Bár az előzőekben – a levéltári fejezet kivételével – folyamatosan a Franc-kei Alapítványok történeti könyvtárában található gyűjteményegységek-ről beszéltem, magáról a könyvtárról és legnagyobb állományrészégyűjteményegységek-ről, a régi könyvekről eddig lényegében nem esett szó. A kronológiai sor-rendet megtartva következik most ennek a területnek a bemutatása.
A magyar vonatkozású régi nyomtatványok katalógusa egyelőre előkészü-letben van, zajlik a tételek egységesítése, a konkordanciák megállapítása, az újonnan előkerült és a szakirodalom által mindeddig nem ismert köny-vészeti tételek azonosítása. A kézirat lezárására 2016 nyarán, a katalógus kiadására pedig az év végén kerül sor. A feldolgozás befejezetlensége követ- keztében – a kéziratokhoz hasonlóan – a régi könyvekről is csak rövi-den fogok megemlékezni.
Előtte azonban megkerülhetetlennek tűnik a dokumentumok őrzési helyéül szolgáló, a magyar művelődéstörténet számára kimagasló érték-kel bíró könyvtár történetének és állományának általános bemutatása.
A dolgot nagyban megkönnyíti, hogy néhány évvel ezelőtt megjelent egy kiváló minőségű és megkomponált elrendezésű fotókkal gazdagon illuszt-rált kötet a Franckesche Stiftungen főként történeti anyagot őrző közpon-ti könyvtáráról (Hauptbibliothek).154 A mostani munkám előző részeiben
154 Klosterberg, Brigitte: Die Bibliothek der Franckeschen Stiftungen. Fotografien von Klaus E.
Göltz. Halle: Verlag der Franckeschen Stiftungen, 2007.
felvázolt hallei–magyar kapcsolattörténeti kontextusba helyezve értelmet nyer, miért is fontos az alábbi ismertetés tárgyául szolgáló és a hiánypót-lás szándékával összeállított könyvnek a megjelenése. Hasonló áttekintésre eddig ugyanis senki sem vállalkozott még. Jelentek már meg lexikonszó-cikkek, rövid folyóiratlexikonszó-cikkek, esetleg hosszabb tanulmányok is, amelyek a könyvtár történetének egy-egy fontosabb eseményét, ill. korszakát tárgyal-ták, vagy amelyek a gyűjtemény egy-egy értékes darabját, ill. könyvek vala-milyen szempont szerint összeválogatott csoportját mutatták be, ám ehhez a kötethez fogható minőségi összefoglalás korábban még nem született.155
A könyvtár vezetője és jelenlegi legjobb ismerője, Brigitte Klosterberg nagyon koncepciózusan alakítja ki a könyv szerkezetét mind a szöveget, mind az azt értőn illusztráló fényképeket tekintve: úgy vezeti az olva-sót, mintha éppen egy helyi idegenvezetésen venne részt, ám közben egy tudományos előadás szövegét hallgatná. Az olvasót kintről belépve ugyanis először csak a látogatókat megállító „kerítés”-ig kíséri, majd beengedi a kapuit megnyitó gyűjteménybe. Ott elkalauzolja a könyvállvá-nyok közé, rámutat egy polcra, kiemel onnan egy könyvet, és fellapoz-za, majd beleolvas. Pontosan úgy irányítja az olvasó lépteit, ahogyan azt a Stiftungen alapítója is tette egykoron a helyes életvezetésre felkészítő intézményegyüttesének (az iskoláknak, a könyvtárnak, a levéltárnak, a nyomdának, a mű-, ill. természettudományos gyűjteménynek, a labora-tóriumnak és a gyógyszertárnak a) létrehozásakor: a legkisebbek óvodai nevelésétől kezdve az elemi iskolai és gimnáziumi oktatáson át a leg-magasabb fokú tanulmányokig, valamint az ezekhez szükséges eszközök és segédintézmények közül mindent egy helyen biztosított a tanulni vágyók számára – persze mindent egységes, az egyénileg megélt, a tartalmas keresztény életet előtérbe helyező, bensőséges szellemi vezérfonal, a pietizmus mentén kialakított keretben.
A könyv négy nagy részre tagolódik: tárgyalja a könyvtár történetét a kezdetektől napjainkig, részletesen kitér a könyvtárépület ismertetésé-re, ötletes fejezetcímek mögé bújtatva mutatja be a könyvtárral szoros kapcsolatban álló embereket, és végül szemezget a bibliofil könyvek közül.
Ismertetésemben elsősorban a könyvtár történetére térek ki, illetve ki-emelem a kötet magyar vonatkozású részeit.
