MEGBESZÉLÉSÉRŐL, 1956. NOVEMBER 10
9. GERŐ ERNŐ, HEGEDŰS ANDRÁS ÉS KOVÁCS ISTVÁN LEVELE AZ SZKP KB ELNÖKSÉGÉNEK,
1956. NOVEMBER 18.
A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének Tisztelt Elvtársak!
Teljesen világos számunkra, hogy a magyarországi események azt kívánják tőlünk, hogy beható, önkritikus elemzésnek vessük alá a volt magyar párt- és állami vezetés egész tevékenységét, feltárjuk a tragikus eseményeket előidéző okokat. De itt most nem térhe
tünk ki mindezekre a kérdésekre, hanem a legfrissebb magyarországi fejlemények néhány problémáját tudjuk csak érinteni.
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása óta eltelt két hét alatt lehetőség szerint igyekeztünk figyelemmel kísérni a magyarországi eseményeket.
Az új kormánynak kétségtelenül nagy nehézségeket kellett és kell leküzdenie. A kormány erőfeszítéseket tett arra, hogy megbirkózzék a helyzettel. Ennek ellenére - úgy látjuk - ezek az erőfeszítések nem hozták meg a szükséges eredményeket, mégpedig azért nem, mert a párt és a kormány politikája ez idő alatt lényegesen jobbra tolódott.1 És most, amikor az Önök tudomására hozzuk néhány bíráló észrevételünket a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány politikájáról, természetesen kizá
rólag az az óhaj vezérel bennünket, hogy segítsünk a hibák kijavításában.
Azért töltenek el bennünket aggodalommal a magyarországi fejlemények, mert úgy látjuk, hogy a kormány sok tekintetben helytelen koncepció alapján próbálja leküzdeni a nehézségeket; emiatt politikájában súlyos ellentmondások és hibák jelentkeznek, amelyek következtében a párt és a kormány még inkább jobbra tolódhat, s ahelyett, hogy megszi
lárdulna a népi demokratikus rendszer, tovább gyengülhet, ismét kedvező táptalajt nyújtva az ellenforradalomnak.
Úgy látjuk, hogy ez a veszély főként az alábbi tényezőkből fakad:
1. A párt és a kormány nem mozgósítja kellőképpen a magyar népet az ellenforradalom elleni harcra. A magyar sajtó és rádió ebben a tekintetben egészen más vonalat visz, mint a testvérpártok sajtója és rádiója; a magyar sajtó és rádió nem leplezi le a fehérterrort, nem igyekszik gyűlöletet kelteni a népben ezzel a terrorral szemben, hanem ehelyett a „dicső
séges október 23-i forradalomról” és a „forradalom vívmányairól” szaval.
Nyilvánvalóan a sajtó és a rádió, valamint más körök nyomásának tudható be, hogy
szükségképpen akadályozza az ellenforradalom ellen harcolni akaró erők kibontakozását, és demoralizálja azokat, akik valóban fegyverrel a kezükben vették fel a harcot az ellenforradalmi bandákkal szemben.
Ez a politika azzal a veszéllyel jár, hogy a kormány elszigetelődik a munkásosztálytól, a néptől, hiszen ez a helytelen értékelés - amely szerint „igazságos forradalom” zajlott le - , szükségképpen zavart kelt a néptömegekben, különös tekintettel arra, hogy a párt és a kormány szinte egyáltalán nem lépett fel az ellenforradalom ellen. Mindez oda vezet, hogy a kormány csaknem kizárólag a szovjet fegyveres erőkre támaszkodik.
2. Sem a párt, sem a kormány nem leplezi le kellőképpen Nagy Imre árulását, a sajtó és a rádió pedig többnyire még azt a keveset is elhallgatja, amit erről a kormány és a miniszterek mondanak. így aztán érthető, hogy a megtévesztett dolgozók egy része és még inkább a jobboldali és ellenséges elemek napról napra egyre határozottabban követelik, hogy Kádár János helyett Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Kádár elvtárs néhány nappal ezelőtt azt felelte erre a követelésre, hogy amikor Nagy Imre újra magyar földre lep, tárgyalásokat fognak vele kezdeni.3 Attól tartunk, hogy az ilyen kijelentés csak olaj a tűzre.
