ifjúsági munka “igazi irányát” - vitathatatlan küldetését és célját - és már meg is van az autonómiánk és az identitásunk. Ha a lokális rendszerekben és gyakorla-tokban elfogadjuk a stratégiák és módszerek néhány eltérését, valószínűleg meg-erősítjük a helyi lakosság közakaratát és a helyi fiatalok fontos kérdéseire adott válaszainkat. Ez hasznos kompromisszum lehet: a miért és mit egységessége, kombinálva a hogyan, mikor és hol terminológiájának rugalmasságával a gyakor-latban.
az ifjúságsegítők? Konopka nyolc olyan követelményt határozott meg az egészsé-ges fejlődéshez, amelyek sokak szerint kultúrákon átívelve és az idő múlásával is relevánsak. A mi feladatunk annak meghatározása, hogy hogyan felelnek meg a fiatalok alapvető szükségleteinek.
1. A biztonság és a strukturáltság érzése;
2. Aktív részvétel, csoporttagság és a valahová tartozás átélése;
3. Önbecsülés kialakítása értékes hozzájáruláson keresztül;
4. Kísérlet önmaguk felfedezésére, a függetlenség elnyerésére és a saját életük fölötti irányítás megszerzésére;
5. Jelentős, minőségi kapcsolatok kialakítása a kortársakkal és legalább egy fel-nőttel;
6. Egymással ütköző érdekek és értékek megvitatása és sajátjaik kialakítása;
7. A kompetencia és a kiválóság örömének, büszkeségének megtapasztalása;
8. Az élet élvezetének képessége és a tudat, hogy a siker lehetséges.
Ki láthatta előre azt, hogy a technológia hogyan változtatja meg a fiatalok vala-hová tartozását, szóhoz és hatalomhoz jutását, döntéshozatalát és kialakított kapcsolatait mind személyes, mind politikai szinten? Az USA-ban túl hosszú ideig azt mondtuk a fiataloknak, amit az új bevándorlóknak is: viselkedjenek, legyenek türelmesek, álljanak be a sorba, és eljön majd az ő idejük/esélyük is. De mi lesz, ha úgy döntenek, nem várnak? Vagy ha úgy határoznak, hogy az ifjúsági munka malmai túl lassan őrölnek, rugalmatlanok és nem reagálnak, vagy éppen vakok az őket körülvevő világra? Napjainkban egyre gyakoribb, hogy a fiatalok megkerülik az intézményeket és rendszereket a céljaik elérése érdekében.
Próbáljunk elképzelni egy rugalmas, mozgékony keretrendszert, amely alkalmaz-kodni tud a közösségekhez, sok helyet biztosítva a fiatalok jelenlétének, hangjá-nak és vezetésének. Hogyan nyithatjuk meg az ajtót a fiatalok előtt, hogy működ-tethessék és vezethessék az ifjúsági munka erőfeszítéseit és tevékenységeit, és ne csak befogadóként, vagy passzív partnerként reagálhassanak ebben a törekvés-ben? Fontoljuk meg az ifjúsági munka újratervezését egy olyan, közösségre épülő mozgalomként, amely minden korcsoporttal partnerségbe lép, és amely alapul szolgál a fiatalok tanulási tapasztalatainak, mely által társadalmi tőke jön létre, és támogatja az őket érintő kérdésekben való részvételüket? Úgy tűnik, senki más nem tölti be ezt a szerepet, legalábbis az Egyesült Államok nagy, jól felépített kormányzati rendszere biztosan nem. Hogyan válhat az ifjúsági munka a fiata-lok szükségleteinek, érdekeinek és jövőbeli törekvéseinek innovatív területévé?
Megint csak nincs rá egyszerű válasz, de úgy tűnik, hogy Európa előnyre lelt, vagy ösztönzőre egy kollektív étosz elfogadásában. Az Egyesült Államok egyre inkább az egyéni siker és szabadság fontosságára vonatkozó szemléletmódot érvényesít, ami a legjobb esetben is lelassítja a szolidaritás kiépítését.