A könyvtár kialakulásának folyamata figyelemreméltó. Létrehozására rög-tön az Alapítványok megszületésekor (1698) sor került. Az állomány alap-ját jelentő tíz könyv harminc év alatt 18 ezer kötetes könyvgyűjtemény-nyé növekedett! (A szám meghökkentő, ha figyelembe vesszük, hogy a korabeli német egyetemi könyvtárak állománya többnyire nem érte el a tízezer kötetet.) A gyűjtemény kialakításakor August Hermann Franc-két kettős cél vezérelte: először is egy, a 18. század eleji nyilvános könyv-tári koncepcióval teljesen megegyező elképzelés, azaz az egyedi és ritka könyvek, emellett pedig nagy mennyiségű könyv összegyűjtése, másodszor pedig annak a keresztény társadalmi reformnak a megvalósítása, amely Halléból a világ minden tájára kisugárzott, és Isten gondviselésének tud-ta be, hogy a könyvtárat adományokkal láttud-ta el. A könyvtár kezdettől fog-va mind az alsó- és középfokú, mind pedig a felsőfokú tanulmányokat végző diákok számára gyűjtötte a könyveket, és nyilvános könyvtári funkciót is betöltött a városi lakosság körében. Az alapító 1703 és 1721 között sok nemest, tehetős polgárt és teológust megnyert, hogy könyveiket a könyvtárnak adományozzák. Így egy teológiai orientáltságú könyvtár jött létre, amely tartalmazta a 16–17. század legfontosabb protestáns irodalmát, és a korszak aktuális pietista irodalmát is prezentálta. Francke min-den tekintetben előremutató, modern elveket vallott a könyvtárral kapcsolatban: Gabriel Naudé (1600–1653) és Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716) könyvtárelméleti elképzeléseit váltotta valóra (nyilvános hoz-záférés, nagyvonalú, azaz napi 2–6 órás nyitvatartás, univerzális állomány, rendezett katalógusok stb.). A modern könyvtárpolitika legékesebb bi-zonyítéka azonban az 1728-ban elkészült önálló könyvtárépület, amely ma Németország legrégebbi fennmaradt, a kezdetektől kizárólag könyvtári funk-ciót ellátó, az 1998-as restaurálás óta ismét régi pompájában ragyogó, eredeti formájában megmaradt könyvtárépülete. Egyetlen előképeként a Leibniz által emeltetett (1705–1713) Bibliotheca Augusta ismeretes Wolfenbüttelben.
A könyvtár történetét a szerző öt nagy korszakra osztja: az áldásos kezdeti időszakra (1698–1728), a konszolidáció, a stagnálás és a kitörés jellemezte évszázadra (1728–1832), az oktatás és a tudomány szolgálatá-ban eltelt újabb hosszú évszázadra (1832–1946), a megőrzés és a gyűjtés évtizedeire (1946–1992), valamint a kutatás és a muzeális megőrzés jegyében eltelt legutolsó évekre (1992-től napjainkig). Az első időszakról már ejtettem néhány szót. A második korszak viszonylagos egyhangúságát csak néhány jelentősebb esemény törte meg. Ezek közül pusztán egyet említek, amely 1756-ban történt, amikor az árvaház könyvkereskedésének felügyelője (Inspektor), Jacob Gottfried Bötticher a könyvtárnak adomá-nyozta közel tizenháromezer darabos portrégyűjteményét, amelyet egy korábbi fejezetben már részletesen elemeztem. Az első és a második kor-szakról egyöntetűen elmondható, hogy mivel a könyvtár főképpen adomá-nyok, ill. hagyatékok útján alakult ki és gyarapodott, így nem kérhető rajta számon a tervszerű gyarapítás és az egyes szakok teljessége. Fő gyűjtőkö-rét kezdettől fogva a teológia képezte, de minden egyéb tudományszak is képviselve volt a könyvanyagban.
1832-ben új korszak vette kezdetét, amikor is kiadták a Rendelkezés a Franckei Alapítványok irányításáról (Reglement für die Verwaltung der Franckeschen Stiftungen) című rendeletet, amely közvetlen állami felügye-let alá vonta az Alapítványokat, pedagógiai intézményeit pedig betagoz-ta a porosz iskolarendszerbe. Ennek következtében a könyvtár funkciója és neve is megváltozott: „főkönyvtár” (Hauptschul-Bibliothek, később Hauptbibliothek) lett, azaz az árvaházi könyvtár gimnáziumi könyvtár profilját kapta. Az elnevezésben az a szándék is tükröződött, hogy ezt a könyvtárat elkülönítsék az elemi iskola (Lateinische Schule) tanári könyvtárától és az Alapítványok területén található egyéb iskolai könyvtá-raktól (pl. Pädagogium, polgári iskolák). Ekkortól beszélhetünk a könyvtár történetében először tervszerű gyarapításról, melynek nyomán az állomány folyamatos növekedésnek indult: 1863-ban 30 ezer, 1914-ben 41 ezer, 1946-ban pedig 54 ezer kötetre bővült a gyűjtemény. A 19. század végén és a 20. század elején újra fellendült az alapítás körüli időkben tapasztalható
a frissen kidolgozott Porosz Instrukciók alapján. Ezenkívül összeállított egy kézirat- és egy ősnyomtatvány-katalógust is a könyvtár állományából.
