A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló

3.2. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (röviden Fttv.) 2008. szeptember 1-jén lépett hatályba. A törvénnyel egyidejűleg módosult a korábban e területre is vonatkozó szabályokat tartalmazó a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, a Tpvt. egyes rendelkezései és megszületett az új Grtv. (a 2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól). Az Fttv. az irányelv célját átvéve a fogyasztói döntési folyamat egészét kívánja védeni „az áruhoz kapcsolódó, a kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően, annak során és azt követően a fogyasztóval szemben alkalmazott kereskedelmi gyakorlatokra, valamint az ilyen kereskedelmi gyakorlat tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre vonatkozó követelményeket, és az azok megsértésével szembeni eljárás szabályait” (1. § (1) pontja) megállapítva. A törvény (és az irányelv) pontos definíciót ad a fogyasztó, a kereskedelmi gyakorlat, az ügyleti döntés valamint a magatartási kódex fogalmára (2. §):

 A fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (a fogyasztó fogalmának meghatározásáról részletesebben a IV. fejezetben lesz szó).

 A kereskedelmi gyakorlat: a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladás-ösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló magatartása, tevékenysége, mulasztása, reklámja, marketing-tevékenysége vagy egyéb kereskedelmi kommunikációja. A kereskedelmi gyakorlat

kapcsán a törvény külön kitér a kereskedelmi kommunikáció, a reklám és a vásárlásra való felhívás meghatározására is. E fogalom-meghatározások felölelik valamennyi marketing-kommunikációs eszközt, azzal, hogy azok valamely áru értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével állnak közvetlen kapcsolatban.

 Az ügyleti döntés: a fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. Az ügyleti döntés a törvény (és az irányelv) egyik alapvető fontosságú fogalma, mivel egy kereskedelmi gyakorlat tisztességtelensége abban az esetben állapítható meg, amennyiben az egy ügyleti döntés meghozatalára érzékelhető hatással volt. A GVH a törvény alapján hozott határozatok indoklásában többször is kifejti, hogy a jogi értékelés szempontjából relevanciával bíró fogyasztói (ügyleti) döntés meghozatala egy folyamat, amelynek nemcsak az egészét, hanem egyes szakaszait is a maga eszközeivel védi a jog. Ez a folyamat a fogyasztók figyelmének felkeltését is magában foglalja, s a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen magatartások, kereskedelmi gyakorlatok tilalma már e szakasszal kapcsolatban is érvényesülést kíván, így ez sem történhet tisztességtelen módon. Nemcsak az olyan magatartás jogellenes, amely kizárólagosan meghatározza a fogyasztó döntését, hanem minden olyan magatartás, amely érdemben kihatással van a folyamatra – ideértve a figyelem felkeltését is. Már önmagában kifogásolható az a körülmény, hogy a tisztességtelen magatartás, kereskedelmi gyakorlat hatására a fogyasztó felveszi a kapcsolatot a vállalkozással, hiszen így a vállalkozás „meggyőzheti” a fogyasztót, „ráveheti” a vállalkozás számára előnyös döntés meghozatalára (Vj-006/2013).

A törvény (illetve az irányelv) egységes értelmezést ad tehát a kereskedelmi gyakorlat, valamint a fogyasztó (fogyasztói magatartás) megítélésében. A kereskedelmi gyakorlatok megítélésénél a hatóságok azonban több szempont – az értékesítés, kommunikáció körülményeinek, az áru jellegének, a fogyasztói döntés teljes folyamatának, a fogyasztók adott szituációban jellemző magatartásának – figyelembevételével mérlegelnek és az érintettek meghallgatásával – esetleges enyhítő körülmények értékelésével – hoznak döntést. Az eljárások központi eleme a vállalkozások információ-kezelésének – a fogyasztók részére nyújtott információ tartalmának, mennyiségének és az információ-átadás formájának – vizsgálata aszerint, hogy az megfelelő alapot jelentett-e a fogyasztók számára a szabad vásárlási döntés meghozatalára. Az ügyleti döntés értelmezésekor mérlegelendő az áru jellege, amelyre a fogyasztó ügyleti döntése irányul, illetve az a tulajdonsága, amelyre a kereskedelemi gyakorlat vonatkozik, és amelyre a fogyasztó az ügyleti döntését alapozza (Balogh 2010). A vizsgálandó kérdés erre vonatkozóan, hogy a fogyasztó le tudja-e „ellenőrizni” döntése eredményét, van-e közvetlen visszacsatolás a fogyasztó számára. Az árunak az ügyleti döntés szempontjából lényeges jellemzői

