Belleforest a 16. századi francia fordításirodalom talán legtermékenyebb al-kotója volt: csupán az olaszból (főként Matteo Bandello novelláiból) és latin-ból franciára fordított „szomorú történetei” (Histoires tragiques, 1564‒1582) hét kötetet tesznek ki. ezek között kap helyet például tyrus-i Apollonius (VII.
kötet), és Hamlet történetének egyik változata (V. kötet 5), vagy a frances-co florio tollából származó arezzói Camillus és emilia története (VII. kötet 4),116 amelyet egyébként éppen Piccolomini Historiája ihletett, valamint a ha-todik kötet harmadik novellájaként maga eneas Silvius Piccolomini Historia de duobus amantibusának erősen lerövidített fordítása is. egyet kell értenünk Michel Bideaux véleményével, aki szerint Belleforest fordítása a tridentinum szellemiségét követve az egykori pápától szerzett történetben a szerelem ká-ros és pusztító hatását igyekszik kidomborítani.117 Belleforest kárhoztatja a házasságtörést, és célja főként erkölcsi leckét nyújtani, a gyönyörködtető re-torikus részek, például a szerelmesek leveleinek kettőre csökkentésével, és az erotikus jelenetek minimálisra redukálásával. Belleforest sokszor kritiku-san szól „Sylvius” szóbőségéről, amellyel például Lucretia szépségét ecseteli a történet elején, és nyíltan bevallja, hogy ő a narrációban is sok részt átug-rik. Például a császár tréfálkozásai eurialusszal rendre elmaradnak, nincs szó eurialus három barátjáról, nem hallunk a Menelaoszt kísérő Bertusról, és Pandalus és eurialus beszélgetése is csak függő beszédként van előadva.
A kezdődő ellenreformációs indulat természetesen eltörli az intim helyekre bejutó bolha képzetét is a szövegből, s helyette eurialus csak madárrá, vagy láthatatlanná válva juthatna be Lucretia házába: Parler avec elle, ou la trover seule luy estoit impossible, s’il ne devenoit oiseau, ou invisible.118
116 ennek a neolatin novellának a jelentőségéről az egyik angol fordítás kapcsán lesz részlete-sen szó a következő fejezetben.
117 Bideaux, „L’Historia de duobus...”, 185.
118 Belleforest, Histoires tragiques..., 248v. „Hogy vele beszéljen, vagy őt egyedül találja, az a
5. fejezet
Az eredetiben izgalmas történet ebben a francia változatban egy igencsak hosszú és unalmas prédikáció szövegévé alakul át. Latin forrása szempontjából gyakorlatilag egyetlen olyan szöveghely sem mutatható ki, amely segítségünk-re lehetne a mintául használt latin szöveg azonosításában. talán három érdeke-sebb részletet emelhetünk ki. Az egyik az, hogy Belleforest számára láthatóan nem okozott gondot eurialus frank nemzetiségének németként való fordítása:
luy estant Alemant, et non encore style en la langue Italienne [...].119 Belleforest még a német származású szolgát, Sosiast is átkereszteli, a Hans nevet adva neki:
entre les servitures de son mary y en auoit un nommé Hans.120 A másik érdekesség inkább nyelvtörténeti jellegű, a tulajdonnevek köznevesülésével kapcsolatos:
az eurialus első levelét kézbesítő kerítőnőt (a latinban: lena) „la ville Dariolette”-ként említi a fordító. A Dariolette nevű szolgálólány, aki úrnője szerelmi ügye-inek lebonyolításában segédkezik, az Amadis de Gaula lovagregény-folyamból ismert szereplő, s a nevet célzatosan a betöltött szerepre való utalásként talán épp Belleforest használja először az eredeti szövegkörnyezeten kívül, későbbi előfordulására pedig a kerítéssel kapcsolatosan 1624-ből találtam példát.121 ez a köznevesülés ahhoz hasonló, amelyet Dante Isteni színjátékában francesca da Rimini és Paolo Malatesta, a szerelemben bűnös pár szavai indítanak el (Pokol, V. ének, 136‒138. skk.): „ajkon csókolt, remegve izgalomtul, / így Galeottónk lett a könyv s írója. / Aznap többet nem olvasánk azontul.” (Babits Mihály fordítá-sa)122 A könyv, amelyet Danténál a szerelmespár olvas, egy breton lovagregény Lancelot és Ginevra szerelméről, akiket Galeotto, Ginevra királyné udvarmes-tere segített szerelmük beteljesülésében. S mivel a könyv Paolót és francescát a régi szerelmesek utánzására késztette, számukra is kerítő, azaz Galeotto lett a könyv és szerzője. Ugyanilyen értelemben, a szerelmi bajokban való segítség-nyújtása miatt adta száz novellát tartalmazó könyvének Giovanni Boccaccio is a Decameron ovvero il Prencipe Galeotto (Decameron, avagy Galeotto herceg) cí-met, hiszen Boccaccio ajánlása szerint történeteit olvasva elsősorban az otthon ülésre kárhoztatott hölgyek találhatnak enyhülést szerelmi gyötrelmeikre.123 A mai olasz nyelvben mind a kis- mind a nagy kezdőbetűvel írt „G/galeotto” szó olyan személyt, tárgyat vagy eseményt jelöl, amely lehetőséget nyújtott egy szerelmi viszony létrejöttéhez.