Véleményünk szerint Nagy Imrének a kormányba való visszatérése az október 23. és november 4. közötti események megismétlődését jelentené. A párt és a kormány Nagy Imre vezetése alatt nem tudna megmaradni a népi demokrácia talaján.
3. A párt mind kisebb szerepet játszik, és gyakorlatilag nem is működik, jóllehet vitathatatlan, hogy a párt nélkül, a kommunisták nélkül nem lehet megszilárdítani a népi demokratikus rendszert.
Az utóbbi évek eseményei súlyos válságot idéztek elő a pártban. Ezt a válságot betetőzte a Magyar Dolgozók Pártjának feloszlatása, amely nemcsak jogtalan lépés volt a párt szervezeti szabályzata szempontjából, hanem súlyos hibát is jelentett. További hibát követtek el az új párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezése alkalmával. Ez a hiba abban nyilvánul meg, hogy felülről, a Központi Bizottságtól kezdve egészen az alapszer
vezetekig „megtisztítják” a pártot az úgynevezett „sztálinistáktól”, „rákosistáktól”, vagyis olyan káderektől, akiknek óriási többsége jó, állhatatos kommunista.
így azután most, amikor minden erőt egyesíteni kellene a népi demokratikus rend megszilárdítására, a kommunista káderek ezrei vannak demoralizált állapotban, és kény
szerülnek passzivitásra. Véleményünk szerint helyes ugyan, hogy az új vezetés elhatárolja magát a régi vezetés hibáitól, de ezt szerintünk teljesen helytelen módon teszi.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az üzemi munkástanácsok többségét nem kommunisták vezetik, s hogy a munkástanácsok szinte második hatalmat jelentenek a kormánnyal szemben. Ez az egyik oka annak, hogy a munkástanácsok nem az ellenforra
dalom elleni harcot követelik a kormánytól, hanem Nagy Imre visszatérését a hatalomba;
követelik ezen kívül a többpártrendszert, a szovjet csapatok azonnali kivonulását, az ország semlegességét, sőt vannak olyan munkástanácsok is, amelyek azt követelik, hogy tiltsák meg a pártszervezetek működését az üzemekben.
A párt, a munkásosztály és a néptömegek erőinek mozgósítása érdekében szükséges lenne, hogy helyesen értékeljék az elmúlt évek eseményeit. Rá kell mutatni a hibákra, de nem szabad megfeledkezni azokról a nagy eredményekről sem, amelyeket a magyar nép a párt vezetésével elért. Az eredmények teljes elhallgatása és az elmúlt időszaknak, mint
az „önkény” és a „zsarnokság” korszakának emlegetése nem a kormány és a népi demokrácia pozícióit erősíti, hanem az ellenforradalom pozícióit. Ilyen politikával a kormány és a párt nem lesz képes megszerezni a munkásosztály és a néptömegek támogatását.
4. Tovább folyik az államvédelmi szervek és munkatársaik elleni hajsza. Igaz ugyan, hogy egyes államvédelmi szervek 1953 előtt súlyos törvénysértéseket követtek el, de e törvénysértések elkövetőit már rég eltávolították az államvédelmi szervekből.4 Másrészt pedig az államvédelmi szervek személyi állományának óriási többségét a népi demokrá
ciához hű munkások, kommunisták alkotják. Ezek az elvtársak égnek a vágytól, hogy küzdhessenek az ellenforradalom ellen, de nem használják fel őket kellően, sőt ellenkező
leg, gyalázzák és ezzel kiszolgáltatják őket a népellenes elemeknek.
És miközben ezeknek az elvtársaknak nagy részét gyalázzák és eltávolítják a fegyveres erőktől, a magyar kormányszervek semmiféle komoly akciót nem hajtanak végre az ellenforradalmi gócok ellen. Tudomásunk szerint teljesen megszűnt az ellenséges elemek közti felderítő munka, holott erre a tevékenységre most nagyobb szükség van, mint valaha.
Fennáll az a veszély, hogy az újraszerveződő fegyveres erők személyi állománya, politikai szelleme és vezetése nem olyan lesz, ami lehetővé tenné, hogy ezek az erők a kormány és a népi demokratikus rend szilárd támaszaivá válhassanak.