három főbb csoportba sorolhatók aszerint, hogy mikor és milyen mértékig válnak megismerhetővé a fogyasztó számára. Nelson (1970) ezekhez kapcsolódóan három jószágtípust különböztet meg:

 keresési jószágok: a fogyasztó a vásárlás előtt megismerheti az áru lényegi tulajdonságait, azzal hogy megvizsgálja azt, és így a jószág hasznossága kiszámítható a tranzakciót megelőzően,

 tapasztalati jószágok: az áru lényegi tulajdonságainak megismerése a termék elfogyasztása vagy valamilyen időtáv után lehetséges,

 bizalmi jószágok: az áru lényegi tulajdonságainak megismerése a fogyasztói döntést követően sem lehetséges.

Nyilvánvaló, hogy a fogyasztó ez utóbbi jószágtípus kapcsán a legkiszolgáltatottabb és az ezekkel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelensége súlyosabb következményekkel járhatnak, hiszen a fogyasztói döntés meghozatala vagy a szerződés megkötése után sem derül ki egyértelműen számára, hogy a termék, amit megvásárolt, valóban hasznos volt-e számára.

Az Fttv. 3. § (1) bekezdése szerint tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, egy gyakorlat pedig akkor minősül tisztességtelennek, amennyiben

 teljesülnek a 3. § (2) bekezdésében foglalt feltételek, vagyis tisztességtelen az a gyakorlat, a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el (szakmai gondosság követelménye), és b) amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a fogyasztói magatartás torzítása), vagy erre alkalmas.

 a kereskedelmi gyakorlat megtévesztő (6. § és 7. §) vagy agresszív (8. §) vagy

 az a mellékletben meghatározott kereskedelmi gyakorlatok egyike.

A kereskedelmi gyakorlat megítélése kapcsán – a korábbi kapcsolódó jogforrásoktól eltérően – hármas szintű mérlegelési rendszert vezettek be (8. ábra), amelyen fordított sorrendben kell végig haladni:

1) az első lépés annak vizsgálata, hogy az adott gyakorlat szerepel-e a feketelistás gyakorlatok között – ha igen, akkor a gyakorlat minden további vizsgálat nélkül tisztességtelennek minősül,

2) ha az adott gyakorlat nem szerepel a feketelistán, akkor azt kell mérlegelni, hogy a gyakorlat kimeríti-e a megtévesztés vagy az agresszió Fttv-ben megadott kritériumait,

3) ha nem minősíthető egyiknek sem, akkor legvégső eset a generálklauzula alkalmazásának lehetősége, vagyis annak mérlegelése, hogy 3. § (2) bekezdésében foglalt két szempont együttes fennállása megállapítható-e. A generálklauzula alkalmazása azt a célt szolgálja, hogy az esetlegesen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szankcionálhatóak legyenek akkor is, ha nem sorolhatók be egyértelműen a feketelistás, megtévesztő vagy agresszív gyakorlatok közé.

Generálklauzula (3. § (1) bekezdés)

Megtévesztő kereskedelmi gyakorlat Agresszív kereskedelmi gyakorlat (8. §) Megtévesztő tevékenység

(aktív megtévesztés) (6. §) Megtévesztő mulasztás (passzív megtévesztés) (7. §) valótlan tény

állítása (6. § (1) bekezdésének

első fele)

valós tény megtévesztésre alkalmas módon való állítása (6. § (1) bekezdésének második fele)

Feketelista (Melléklet) Megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok (1-23.

pontok) Agresszív kereskedelmi gyakorlatok (24-31.

pontok) 8. ábra: Az Fttv. (2008. évi XLVII. törvény) szerkezeti felépítése (Forrás: Balogh 2010 és a 2008. évi XLVII. törvény alapján saját szerk.)

