Volt egy szer va la hol a nagy vi lág ban egy öz vegy as szony, s an nak egy olyan gyö nyö rû sé ges szép le á nya, hogy a nap-ra le he tett néz ni, de rá nem. Csak igen sá padt volt, mert sok szor csak az éh kop pot nyel ték a nagy sze gény ség mi att. Mi kor volt egy da rab ke nyér az asz tal fi á ban, mi kor egy mor zsa sem.
Még sze ren cse, hogy volt egy jó lá bo suk. A szom széd-juk ban la kott egy ha lász, s an nak a fe le sé ge min den nap el kér te a lá bost, hogy süs se nek ben ne ha lat. S mi kor vit te ha za, egy-két ha lat, még hár mat is ben ne ha gyott.
Hát egy szer az öz vegy as szony el ment va la ho vá, a le ány ma radt ott hon. Jött a szom széd as szony, hogy el vi gye a lá bost. El is vit te, s ho zott az tán ben ne há rom szép ha lat.
A le ány erõ sen éhes volt. Gon dol ta, nem vár ja meg az any ját, õ biza meg eszik egy ha lat. Meg is et te, íz lett ne ki na gyon, de nem la kott jól ve le. Gon dol ta, még egyet meg eszik. Meget te a má so di kat is. Hát még na gyobb ét vá gya lett tõ le. Mit csi nál jon, meget te a har ma di kat is.
Jön ha za az anjya, né zi mind járt, hogy a lá bos ott hon van-e.
– Jaj, édes le á nyom – mond ja –, hát nem kér ték el a lá bost?
– De bi zony el kér ték, már ha za is hoz ták.
– Na és az tán nem hoz tak ben ne sem mit?
– Hát nem.
Megyen át az as szony a szom széd ba. – Hát ez után már így lesz? – kér di mér ge sen. – Csak vi szik el a lá bost, de ha lat nem hoz nak?
– Jaj, édes szom széd as szo nyom, hát vit tem én: há rom szép ha lat vit tem.
– Hû, te rin get te, fa sze ke re, rossz le á nya! Ez biz tos meget te!
Hazamegyen, s egy bõl rá kez di: – Hát te ilyen pi szok vagy? Ilyen ha zug vagy? Azt mond tad, nem ho zott sem-mit! Há rom szép ha lat ho zott a lá bo sért. Disz na ja, me get ted!
Az zal fog ja a le á nyát, s üti-ve ri, ahol éri.
Sír a le ány ke ser ve sen, de még az ut cá ra is szé ke ket ha jít utá na az any ja, sep rû vel ker ge ti. Hát amint ott ja vá-ban pá hol ja, pü fö li, egy szer csak egy hat lo vas hin tó megyen ar ra, s ben ne a ki rály fi ma ga.
– Jaj – azt mond ja –, as szo nyom, as szo nyom, mért ve ri úgy azt a le ányt?
– Jaj, már hogy ne ver ném, mi kor lát ja, mi lyen sá padt, so vány, és még is foly vást fon: egész éj jel és egész nap mind csak fon! Már tönk re tet te ma gát a sok fo nás sal, ké pes egy mo tol la fo na lat meg fon ni na pon ta.
– Na, már azért ne üs se agyon! Ha már olyan für ge, ele ven, meg az tán szép is, ad ja ne kem, el vi szem a pa lo-tám ba, el ve szem fe le sé gül.
Haj, ör ven de zett az as szony, hát hogy ne: ilyen sze gény le ány ból ki rály né le gyen. Na, meg mos dik a le ány, fel is öl tö zött vol na szé pen, csak nem volt mi be. De úgy se ment so ká ig a ma ga ru há já ban, mert be vit te a ki rály fi egy bolt ba, s olyan gyö nyö rû ru hát vett ne ki, hogy még! Egy ká vé ház ban meg is etet te-itat ta. Na, ér kez nek ha za, de ad dig ra úgy meg sze ret te, már fü lig sze rel mes volt be le.
Meg mond ta a ki rály fi az ap já nak is, hogy õ azért hoz-ta ezt a szép le ányt, mert na gyon meg tet szett ne ki.
– Ele in te csak szív bõl meg saj nál tam. Erõ sen ver te az any ja, hogy mi ért fon olyan so kat. Mert min den nap egy
mo tol la fo na lat font meg. De azu tán úgy meg sze ret tem, en ged je meg, apá-mu ram, hogy fe le sé gül ve gyem.
– Már olyan hir te len jé ben el ne vedd! Egy szer mert sze gény, nem a mi fa mí li ánk ba va ló. Má sod szor meg csak lás suk, tud-e iga zán an nyit fon ni.
Mert egy mo tol la fo na lat egy nap meg nem fon hat, akár mi lyen se rény le gyen is. De hát pró bál juk ki, fi am, s ha csak ugyan úgy van, el ve he ted fe le sé-gül. Egy hó nap alatt le kell fon nia har minc mo tol la fo na lat, az tán üs se kõ, le gyen meg az es kü võ.
Na, be te szik a le ányt egy üres szo-bá ba. Nem volt ott sem mi egyéb a ken der nél, de ken der az tán an nyi, te li ve le a szo ba! Mond ták, hogy fon ja éj jel-nap pal, nem bán ják, csak le gyen kész a hó nap alatt a har minc mo tol la fo nal. Ak kor az tán me het is az es kü-võ re.
Hej, sírt a le ány ke ser ve sen. Nem is fo gott ne ki, en nyit õ úgy sem tud meg fon ni! Csak ült és sír do gált.
