Lasse Siurala
A kormányok egyre növekvő számban vették figyelembe az ifjúsági törvényal-kotás során az ifjúsági nem kormányzati szervezetek jelentőségét és megfelelő finanszírozását. Annak ellenére, hogy Európa-szerte tapasztalható a fiatalok ér-deklődésének csökkenése az ifjúsági-, különösen az ifjúsági politikai szervezetek iránt, az ifjúsági szervezetek és akciócsoportok mégis számos településen járul-nak hozzá a helyi élénk és sokszínű ifjúsági élethez. A nemzeti és nemzetközi ifjúsági szervezetek tevékenysége egyaránt sikerrel tűzte a politikai napirendre az ifjúsági kérdéseket; továbbá jól körülírható egyeztetési struktúrákat és gya-korlatokat fejlesztett ki a nemzeti kormányokkal, valamint az olyan nemzetközi szervezetekkel, mint az Európa Tanács („co-management”) és az Európai Unió („strukturált párbeszéd”). Ebben az értelemben tehát az ifjúsági szervezetek a
„fiatalok hangjaként” legitimálták magukat. A helyi szintű ifjúsági munka vezérlő-elve elsősorban az, hogy az ifjúsági szervezeteket támogassák annak érdekében, hogy a fiatalok számára tevékenységeket szervezzenek, másodsorban pedig hogy önkormányzati vagy közösségi ifjúsági szolgáltatásokat nyújtsanak. Ez a rend-szerezési mód a nem kormányzati szervek által nyújtott ifjúsági szolgáltatásokat tekinti „elsődleges” ifjúságsegítésnek. Ezért bár tapasztalható fejlődés, mégis szá-mos olyan alapvető probléma koptatja a még fennálló ifjúsági terület identitását és hitelességét, mint az ifjúsági munka egyes formáinak elismertségét illető hie-rarchikus különbségek, valamint a fiatalokat képviselő nem kormányzati szerve-zetek gyenge képviselete.
Az olyan kritikák ellenére, amelyek szerint a nyitott ifjúsági munka nem alkal-mas a hátrányos helyzetű fiatalok problémáinak megoldására, illetve miszerint az ifjúsági központok a „bűnözés akadémiájává” válnak, a terület mégis képes volt célzott módszereket kialakítani az ifjúság integrációjára. Az utcai ifjúságsegí-tés elfogadottá vált az ifjúsági és szociális munka területén, továbbá hatékonyan használta az internetet a segítséget igénylő fiatalok elérésére. A szociális ifjúság-segítők együttműködést alakítottak ki az iskolákkal. A személyes élményszerzé-sen alapuló oktatás úgy tűnik, képessé vált a környezettudatosságot előtérbe he-lyezni a pedagógia terén, miközben olyan új módszereket is kifejlesztett, mint a városi környezetben megélt, élményszerzésen alapuló pedagógia. Más, ifjúságot megcélzó, sikeres példákat találhatunk a szakmaközi együttműködések során:
jellemzően a szociális és egészségügyi ágazatok ötvözetében. A tudományközi együttműködések hatékonyan működnek az olyan növendékek motiválásában és a megfelelőbb életpálya-választás támogatásában, akik lemorzsolódók vagy iskolaelhagyók, munkanélküliek, agresszív magatartásúak vagy halmozott prob-lémákkal küzdenek. A finn ifjúságsegítők az 1970-1980-as években tapasztalható elképesztő méreteket öltő ifjúsági munkanélküliségre való válaszul a dán terme-lési iskolák mintájára „ifjúsági műhelyeket” hoztak létre, amelyekbe a szak- vagy felsőoktatásból kiszoruló fiatalokat várták. Az empirikus kutatások alapján ma már kijelenthetjük, hogy ezek a legtöbb finn településen ma is elérhető műhelyek bizonyultak az egyik legsikeresebb megoldásnak a karrierépítés, illetve a fiatalok munkaerőpiaci integrációjának tekintetében. Egy nemrégen bevezetett ifjúsági szabályozás az utcán dolgozó ifjúságsegítők és egyéb támogatórendszerek segít-ségével szándékozik megerősíteni az ifjúsági műhelyek rendszerét.
A célzott ifjúságsegítés fenti példái azt jelzik, hogy az ifjúságsegítők pedagógiai kompetenciái átláthatóbbá váltak, maga a terület pedig elismerést nyert. Az ifjú-sági munkások különösen szívesen fogadott felekké váltak a szakmaközi együtt-működések során.