A UCP irányelv 5. cikk (5) pontjának („Ugyanezt a felsorolást kell alkalmazni minden tagállamban, és a felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható.”) megfelelően az Fttv. gyakorlatilag szó szerint átvette a minden körülmény között tisztességtelennek minősülő gyakorlatok listáját a törvény mellékletébe. A közösségi jog már régebb óta alkalmazza a per se (önmagában is) tilalmazott magatartásra vonatkozó listákat (lásd például a 93/13/EGK rendelet), a feketelista azonban heterogén abból a szempontból, hogy bizonyos gyakorlatokat egyes tagállamok már korábban is tilalmaztak, míg egy részüket maga a UCP irányelv vezette be¹⁰³. Az irányelv rendelkezései szerint kizárólag ezek azok a kereskedelmi gyakorlatok, amelyeket a körülmények vizsgálata nélkül is tisztességtelennek kell tekinteni. A listán szereplő gyakorlatok nagyobb része (1–23. pontok) megtévesztő, a többi (24–31. pontok) agresszív kereskedelmi gyakorlatok körébe tartozik (X.1. melléklet).

Megtévesztő kereskedelmi gyakorlat tevőleges magatartás vagy mulasztás következménye is lehet. Az előbbiről, azaz az Fttv. 6. § szerinti megtévesztő tevékenységről van szó, ha a gyakorlat:

 az (1) bekezdés a) – i) pontjaiban felsoroltak közül egy vagy több tényező tekintetében valótlan információt tartalmaz, vagy

103 A UCP irányelv hazai jogrendbe való implementálásával bővült (lásd feketelistás esetek) és részben módosult azoknak a kereskedelmi gyakorlatoknak a köre, amelyeket korábban egyáltalán nem vagy bizonyos enyhítő körülmények figyelembe vétele miatt nem szankcionáltak. A törvény döntésformáló hatása érvényesült például a Vj-63/2008., a Penny Market készlethiányos ügyében.

 az (1) bekezdés a) – i) pontban felsoroltak közül egy vagy több tényező tekintetében valós tényt – figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére – olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót, vagy

 más vállalkozással, illetve annak cégnevével, árujával, árujelzőjével vagy egyéb megjelölésével való összetévesztésre vezethet (6. § (2) bekezdés), vagy

 az olyan magatartási kódexben foglalt követelmény be nem tartása, amelynek a vállalkozás alávetette magát (6. § (2) bekezdés), és

 ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

A 6. § (1) bekezdésének második pontja szerint valós információ megtévesztő (vagy arra alkalmas) módon való megjelenítése során figyelemmel kell lenni a megjelenés körülményeire is, így például egyes információknak a kereskedelmi kommunikációban való elhelyezésére, a fogyasztók általi érzékelhetőségét befolyásoló sajátosságaira.

A megtévesztés másik formája, amely az Fttv. 7. §-ba üköző módon jogsértő, a megtévesztő mulasztás, vagyis ha a kereskedelmi gyakorlat:

 jelentős információt elhallgat, vagy

 jelentős információt elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy

 nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, feltéve, hogy

 ez az információ a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez jelentősnek¹⁰⁴ minősül, és

 ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

A UCP irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, valamint az Fttv. 7. § (1) bekezdése szerint a megtévesztő mulasztás törvényi tényállásának megállapításakor figyelembe kell venni valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének térbeli és időbeli korlátait, így például a különböző (tömeg)kommunikációs eszközök információ-átbocsátó kapacitását, az apró betűs szövegeket vagy az utólagos tájékoztatást (ezekről lásd később a GVH-s jogesetek tartalomelemzése kapcsán).