férfi számára lehetetlen, hacsak madárrá vagy láthatatlanná nem válik.”
119 Uo., 233r. „ő német volt, és mivel még nem volt járatos az olasz nyelvben...”
120 Uo., 236v. „a férje szolgái közt volt ő, és a Hans nevet viselte.”
121 http://www.languefrancaise.net/Bob/40041
122 Nádasdy Ádám új fordításában: „a számra reszketőn csókot adott. / A könyv lett Gale-ottónk, meg a szerző; / mert aznap már nem olvastunk tovább.” Dante Alighieri, Isteni színjáték, ford. Nádasdy Ádám (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 2016), 84.
123 „És ki merné kétségbe vonni, hogy e vigasztalást, bárminő légyen is, sokkalta inkább a gyönge nőknek, mint a férfiaknak illendő nyújtanunk?” Révay józsef, Boccacio művei: De-kameron (Budapest: Magyar Helikon, 1964), 252.
Visszatérve még egy pillanatra Belleforest francia fordításához, érdemes megemlíteni, hogy szövege szerint eurialus és Lucretia története 1438-ban ját-szódott le: En fin la bele et peu sage Lucresse, facheé de tant viuté et maudissant son desseint, de l’amour et regrettant plus son amant, que son ame qu’elle echeminoit a la morte eternelle, elle trespassa enire les bras de sa dolente mere, l’an de grace 1438[!].124 A tévedés abból adódhat, hogy talán már Belleforest kéziratos(?) forrásában, talán csak a fordítása nyomdai munkálatai során valaki az 1433-as évszámot 1438-nak olvasta ki. ez az apró adat talán segíthet abban, hogy a ké-sőbbiekben Belleforest latin forrását közelebbről is meghatározhassák.
Az N. R. monogramú fordító (1598)
Az N. R. monogramú fordító munkájának125 ajánlását a következőképp címe-zi: A Monseigneur le Marechal de Biron, Chevalier des deux ordres du Roy, et Gouverneur pour sa Majesté au pays et Douché de Bourgogne. A megszólított személy nem más, mint Charles de Gontaut, Biron hercege, akit IV. Henrik fran-cia király 1594-ben nevezett ki franfran-ciaország marsalljának és Bourgogne kor-mányzójának. Kezdeti szoros barátságuk ellenére Biron marsall összeesküvést szőtt a király ellen (ez volt az ún. complot de Biron), amely kitudódván Biront a Bastille-ba, majd a vérpadra juttatta 1602-ben. Amikor az N. R. monogramú fordító neki ajánlotta munkáját (a kiadás királyi privilégiuma 1598. április 22-ről datálódik), akkor még Biron marsall ünnepelt katonai vezető volt, ahogy erről a meglehetősen hízelgő hangú dedikáció is tanúságot tesz. Az ajánlás szerint a for-dító érdemtelennek tartja magát arra, hogy megrajzolja Biron marsallnak, fran-ciaország jobbjának hadi tetteit, viszont úgy véli, halhatatlanná teszi azzal is, ha nevét, mint vezérlő csillagáét kötete címlapjára helyezi. Kéri Biron marsallt, hogy ne vesse meg a neki ajánlott szerelmi históriát, jóllehet ez olyan gesztus, mint amikor a hős Herculesnek orsót adtak a kezébe. (A mitológiai történetre, amely szerint Herculest rabszolgaként Omphalé királynő vette meg, és női ruhá-ba öltöztetve fonásra kényszerítette a harcost, egyébként Piccolomini latin szö-vege is utal. Saját magán tapasztalva a szerelem jeleit, eurialus emlékezik meg róla, hogy Hercules is teljesen megváltozott a szerelemtől, és hagyta, hogy haját megfésüljék, női ruhába öltöztessék és a kardforgatáshoz szokott kezébe orsót
124 Belleforest, Histoires tragiques..., 266v. „Végül a szép és kevéssé bölcs Lucretia, aki ilyen bűnt követett el és megátkozta sorsát, a szerelmet és még inkább szeretőjét siratta, hogy a szerelem őt az örök halálra kárhoztatta, és fájdalmas anyja karjai között múlt ki ebből a világból a megváltás 1438. évében.”
