FROM ÉRMINDSZENT

(Z

M

: S

. A

I

)

Ady Endre különös-különleges (magán)élete, lobbanékony sze-mélyisége, radikális költõi-közéleti szerepvállalása táptalaja lehe-tett a kultuszépítésnek, a nem egyszer torz, ideológiailag kisajátított Ady-értelmezések felépítésének és lerombolásának. Ma nagyobb részt használhatatlan az a marxista ideológia bûvkörében fogant (egykor kanonikus érvényû) jellemzés, amely A magyar irodalom története (ismert becenevén: Spenót) 5. kötetében található. Az 1980-as években Magyarországon már erõs érvekkel fellépõ és a rend-szerváltást követõen magának kétségtelenül fontos szerepet kivívó, újraolvasási stratégiák létrehozásában érdekelt irodalomelméleti is-kolák (elsõsorban a hermeneutika, a recepcióesztétika és a dekonstrukció) képviselõi csak félve, némi ellenszenvvel vagy egy-általán nem érintették az Ady-életmûvet. Szemben a máig reneszán-szát élõ Kosztolányiéval. Az érdeklõdésnek ez a hiánya azt is su-gallhatta, hogy az Ady-vers mára már idejétmúlt, avítt, Ady költõi szerepe pedig folytathatatlanná vált a megváltozott diszkurzív tér-ben. Ezzel helyezkednek szembe a 2000-es évek elejétõl megsza-porodó, mindenekelõtt mûközpontú újraértelmezések. Ady költé-szete pedig kétségtelenül hatással van nem csupán a kortárs magyar irodalom középgenerációjára, de a fiatalabbakra is: elég itt megemlí-teni két markánsan különbözõ költõ, Nagy Gábor és Pollágh Péter nevét. Ebbe a térbe érkezett Zelei Miklós a Tiszatáj 2012/12. (Ady-) számában publikált és nemrég könyvben is megjelent drámája.

A cím egy orvosi szakkifejezést takar. A situs inversus olyan rit-ka rendellenesség, amikor is az ember szervei ellentétes oldalon

fejlõdnek ki, szemben a normál elhelyezkedéssel, a situs solitusszal.

Úgy is lehetne fogalmazni, hogy ez a szervek tükrözött állapota. A tükör, tükrözõdés motivikája végig jelen van a szövegben. A dráma az Ady-szereppel szeretne párbeszédbe lépni úgy, hogy Adyt egy fiktív és életrajzi utalásokkal kevert környezetbe helyezi. Aligha-nem legfontosabb kérdésfeltevése: vajon hogyan nézett volna szembe a költõ ezekkel a problémákkal, ha nem hal meg 1919-ben?

A helyszín Konstanca, román kikötõváros, az idõ viszont ne-hezen meghatározható: valamikor a diktatúra éveiben járunk, a Nyugat címû folyóirat már elektronikus formában jelenik meg, Kosztolányi pedig sms-ben tudatja Adyval a folyóirat-eladás ne-hézségeit. A referenciális olvasat éppen ezért nagyon sokszor el-bizonytalanodik: az utalások nem egyszer anakronisztikussá, iro-nikussá és abszurddá válnak. Sokkal lényegesebbé lesznek viszont azok az egzisztenciális-, kulturális-, összességében: idegenségta-pasztalatok, amiket nemzetiségi léthelyzetben élhetünk át. A több-ségi és kisebbtöbb-ségi nyelvhasználat konfliktusai kiélezõdnek. A da-rabokra hullott világban egy önmagát megsokszorozó személyi-ség vívódik a színpadon: õ Zelei Adyja.

A mûfajmeghatározás már jelzi a léthelyzet paradox voltát: kö-zösségi mono – sztereóban. Mindössze két szereplõ jelenik meg a színen: Ady, aki egyszerre saját maga, Léda, Kitti, Grama ezredes, két biztonsági õr, tömbházgondnok, frakcióvezetõ-helyettes, Babits Mihály és Garami ezredes. A darab végén fellépõ másik szereplõ pedig – a színház marketing menedzsere.

Az egzisztenciálisan ellehetetlenült helyzetbe jutó Ady mene-külni szeretne a diktatúra szorításából. Ismerõssé válik (és a szö-vegben meg is idézõdik) Domonkos István Kormányeltörésbenjének drámai erõvel megszólaló emigráns vendégmunkása, aki anyanyel-vén, magyarul már csak töredékesen, a szétesett nyelv romjaival formázza meg gondolatait. De szintén ott kísértenek a sorok között Ionescu A kopasz énekesnõjének angol nyelvkönyvbõl átemelt, a lét közhelyszerûségére, automatizmusára és logikátlanságára rámu-tató mondatai. Ez utóbbi talán konkrétabban jelenik meg a szöveg-ben. Ady egy román nyelvkönyv mondatait ismételgeti, amely módszertanával a nyelvtanulás meglehetõsen passzív, automatizált módját részesíti elõnyben: „A leckékben a román szöveget szószerint

is lefordítjuk, hogy a munkában kimerült, tanulástól elszokott, kö-zépkorú tanulót hozzászoktassuk a magyar nyelvtõl olyannyira el-térõ román mondatszerkezet sajátosságaihoz” (14.).

