A három aktív szereplő a különböző országokban és/vagy régiókban különféle struktúrákban szerepelhet: a közös ismeretek hiányától a kölcsönös tiszteletig és megértésig; a kétoldalú bizalmatlanságtól az együttműködésig. A sok alakzat egyi-ke felfogható így, miszerint a szeregyi-kezetben részt vevő minden érdeegyi-kelt fél megha-tározza a maga sajátosságait – vagy a sajátosságok alapján kerülnek meghatáro-zásra maguk az érdekelt felek. A kutatók például, akik az elefántcsonttoronyban üldögélve határozzák meg kutatásaikat és a saját érdeklődésük mentén haladnak ahelyett, hogy az ifjúságpolitikai döntéshozók vagy az ifjúságsegítők által igényelt témákat dolgoznának fel vagy válaszolnának az általuk felvetett kérdésekre.
A közös ismeretek hiánya esetén a civil szervezetek által működtetett ifjúságse-gítés a fiatalok és az általuk vallott értékek miatt aggódik, legyen az például a demokrácia, a vallás vagy a sport. Az ifjúságsegítés azonban gyakran szembe ta-lálja magát az ifjúságpolitika érdekeivel, amely látszólag a fiatalok kizárólag olyan rendszerekbe való integrációját célozza meg, melyeket a civil ifjúságsegítő szer-vezetek elleneznek.
Az ifjúságpolitika ebben az esetben ideológiai alapokra épül; a fiatalok életére va-lóban hatással levő objektív tények helyett a saját céljait helyezi előtérbe. A nem kormányzati szervezeteket politikai ellenzéknek, a kutatási eredményeket pedig irrelevánsnak tekintik.
A közös ismeretek teljes hiánya vagy a totális kölcsönös bizalmatlanság azon-ban annyira ritka, mint a teljeskörű kölcsönös megértés és támogatás. A legtöbb esetben megvannak a különböző területek közötti kapcsolódási pontok, egyfelől azonban ezek nem fedik le a teljes szférát, másfelől nem biztos, hogy pozitívak vagy támogatóak. A két vagy mindhárom szereplő között fennálló feszült kapcso-latok és kommunikáció ellenére mégis létrejön a háromszög, tehát ábrázolhatóak ezek a kapcsolatok ily módon, és továbbra is a kommunikációt írja le: egy olyan kommunikációt, amit inkább a konfliktus jellemez, mintsem az együttműködés.
2. ábra: A résztvevők közötti bizalmatlanság
Ez a fajta kommunikáció inkább az egymás iránti tisztelet hiányán alapul, nem pedig az ismeretek hiányán. Ennek jó (bár talán némileg felnagyított) példáját láthatjuk azokban az esetekben, amikor a kutatók nem fogadják el tudásként az ifjúságsegítők tapasztalatait. Az ifjúságsegítés azonban a saját értékrendszerét követve működik, és figyelmen kívül hagy minden állam által előírt tananyagot.
Mindezt a szakpolitikai döntéshozók tiszteletlenségnek tekintik, hiszen minden résztvevő fél közfinanszírozásból működik, ennek ellenére mégsem akarják elfo-gadni az ideológiák mentén működő politika által létrehozott szabályokat – ehe-lyett inkább nyíltan kritizálják a szakpolitikai döntéshozókat, és az ifjúságsegítés esetében úgy tűnik, arra tanítja a fiatalokat, hogy a politikát (és politikai döntés-hozókat) se tiszteljék. A kutatók – nézeteik szerint – objektív tényekre és ada-tokra alapozva kritizálják a politikát és a politikai hatásokat egyaránt, de nem szolgálnak alternatív megoldásokkal a felmerülő problémákra és kihívásokra.
Az ifjúságsegítők pedig nem látják semmiféle gyakorlati hasznát a tárgyilagos társadalomtudományi eredményeknek, amelyeket túlságosan sajátságos, egyedi eseteknek tekintenek, ezért a kutatási eredményektől teljesen eltérő esetekben, saját ifjúsági klubjukban vagy civil ifjúsági szervezetükben nem is tudják felhasz-nálni. Vagy pedig a kutatási eredményeket túlságosan általános információnak, illetve egy olyan áttekintésnek tartják, amelyek nem alkalmazhatók az ifjúságse-gítők saját gyakorlatában: az ifjúsági klubokban és ifjúsági civil szervezetekben.
