Heten voltak a cellában. Három ágy, hét ember. Egy hideg kályha. De mégis le lehetett ülni valahova. Igen leülni! Ja, ha nem lett volna rajtuk a bilincs. De a bilincs szorított. A bentiek már nem voltak megbilincselve. Az ajtónyitáskor nagyon megrettentek, de mikor meglátták, hogy csak két új embert hoznak szinte megkönnyebbültek. Az őrvezető, meg az angyalföldi került ide. A többiek máshova. Az őrvezető törte meg a csöndet.
- Mi lesz velünk?
- Honnan jöttetek?
- A laktanyából idevalóak vagyunk!
Hát itt nem sok jót várhattok! Mi egyetemisták vagyunk a barátommal, Keszthelyről igyekeztünk haza egy motorkerékpárral. Természetesen fegyverrel. Ez még vasárnap volt.
Végig kerültük a forgalmas utakat, sárban, árkon-bokron jöttünk keresztül, és itt a határban futottunk bele az oroszokba. Azt igazán nem gondoltuk, hogy itt is vannak!
- Vannak? De mennyi! Ez még vasárnap volt. És azóta mi történt?
- Na, várj! Megállítottak bennünket, a motort persze elvették, a fegyvereket, táskákat, holminkat, mindent. Levetkőztettek teljesen meztelenre. Már az árok szélén álltunk.
- ...?
-
- Gondoljátok el azt az érzést! A szovjet katonák már emelték a géppisztolyokat. ...Ez így ment egy órán keresztül. Akkor jött egy autó. Mi már majd megfagytunk a hidegtől, de a verejték is csorgott rajtunk. Hja, a halálfélelem!
Na, szóval jött az autó, felöltöztünk. Úgy éreztük először már visszajöttünk a halálból!
Behoztak ide, de ez talán meg a halálnál is rosszabb.
- De éltek!
- Mert, az élet minden? Látod ezt a vart az arcomon? - két forint nagyságú seb díszelgett az egyetemista arcán.
- Ezt is itt szereztem! Vagy ötször voltunk lenn az ezredesnél és az ávós hadnagynál.
Vagy ötször olvasták fel előttünk, hogy "a Szovjet és Magyar Népköztársaságok nevében, államellenes cselekedet és hazaárulás miatt halálra ítélem!"' Ja, a Szovjet Tanácsköztársaság nevében! Ez megy itt!
- És az éjszakák?
Egy idősebb férfi szólalt meg. Afféle Deák Ferenc típusú ember, kis pocakkal, szép bajusszal, magas homlokkal.
- Fiaim, itt nincs különbség éjszaka és nappal között! Nappal is jönnek, éjszaka is jönnek.
Nappal sem nyugodhatsz, éjszaka sem alhatsz! Minden attól függ, hogy az ezredes mennyire rúg be. Ha annyira berúg, hogy mozogni sem tud, akkor jó. Akkor ő nem bánt.
Sajnos tegnap nem rúgott be egészen, csak úgy 3/4 részig. Éjjel 1 órakor jött fel. Hogy mit csinált? Nézzétek azt a lyukat az ablakon! Azzal kezdte. Az ajtóból odalőtt. Egy erős, termetes ember, olyan, mint a vadállat. Először csak afféle ugráltatással
"melegített" be. Na, aztán ezt a két szegény gyereket levitte kivégeztetni. Minket, öregeket felpofozott, és ez így ment reggel 4-ig. Az udvarról hallottunk vagy 10 lövést.
Már azt gondoltuk, hogy a szegény két egyetemistába bőven elég lehetett tíz kis halál!
Egyszer csak nyílik az ajtó, és visszajönnek. Nem tudtam hirtelen, hogy talán én haltam meg, vagy álmodom, vagy mi van!? Mi van ebben az egész világban? Csak akkor eszméltem fel, mikor az ezredes a felhúzott pisztoly csövével jól orrba vágott.
A két katona csak hallgat. Elcsöndesednek. Gondolkodnak. Igen ők a páncélautóval a halálba jöttek. Kínzások, gyötrések, és a halál ott rejtőzik a részeg orosz remegő kezében, de talán,...talán!
Az ajtó nyílik, valamennyien felugranak. Egy fiatal talán 19 éves hadnagy lép be. Mögötte egy géppisztolyos. Ha valaki bejön a cellába, a raboknak fel kell állni.
- Szagyisz, sztajtye! Szagyisz, sztajtye!
- Leülni, felállni! Leülni, felállni! - Leülnek, felállnak. Az orosz magyaráz valamit.
- Kto panyimájet po ruszki?
- Ja, malenkij! - jelentkezik az egyik egyetemista.
- Pirivigyi! - Fordítsd! Kutyák, üljetek hátra a falig! Aki megmozdul, szétlövöm!
