziózásban nagyobb távlatokat kínált a kábeltévés rendszerek kiépítése. A kábeltelevíziózás ősei, az ún. nagyközösségi antennarendszerek a hetvenes évek második felében jelentek meg Magyarországon. Az első ilyen konstrukciók jellemzően egy nagyobb, központi antennából, és az azokhoz csatlakozó hálózatból álltak. Hatósugaruk meglehetősen lehatárolt volt, egy-egy társasházat, egy vagy több lakótelepi épületet szolgáltak ki, ám utóbbi már igen tekintélyes számú, akár tízezer lakást is elérhetett 1979-ben. Eleinte kézzelfogható előnyük nem volt más, mint hogy a környező országok televízióinak vételét is lehetővé tették.

Ugyanakkor a helyi körzeti stúdiók – elsőként a pécsi – felismerték a nagyközösségi antennarendszerekben rejlő azon lehetőséget, hogy saját, helyi közösségnek szóló műsorokat továbbítsanak a hálózatba kapcsolt lakásokba. Pécsett 1979 áprilisában sikeresen továbbították a „Kábeltelevíziós kísérlet” feliratot több lakásba, azaz a műsorsugárzás technikailag lényegében lehetségessé vált. Ez számukra az önállóbb műsorkészítés lehetőségét is jelentősen kitágíthatta volna, amelyben nem kell igazodni a Magyar Televízió által központilag meghatározott adásidőhöz, műsorstruktúrához, tematikához.²²⁹ Pécsett és Székesfehérvárott sikerült a városi vezetést is megnyerni e terveknek, és a helyi tanácsok kérték a sajtóirányítástól a helyi műsorok sugárzásának engedélyezését. Az Agitációs és Propaganda Bizottság azonban 1979-ben még nem támogatta az igényeket. Az indoklás szerint a megfelelő képminőség és a színvonalas műsor biztosítása nem vállalható költségekkel járt volna, amelynek fedezetét akkor

226 Feljegyezés Szekér Gyula részére a Képújság bevezetésével kapcsolatos becslésekről, 1982. MOL XIX-A-24b 148. doboz

227 Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1983. november 9-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 5/895. ő. e.; Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1986. július 1-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 5/972. ő. e.

228 Jegyzőkönyv az Agitációs és Propaganda Bizottság 1985. január 7-i üléséről. MOL MK–S 288. f. 41. cs. 439. ő.

e.

229 KUNETZ Szabolcs: Gondolatok a helyi televíziózásról. Avagy helyben-bajban fürösztve? Budapest, Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, 2008. május, 25. sz. Forrás:

http://www.akti.hu/akti/dok/fuzet25.pdf (2010. március 21.), 4–5.

nem látták biztosíthatónak. A Tájékoztatási Hivatal ekkor még a megfelelő politikai-szakmai irányítás és a titokvédelem kérdését is kétségesnek találta, és tartott attól, ha zöld utat ad az első kezdeményezéseknek, azt újabb- és újabb helyi igények fogják követni, amelynek ellenőrzésére az apparátusaik nincsenek felkészülve.²³⁰ A sajtóirányítást az is nyugtalanította, hogy a hetvenes évek végére a videomagnók fejlődése is elérte azt a szintet, amikor az Nyugaton már tömegcikké vált. Várható volt, hogy pár éven belül nálunk is nagyobb számban elérhetővé válnak magánszemélyek számára is. Márpedig a magántulajdonú videóknak a helyi antennarendszerekkel való összekapcsolódása egyfajta „ellenzéki szamizdat-tévé” rémképét is előrevetítette, pontosabban azt, hogy a „képmagnó kábelének jelét felerősítve valaki az egész házban, sőt lakótelepen egyéni műsort sugároz”.²³¹

