ÉS MAI ÁLLAPOTÁRÓL *

1. E

.

Meglehetõsen bizonytalanul fogtam hozzá ennek az elõadásnak a megírásához. Amikor felkértek arra, hogy mondjam el véleményem a kárpátaljai irodalmi életrõl és beszéljek a kilátásokról néhány perc-ben, két ellentétes érzés kerített hatalmába. Mindenekelõtt a kellõ táv-lat hiánya volt az, ami visszakozásra késztetett: nemrég saját magam is megtapasztaltam, hogy a kortárs jelenségekrõl beszélni a képlé-kenység miatt rendkívül esetleges. Az értelmezõ minden esetben in-goványos talajon áll, továbbá könnyen lehet, hogy saját elfogultsá-gai, személyes érintettsége vakká teszik bizonyos tendenciák felis-merésére, másokat pedig hajlamos túlértékelni. A 2010 nyarán a To-kaji Írótáborban tartott elõadásom szövegét ma már több ponton nem érzem eléggé hitelesnek. Azóta árnyaltabban és sokkal kritikusabban viszonyulok azokhoz a mûvekhez, amiket másfél éve még teljes elis-meréssel (vagy legalábbis a hibák figyelmen kívül hagyásával, el-kendõzésével) olvastam és magyaráztam.

A másik érzésem a következõ elgondolásból fakadt: minden va-lamirevaló irodalmár szeretné értelmezni saját korát, értékelni a leg-frissebb mûveket, felvállalva sokszor a tévedés lehetõségét is. A tévedésekbõl idõvel ugyanis (ön)korrekciók születnek, a napilap-kritikákat, a könnyû kézzel megírt véleményeket, a félreértéseket felülbírálják az alaposabb, szintézisre törekvõ tanulmányok. Kísér-letezések nélkül viszont nincs, nem is lehet irodalmi élet.

* Elhangzott az Alkotó Értelmiségiek V. Találkozóján, Tiszabökényben, 2011. október 20-án.

Az irodalmi életrõl való párbeszéd középpontjában ennek meg-felelõen a folyamatos, termékeny vita kell, hogy álljon. Egy ilyen írótábornak a célját a viták gerjesztése és az egymásnak ellentmon-dó vélemények ütköztetése jelentheti. Elõadásomban arra teszek kísérletet, hogy néhány probléma felvetésével vázlatosan jelezzem az általam legégetõbbnek vélt gondokat.

2. K

,

.

A kárpátaljai magyar irodalom nincs könnyû helyzetben. Talán soha nem is volt: kényszerû megszületésekor, a huszadik század második fe-lében a szovjet kultúrpolitika akadályozta kibontakozását. A rendszer-váltás után pedig elsõsorban a megújítására tett kísérletek sikertelensége, egy erõs fiatal nemzedék megjelenésének hiánya játszott szerepet abban, hogy irodalmi életünk a mai napig nem mondható egészségesnek.

Mégis születtek, születnek jó, ritkábban: kiemelkedõ alkotások.

Ezekhez azonban botrányosan nehéz hozzájutni az irodalmi intézmény-rendszer közel sem kielégítõ állapota miatt. Csak a legutóbbi évek fon-tos mûvei között szemlézve: Berniczky Éva novellásköteteit (A tojás-árus hosszúnapja, 2004; Várkulcsa, 2010), illetve regényét (Méhe nél-kül a bába, 2007) a Magvetõ adta ki. Tudomásom szerint ezeket ma egyetlen kárpátaljai könyvesboltban sem lehet megvásárolni. Nincs ez másként Brenzovics Marianna 2010-ben a Kalligramnál megjelent elsõ regényével, a Kilátással. Vári Fábián László visszaemlékezés-regénye, a Tábori posta a Kortárs Kiadó gondozásában látott napvilágot 2011-ben. Ebbõl szintén nem került egyetlen példány sem az itthoni köny-vesboltokba. De hogy egy nálunk kiadott könyvet hozzak fel példa-ként: Bakos Kiss Károly 2007-ben az Intermix Kiadónál publikálta Le-gyen vers címû kötetét, amit ma már hiába is keresnénk: alacsony pél-dányszámban jelent meg, szinte pillanatok alatt elfogyott, újrakiadása pedig jó ideig biztosan nem várható. Felmerülhet bennünk mindjárt a kérdés: ha ennyire rossz a könyvesboltok ellátottsága, vajon a fentebb említett könyveknek mekkora hatása lehet a kárpátaljai olvasóra? Attól tartok, a válasz rendkívül elszomorító. Pedig minden irodalmi mûvet valamilyen igény hív életre.

