A Franckesche Stiftungen kora újkori, különösen pedig a pietizmus és a korai felvilágosodás vallási és kulturális emlékeit magában foglaló, régi nyomtatványokat őrző könyvtára többféle állományegységből, illetve dokumentumtípusból tevődik össze. A dokumentumok egyik típusát a különböző technikai megoldásokkal készített arcképes ábrázolások, azaz a portrék alkotják. Az intézmény elhivatott támogatói az egykori hallei árvaházat magát és könyvtárát külön is kezdettől fogva értékes adományokkal gazdagították.31 Közéjük tartozott Jacob Gottfried Böt-ticher (1692–1762) is, aki 1756-ban a könyvtárra hagyta sok ezer darab-ból álló, nyomtatott grafikai eljárásokkal készült portrégyűjteményét.32 Bötticher hallei tanulmányai idején ismerkedett meg Franckéval, és 1740-től a hallei árvaház könyvkereskedésének felügyelője lett.33 Vélhetőleg ez
31 Az árvaház kezdeteihez és a támogatások rendszeréhez lásd Raabe, Paul (Hrsg.): Vier Thaler und sechzehn Groschen: August Hermann Francke – der Stifter und sein Werk. Halle: Verlag der Franckeschen Stiftungen, 1998. (Kataloge der Franckeschen Stiftungen; 5).
32 A portrégyűjtemény rövid történetét lásd Matschke, Rhea: Die Böttichersche Porträtsammlung der Hauptbibliothek der Franckeschen Stiftungen. In: Zeitschrift für Heimatforschung, 3(1994), 35–37; Klos-terberg, Brigitte: Die Böttichersche Porträtsammlung in der Bibliothek der Franckeschen Stiftungen. In: Hun-garica – Porträts 2003, XIV–XIX és Matschke, Rhea: „Du fragst wen stellet doch dis schöne Kupfer für…”
Die Portätsammlung der Bibliothek der Franckeschen Stiftungen. Halle: Franckesche Stiftungen, 2003. (Kleine Schriftenreihe der Franckeschen Stiftungen; 3).
33 Vö. Druckerschwärze & Goldtinktur. Ausstellung zum 300jährigen Doppeljubiläum der Buchhandlung und der Apotheke des Waisenhauses zu Halle. Sonderausstellung anlässlich der Festtage zu Doppeljubiläum der Buchhandlung und der Apotheke des Waisenhauses zu Halle, 16. April bis 1. Juni 1998, Heft 2: Die Waisen-haus-Buchhandlung. Bearbeitet von Brigitte Klosterberg. Halle: Franckesche Stiftungen, 1998, 32–34.
az állás erősíthette fel korábban is megnyilvánuló gyűjtőszenvedélyét az arcképek iránt. A gyűjtemény az adományozás ideje óta (1756) szinte alig gyarapodott, tehát kiváló lenyomatát adja a 18. első feléből származó korabeli ábrázolásoknak. A Bötticher által papírlapokra ragasztott és 146 mappában őrzött arcképeket a 20. században kartondobozokba helyezték át méretek szerint csoportosítva. A gyűjtemény eredetileg 12.877 személyábrázolást tartalmazott, ez egészült ki az utóbbi háromszáz évben további 18 arcképpel, így jelenleg 12.895 darabot számlál a kollekció.
A képek mintegy 89%-a rézmetszet, 6%-a fametszet, a fennmaradó 5% pe-dig vegyes technikával (acélmetszet, litográfia) készült portrékat tartalmaz.34 A gyűjtemény igazi művelődéstörténeti értékét a grafikus ábrázolásokon túl az adja, hogy Bötticher a felragasztott képek alá pár- és keresztrímek-ben szerzett versikéket írt, amelyekkeresztrímek-ben az ábrázolt személyek korabeli ké-zikönyvekből összeállított biográfiáját35 saját meglátásaival egészítette ki.
Ezzel pedig a 18. századi kortárs szemszögéből megalkotott értékelést adott, ami a mai kutatás számára felbecsülhetetlen adaléknak számít.
A portrék a reneszánsz ideje óta a tudós érdeklődés középpontjában álltak Európában.36 A 16. század 80-as éveitől kezdve az eleinte főként a legtehetősebbek körében népszerű festett képeket és a könyvekben szereplő, sematikus fametszeteket lassan kiszorította a sokkal élethűbb ábrázolásokat lehetővé tevő rézmetszési technika.37 Az új technológia megkönnyítette a sokszorosítást, magas példányszámban előállított ké-peket olcsón árulták, így népszerűsége elé nem tornyosultak akadályok.