Fasisztü, szabaki, gitlerisztü - fasiszták,kutyák,hitleristák. Csak azt nem mondja, hogy magyarok! Pedig ide csak az illik!
Sorban ülnek az ágyon. Egy egyetemista, az őrvezető, a másik katona, egy civil. Az orosz ott járkál köztük.
A pisztoly fel van húzva a kezében, és úgy remeg, mint egy idegbajos. A vodka szaga csak dűl belőle. A cigányfiúnak - talán az undortól, vagy idegességtől - kivillannak a fogai. Az orosz meglátja az ezüst fogakat.
- Miért ilyen a fogad?
- Bokszoltam, és kihullottak!
- Haraso, én is vagyok bokszoló, haha, foglak bokszolni! Bal kezében ott tátong a pisztoly csöve, jobb kezével orron vagdossa a katonát. A fiú legörnyedt az ütéstől. A többiek csak maguk elé merednek, nem néznek se jobbra, se balra. A pofonok csattanását egy rettentő durranás követi. - Átlőtte a cigányfiú sapkáját. Az orosz végignéz rajtuk. Várja a hatást. A katona újra feláll. Hát nem halt meg? A hadnagy elfáradt, behívta az őrt is, és vele üttette a szerencsétlen sportolót. Aztán jött sorba. A civil kimaradt,...az őrvezetőt pisztolycsővel szájba vágta, hogy csak folyt ki a vére. Az egyetemistánál megállt,
- Neked akartak levelet küldeni, te kutya? Mondd meg ki küldte a levelet!
- Nem tudom!
- Ki küldte, te fasiszta, hol lakik?
- Nem tudom!
- Mond meg, mert szétlőlek te kutya!
- Nem!
A fiú hátradől egészen a falig, úgy néz fel a remegő revolverre. Az orosz megfogja a haját, fejét beüti a falba, aztán újra két lövés....
Az őrvezető megrezzen. Fülét megcsapta a puskapor, orrát facsarja az égésszag.
Gondolkodik.... Anyám! Ilyen véget kell érnem! Utolsó módra így kell elpusztulnom! Sohasem láthatlak már többet! Az Isten áldjon meg! Apám... Istenem, most hozzád fordulok! Teljék be ez a pohár, és engedd, hogy a következőt én kapjam! Uram, nem bírom!. .. .Segíts rajtam!.
Az egyetemista megmozdul. Ez a halál utolsó vonaglása? De nem, él! A puskapor szaga ott bűzlik a levegőben. Hát mi volt ez? Borzasztó az egész, de újra tápot kapott az életösztön… ÉL!
Ki következik, vagy ki lesz igazán az első? Az igazi? Aki már nem mozdul többet?
Az orosz most Deák Ferenc bácsinál van. Se szó, se beszéd, orron vágja. Csurog le a piros magyar vér.
- Ki csinálta ezt?—kérdezi az öregtől.
- Maga!
- Ki, te kutya? Ha én csináltam, akkor nesze még egy pár! Na, ezt ki csinálta?
Könnye, vére összecsorog a szegény öregnek. 50 évet megélt, megderesedett a haja, de ilyet még nem csináltak vele. Ez a hitvány nyálas szájú! Csak egy jó ütés kellene, úgy csuklana össze, mint egy colstok. Vér és könny, s a gondolatok százai. De otthon három apró gyerek van, és egy feleség. Mi lesz azokkal, ha ő meghal?! Mi lesz? Azokat fel kell nevelni! Apa.
Kötelességei vannak! El kell tűrni a megaláztatásokat. Csorog a könnye és a vére.
- Ki tette, kutya?
- Senki!
- Hahaha, az éjjel disznókkal fogsz aludni! ....Hahaha!
Forognak a szemei, vigyorog, mint egy állat. De az állatok megsértődnének, ha megtudnák, hogy egy ilyen ember hasonlít hozzájuk! Ez nem állat, ez maga az ördög! Úgy látszik megunhatta vagy belefáradt, mert elment.
A fiúk csak ültek. Csak egy-egy sóhajtás töri meg a csendet. Mik lehetnek ezek a sóhajtások?
Azt nem lehet leírni... azt hallani kell! Látni az agyongyötört arcokat, a karikás, szinte üveges szemeket, a cserepes ajkakat, a gyöngyöző homlokokat. És akkor lehet megérteni azokat a sóhajtásokat. Ezek mindent kifejeznek! Ezzel beszélik meg az átélteket. Mint mikor a moziból kijön az ember és megtárgyalja a filmet. Akkor hangosan, beszéddel. Most csak a szemek villanásával, a sóhajokkal. Erejük sincs beszélni, és a szempillájuk is lecsukódik. A kimerültség erőt vesz rajtuk, és egymásután görnyednek össze az ágyakon.
Kinn közben talán már elütötte az éjfélt is.