Az ifjúsági munka, mint a szoros szövetségesekkel kialakított gyakorla-tok egy családja
Miután meghatároztuk, hogy kik vagyunk, és meghatároztunk egy közös célt, kér-dés, hogy hogyan bővíthetjük tovább az ifjúsági munka hatáskörét és jelenlétét. A hasonló gyakorlatok családjának gondolatát az USA-ban sokat vitatják, ugyanúgy, mint az ifjúságsegítői szakértelem lényegét és annak elérését. Egyik merész kol-légám felszólalt egy találkozón és megkérdezte, “nem lehetne csak úgy elfogadni ezt a ‘dicső zűrzavart’, ami a szakterületünk, és továbblépni?” Felszólította azokat, akik szeretik a rendet a rendszereinkben, hogy próbálják meg elfogadni és ma-gukhoz ölelni az ellentmondásokat és a változatosságot, mely ennek a munkának a része már évszázadok óta. Mi áll annak útjában, hogy szoros partnerségre lép-jünk - vagy akár egyesüllép-jünk - legközelebbi szövetségeseinkkel, akiknek értékei és munkája alapvetően olyan közel esik a miénkhez? Lehetséges-e meghaladni a szakemberek és önkéntesek közötti kettősséget? A hagyományos és marginalizá-lódott közönség közötti ellentétet? Az új és a régi utak kettősségét? A tranzit és fórum típusok ellentétét? Egy fedél alá tudjuk hozni legszorosabb szövetségese-inket - az ifjúsági munka számos formáját?
Jeffs (2014) és mások a gyakorlatok, vagy szakmák egy családjának felépítését javasolták. Egyetemi kollégáim az ifjúsági munkát egyre inkább komoly szakér-telemmel rendelkező szakmaként írják le, amely az ésszerűen változatos gya-korlatokban és különböző módon konfigurált rendszerekben nyilvánul meg. A gyakorlatcsaládként felvázolt kép arra utal, hogy az ifjúsági munka nem minden aspektusát végzik az ifjúságsegítők, és hogy nem minden értelmezhető ifjúsági munkaként, amit az ifjúságsegítők csinálnak. Minden helyszínen vagy közösség-ben szükség lehet a szerepek egy keverékére, nem csupán egy tucat professzioná-lis ifjúságsegítőre, hogy kielégítsék a fiatalok és a közösség igényeit. Bárki magára veheti az ifjúságsegítő identitását meghatározó filozófiát, mentalitást, pedagógiát és világnézetet, akkor is, ha közben egy iskolában dolgozik. A szakértelem leg-gyakrabban az idő múlásával, a munkahelyen, valamint az oktatáson és a képzé-sen keresztül szerezhető meg, de bizonyos esetekben egyetemi végzettségre lehet szükség bizonyos pozíciók betöltéséhez.
Az Amerikai Értékelő Szövetség (AEA, American Evaluation Association) sikeres példája a kapcsolódó gyakorlatok zászlaja alatt egyesülő szakembereknek, akik szorosan összefüggő küldetésekkel és elképzelésekkel rendelkeznek, a munkáju-kat illetően. Az AEA az identitás, küldetés és elképzelések egy hasonló vitájából alakult ki: Ki számít kutatónak? Ki számít bírálónak? Mit kell tenni ahhoz, hogy jogszerűen birtokolja valaki ezeket a címeket? Végső soron egy olyan partnerség-ben egyesültek, ahol minden szakember önmaga határozza meg szakértelmét, érdeklődését és hozzájárulását a szakmához. Mára mindannyian téma szerinti érdekcsoportokban dolgoznak együtt, egy sikeres szakmai szervezeten belül, egy szakmai etikai kódex által összekötve, mely a minőségre, tisztességre és gyakor-lati szakértelemre épül.
Ahogy újragondoljuk szerepeinket, figyelembe kell vennünk, hogy az ajánlataink és programjaink széles palettája - a gyönyörű sokszínűség - erősségünk lehet a
befolyásunk és hatáskörünk (autonómiánk) megalkotása során, és a partnerségi kapcsolatok (kölcsönös függőségek) területén. Újra kell értelmeznünk, hogy egy mozgalom, egy szakterület, egy rendszer, egy nagyobb ágazat - mint az oktatás vagy a szociális munka - egy szektora, vagy valami teljesen más vagyunk-e. Egy
“erő vagyunk, amellyel számolni kell”, vagy egy szabályozott szakma? Mozgalom, vagy rendszer vagyunk, egy szektor vagy egy szakterület? Mi a különbség?
A professzionalizáción túlmutató személyzeti szemlélet
Az egy fedél alatt egyesüléshez az ifjúsági munka vezetésének és működtetésének szigorú újragondolása szükséges. A megszokott “vagy-vagy”-tól eltérő álláspontot igényel. Ez nehéz vita a számomra, miután több mint 20 évet töltöttem az aka-démiai programokra és az ifjúságsegítők közösségi alapú képzési programjaira összpontosítva, de megtanultam, hogy az emberek nem maradnak nyugton. Egy területen felfelé haladnak, és néha el is hagyják azt. Arra jutottam, hogy minél több feltételt írunk elő az ifjúságsegítővé váláshoz, és minél több előképzettséget követelünk meg, annál jobban korlátozzunk a területre való bejutást, és ezzel egy-re inkább elzárkózunk az önkéntesektől, a partneegy-rektől és a fiataloktól.