A probléma azonban akkor ütötte fel a fejét, amikor az ifjúságsegítés és a szociális munka között határvonalat szerettek volna meghúzni. Ennek indoka, hogy ameny-nyiben az ifjúsági munka összeolvad a szociális munkával – nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem mindenütt máshol is –, akkor ennek következményeképpen az ifjúságsegítés elveszíti szellemiségét, identitását és függetlenségét. Mindezzel együtt jár annak rizikója is, hogy az ifjúságsegítés elveszíti szerepét úgy, mint a minden fiatal számára elérhető általános jóléti szolgáltatás, és az ifjúsági munka ehelyett a veszélyeztetett fiatalokkal foglalkozó projektek tárházává válik.
Az európai ifjúsági terület és különösen a nemzetközi szervezetek régóta fenn-álló, alapvető célkitűzése, hogy a nemformális tanulás elismertségét, hivatalos-sá és átláthatóvá tételét sikerüljön megvalósítani, valamint hogy hatékonyabban tudjon kapcsolódni a formális oktatáshoz. Olyan vonatkozó kérdésekre keresik a választ, hogy a nemformális oktatás esetén miként lehet jobban megítélni a tanu-lási eredményeket; hogyan állítható össze a nemformális tanulás tananyaga; mi-képp illeszthető be a meglévő formális oktatási tananyagba; valamint, hogy mily módon valósítható meg, hogy a munkaadók, oktatási intézetek és a társadalom komoly és hasznos tanulási módként tekintsenek a nem formális tanulásra.
1. ábra: Különbségek az oktatási gondolkodásban:
a nemformális és formális tanulás viszonya
Az alapvető stratégia úgy tűnik, a nemformális tanulás formális oktatáshoz kapcsolásának eredményeképpen a gyakorlati alapú és tanulóközpontú tanulá-si megközelítés újjáéledését várja. Egyes pozitív kezdeményezések ellenére az alapvető problémák mégis fennmaradtak: egyrészt a retorika és a valóság között továbbra is ellentmondás áll fent, ugyanis a két tanulási megközelítés között va-lódi közeledés nem tapasztalható, másrészt pedig a nemformális tanulás és a for-mális oktatás közötti kapcsolat problémásnak tűnik. Bár a meghatározó retorika szorgalmazza a nemformális tanulás formális oktatásba való integrációját (ki-egészítő kapcsolat), a kritikai hangok arra figyelmeztetnek, hogy a nemformális tanulás formalizálása igazából veszélyezteti annak önkéntes természetét és sza-badidős jellegét. A kritikus oktatáskutatók még arra is felhívják a figyelmet, hogy a nemformális tanulás népszerű árucikké vált az élményalapú turizmus, a sze-mélyzeti képzések és élményalapú oktatás területén, mégpedig oly mértékben, hogy ezáltal dekontextualizált, történelmietlen és apolitikus tevékenységgé vált.
Ebben az értelemben a nemformális tanulásnak a tanulás önálló területeként nem szabad karnyújtásnyinál közelebb kerülnie a formális oktatáshoz. Végül pe-dig a kritikus oktatási szakemberek azok, akik állítása alapján a formális oktatás válságát éli meg, csillaga pedig leáldozóban van, ezért szükséges egy alkalmasabb alternatívával, a nemformális tanulási megközelítéssel felváltani. E szempontok mentén nemrégiben Hager és Holliday „kopernikuszi fordulatot”. (2009, p. 248) szorgalmazott az oktatási megközelítések területén.
Egyszóval, az olyan történelmi gyökerű problémákat, mint az ifjúsági terület meg-osztottsága, a hozzáférhetőség nehézségei, a hatékonyság felmutatása és az ebből adódó identitásválságok kérdését eddig a szakpolitikai kezdeményezéseken és a módszertani fejlődésen keresztül vizsgálták. Ahhoz azonban, hogy az ifjúsági terü-let mibenléte szilárd alapokon nyugodjon, az ifjúsági szektornak le kell számolnia belső hierarchiájával, lehetővé téve a fiatalok fair képviseletét és új munkamód-szereket kell magáévá tennie a független ifjúsági szféra kulcskompetenciájaként.
Az identitásprobléma megoldásának további fontos lépcsőfokai a nemformális tanulás pedagógiai lényegének megerősítése; átláthatóságának elősegítése, vala-mint a területén belüli kapcsolatainak megerősítése. A nemformális tanulás sajá-tossága hatékonyságában rejlik: alkalmazásával hatékonyan fejleszthetők a társa-dalmi, politikai és morális identitások és kompetenciák, ezen túl pedig sikeresen készíti fel az ifjúságot a cselekvésre – azaz az aktív állampolgárságra.