Az ellenforradalom fegyveres erőit már szétzúzták. De az ellenforradalmi erők mond
hatni nyíltan szervezkednek a kormány megdöntésére és a népi demokratikus rend megsemmisítésére. Amennyire tudjuk, a magyar hatóságok úgyszólván semmit sem tesznek ezen ellenforradalmi és antidemokratikus erők ellen. Jellemző, hogy a magyar sajtó és rádió mindeddig egyetlenegy olyan ítéletet sem tett közzé, amelyet ellenforradal
márok ellen hoztak.
5. Mindezek a hibák azt mutatják, hogy a kormány erélytelen: a tömegek bizalmát szinte kizárólag csak engedmények segítségével igyekszik megszerezni. A jelenlegi magyaror
szági helyzetben természetesen szükség van bizonyos engedményekre. De a kormány által ezekben a napokban tett engedmények (az ellenforradalom elleni erélyes harc hiánya;
Nagy Imre árulásának elkenése; a múlt teljesen negatív értékelése; a párt háttérbe szorítása és a szilárd pártkáderek elleni kampány, azzal az ürüggyel, hogy ezek „sztálinisták”; a többpártrendszer, a mielőbbi választások, a semlegesség stb. követelésére adott, enged
ményeket sejtető válaszok; demagóg gazdasági követelések elfogadása, ami csak növel
heti a gazdasági káoszt) magára a népi demokratikus rendszerre mérnek csapást.
Az ilyen, engedményeken alapuló politika vezetett oda, hogy Magyarországon ma támadásban vannak az antidemokratikus, ellenforradalmi erők, miközben a párt és a kormány defenzívában van, és nap mint nap újabb pozíciókat ad fel.
Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a testvérpártok és mindenekelőtt a Szovjetunió Kommunista Pártja tanácsokkal segítse a magyar pártot és a magyar kormányt a fenti hibák kijavításában. Ily módon kellene elérni azt, hogy
a) a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány erélyes, széles körű harcot folytasson a népellenes, ellenforradalmi erők ellen, egészen a megsemmisítésükig;
b) a párt összes egészséges erői összefogjanak az ellenforradalom elleni harc és a népi
amely képes arra, hogy megvédje a népi demokratikus rendszert a belső és külső támadá
sokkal szemben, és megvédelmezze a szocializmus vívmányait;
d) felhagyjanak az állandó engedmények politikájával, amely magának a népi demok
ráciának a létét veszélyezteti.
Bizonyosak vagyunk abban, hogy Magyarországon léteznek olyan erők, amelyekre támasz
kodva a Szovjetunió segítségével meg lehet szilárdítani a népi demokratikus rendszert.
Kommunista üdvözlettel:
Gerő Ernő [mellette saját kezű aláírás, cirill betűkkel]
Hegedűs András [mellette saját kezű aláírás, latin betűkkel]
Kovács István [mellette saját kezű aláírás, cirill betűkkel]
Moszkva, 1956. XI. 18.
Az Oroszországi Föderáció Elnöki Levéltára
JEGYZETEK
A levélnek nem volt magyar eredetije, vagy eddig még nem került elő. Az első oldal alján négyjegyű bélyegzett szám töredéke, valamint kézírással: „Irattárba 5 7 .1. 7. Olvashatatlan aláírás” .
1 A valóságban, éppen ellenkezőleg, erőteljes balratolódás ment végbe a Kádár-kormány megala
kulása és első nyilatkozatai után.
2 Kádár első, november 11-i beszédében még alkalmazkodott a tömeghangulathoz, és elismerte:...a tömegmegmozdulásban tiszta szándékú emberek vettek részt, továbbá, még a fegyveres felkelésben részt vett fiatalok nagy többsége is a szocialista rendszer és a Népköztársaság hívének vallja magát.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kezdettől jelen voltak az ellenforradalmi elemek is. (Népszabadság, 1956. november 12.)
J Kádár november 14-én a Nagy-budapesti Központi Munkástanács küldöttsége előtt tett ilyen kijelentést. Lásd Népszabadság, 1956. november 15.
4 Az ÁVH által elkövetett törvénysértések elkövetőinek csupán kis részét távolították el, és még csekélyebb részét vonták felelősségre 1956 előtt.