A gyógyítva nevelői és oktatói tevékenység fogalma

A gyógyítva nevelői tevékenység legáltalánosabb értelemben a gyógyítva nevelés olyan nevelői

tény-kedését jelenti, amelynek célja a normálison aluli állapotok és értékek megismerése, a nevelhetőség szempontjából való értékelése és olyan nevelői hatá- *■

sok sorozatának felépítése, amelyek az oktatástól különvált feladatkörrel vesznek részt a rendellenes és fogyatékos gyermek fejlesztésére vonatkozó tevé­

kenységünkben.

E gondolatmenetnek megfelelően ezt a fogalmat az oktatói tevékenység fogalmától élesen el kell vá­

lasztani, mert összetévesztésük sok hibás értelmezésre ad alkalmat és a gyógyítva nevelői tevékenység ön­

célú fejlődését erősen akadályozza.

Az oktatói tevékenység fogalmában különösen fontos meghatározó tény az, hogy az ismeretnyújtás- nál maga az ismeret az első cél és ez esetben a gyermek képességeit az ismeretszerzésnél eszköznek tekinti. A gyógyítva nevelői tevékenységben nem a nyújtandó ismeret, hanem a gyermek fejletlenebb képessége vagy készsége a fő szempont. A nyújtandó ismeret első sorban mint e normálison aluli képessé­

gek vagy készségek fejlesztése érdekében használt eszköz jön tekintetbe.

A siketnémák oktatásánál a különböző ismeretek megszerzése alkalmával a hangos beszéd első sorban az oktatás eszköze, míg a nyújtandó ismeret a tulaj- donképeni cél. A gyógyítva nevelői tevékenységben pedig a siketnéma gyermek beszédje az első cél és a beszédfejlesztés közben felhasznált ismeretanyag főleg mint a beszédfejlesztés és képzés eszköze jön tekintetbe.

A fogyatékos értelmű gyermekeknél az egyes tárgykörökhöz tartozó ismeretanyag lehet a tanítás célja, amikor is az ismeretszerzésnél a gyermek lelki tevékenysége első sorban mint eszköz szerepel. De

lehet az ismeret a nevelői tevékenység eszköze is, amely esetben feladatunk a lelki tevékenység javítása vagy fejlesztése.

Az értelmileg fogyatékos gyermekek nevelésének területén gyakran hallunk olyan megállapításokról, hogy a gyermek csak 4— 5 — 6 éves korhatárt ért él és csodálatos, hogy mégis e fiatal kora ellenére az írás, olvasás és számolás mesterségére tanítják. L át­

tam már oly gyermeket is, aki az eseményeket csak a jelenben tudta nézni és azokat még a legközelebbi múltra sem tudta visszahelyezni. Ez a fogyatékos gyermek mégis évszázadokra, évezredekre visszamenő történelmi eseményeket volt kénytelen az iskolában megtanulni.

A vakok olvasmányokat, elbeszéléseket, leíráso­

kat, regényeket olvasnak; eseményeket jelentő szám­

tani példákat fejtenek meg anélkül, hogy lelkűkben annak az olvasmánynak, elbeszélésnek, leírásnak, re­

génynek, költeménynek, vagy pedig a számtani pél­

dában foglalt események cselekményének megértésé­

hez szükséges tartalmat már előzőleg kifejlesztettük volna. Igen sokszor gondolkodtam már azon, hogy a vak gyermekektől hogyan lehet azt kívánni, hogy olyan tartalom megtanulásának legyenek eszközei, amely tartalom a bekövetkezett vakság miatt lelki világuktól egészen el van zárva. A vakok eseteiben,

— különösen az 5 éves kor előtt megvakultaknál — , tevékenységünk első feladata a hiányzó lelki tartalom fejlesztése. Mert a vak gyermek képességeit csak a vakság által előidézett hiányok pótlásának arányában tehetjük alkalmassá, — mint eszközt, — az életben szükséges ismeretek megszerzésére.

