helyezés FARKAS DOROTTYA

(Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium,

felkészítő tanár: Kele Szabó Ágnes) Szlovák-magyar kulturális kapcsolatok

Salgótarjánban és környékén

Bevezetés

Vajon hányan hallottak már a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köréről?

Valószínűleg kevesen. Pedig tagjaival, de legalábbis tevékenységével gyakran találkozhatnak a városlakók a különféle kulturális rendezvényeken.

Édesanyámmal négy éve csatlakoztunk a csoporthoz, és veszünk részt az-óta is a családias hangulatú programokon, tanulmányi kirándulásokon, illetve rendezőként az általa szervezett és lebonyolított eseményeken. Visszahúzódó természetem ellenére ebben a társaságban feloldódtam, s eleget tettem a kü-lönböző kiselőadások tartására vonatkozó kéréseknek is. Mint a csoport legfi-atalabb tagja, „utánpótlásnak” is tekinthetem magam.

Több alkalommal szembesültem azzal, hogy a kívülállók nem, vagy csak alig ismerik a Baráti Kör tevékenységét: ez vezetett arra, hogy pályázatomat ennek a bemutatására szenteljem. Úgy vélem, hogy ennek a lelkes csapatnak a lendülete, munkája, a hagyományőrzésben és kultúra terjesztésében betöltött szerepe megérdemli, hogy megörökítsem. S ha már a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Körénél tartunk, akkor érdemes néhány gondolatban bemutatni a város környéki és a helyi szlovák-magyar kulturális kapcsolatokat is.

Elsőként szeretném bemutatni Dr. Egyedné Baránek Ruzsenkát, a Magyar-országi Szlovákok Szövetsége elnökét, akit a szervezetükről, a szlovák kultúra terjesztésében betöltött szerepükről és a munkájukról kérdeztem. Másodikként férjét, Dr. Egyed Ferdinándot faggattam ki, aki a Salgótarján Megyei Jogú Vá-ros Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnökeként szívesen válaszolt kérdéseimre. Majd a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köre elnökét, Ho-moga Józsefet kerestem fel, aki betekintést nyújtott nemcsak a csoport múlt-jába, de más szlovák-magyar kapcsolatkeresési, -felvételi próbálkozásokba is.

Remélem, hogy rövid írásommal felkeltem az érdeklődést nemcsak a Ba-ráti Kör munkája iránt, de talán néhány gondolat erejéig bepillantást tudok nyújtani a szlovák nemzetiségi életbe is.

94

Szlovákok Magyarországon, Nógrád megyében

Mivel a törökök kiűzését követően Magyarország középső része szinte lakat-lanná vált, kedvező helyzetet teremtett a betelepülni szándékozó szlovákok számára. Bár ez nem azonnal történt meg, nagyjából 200 évig tartott. Ennek köszönhetően ma nemcsak az északi határ menti részeken találkozhatunk szlovák nemzetiségű emberekkel, de a déli országrészben is szép számmal ta-lálkozhatunk az őseiktől örökölt hagyományaikat ápoló, kultúrájukat tisztelő leszármazottakkal. Pl. Békéscsaba jelentős kulturális központ. (1. sz. Mellék-let: Szlovákok által lakott Magyarországi városok és falvak)

Kutatómunkámat a Központi Statisztikai Hivatal számainak átböngészésé-vel kezdtem. Néhány fontosabbnak tartott adatot táblázatban szeretnék bemu-tatni. (1. sz. táblázat)

Népesség 1941 1949 1960 1980 1990 2001 2011

Össz-népesség 9 316 074 9 204 799 9 961 044 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628 Ebből:

Magyar 8 918 868 9 104 640 9 837 275 10 638 974 10 142 072 9 416 045 8 314 029

Szlovák 16 677 7 808 14 340 9 101 10 459 17 693 29 647

1. táblázat: A szlovák népesség alakulása 1941 és 2011 között (forrás: KSH)