A Politikai Bizottság 1983-ban állt végleg a helyi televíziók fejlesztése mellé. A pécsi helyi tévé már akkor készen állt a kétheti adásra, Székesfehérvárott, Gazdagréten és Dunaújvárosban 1984 szeptemberétől sugározták a helyi műsort. Az 1985-ben működő tucatnyi kábeltévé hol csupán 1000, hol több mint 20 ezer háztartásba jutott el.²³² A következő év tavaszán már 30 településen működött helyi kábeltévé, és további 13 helyen folytak előkészületek, azaz az 500 ezer potenciális hallgató rövid időn belül 800 ezresre nőhetett.²³³

A sajtóirányítás a kábeltelevízió műsorát időszaki lapnak tekintette, így az engedélyezését a Tájékoztatási Hivatal hatáskörébe utalta. A sajtóirányítás 1983 után a kábeltévét a tájékoztatási rendszer újabb, nagy hatású elemének tekintette, amely új lendületet adhat a közéleti demokráciának és a helyi jellegű tájékoztatásnak. A politikailag megfelelő működés biztosítékát az engedélyezés megfelelő szabályozásában keresték: eszerint csak a helyi tanácsok jogosultak kábeltelevíziót működtetni, már csak a műsorkészítés és műsorszórás anyagi vonzata miatt is, ráadásul a kérelmet véleményeznie kellett az illetékes pártbizottságnak, a tanácsot felügyelő szervnek, a Magyar Televízió és a Magyar Posta megfelelő szervének. Ezen felül a stúdiók szerkesztőségének kialakításában biztosították a tanács és a területi pártbizottság beleszólását.

Kikötötték továbbá, hogy a műsorban az önálló tartalmak kifejezetten csak helyi jellegűek lehettek, amelyen túlmenően csak országos vagy megyei lapokban már megjelent irodalmi anyagok, illetve a Magyar Televíziótól átvett műsorok kerülhettek adásba. A műsorok időpontját is úgy szabták meg, hogy az ne jelentsen konkurenciát a Magyar Televízió politikailag fontos műsorainak, azaz ne essen egybe sem a tévé főműsoridejével, se a regionális programokkal.²³⁴ Hasonló okokból nem támogatta, hogy a kábeltévéket közművelődési és

230 Az Agitációs és Propaganda Osztály javaslata Javaslat az APB részére a helyi kábeltelevíziózási kérések elutasítására. MOL XIX-A-24b 125. doboz; Feljegyzés Várkonyi Péter részére. MOL XIX-A-24b 125. doboz

231 Uo.

232 Feljegyzés az önálló kábeltévé műsorokról (1985. április). MOL MK–S 288. f. 22. cs. 1985/21. ő. e.

233 Javaslat a városi televíziók felelős szerkesztőinek és az illetékes pártbizottságok ideológiai titkárainak tanácskozására (1986. március 16.). MOL MK–S 288. f. 22. cs. 1986/40. ő. e.

234 Előterjesztés a MT részére a helyi jellegű községi, városi, városi kerületi kábeltelevízió stúdió létesítése és működtetése engedélyezéséről, 1985. MOL XIX-A-24b 160. doboz

szórakoztató műsorcsomagokkal lássák el, noha lett volna erre is vállalkozó, egy tévések által alapított kisszövetkezet.²³⁵

A nyolcvanas évek második fele így a kábeltelevíziózás hőskora lett. A műszaki lehetetlent nem ismerő lelkes helyi műsorkészítők a fenti megkötések ellenére viszonylagos autonómiát élveztek, és az igencsak szűkös anyagi lehetőségek között is igyekeztek a helyi információs igényeket kiszolgálni a heti, kétheti, havi 1-2 órás keretek között. Márpedig az információs igények léteztek: például Székesfehérvárott 1985-ben már a helyi stúdió hétfő esti adása volt a város legnézettebb műsora.²³⁶ A kábeltévé hamarosan elmozdult a mozicsatorna felé is, hiszen a rendszer filmek sugárzására is alkalmas volt, ám 1988-tól a nézőket már sokkal inkább a műholdas adások vételi lehetősége érdekelte.

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem (Pldal 56-63)