Munkáját a 20. század elején fia, Karl Weiske (1863–1944) is folytatta, illetve egyéb speciális katalógusokkal (pl. portrékatalógussal, iskolai értesítők katalógusával) egészítette ki. A Weiske család tevékenységének köszönhe-tően egy minden tekintetben (beszerzés, katalogizálás, megőrzés, használat) modern nyilvános könyvtár jött létre, amely mind a gimnáziumi oktatás, mind a történeti kutatás iránt érdeklődők igényeit kielégítette. Ráadásul Karl Weiske a két világháború közötti időben a könyvtár kincseit kisebb kiállí-tásokon is az érdeklődő nagyközönség elé tárta, sőt egy Francke-múzeum létrehozását is tervezte. 1944-ben húszezer könyvet, elsősorban a könyvtár értékes darabjait és minden kéziratot ládákba csomagoltak, majd egy Hallétól 26 km-re lévő barlangba (Bösenburg bei Schwittersdorf) szállítottak.
A második világháború után a könyvek visszakerültek eredeti helyük-re, és mivel az Alapítványok 1946-ban elvesztette önállóságát, hiszen a Halle-Wittenbergi Egyetemhez csatolták, maga a könyvtár pedig a peda-gógiai karhoz került, hamar megindult a könyvek kölcsönzése is az egyete-misták és a gimnazisták számára. Ebben az időszakban (1946–48) vette át a főkönyvtár a Franckesche Stiftungenben található egyéb könyvgyűjtemények kezelését is (a Kelet-indiai Missziós Intézet könyvtára, Canstein-féle bibliagyűjtemény, az árvaházi kiadó levéltárának könyvtára és az iskolai könyvtárak). A könyvtárat 1952-ben az egyetemi és tartományi könyvtár (Universitäts- und Landesbibliothek) alá rendelték. Ekkortól nyilvános funk-ciója beszűkült, és a régi könyvek iránt érdeklődő szakemberek munkáját segítő kutatókönyvtárrá vált. Ez a feladata mind a mai napig meg is maradt.
1955-ben a levéltár kivált a könyvtárból, innentől kezdve egészen a közel-múltig két külön szervezeti egységet alkottak. Az 1960-as és 70-es évek-ben új, betűrendes kéz-, ill. gépiratos katalógust készítettek. Jürgen Storz (könyvtárvezető 1961 és 1992 között) elkészítette a könyvtárban található gyászbeszédek katalógusát, amely 1975-ben nyomtatásban is megjelent.
1992 tavaszán a Franckei Alapítványok ismét önálló jogi személy lett, ami közvetlenül kihatott a könyvtárban folyó munkára is: nagyobb olvasó-termet rendeztek be, új személyzettel bővült a munkatársak köre, meg-kezdődött a számítógépes katalogizálás, és egy kézikönyvtárat is létrehoz-tak, amely tartalmazta a legfrissebb szakirodalmat. Ennek a nagyarányú fejlődésnek a motorját az a Paul Raabe (1927–2013) professzor jelentette,
aki korábban a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek vezetője volt, majd a Stiftungen igazgatója és konkrétan a könyvtár első embere lett 1996-ig (tár-sadalmi munkában). Neki köszönhető, hogy az Alapítványok fennállásának 300. évfordulóján (1998-ban) a frissen restaurált kulisszakönyvtár újra meg-nyitotta kapuit az érdeklődő nagyközönség előtt. Ekkortól kristályosodott ki a könyvtár kettős szerepe is: könyvmúzeumként és kutatókönyvtárként egyaránt helyt kell állnia mind a mai napig. 2003-ban a könyvtárat és a levél- tárat August Hermann Francke Tanulmányi Központ (Studienzentrum August Hermann Francke) néven összevonták, vezetőjének pedig Brigitte Klosterberget nevezték ki. Az utóbbi időben újra felélénkült a profesz-szorok adományozási kedve, és egyéb könyvtárak (a 19. századi teológus, August Tholuck (1799–1877) 15 ezer kötetes vagy a lipcsei Evangéli-kus-Lutheránus Missziós Intézet 10 ezer kötetes) állományának átvételére is sor került. Jelenleg is folyik a helyi katalógus beemelése a nagy német közös katalógusba (GBV = Katalog des Gemeinsamen Bibliotheksverbun-des), azaz mostanra sok tízezer tétel online is kereshetővé vált.