Ezt a két fogalmat, úgymint az oktatói és gyó­

gyítva nevelői tevékenység fogalmát egymástól

telje-sen szétválasztani nem szabad és nem is lehet. Mégis szükség van arra, hogy e két fogalom között bizo­

nyos határt megvonjunk. E két fogalom körébe tar­

tozó feladatok lényegét egymástól elkülönítve kell megismernünk és az oktatás, valamint a gyógyítva nevelői tevékenység fogalmának megfelelően kell ér­

telmeznünk. íg y e két tevékenység (oktatói és nevelői) között a tudatos munka végzése szempontjából szük­

séges különbséget meg tudjuk majd vonni. E két fogalom megismerése által a nevelés és oktatás egész folyamán tudjuk majd úgy a nevelői, valamint oktatói tevékenységünket a felmerült szükségletnek megfele­

lően kifejteni.

Nevelői gondolkodásunkat a mai korban főleg az jellemzi, hogy ezt a két, egymástól teljesen külön­

vált fogalmat, az oktatás és a gyógyítva nevelői tevékenység fogalmát, kellőképen nem különítjük el.

Ez az oka annak, hogy tevékenységünk ma még inkább oktatói, mint gyógyítva nevelői tevékenység.

Tanterveinkben az egyes tárgykörök tanításáról sok szó esik; azonban még a legjobb tervezetekben sem történik a gyógyítva nevelői tevékenységről említés, annál kevésbbé megfelelő gondoskodás. Ez alól csak a siketnémák tantervei, valamint a később megsike- tültek, nagyothallók és beszédhibások számára készült tervezetek kivételek. Ezekben a tervezetekben és a siketnémák tantervében a beszédtanítással és a beszéd­

javítással kapcsolatban a gyógyítva nevelői tevékeny­

ség tartalma és iránya már elég világosan kifeje­

zésre jut.

Ez a káros és a gyógyító nevelői gondolat meg­

valósítása felé való haladást erősen gátló állapot az említett két fogalom világos megértése által meg­

szűnik. A z oktatói irányzat indokolatlan és túlzott

védelme a gyógyítva nevelői tevékenység javára csökken. Mindkét irányú, mind az oktatói, mind a gyógyítva nevelői tevékenységünk a fogyatékos gyer­

mek egyetemleges érdekének védelmét fogja szol­

gálni.

A gyógyító nevelés területén így az oktatói, valamint a gyógyító nevelői irányzat követőinél a szélsőséges állapot egyaránt megszűnik.

Azt a kérdést, hogy a fogyatékos gyermekek közül melyik tartozik a gyógyító nevelés területébe, illetve mely gyermek érdekében kell gyógyítva ne­

velői tevékenységet kifejteni, a jövőben nem fogjuk kizárólag az oktathatóság mértékével mérni. A gyó­

gyítva nevelői tevékenység területéről nem tartunk távol olyan gyermekeket, akik látszólagos oktatható­

ságuk mellett igen súlyos és az élet szempontjából egyéb káros hibákkal is rendelkeznek. Ezek a hibák sokkal inkább akadályozzák őket az érvényesülés­

ben és boldogulásban, mint a tanulás nehézségei.

Ezek azok a gyermekek, akik gyógyítva nevelői te­

vékenység nélkül legtöbb esetben — még a kiváló oktatás mellett is — , a társadalom számára súlyo­

sabb tehertételt jelentenek, mintha oktatásban nem részesültek volna.

A fiatalkori bűnözésnek és a későbbi elzüllésnek egyik oka éppen abban keresendő, hogy az ilyen hibás és rendellenes fejlődésü gyermekek látszólagos oktathatóságuk miatt a normális iskolában maradnak és megfelelő gyógyító nevelésben nem részesülnek.

Ezek a gyermekek a normálisokhoz való viszonylatban már az iskolában is a gyermektársadalom legutolsó tagjai közé tartoznak, mert a hibák ki nem egyenlí­

tése következtében kifejlődik bennük a csekélyebb értéküség érzete.

Az a tény, hogy a látszólag oktatható gyerme­

ket, egyéb hibái ellenére, kirekesztjük a gyógyító nevelés területéről, a nevelői tevékenység természe­

tes érvényesülését gátolja és tevékenységünk határát a nehezen megváltoztatható súlyos esetek felé kény­

szeríti.

A müncheni gyógypedagógiai kongressuson tar­

tott előadásában jogosan említi meg Heller azt a sarkalatos hibát, hogy nevelői tevékenységünk — igen helytelenül — , főleg a súlyos eseteket öleli fel.