125 Pettegree, Waslby and Wilkinson, French Vernacular..., nr. 43814 Pius II. Les amours d’eurial et de Lucresse (Paris: chez jean Gesselin, 1598), 12o. Lelőhely: München, Bayerische Staatsbibliothek, P.o. gall. 671.
5. fejezet
adjanak.)126 A fordító szándéka szerint a két szerelmes története a marsallnak ki-kapcsolódásul szolgál majd a háborús gondok közepette, amelyeket, mint valami Atlas, ő egyedül hordoz a vállán egész franciaországban.
A hízelgő sorokat egy vers követi, amely a sienai Lucretiának szól, az ő ha-lálát összehasonlítva a római Lucretia halálával. ez után a fordító külön meg-szólítja olvasóit is, s egészen plasztikus képpel indítva a mexikói barbár népek véres emberáldozataihoz hasonlítja a szerelem istenének szolgálatát. A fordító szerint eurialus és Lucretia az égő vágyak örökké kínzó tüzének vannak kitéve a történetben. Amort szolgálva eurialus és Lucretia bálványimádó lett, de a hamis szerelemisten kegyetlenül elbánt velük. A szerelmet ostorozó hangú tartalom-ismertetést követően az N. R. monogramú fordító minden átmenet nélkül, tehát kihagyva a Sozzininek és Schlicknek szóló leveleket, kezdi el mesélni a történe-tet zsigmond császár sienai bevonulásával.
A fordító személyének jövőbeni azonosításához talán az lehet segítségül, ha valaki megvizsgálja a Biron marsall és a királyi udvar köreiben tevékenykedő, irodalmi vénával megáldott személyek életpályáját; ez azonban ismét olyan fel-adat, amelyre én nem vállalkozhattam.
Az N. R. monogramú francia forrásának megtalálásához a kiindulópontot az a szöveghely adja, amelyet fentebb is említettem jean Maugin fordítása kapcsán.
eurialus első levelében arról panaszkodik, hogy már nem tud sem inni, sem enni a szerelmi hevülettől: m’ayant osté le biore et le manger seul soustien de la vie.127 A szóba jöhető kéziratok és kiadások három csoportra oszthatók, de megegyeznek abban, hogy az ételt és italt említik, a francia fordítástól tehát eltérő sorrendben:
tu mihi et cibi et potus usum abstulisti mss CV1, tr2, Ox, Ps1. H 213, H 214, H 215, H 217, H 218, H 220, H 221, H 222, H 228, H 230, H 231, H 232, H 233, H 234, H 235, H 237, H 240, RSuppl1, C 59, H 223=C 62, C 68, C 69, C 70, C 71, C 72, Velence 1504, Velence 1514, Velence 1515,
Bázel 1545, Bázel 1554
tu mihi et cibi et potus suum[!] abstulisti H 219, H 226, H 236 tu mihi et cibi et potus saporem abstulisti P 157, H 219
A variánsok egész tömegétől, lényegében az X-ágba tartozó nyomtatványoktól megszabadulhatunk annak következtében, hogy N. R. fordításában eurialus
126 „Herculem dicunt, qui fuit fortissimus et certa deorum soboles, pharetris et leonis spolio positis colum suscepisse, passumque aptari digitis smaragdos et dari legem rudibus capillis et manu, que clavam gestare solebat, properante fuso duxisse fila.” Piccolomini, Historia..., 40.
127 N. R., Les amours d’Eurial..., 36r. „el van zárva előlem az ital és az étel, az élet egyedüli fenn-tartói.”