A könyvtárépület leírását tartalmazó részben a szerző nagyon érzékle-tesen mutatja be az épület legapróbb változ(tat)ásait az évszázadok folya-mán: a pietista egyszerűség után beköszöntő barokkos motívumgazdagsá-got, majd a túlburjánzó belső építészetet követő, ismételten visszafogott pietista szerénységet. Így lehetünk tanúi a Franckei Alapítványok hársfák-kal benőtt udvarának felső traktusában elhelyezkedő könyvtár életében tapasztalható 300 éves körforgásnak.
A könyvtár történetével és működésével kapcsolatba hozható embere-ket bemutató részben a szerző négy, találó címekkel ellátott alfejezetben (szenvedélyes gyűjtők és bibliofilek, az elszámolással tartozó könyvtáros, a késlekedő olvasók és kölcsönzőcéduláik, valamint a bűnbánó könyvtol-vaj) konkrét példákkal megvilágított könyvtár-szociológiai kérdésekkel fog-lalkozik. Ebben a részben több magyar vonatkozású említés is helyet kap.
Az első a korábban már említett szlavista Heinrich Milde professzor album amicorumában található, magyaroktól származó bejegyzésekről emlékezik meg.156 A másik Bél Mátyás hallei éveiről és az ott szerzett tapasztalatok alapján, a pietizmus szellemében hazájában elterjesztett iskolarendszerről
A könyv legutolsó nagyobb szerkezeti egységében a könyvtár kincseinek, ritkaságainak a bemutatására kerül sor. Itt szerzünk tudomást arról, hogy a könyvanyag jelentős részét alkotó teológiai irodalom közül is kiemelked-nek a különféle bibliakiadások. Nem furcsa ez persze, hiszen a Franckei Alapítványok területén nyílt meg a világ első, Carl Hildebrand von Cans-tein (1667–1719) nevére keresztelt bibliaintézete 1810-ben, ahol megszű-néséig (1938-ig) 8 millió kisméretű Bibliát nyomtattak a világ sok nyelvén.
Ennek a szellemiségnek a nyomát őrzi a történeti könyvtár állományában a több száz Biblia 99 féle (köztük magyar) nyelvű kiadása is. A teológiai rész anyagának többségét természetes módon a pietista és az ezzel összefüggő lelkiségi, ill. pedagógiai irodalom teszi ki. A könyvnek ebben a fejezetében kapunk hírt arról is, hogy a könyvtár ritkaságai közé tartoznak olyan ma-gyar vonatkozású művek is, mint a Mama-gyarországról egykor elhurcolt, tö-rök fogságba esett rab, Ibrahim Müteferrika (1674–1745) által saját nyom-dájában (török földön az elsőben!) készített arab nyelvű nyomtatványok.
Summázatként elmondható, hogy a Bibliotheca Orphanotrophei Halensis komplett bemutatásának céljából összeállított könyv szándéka szerint a kulisszakönyvtár látogatói számára készült, de mindenki ha-szonnal forgathatja, aki érdeklődik a régi könyvek, valamint a 18. századi építészet és művelődési viszonyok története iránt, azaz számunkra most nélkülözhetetlen másodlagos forrás. A gazdag történelemmel és ritka könyvállománnyal (köztük 333 ősnyomtatvánnyal) rendelkező könyvtár az utóbbi két évtizedben a világ minden részéről érkező és a legváltozatosabb tudományterületeken tevékenykedő kutatók, tudósok találkozóhelyévé vált, ahol több német és nemzetközi kutatási, ill. feltárási projekt zajlik párhuzamosan. Így az egyik legjelentősebb ku-tatókönyvtárrá vált Németországban. Fontosságát – ahogyan azt már egyéb helyen is jeleztem – az a tény is érzékelteti, hogy 2000-ben az Országos Széchényi Könyvtár is együttműködési szerződést kötött a Franckesche Stiftungennel a hungarikaanyag feltárására. Ennek ered-ményeiről az előző fejezetekben számoltam be. Az utolsóként elkészü-lő katalóguskötetek megjelenése után elmondhatjuk majd, hogy a hallei Franckei Alapítványok gyűjteményei lesznek az elsők a világon, amelyek-ben a teljesség igényével megtörtént az autopszián alapuló hungarikafel-tárás, így a tudományos segédleteknek köszönhetően semmilyen akadály nem állhat útjába a mélyreható kutatás megindulásának a magyar és a hungarológiai érdeklődésű külföldi szakemberek részéről.