Dr. Alberta Manseeker, a Hopkins Egyetem botani-kusa a húsevő virágokkal foglalkozott. Róluk írta a disszertációját, de azóta sem hagyta nyugodni a téma. Most eszébe jutott, hogy eddig mindig kész-pénznek vettük a húsevő virágok táplálkozási techni-káját, de még senki sem vizsgálta meg, mi történik, ha egy ilyen növény egyáltalán nem kap megfelelő táplálékot. Ha nincs légy, nem elégszik-e meg a talaj-ból kinyerhető anyagokkal?
Szerzett egy sűrű szövésű hálót, és ráterítette egy cserépben nevelt Dionaea muscipula, azaz népies nevén Vénusz légycsapója virágjára. A talajban minden összetevő megvolt, a hőmérséklet és a páratartalom is megfelelő, de a hálón a legyek nem tudnak átjutni, a virág diétára kényszerül.
Nyolc hét telt el, és látszólag nem történt semmi.
A legyek ugyan alkalmanként ott keringtek a virág közelében, de a hálón nem tudtak áthatolni, és ez előbb-utóbb kedvüket szegte.
A kilencedik héten azonban valami megváltozott.
A professzor asszony észrevette, hogy apró muslicák tűnnek fel a virág körül. Vesztükre, mert ők átjutot-tak a háló lyukain, és egyenesen a virág csapdájába repültek, ahol egy szempillantás alatt elemésztődtek.
Az asszony meglepődött ezen. A virág kifogott rajta. Ezek szerint a diéta hatására megváltoztatta az illatát, és most nem a legyeket, hanem a muslicákat vonzotta magához. A természet csodálatos alkalmaz-kodási képessége nyilvánult meg! Dr. Manseeker
elhatározta, hogy meglepő adatait egy tanulmányban teszi közzé.
A felfedezését azonban egyelőre nem merte senkivel közölni, de ezekben a napokban izgatottan járt-kelt. És észrevette, hogy a férfiak megújult érdeklődéssel pillantanak rá. A fiatal fiúk elkezdtek a szemébe nézni, az utcán többen is füttyögtek neki (történetem abban az időben játszódik, amikor még a füttyöngetésért nem vitték el az embert). Sőt, még egy hetven éven felüli ismerőse is megállt, és azt mondta: „Nocsak!”
Mivel már fél éve nem feküdt le senkivel, arra gondolt, hogy talán az ő teste is van olyan intelli-gens, mint a húsevő virágé, és az ő illata is megvál-tozott az ínség hatására. De ezt külön meg kell majd vizsgálnia. Elhatározta, hogy lefekszik egy laboráns-sal, és összehasonlítja a két állapot hatását. A tudo-mányért minden áldozatot meg kell hozni.
MEGJEGYZÉS: A fenti képzelgésnek semmilyen valós alapja sincs. Egyáltalán nem biztos, hogy a legyek hiánya megváltoztatja a Vénusz légycsapó-jának illatát. Arra pedig különösen semmi ok, hogy feltételezzük, hogy az ember kigőzölgése is változik a szexuális önmegtartóztatás hatására. Annyi azonban biztos, hogy én már hónapok óta nem voltam nővel.
Hátulról
– Miért jön utánam?
– Jaj,nehogy félreértse, de az az érzésem, hogy már láttam magát valahol.
– És ezt hátulról meg tudja állapítani?
– Hogyne. Felismertem a popsiját. Egészen biz-tosan láttam már.
– Ugyan ne mondja! Az egyik segg olyan, mint a másik.
– Először is: nem segg, hanem popsi. Vagy leg-alábbis fenék. Nem szabad csúnyán beszélni egy ilyen szépségről.
– Ami magának szépség, azzal én a klotyóra járok.
– Na persze. Minden szervünknek megvan a maga testi funkciója. A bőr izzad, az orrunkat kifújjuk, a szánkkal hányhatunk is. De közben a bőr bársonyos, az orr fitos, a szánkkal pedig csókolózni is lehet. A szépség ott van minden porcikánkban. A tomporunkban is. Mindenkié más. Ez a musculus gluteus medius és a musculus gluteus maximus kombinációjától függ. És a maga kombinációja a legjobb, amit valaha láttam.
– Maga orvos?
– Nem. Szobrász. Higgye el, értek a fenekekhez.
És ami azt illeti, van egy ajánlatom. Fizetnék is érte.
– Én nem vagyok kurva.
– Nem is ilyesmire gondoltam. Modellt kellene ülnie. Pontosabban: guggolnia.
– Mi célból?
– Hogy megcsinálhassam a tökéletes női popsi emlékművét. Képzelje el, ez a szobor kint lenne vala-hol egy köztéren, és valóságos kultusza alakulhatna ki. Jönnének csapatostul a diákok, hogy megsimogas-sák, azt remélve, hogy ettől majd átmennek a vizsgán.
– Hogy megsimogassák az én se... a fenekemet?
– A szoborét. Senki sem tudja, hogy maga volt a modell. Az a kettőnk titka marad. Kivéve, ha híres akar lenni. Akkor akár a nevét is kiírhatjuk. Aranyo-zott betűkkel!
– Hogyne, hogy kiröhögjenek! A nevem semmi-képpen sem kell. És ehhez csak le kell guggolnom?
– Igen. Persze meztelenül.
– Miért úgy?
– Az anatómiai hitelesség kedvéért. Minden négyzetcentiméternek stimmelnie kell.
A nő megállt és elgondolkozott.
– Meddig tart egy ilyen guggolás?
– Ó, egy perc az egész. Csak néhány szögből lefotózom, aztán a szobrot a saját műtermemben készítem el.
– És azt mondja, hogy fizet is a modellnek?
– Természetesen. Ez a képzőművészetben bevett gyakorlat. Vannak hivatásos modellek, akik abból élnek, hogy modellt állnak, ülnek vagy fekszenek.
– Akkor miért nem azokat kéri meg?
– Mert nincs ilyen szép popsijuk. Ilyen szép popsija csak magának van. Ezt azóta tudom, hogy először megláttam.
– Konkrétan: nekem ezért a guggolásért mennyit fizetne?
– Majd kiszámoljuk. De biztosíthatom, hogy nem fog rosszul járni. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy ez az egész legfeljebb egy percét veszi igénybe.
– Na jó. Most épp ráérek. Hol van a műterme?
– A város másik végében. De ehhez nem kell műterembe mennünk. Találunk a parkban egy alkalmas helyet, mondjuk, két bokor között. A háttér nem lesz része a szobornak.
– Jól van. Menjünk!
– Boldoggá tesz – mondta a férfi, és azon gondolkozott, hogy mégis csak szobrásznak kellett volna tanulnia, nem pedig irodalomtanárnak. De lám, egy jó érveléssel is sok mindent el lehet érni.