A gyógyító neveléstudomány egységes elméletének kialakulása

A nevelésre vonatkozó kérdések összehasonlító megismerésére irányuló törekvés a gyógyító nevelés- tudomány fogalmának magyarázásánái a legcélszerűbb és legtermészetesebb gondolatmenet. A talált hasonló­

ságok és különbségek már egyedül is alkalmasak arra, hogy a normális neveléstudománnyal való szoros kapcsolatot biztosítsák, de arra is alkalmasak, hogy a gyógyító neveléstudomány önálló gondolatkörének fejlődési lehetőségeit elősegítsék. A gyógypedagógia

elméletének fejlődése ily hasonlósági és különbségi kutatások útján, a legáltalánosabb kérdésekből ki­

indulva, a legegyszerűbb tények magyarázásáig biz­

tosítható lesz. Csak ilyen állandó összehasonlítás útján fejlődhetik nevelői gondolkodásunk oly irányba, amely minden kérdésénél a normális érték elérését tekinti végső céljának.

A hasonlóságok és különbségek megállapítása után a gyógyító neveléstudományi gondolkodásnak lényeges sajátossága az a törekvés, hogy önálló, különleges kérdéseinek megismerésére is törekszik.

Ez a törekvés oly kérdések feltárására vonatkozik, amelyek mint egyetemes gyógypedagógiai kérdések egyaránt érdekelhetik a hibás, rendellenes és fogya­

tékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó nevelőket,

— tevékenykedjenek azok bár akármely csoport te­

rületén is.

A gyógypedagógia kérdéseinek ily egyetemes át­

tekintésére való törekvés az általános gyógyító nevelés elméletének második lényeges fogalmi tényezője. E törek­

vés a fogalomnak oly meghatározója, amelynek isme­

rete és alkalmazása nélkül az egész fogyatékossági kérdésre vonatkozó gyógypedagógiát sem elmélet, sem gyakorlat útján mívelni nem lehet.

A gyógyító neveléstudomány fogalmának e leg­

lényegesebb tényezője csak úgy valósulhat meg, ha azt a különböző fogyatékosságra vonatkozó egyete­

mes érvényesség szempontjából elfogadhatóan sikerül indokolni. Ha ez lehetséges, úgy a gyógyító nevelés elmélete és vele együtt a gyógypedagógia egész jövője a mai állapothoz viszonyítva átfogóbb erejű és magasabb rendű fejlődéshez vezeti nevelői gon­

dolkodásunkat. A fogalomnak ily egyetemes értékű meghatározása mellett, az egész fogyatékossági

kér-7*

désre vonatkozó tények egységes elgondolása és terv­

szerű megoldása válik majd lehetővé.

A z a fejlődési lehetőség, amely e disciplina fo­

galmának egyetemes kiépülésétől várható, az elméleti elgondolások számára, az egyoldalú oktatási irányzat­

hoz viszonyítva, magasabb rendű fejlettséget biztosít.

A z egész fogyatékossági kérdést egységesen felölelő gondolkodás mellett az egyoldalúságok és a tévedé­

sek inkább lesznek elkerülhetők, mintha a gyógyító J nevelés problémáit egy-egy fogyatékossági csoport nézőpontjából értékeljük. E gondolatmenet szerint a tévedéseket különösen azért kerülhetjük el, mert még a legkisebb gyakorlati kérdést is az egész fogyaté­

kossági gondolatkör megvilágításában leszünk képesek meglátni, a megoldás szempontjából értékelni, egyben az egészre vonatkoztatott megítélés alapján törekedhe­

tünk az elméleti vagy gyakorlati úton való megoldásra.

A gyógyító neveléstudománynak ily egységes értelemben fejlődő elmélete a gyógyító nevelés kér­

déseivel foglalkozóknak közös kincse lesz. Az egye­

temes elméleten alapuló gondolkodás a legtermésze­

tesebb közös forrásból, a fogyatékosságra vonatkozó tények és értékelések összességéből kiindulva, nagyobb lendülettel, világosabb szemlélet alapján és a sok­

oldalúságra támaszkodó tudatos tervszerűséggel oldja majd meg a felmerült feladatokat.