E területeken megfelelő eredményeket elérni nem tudunk, a gyógypedagógia értéke erősen csökken, fogalma pedig mindinkább elhomályosul (1923).

E gondolatot fejezi ki Hanselmann, (Was ist Heilpädagogik ?) amikor mindnyájunk figyelmét fel­

hívja arra, hogy mind elméleti, mind pedig gyakor­

lati értelemben a gyógyítva nevelői tevékenység fo­

galmi területét kizáróan az a tény határozta, sőt határozza meg, hogy az egyén a normális iskolák­

ban boldogul-e?

Ez az állapot Hanselmann szerint sem helyes, mert az ilyen egyoldalú és hibás felfogás a gyógyítva nevelői tevékenység fogalmát jogtalanul megszükíti.

A gyógyító nevelői gondolatnak megfelelően a gyó­

gyítva nevelői tevékenység fogalmát a normális isko­

lában való haladás mértékével nem mérhetjük. Az oktathatóság szempontjából való értékeléstől ezt a fogalmat teljesen külön kell választani. Szükség van erre azért, mert csak így tudjuk a gyógyítva nevelői tevékenység területét meghatározni. E tevékenysé­

günk meghatározója az a tény, hogy a gyermek életének azokat a kérdéseit törekszünk megoldani, amelyek az egyéni és társas élet nézőpontjából külö­

nös figyelmet érdemelnek és amelyek a társadalmi

felfogás szerint a gyermek életét, a normálishoz viszo­

nyítva, csekélyebb értékűvé teszik.

Bopp az Allgemeine Heilpädagogik című mun­

kájában azt a véleményét fejti ki, hogy a gyógyítva nevelői tevékenység tárgya csak oly beteges állapot vagy jelenség lehet, amely nevelői rendszabályokkal megszüntethető, nyugalmi állapotba hozható, vagy korlátozható.

Bár a betegség sokkal szükebb és súlyosabb állapotot jelent, mint a hiba, rendellenesség és fogya­

tékosság fogalma, — mellyel a gyógyítva nevelői te­

vékenység fogalmában az oda tartozó eseteket mérni szoktuk — , mégis erősíti felfogása e kérdésben el­

foglalt álláspontunkat. A gyógyítva nevelői tevékeny- ség fogalmába ugyanis első sorban nevelői rend­

szabályokkal megszüntethető, nyugalmi helyzetbe hoz­

ható, korlátozható, vagy meggyógyítható esetek tar­

toznak. Ez a felfogás azt jelenti, hogy az egyénnek az életproblémák megoldásához viszonyított értéke, nem pedig oktathatósága vagy egy-egy ismeret-csoport szempontjából való képessége az a mérték, amely fele­

letet ad arra, hogy kik szorulnak gyógyító nevelésre.

A gyógyítva nevelői tevékenység fogalmának magyarázásában a cél és eszköz jelentésének értel­

mezése igen lényeges elvi kérdést világít meg. Ez a fogalom-magyarázás tevékenységünknek irányát a gyógyító nevelői gondolat értelmében úgy határozza meg, hogy az a gyógyító nevelésre szoruló egyének összességére vonatkozzék. E két fogalmi tényezőnek : a célnak és eszköznek helyes értelmezése a fogya­

tékos és rendellenes fejlődésü gyermekek nevelésé­

nek területén, a gyógyító nevelői gondolat megvaló­

sítása mellett, az oktatási feladatok megoldását is kedvező irányba tereli.

Nevelői tevékenységünknek ilyen fejlődése nélkül sok felesleges munkát végzünk. Feladataink meg­

oldását a tanítás indokolatlan erőszakolása által sok esetben megnehezítjük, mert azoknak a nevelési kér­

déseknek a megvalósítását hanyagoljuk el, amelyek­

nek megoldása nélkül az egyoldalúlag képzett gyer­

mek vagy ifjú vagy önmagának, vagy pedig a tár­

sadalomnak válik kárára.

In document A GYÓGYPEDAGÓGIA FOGALMA. ÁLTALÁNOSGYÓGYPEDAGÓGIA. (Pldal 87-94)