Gyűjtésük pedig szinte magától értetődővé vált. Bötticher is hódolt ennek a szenvedélynek. A képmásokat azonban nemcsak egyedi nyomatokból szedte össze, hanem nagy gyűjteményes portrékötetekből vagdosta ki.
A hallei portrégyűjtemény legavatottabb ismerője, Rhea Matschke akkurátusan utánajárt azoknak a munkáknak, amelyekből Bötticher képeit kiollózhatta. A lista az ismert nyomtatványoktól (pl. Jean Jacques
Bois-34 Vö. Klosterberg 2003, XIV és Matschke 2003, 33.
35 A jegyzetek készítéséhez Bötticher által használt, biztosan azonosítható kézikönyvek,
tudóslexiko-sard, Paul Freher, Paolo Giovio, Franz Christoph Khevenhueller, Nico-laus Reusner, Johann Gottfried Zeidler) a ritkábban emlegetett köny-vekig (pl. Adolphus Brachelius, George Gottfried Kuester, Mathias van Somer, Gottlieb Spizel) terjed.38
A Halléban fennmaradt portrék 6.739 személyt ábrázolnak. Közülük 1.355 (20%) a 16., 3.167 (47%) a 17. és 1.499 (23%) a 18. században élt vagy tevékenykedett. A portrék legnagyobb része a Német-Római Bi-rodalomban élt tudósokat (kb. 40%), valamint világi és egyházi vezetőket (kb. 15%) örökít meg. A tudósok képmásai közül kb. 30% egyetemi pro-fesszoroknak van szentelve, akik elsősorban Lipcsében, Wittenbergben, Halléban és Jénában, tehát a Bötticher által legjobban ismert egyetemi városokban dolgoztak. Ez a csoport alkotja a legnagyobb tematikus egy-séget a gyűjteményen belül. Az ábrázoltak által képviselt szakmák közül az egyetemi professzorok képezik a legnagyobb arányt 76,84%-kal.39 Mindez természetes jelenségnek tűnik az ún. polihisztorizmus korszakában.
A számos művész (festő, rajzoló, rézmetsző) közül csupán néhányat emelek ki, hiszen a magyar vonatkozású anyag szempontjából tevékenysé-gük másodlagos. A legjelentősebb alkotók (főleg rézmetszők) ipari, nyom-dászati és egyetemi központokban működtek: Wolfgang (1581–1662) és Philipp Kilian (1628–1693), valamint Johann Jakob Haid (1704–1767) Augsburgban, Jakob von Sandrart (1630–1708) Nürnbergben, Martin (1670–1733) és Johann Martin Bernigeroth (1713–1767), valamint Johann Dürr (?1640–?1680?) vagy Christian Romstet (1640–1721) Lipcsében.
Külön ki kell emelni a hallei művészeket, akik Bötticher működésének helyszínén készítették a portékat: Johann Gottfried Zeidlert (1655–1711), Christian Gottlob Liebét (1696–1753) és mindenekelőtt Gottfried August Gründlert (1710–1755),40 aki hosszú ideig dolgozott a hallei árvaháznak, és aki az ottani természettudományi gyűjteményt is rendezte, illetve mű-vészi módon megörökítette.41
38 Matschke 2003, 128–130.
39 Vö. Klosterberg 2003, XVII és Matschke 2003, 83–93.
40 Vö. Klosterberg 2003, XVII–XVIII és Matschke 2003, 94–109.
41 Árvaházi működéséhez lásd Müller-Bahlke 1998, 29–31.
A Franckesche Stiftungen portrégyűjteménye ugyan eltörpül az olyan nagy német grafikai kollekciók mellett, mint a Kupferstichkabinett der Sta-atlichen Museen zu Berlin – Preußischer Kulturbesitz,42 a Kupferstich-Ka-binett der Staatlichen Kunstsammlungen Dresden,43 a Kupferstichkabinett der Kunstsammlung der Veste Coburg44 vagy a Graphische Sammlung des Germanischen Nationalmuseums zu Nürnberg,45 magyar vonatko-zásait tekintve mégis kiemelkedő jelentőségű. Persze ehhez az is hozzá-járulhat, hogy a többi nevezett gyűjteményt a hungarikumok szempont-jából még senki sem vizsgálta át. A Franckei Alapítványok Bötticher-féle portréi – köztük a hungarikumok is – hiánytalanul megtekinthetők és kereshetők a Stiftungen honlapján.46