Ez a fejlődés különösen művelődéspolitikai szem­

pontból értékes, meit a gyógypedagógia elméletét az alkalmazott disciplinák sorából az egész fogyaté­

kossági kérdést átfogó disciplina magaslatára emeli.

Ez a magasabb rendű fejlődés a fogyatékosságügyi kérdéseket, az emberi társadalom keretében, a szük­

ségszerű kérdések sorába iktatja. Ily egyetemes tár­

sadalmi értékelés mellett a gyógypedagógia nem lesz

kénytelen az emberi bajokat és szenvedéseket meg­

értő jólelkü emberek támogatásából, kizárólag az emberszeretet kenyerén élni. Ellenkezőleg: a meg­

oldást szükségszerűen követelő, minden szubjektív feltétel nélkül megvalósulásra váró társadalmi és tan­

ügyi kérdéssé válik.

A gyógyító nevelői gondolkodás fejlődése ma már kifejezetten az egységes kérdések kutatása és megismerése felé halad. A gyógypedagógia elméle­

tével foglalkozó önállóbb munkák és dolgozatok tar­

talma is fejlődést mutat e téren és az írók mindinkább több helyet biztosítanak az általánosító törekvés szá­

mára. A legújabb munkákban az a gondolat jut különösen kifejezésre, hogy a fogyatékossági kérdés megoldása első sorban közös alapon, egységes terv szerint, nem pedig egymástól elkülönítetten oldható meg. Az általános gyógypedagógia vagy a gyógyító nevelés általános elmélete címén megjelenő munkák­

ban és dolgozatokban ugyan még mindig helyet fog­

lalnak a csoportokhoz alkalmazott kérdések is, azon­

ban e munkák legtöbbje már megragad egy-egy át­

fogó kérdést, amelynek szemszögéből összefüggése­

ket keres.

Az egységes gyógypedagógiai elmélet meg­

alkotása szempontjából komoly kísérlet Bachernek:

«Grundlage und Ziel der Heilpädagogik vom Stand­

punkte der Determinationspsychologie > című munká­

jában fedezhető fel. E munka az összefüggő és össze­

kapcsoló alapkérdéseket a reakciók tényében keresi és abban véli megtalálni, hogy a különböző fogya­

tékosok reakciói a normális gyermekek reakcióitól eltérőek. Szerinte a siketnémák, vakok, nyomorékok és gyengeelméjüek a normális egyénektől a reakcióik egyoldalúságában különböznek. Ezek az egyoldalú

✓

reakciók vagy fizikai, vagy psychikai okokra vezet­

hetők vissza. íg y a reakciók, a normálistól való el­

térő értékük, valamint az eltérést okozó fizikai és psychikai okok egységes érvényesülése miatt, a gyógyító nevelés elméletének egyetemes kérdésévé válnak.

Bachernek ez a magyarázata egyoldalú és hiá­

nyos. A gyógyító neveléstudomány egységét ugyanis a reakciók egyoldalúságával nem lehet teljesen meg­

magyarázni. A z egyoldalú reakciók az emberi élet­

nek minden tevékenységét még nem juttatják kifeje­

zésre s így életünk összes tevékenysége a reakciók fogalmával nem fejezhető ki. A reakciók egyoldalú­

sága viszont többet jelent a Bacher által felsorolt fogyatékossági csoportok jellemző sajátosságánál.

Minden embernek lehetnek egyoldalú reakciói, anélkül hogy egyébként fogyatékos vagy csökkent értékű lenne. Abban igaza van Bachernek, hogy az egyoldalú reakció-értékek igen jellemző emberi sajá­

tosságok. Ezek az egyoldalúságok azonban nemcsak normálison aluli, hanem normálison felüli értékűek és az emberi életnek legértékesebb képességei is lehetnek. Igaza van Bachernak abban a kérdésben is, hogy a hibákat, rendellenességeket és fogyatékossá­

gokat előidéző okok nemcsak normálison aluli, hanem normálison felüli reakciókat is válthatnak ki. Ez az ellentétes értékű egyoldalúság a gyógyító nevelői gondolkodásnak és a gyógyító nevelés elméletének is jellemző tényezője.