Mint ahogy alapvetõ irodalmi igény miatt született meg (illetve bizo-nyos szempontból újjá) 2002-ben az Együtt címû folyóirat is. Köztudott,

a kárpátaljai magyar irodalomnak a kétezres évek elején nem volt önálló fóruma. A létrehozása óta eltelt közel egy évtized azt bizonyítja, hogy szükség van az Együttre, életképes. Bár a nyomtatott változat csak keve-sekhez jut el, nemrég az interneten digitális formában elérhetõvé vált a teljes archívum. Ezzel soha nem tapasztalt lehetõség nyílt az olvasótábor kiszélesítésére. Ezt vétek lenne elszalasztani, hiszen a Facebook vagy más közösségi portál segítségével könnyen szerezhetünk új olvasókat.

3. V

E

.

Az eddigi kilenc évfolyamról nehéz általánosságban beszélni, az itt megjelent szépirodalmi, illetve tudományos jellegû munkák meg-ítélését egy ennél sokkal mélyebb, terjedelmesebb elemzésnek kell majd elvégeznie, én most csak néhány megjegyzésre vállalkozom.

Mindenekelõtt megemlíthetõ, hogy az Együtt máig az egyetlen kárpátaljai nyomtatott irodalmi folyóirat, ezért akár akarjuk, akár nem, ízlésformáló szerepe van. Ez a szerep hatalmas felelõsséggel jár, ami fõleg a szerkesztõk vállán nyugszik.

Nagy Zoltán Mihály szerkesztõi jegyzeteiben folyamatosan tájé-koztatta az Együtt olvasóit az éppen aktuális problémákról. Csak cím-szavakban: a lapindítás nehézségei, az értékek kiválasztása, a hagyo-mány megõrzése és az újítás szükségessége, az irodalmi élet szerve-zetlensége, a beküldött kéziratok sokaságának nívón aluli minõsége, a fiatalok felfedezése és publikációs hely biztosítása számukra stb.

Valamennyi jegyzet kordokumentum-értékkel bír, segít a kutatónak megérteni a 2002 és 2009 közötti idõszakot a lap történetében. Miu-tán Nagy ZolMiu-tán Mihály lemondott fõszerkesztõi posztjáról, a szer-kesztõi jegyzetek eltûntek. Ezeket hiányolom, talán érdemes lenne elgondolkodni a folytatás lehetõségén.

2002-tõl az Új vetés, majd a 2010-ben újrakeresztelt Szárnypróba elnevezésû rovatban egészen sok fiatal mutatkozott be, akik közül néhányan aktívan részt vesznek a kárpátaljai irodalmi életben. Persze nagyon kis százalékuk marad a pályán. A legtöbb fiatal egy-két vers, novella publikálása után felhagy az írással, mások pedig több év múlva sem mutatnak fejlõdést. Mégis ennek a rovatnak a megléte biztosít-hatja a fiatalok felfedezését, magát a Kárpátalján mûvelt magyar iro-dalom jövõjét. Fordítsunk nagyobb figyelmet erre a rovatra.

A lapban megjelenõ kritikák minõségét tekintve fejlõdést tapasz-talhatunk a kezdeti idõszakhoz képest. Az egy-másfél oldalas recen-ziók, könyvismertetések mellett helyet kapnak a négy-hat oldalas mélyebb, tanulmányértékû kritikák is. Az olvasó joggal várja el a kritikustól, hogy értékelje azt a mûvet, amirõl ír, és ha szükséges, mutasson rá a hibákra. Olvasói tapasztalataimból kiindulva megkoc-káztatom a kijelentést: az utóbbi idõben áthelyezõdött a hangsúly a regisztráló, bemutató attitûdrõl a bírálóira. Bakos Kiss Károly a 2008/

4. számban megjelent alapos kritikájában (Átkozott szerepben) feltár-ja azokat az alapvetõ hibákat, amelyek Becske József Lajos költésze-tét jellemzik: gyenge József Attila-utánérzések, prozódiailag teljesen szétesõ formák alapvetõen hagyományos verselésnél stb. Pap Ildikó második kötetérõl, a Táltosokról folyó vita pedig több tanulsággal is szolgált. Egyrészt megmutatta, mennyire nagy a zavar még mindig egy szépirodalmi mû megítélését illetõen, másrészt azt, hogy az érve-lés és a szövegelemzés helyett nem egyszer a személyeskedés, az elfogultság kerülhet elõtérbe egy-egy bírálatban.