• Helyet tudunk szorítani háromféle személyzetnek, akik mind képzettnek és a csapat fontos tagjának számítanak: (1) a szakmailag hitelesítetteknek, (2) a szakképzett tanoncokból, a tanárokból és a mesterszakosokból álló ifjúságse-gítő modellnek, amelyet a szakmákból és a fél-szakmákból vettünk át; és (3) a bármilyen korú tehetséges önkénteseknek, akik szakmailag motiváltak arra, hogy gondoskodó vezetők és támogatók legyenek?
• El tudjuk képzelni a fiatalok aktív szerepvállalását ezen különböző személy-zeti pozíciókban? Jobban kell értékelnünk azt, amit nyújtani tudnak, és át kell gondolnunk, hogy vajon visszafogjuk-e őket - szándékosan vagy naiv módon - attól, hogy teljes mértékben részt vegyenek.
• Ellentétben áll-e identitásunk, védelmezett státuszunk és munkabiztonsá-gunk fenntartása azzal, hogy a fiatalok, az innováció, a kreatív működtetés és a rendszer megváltoztatásának szószólói legyünk?
A „mágikus háromszög” partnerségek tartják fenn a hitelességünket A „mágikus háromszög” számos lehetőséget és feszültséget tartalmaz. A kutatá-sok, interdiszciplináris ösztöndíjak és a jó közpolitika akkor működnek a legjob-ban, ha a gyakorlati megfontolásokra és a fiatalokra fókuszálnak. Amikor a „má-gikus háromszög” a legjobban működik, a partnerségek egyértelmű, kölcsönös önérdekek mentén jönnek létre. Valójában gyakran a kényelem, a pénzügyek, a politikai nyomás, a vezetők önérdekei, a párhuzamosságra és a hatékonyságra tö-rekvés, a támogatók nyomása, vagy a megtakarítási szándékok vezérlik az ilyen partnerségek kialakulását. Több, gyakran ellentétes elképzelés létezik egyszerre.
Az egyik stratégia a gyakorlati valóságtól túlzottan távol eső irányelvi és kutatási viták elkerülése. A vitában való részvétel hiányát azonban gyakran az ifjúsági munka gyakorlata és a területen dolgozó szakemberek szenvedik meg.
Íme egy példa arra, hogy egy kevés konzultációval, vagy épp szakemberekkel való konzultáció nélkül a kormányzati finanszírozási feltételekbe beillesztett kutatási protokoll hogyan vezethet problémákhoz a terepen végzett, gyakorlati ifjúsági munkával kapcsolatban. Emily, egy tapasztalt szexuálpedagógus és mesterképzésen tanuló hallgató, nagyon elégedett volt, amikor a Bush kor-szak kizárólag absztinencia alapú felvilágosító és szexuális egészségügyi okta-tásának támogatása véget ért, és az Obama-adminisztráció újra megnyitotta a terhességmegelőzés és az STD elleni védekezés tágabb értelemben vett finanszí-rozását. Aztán rájött, hogy az állami támogatáshoz elvárták, hogy a finanszíro-zott programok átvegyék valamelyik, a jóváhagyott tantervek igen rövid listáján szereplő tervezetet, melyet aztán véletlenszerű kontrollvizsgálatok alapján ér-tékelnek, és amelynek teljes hűséggel való követését várják el. Úgy érezte, hogy képzett, tapasztalt ifjúságsegítői tekintélye hátráltatta hosszú távú prioritásait, hogy szexuálisan aktív, talpraesett fiatal nőkkel dolgozzon egy fiatalkorúakkal foglalkozó klinikán. A szűkös lehetőségek fenyegették az autonómiáját, szakér-telmét és tapasztalatait, hogy bizonyos fiatalok érdekében járjon el. Egy fontos lecke az, hogy amikor más területek kutatási modelljeit vesszük kölcsön saját gyakorlataink irányítására, ezt a modellt az érintett fiatalok hátterének és igé-nyének figyelembe vételével használhatjuk csak fel a szakmán belül. Az orvostu-domány tényekre alapozott gyakorlata – az a szakmában, melytől ezt az ötletet általában eredeztetik - sem alkalmazza a kutatási eredményeket kérdés nélkül a gyakorlatban, a kezelőorvos tudásának és szakértelmének, valamint a beteg kívánságainak figyelembe vétele nélkül.