Ezek szerint, ha az egyoldalú reakciók kérdését úgy értelmezzük, hogy azok a rendellenes és fogya­

tékos vagy csökkent értékű egyéneket egységesen jellemző sajátosságok, úgy ebben az értelmezésben, az egyoldalú reakciók gondolatában, a gyógyító

ne-veléstudomány kérdéseit egységbe foglaló legáltalá­

nosabb tényezőt megtaláltuk. Ha ezt az egységes tényezőt a fejlődésében gátolt és serkentett egyoldalú­

ságokra egyaránt vonatkoztatjuk, úgy e magyarázat értelmében a gyógyító neveléstudomány az egyoldalú reakcióknak is tana.

Azonban a reakciók egyoldalúsága szempontjá­

ból való fogalommagyarázás csak általános értékű.

Ily fogalom mellett a gyógyító nevelői gondolkodás és elmélkedés csak a kezdő irányítást kapja meg.

A gyógyító nevelés körébe tartozó egész probléma­

kör megismerését ily általános értékű fogalommagya- rázással megvalósítani nem lehet.

A gyógyító nevelés egész gondolatkörének és nevelői tevékenységünk kifejlesztésének érdekében a reakciók fogalmán túl kell haladnunk és megoldást az emberi élet közelebbi képességeiben, tevékenysé­

geiben és folyamataiban kell keresnünk.

A gyógyító neveléstudomány egységének kérdé­

sét Bopp Allgemeine Heilpädagogik . . . című mun­

kájában már sokkal közelebbről, az emberi életnek igen fontos részletkérdése szempontjából ismerteti.

Szerinte az egész nevelési kérdésnek átfogó , egységét az értékelő képesség és az egyén értékelni akarásának fogalmában találhatjuk meg. Felfogása értelmében az értékelő képesség és értékelni akarás az egész emberi életnek mindent összefoglaló tevé­

kenysége. A különböző fogyatékosságok, mint emberi tevékenységünkre ható okok, az értékelő képességet és az értékelni akarást gátolják fejlődésükben. Bopp szerint a fogyatékos gyermek a körülötte levő világ tárgyait, jelenségeit, cselekményeit és eseményeit és azoknak minden vonatkozását vagy nem tudja helye­

sen értékelni, — és így a téves értékelés miatt válik

az egyéni és társadalmi élet számára csökkent érté­

kűvé, — vagy pedig a környező világ értékei nem érdeklik és azok mellett érzéketlenül halad el. Ez utóbbi esetben a tényeket egyszerűen tudomásul veszi.

Az ilyen gyermek csökkentértéküvé válik, mert éle­

téből a legfontosabb emberi tevékenységre való' tö­

rekvés hiányzik.

Bopp a gyógyító nevelői gondolkodás egyik egyetemes problémájának feltárása által a gyógyító neveléstudomány egységének fogalmához sokkal kö­

zelebb visz bennünket, mint Bacher reakció-elmélete.

Az emberi élet tevékenységei közül a reakciók leg általánosabb fogalma helyett közvetlen gyakorlati jelentőségű és az egész fogyatékossági kérdésre vo­

natkoztatható fogalmat ad. Bopp fogalommagyarázása ily értelemben sokkal életképesebb és gyakorlati szem­

pontból is nagyobb jelentőségű, mint a nagyon álta­

lános vonatkozású és a reákciók fogalmára alapított magyarázat.

Az értékelő képesség útján az emberi élet köz­

vetlen területére jutunk. E fogalommagyarázással éle­

tünk sokkal közelebbről lesz szemlélhető és gyakor­

lati tevékenységünk számára is felfedhetők lesznek az egészre vonatkoztatható kérdések. A z értékelő képesség és értékelni akarás tényének meglátásával Bopp életünkből a legértékesebb tevékenységet ra­

gadja ki. Finom világnézeti érzékével megtanít ben­

nünket arra, hogy az egyén érvényesülésének, sőt tökéletesedésének, tehát egyetemes fejlődésének leg­

fontosabb kelléke az a képesség és törekvés, amely- lyel a körülöttünk levő jelenségeket <én> ünk viszony­

latában értékelni akarjuk és helyesen értékelni is tudjuk.

In document A GYÓGYPEDAGÓGIA FOGALMA. ÁLTALÁNOSGYÓGYPEDAGÓGIA. (Pldal 115-122)