A 2011-es adatok szerint a magukat népszámláláskor szlovák nemzetiségű-nek vallók száma közel 30 ezer fő. Nógrád megyében is viszonylag alacsonyak a mutatók: 2644 fő, a nemzetiséghez tartozónak vallók 14%-a. A megyében a település népességen belül a szlovák nemzetiségűek aránya legmagasabb Ősa-gárdon (43 százalék) és Bánkon (33 százalék). A statisztikai számok azonban valószínűleg sokszor nem tükrözik a valóságot. Hiszen a régi beidegződések, a kitelepítésektől vagy hátrányos megkülönböztetésektől való félelem miatt sokan kerülik az adatszolgáltatást. (2. sz. melléklet: Nemzetiségi statisztikai adatok Nógrád megyében 2011)

A szlovákság Magyarországra települése több hullámban történt. Sokan telepedtek le elnéptelenedett falvakban, amelyeknek szlovák nevet is adtak:

Lucfalva (Lucina), Sámsonháza (Sámšonház) és Mátraalmás (Suchá Huta).

Lucfalva az Árva, Liptó és Zólyom megyékből származó szlovákokkal népe-sült be a 18. század elején. Nyelvi és kulturális hagyományaikat ma is őrzik:

szlovák nyelvű könyvtár, énekkar, tánccsoport működik. A faluházban a szlo-vákság tárgyi emlékeit őrzik, az iskolában 1949-50-től szlovák anyanyelvű oktatás folyik, amit az óvodában is bevezettek 1969-ben.

Sámsonháza szintén a török uralom utáni elnéptelenedés következtében vált szlovák lakta településsé. A faluházban nemcsak tárgyi emlékeket őriznek, de pincéjében szlovák konyhát is kialakítottak. Koleso nevű hagyományőrző együttesükkel számos sikert értek el.

Mátraalmás szintén a 18. században népesült be szlovák és más nemzeti-ségű lakókkal. Leginkább mesteremberek éltek itt, üveghutákat is üzemeltet-tek. Innen ered a Szuhahuta elnevezés is. Szlovák kultúrájukat az asszonykó-rus, a helyi szlovák klub és a hagyományőrző csoport segítségével ápolják.

A főtéren kialakított szabadtéri színpadon rendszeresen szerveznek szlovák kulturális hagyományokat őrző programokat is.

Mellettük még számos településen ápolják szlovák gyökereiket: a már ko-rábban említett Ősagárd (Agard) és Bánk (Banka) kulturális élete is jelentős, de említhetnénk Bér (Bír), Bokor (Bokor), Egyházasdengeleg (Dengeleg), Al-sópetény (Dolné Peťany), Erdőkürt (Kirť), Legénd (Legínd), Kisnána (Malá Nána), Nézsa (Níža), Nógrád (Novohrad), Pusztaberki (Pustaberki), Rétság (Rétšág), Nógrádsáp (Šápov), Szügy (Sudice), Terény (Terany) és főként Vanyarc (Veňarec) községeket is.

A Salgótarjánra és környékére települő szlovákok jórészt a bányászat és az iparosodás fejlődése idején jöttek, főként Liptó, Gömör, Kishont és Zólyom megyékből. Tíz-tizenöt éven keresztül kétlaki, ingázó életmódot folytattak:

októbertől márciusig a bányákban és gyárakban dolgoztak, míg az év másik felében otthon művelték a földjeiket. A megnövekedett munkaerőigény miatt a Bányatársaság házakat építtetett számukra, és már családjaikkal is idete-lepülhettek. Olyan nagy számmal érkeztek, hogy a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt. iskolájában (mai SÁI Petőfi Sándor Tagiskola) 1918-ig szlovák nyelvű oktatás is volt (a magyar és a német mellett). Később a magyar kizá-rólagossá vált. A rendszerváltást követően sajnos nem indították újra a szlo-vák nyelv oktatását, pedig akkor igény is jelentkezett rá. A szloszlo-vák gyökerek jól nyomon követhetőek voltak a korábban használt telefonkönyvekben, ahol nagy számmal akadtak szláv, szlovák eredetű nevek. Azonban a beköltözött szlovákok jórésze asszimilálódott, magyarrá vált.

A szlovák gyökereikre büszke és azt ápoló emberek számára a szlovák nemzetiségi önkormányzatok és más szervezetek biztosítanak érdekképvise-letet, míg kulturális örökségük védelméről szintén különböző intézmények és intézetek gondoskodnak. A legnagyobb ilyen szervezet a Magyarországi Szlo-vákok Szövetsége.

96