Ady két kapcsolat között vergõdik. Az egyik nõ az éppen váló-félben lévõ és Nagyváradról Magyarországra áttelepülni készülõ Léda, aki folyamatosan zaklatja a költõt, a másik pedig egy álhá-zasságra rávett, magyar állampolgársággal rendelkezõ, eleinte meg-lehetõsen naiv teremtés: Kitti. Ady leveleket ír, vallomásokat, ami-ket végül sosem küld el a címzettnek: az összetépett papírlapokat egyszerûen lehúzza a wc-n. „Ma már jobb szeretek számlákat írni, mint verseket” (31.) – vallja meg.

Romániában állandó megfigyelés alatt tartják: a szekuritáté egyik munkatársa, Grama ezredes megalázóbbnál megalázóbb munkale-hetõségeket kínál fel számára. Legyen Ady a munkás olvasókörök szervezõje, mert „a sokoldalúan fejlett munkás a szükséges mérték-ben olvas szépirodalmat is. Szükséges mértékmérték-ben. Így írja a sza-bályzat” (22.). Vagy ha tudna románul, lehetne akár a Konstancai Harcos címû lap kulturális rovatának szerkesztõje. Az is felmerül-het munkalefelmerül-hetõségként, hogy a nevét adja pártpolitikai célokra:

természetesen a pártot kritika nélkül dicsõítendõ. Nem csoda tehát, ha ebbe a helyzetbe hamarosan beleroppan, meghasonul önmagá-val: „Vagyogatok. Volnékgetek. Leszegetek. Önlelkileg noszoga-tok. […] elveszítettem a hitemet önmagamban. Nem muszáj, Her-kules. Éppen az a cél, hogy veszítsem el. Majd posztumusz megta-lálom. Ez a javallat. A jelen értelme?” (24.). De a Romániából való menekülés, az áttelepülés sem oldaná meg a problémákat, ugyanis egy (a román titkosszolgálat munkatársára kísértetiesen hasonlító) Garami nevû magyar ezredes súlyos vádakkal illeti a költõt: „Terro-rizmus, nacionalizmus, sovinizmus, irredentizmus. […] A román elvtársak úgy tájékoztattak bennünket, Endre, hogy ön ezeket a nézeteket vallja, évtizedek óta ilyen szellemû írásokat helyez el az elsõ és a másodlagos nyilvánosságban, a legális és az illegális sajtó-ban. Szervezkedések kezdeményezõje, lázítja a magyar kisebbsé-get, elégedetlenséget szít az anyaországban is” (32.). Mindezek el-lenében lehetne akár hasznos honpolgár is, ha behódolna a szocia-lista hatalomnak és segítene (a betûejtéssel ejtett és így önmaga pa-ródiájává váló) „emberarcú szocializmus” építésében.

Érthetõ, hogy Ady ebben a személyiségét, szabadságát telje-sen korlátozó diktatórikus természetû „építésben” nem hajlandó részt venni. „Az emberek már sokkal gyávábbak, mint amennyire a túlélésükhöz föltétlenül szükséges” (23.) – mondja. De mene-külnie sem lehet. Ezt a súlyos dilemmát oldja meg a darab végén, mintegy elidegenítõ effektusként a színre lépõ marketing mene-dzser, aki egyszerûen agyonlövi Adyt. Mondván: sok volt már belõle. Mégis mit jelenthet ez? Nagyon is kortársi probléma.

A darabot érdekesen és termékenyen szövik át a populáris re-giszterek. Adyból, Léda botrányos válása okán akár még sztár is lehetne. A YouTube-on elérhetõvé vált, a Szarvasi Vízi Színház-ban tartott felolvasóesten a szöveget végig a népszerû popénekes, Ákos zenéi kísérik. A Situs inversus végén pedig Cseh Tamás Ady Endre utolsó fényképe címû dala csendül fel.

A kolozsvári Korunk Kiadónál megjelent kötet két szövegvál-tozatot tartalmaz: magát a drámát és a hangjátékváltozat szövegét.

A Situs inversus véleményem szerint nem ad ugyan radikálisan új Ady-olvasatot, de a dráma absztrakt eszközeivel, nyelvi invenció-jával beleilleszkedik abba a vonulatba, amely a költõrõl kialakí-tott (sokáig egyeduralkodónak tûnõ) értelmezést vizsgálja felül.

Ebben a törekvésében csak támogatni lehet.