Min den nap egy la káj vit te be ne ki a reg ge lit, ebé det, va-csorát. Jól táp lál ták, ki rá lyi mód ra. Meg is szé pült még job-ban: ha ed dig gyö nyö rû volt, most még
in kább az lett. De sír ni na gyon so kat sírt: már te lik le a hó nap, s õ egy szá lat se font.
Ha nem mi tör tént egy éj jel? Ép pen fél ti zen ket tõ-kor, sem az aj tó nem nyí lott, sem az ab lak, de lát ja, hogy elõt te áll egy alak, egy olyan hicki-vicki kis úr fi.
S az ott el kezd ug rál ni, mo zog ni, izegni für gén, és azt mond ja:
– Jaj-ja-jaj, édes le á nyom, nagy a te pa ran csod. Tu dom én, mit pa ran csolt ne ked a ki rály, hogy har minc mo tol la fo na lat fon jál le egy hó nap alatt. Hm, vi szem én el, meg-fo na tom olyan szé pen, hogy ma ga a ki rály se lel het hi bát ben ne. A kel lõs idõ re pon to san itt lesz a fo nal. Csak ta láld ki ad dig a ne ve met, s átaladom ne ked. De ha a ne ve met ki nem ta lá lod, ak kor az enyém le szel!
A le ány ígér te: csak le gyen mind meg fon va, s ak kor az övé lesz, ha ki nem ta lál ja a ne vét. Hûj, egy ket tõ re el tûnt a sok ken der. Se ab lak, se aj tó ki nem nyí lott, de se a ken-der nem volt se hol, se az a hicki-vicki úr fi.
No, a le ány most már még job ban sírt. Már az en ni va-ló se kel lett ne ki. Megyen be a la káj, kér de zi:
– Hát most már nem is eszel? Csak sírsz, meg sírsz?
– Hát hogy ne sír nék! – s el mond ta a la káj nak, mi tör-tént ve le.
No, a la káj meg is saj nál ta. Min den nap csak õ ment be hoz zá, meg sze ret te, hát hogy is ne saj nál ta vol na meg!
Egy szer az tán ez a la káj ki sé tált az er dõ be, ibo lyát sze-de get ni. Hát amint sze sze-de get te, hall ja ám, hogy egy fa te te jén el kezd éne kel ni va la ki. Azt ének li:
Fon jam, fon jam, mind ahány, enyém lesz a szép le ány!
Po kol ba jön majd ve lem, Sep rû nyél az én ne vem!
Ug rál egyik fá ról a má sik ra, s megint csak rá kez di:
Fon jam, fon jam, mind ahány, enyém lesz a szép le ány!
Po kol ba jön majd ve lem, Sep rû nyél az én ne vem!
Meg ré mült a la káj: mi le het ez, szent Is ten? Sze dett-e még vi rá got, vagy nem sze dett, már nem is tu dom, csak azt, hogy ha za ment. Kel lett is már a le ány nak vin nie a va cso rát. Mi kor bemegyen a szo bá já ba, el mond ja ne ki,
hogy meg ijedt õ az er dõ ben, hogy ug rált ott egy hicki-vicki úr fi egyik fá ról a má sik ra, s mit éne kelt.
– Híj – kér di a le ány –, mi lyen is volt az az úr fi?
– Hát olyan hicki-vicki. Ki volt pö dör ve a baj-sza, s izgett-mozgott, meg nem állt egy pil la-nat ra.
– Hát a ken dert is épp ilyen vit te el! Na, jól van ak kor, biz tos, hogy tu dom a ne vét.
Õ a Sep rû nyél!
Ör ven dett a le ány, de na gyon.
Hát épp az nap es te telt le az idõ, a hó nap-nak az utol só nap ja. Meg is ér ke zett
éj nek ide jén, meg jött a hicki-vicki.
Hoz ta a te mén te len sok fo na lat a há tán fel ba tyuz va.
– Na az tán, te szép le ány, itt van a sok fo nal ám! De a ne vem tu dod-e? Meg egyez tünk: hogy ha nem, ak kor biza jössz ve lem!
Hej, a le ány is el kez di sza po rán:
– De hogy me gyek te ve led! Sep rû nyél a te ne ved! Sep-rû nyél a te ne ved! Sep Sep-rû nyél a te ne ved!
Hûj, meg mér ge lõ dik a hicki-vicki úr fi, le csap ja a fo na-lat. Így egyez tek, hi á ba: ha tud ja a ne vét, nem vi he ti el.
Úgy el nyar galt mér gé ben a vi lág ba, hogy még tán ma is fut, ha az óta meg nem ál lott.
Na, jött az tán reg gel a ki rály fiú az ap já val meg a kí sé-re tük kel, hogy lás sák: meg fon ta-e a le ány a har minc mo tol la fo na lat? Hát már kar ba du gott kéz zel ült ott:
egy szál ken der se ma radt fel fo nat lan.
– No, édes fi am – mond ta a ki rály –, ez az tán be tyár le ány! Ilyen nincs is több. Ezt már el ve he ted!
De szép is volt ám ez a le ány! Az egy hó nap alatt úgy ki hí zott a ki rá lyi kosz ton: nem volt már se sá padt, se so vány.
Nagy la ko dal mat csap tak, hét or szág ra szó lót. A le ány nak csak az volt a kí ván sá ga: van ne ki egy sze gény öz vegy any ja, hív ják el azt is. Na per sze, hogy hat lo vas hin tó val men tek az any ja után.
Haj, volt is ott az tán olyan heje-huja la ko da lom, hogy még a sán ták is jár ták, amíg csak bír ták.