A politikai döntéshozók pedig másféle ifjúságsegítői gyakorlatot szeretnének, másféle tervekkel és célokkal. Ugyanők a kutatóktól várják a politikai megköze-lítéseiket – és akár azok sikerét – megerősítő bizonyítékokat. Ez azonban ahhoz vezet, hogy a kutatók közössége ellenáll és elutasítja munkájuk félreértelmezését, ha azt fennálló politikai intézkedések igazolására akarják felhasználni; ahogyan az ifjúságsegítés is ellenáll annak, hogy a politika-ideológiai kezdeményezések öl-ebeként használják fel. Az ilyesfajta struktúrákban a felek ritkán kommunikálnak valójában egymással, hanem inkább a másik félre panaszkodnak.
Ami viszont az egyedi sajátosságokat és a tökéletesen egyenlő oldalú háromszö-get illeti: az ilyen struktúrák ritkák. A két felmerült negatív példában a cselekvő felek önközpontúak és arrogánsak, bár a második, kölcsönös tisztelet hiányán alapuló példában a feleket legalább a területen működő szereplőkként lehet te-kinteni – annak ellenére, hogy méltatlannak, korruptnak és minden esetben hely-telennek címkézik őket.
Gyakoribbak azok az esetek, amelyekben a két fél között rendszeres, jó, vagy leg-alább egymással nem konfliktusos a viszony, míg a harmadik fél kívül marad, és egyáltalán nem vesz részt a kommunikációban. Ezért ez a fajta modell inkább egy vonallal és ponttal lenne leírható a háromszög helyett. Ebben a kommunikáci-ós felépítésben az egyik fél elszigetelődésének számos oka lehet. Gyökerezhet (aktívan) a személyes kapcsolatokban, valamint az érintettek képviselői közötti személyes, múltbeli sérelmekben, vagy (passzívan az együttműködéssel való elé-gedetlenségből vagy más személyes okból fakadóan az egyik fél visszalépésében vagy kirekesztésében. Ezért például a politikai döntéshozók személyes múltja egy ifjúságsegítő szervezetben befolyásolhatja hajlandóságukat abban, hogy az ifjúságsegítést bevonják a szakpolitikai döntéshozatalba. Vagy az a tény, hogy az
ifjúságkutató egy ifjúsági klubban tartott zenei próbákat, befolyásolhatja érdeklő-dését az ifjúságsegítői megközelítéseket illetően. Azonban a területek részt vevő képviselői közötti személyes konfliktusok is a kommunikáció megszakadásához vezethetnek valamelyik fél számára.
Bármilyen magyarázattal is szolgálhat a vonal-pont modell, lehetséges és gyakran meg is esik, hogy az éppen kirekesztett fél bekapcsolódik a döntéshozatali rend-szerbe azáltal, hogy felveszi a kapcsolatot a kommunikáló két fél bármelyikével.
Éppen ezért elmondható, hogy a háromszög közel sem tökéletes, még csak nem is zárt, de legalább a felek kapcsolódnak egymáshoz. A következő modell a csonka háromszög, ahol az ifjúságpolitika a közös kapcsolódási pont, amelynek mind az ifjúságsegítéssel, mint az ifjúságkutatással megvannak a kapcsolatai – bár e felek nem kommunikálnak egymással rendszeresen.
3. ábra: A csonka háromszög
4. ábra: Háromszögek kevesebb mágiával
A tényekkel alátámasztott ifjúságpolitikai döntéshozatalnak mind a három sarok-követ, mint többé-kevésbé egyenlő feleket kellene magában foglalnia, hogy a há-romszöget valóban egyenlő oldalúként lehessen megalkotni. A valóság azonban az, hogy a tényeken alapuló politikai döntéshozatal folyamatában az egyik sze-replő: az ifjúságsegítés vagy az ifjúságkutatás jó eséllyel nagyobb erővel bír, mint amit az ifjúságpolitika maga – ami miatt a háromszög nem lesz egyenlő oldalú.
Ez akkor történhet meg, ha a politikai döntéshozók csoportja, az ifjúságsegítők képviselői és a kutatók köre nem megegyező méretűek. Akkor sem lesz egyenlő oldalú a háromszög, ha az egyik csoport csak megfigyelői vagy tanácsadó szerepet tölt be, ezáltal nem vethet fel új témajavaslatokat, tehát a kérdések napirendre tű-zésére sincsen hatással. Amennyiben az ifjúságkutatás és ifjúságsegítés szorosan együttműködik, a szakpolitikai döntéshozatalra azonban kevés behatással bírnak, a háromszög egyenlő szárú.
Azonban a háromszög-modell, vagy még pontosabban a három pontos modell, melyben az ifjúsági szakpolitika, az ifjúságsegítés és az ifjúságkutatás a három szereplő, képes az érdekelt felek közötti együttműködés formái nak és kommu-ni kációjának leírására. A grafikus megjelenítés pedig kiemel heti a már meglévő konfliktusokat vagy szakadásokat csakúgy, mint a meg felelő együttműködés meglétét.