Több fenntartással is élhetnénk a kritikai életet illetõen, hiszen lehetne készíteni egy hiánylistát, mely fontosabb könyvekrõl nem született sem kisrecenzió, sem pedig nagyobb terjedelmû kritika az Együttben (jelzésként: Bartha Gusztáv köteteirõl eddig nem ol-vashattunk alapos bírálatot, sem igenlõt, sem pedig elutasítót;

Berniczky Éváról tudtommal mindössze egyszer jelent meg re-cenzió, mégpedig a 2005/4. számban, holott két fontos kötetet is publikált 2005 óta). A következõkben mindenképp a nyitottság kell, hogy a szerkesztõk szeme elõtt legyen egy lapszám összeál-lításakor. Ez akár azt is jelentheti, hogy a nyilvánvaló hiányok pótlása mellett nem csupán kárpátaljai szerzõkrõl, de magyaror-szágiakról vagy más nemzetiségi irodalomhoz tartozókról jelenje-nek meg bírálatok, hangsúlyozva a magyar irodalom egységét.

4. A

.

Visszatérve az internet adta lehetõségekre, belátható, hogy az irodalmi élet súlypontja éppen áthelyezõdik a világhálóra. Az iro-dalom jövõjét feltehetõen sok szempontból meghatározza majd az internet elterjedése.

A kárpátaljai blogirodalom létrehozása Balla D. Károly nevéhez fûzõdik, aki szinte áttekinthetetlen „kultúrbirodalmat” épített ki maga köré az évek során. Napi blogján olyan szövegek is megjelennek, ame-lyeket máshol addig még nem publikált. Az irodalomtól a filmeken át a politikáig mindenrõl igyekszik beszámolni, amivel kapcsolatba kerül.

A közösségi portálok kínálta lehetõségeket is kihasználja, legújabb re-gényének, a Tejmozinak a bemutatója például a Facebookon volt.

Valószínû, hogy efelé érdemes nyitni. Szerencsére a fiatalok már felfedezték az ingyenes publikálási lehetõség elõnyeit, többen blogolnak is rendszeresen. Mégis hiányolok egy olyan közös kez-deményezést, amely összefogná, és ezzel együtt reprezentálná a leg-fiatalabbak törekvéseit. Szintén hiányként gondolok arra, hogy az Együttnek mind a mai napig nincs egy interaktív, korszerû honlap-ja, amelyre nemcsak pdf-ben, hanem html-ben (vagy más praktiku-sabb formátumban) kommentlehetõséget biztosítva kerülnének fel az anyagok. Pedig egy önálló honlap létrehozásával lehetõség nyíl-na a cikkek képekkel, videókkal való kiegészítésére is, ami von-zóbbá, s a legjobb értelemben véve „eladhatóvᔠtenné a lapot. A korszerû olvasói igényeket mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

5. L

.

A blogok és közösségi portálok mellett az irodalmi élet a klasszi-kus író-olvasó találkozókon zajlik. 2010 õszétõl egy éven keresz-tül Ungváron havi rendszerességgel került megrendezésre a Krea-tív alkotók, mûvészek klubja (KAMK). Ezeken a délutánokon gyak-ran nyílt lehetõség vitára, így olyan kérdések megbeszélésére is sor kerülhetett, amelyek a kárpátaljai magyar irodalom önismere-te szempontjából elengedheönismere-tetlenek: milyen hatással van Trianon a felnövekvõ nemzedékekre, mik a lehetõségei ma egy pályakez-dõnek Kárpátalján? Milyen változásokra lenne szükség?

A legutolsó kérdésre azt tudnám mondani – és legyen ez egyben elõadásom végkövetkeztetése –, hogy mindenekelõtt ügyelni kelle-ne a könyvesboltok ellátottságára, mert ha a könyvek kelle-nem jutnak el az olvasókhoz, akkor bizonyos, hogy néhány szakmabelin és fana-tikuson kívül nem igen szerez tudomást senki a megjelenõ mûvek-rõl. Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a kritikára, hiszen ez

biztosít-ja a mûvek megmérettetését. Vitákra van szükség, hogy minél ha-marabb elváljon az értékes mû az értéktelentõl. Jó lenne bevonni a fiatalokat, elsõsorban a bölcsész diákokat e diskurzusba. Ez nagy-ban elõsegíthetné, hogy végre egy biztos irodalmi ízléssel rendel-kezõ generáció nõjön fel Kárpátalján.

József Attila klasszikus sorait felidézve zárnám az itt felvetett gon-dolatokat, ami egyben akár az Együtt-fórum mottója is lehetne: „ren-dezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés”.