Az Fttv. 8 § (1) bekezdése szerint egy kereskedelmi gyakorlat agresszívnak minősül, ha a vállalkozás:

104 A törvény nem határozza meg tételesen azt, hogy mely információk tekinthetők jelentősnek, ez az adott esettől függően változó. Jelentős információnak minősülnek a közösségi jog által meghatározott kereskedelmi információk, az irányelv II. számú mellékletében található közösségi jogszabályok által megkövetelt információk, a vásárlásra felhívás esetén az Fttv. 7. § (5) bekezdésében meghatározott információk, valamint minden olyan információ, amely az adott helyzetben a tájékozott fogyasztói döntéshez szükséges (Balogh 2010).

 a fogyasztóval szembeni hatalmi helyzet kihasználása, vagy

 a fogyasztó zavarása révén

 pszichés vagy fizikai nyomásgyakorlással

 jelentősen korlátozza vagy alkalmas arra, hogy jelentősen korlátozza a fogyasztónak az áruval kapcsolatos választási vagy magatartási szabadságát, illetve lehetőségét a tájékozott döntés meghozatalára, és

 ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

Balogh (2010) szerint a UCP irányelv 8. cikke pontosabban megragadja azokat az eseteket, amelyek agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősülnek: zaklatás, kényszerítés (ide értve a fizikai erőszak alkalmazását is), vagy nem megengedett befolyásolás, amely jelentősen korlátozza az átlagfogyasztónak a termékkel kapcsolatos választási szabadságát. A versenytanács több eljárás (Vj-117/2009, Vj-3/2010, Vj-119/2010) kapcsán is megjegyezte, hogy az Fttv-ben szereplő agresszív kereskedelmi gyakorlat kifejezés nem azonosítható a hétköznapi nyelvben használatos agresszióval, ugyanis az erőszakos, fenyegető fellépésen túl a pszichikai nyomásgyakorlás egyéb fajtáit is tartalmazza. Erre tekintettel a Vj-22/2013. („KUBU – A FOCI BAJNOKAI” elnevezésű, gyermekeknek szóló promócióval kapcsolatban indított) ügy során az eljáró versenytanács nem osztotta az eljárás alá vont vállalkozás azon nézetét, mely szerint pozitív dolgokkal, jutalom, nyeremény ígéretével nem lehet agresszív kereskedelmi gyakorlatot folytatni. A magatartás gyakori ismétlése, pozitív tartalmú üzenet esetén is kényelmetlenné válhat a fogyasztó számára, és minősülhet agresszív kereskedelmi gyakorlatnak (így például a „Lőj magadnak szuper ajándékokat!”,

„Gyűjtsd a kódokat!”, „Legyél te is a foci bajnoka!” felszólítások).

Az Fttv. 10. § (1) – (3) bekezdése határozza meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése ügyében eljáró hatóságok körét:

 főszabály szerint a fogyasztóvédelmi hatóság jár el az alábbi – a (2) és a (3) bekezdésben foglalt – kivétellel,

 a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (Felügyelet) jár el, ha az érintett kereskedelmi gyakorlat a vállalkozás olyan tevékenységével függ össze, amelyet a Felügyelet felügyel,

 a Gazdasági Versenyhivatal jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas.

Ahogy a bevezetőben utaltam rá, disszertációmban kizárólag a Gazdasági Versenyhivatal eljárási jogkörébe tartozó esetek elemzésével foglalkozom, azaz amelyeknél megvalósul a gazdasági verseny érdemi érintettsége, ezért ennek elméleti és gyakorlati feltevéseit ehelyütt is

részletesebben tárgyalom. A verseny érdemi érintettsége mint szempontrendszer mögött az az elméleti feltevés áll, hogy a vállalkozások versenye nem lehet hatásos, ha azt nem a valódi fogyasztói igények és ezek kielégítését célzó megfontolt, tudatos és szabad döntések irányítják. A B2C piac keretein belül a verseny tisztessége és a fogyasztói döntések szabadsága egymással szoros kölcsönhatásban áll. A versenypolitika a fogyasztók számára rendelkezésre álló választási alternatívák számosságának védelmére és szélesítésére törekszik, míg a fogyasztóvédelem ezzel összefüggésben a választási alternatívák által biztosított döntések minőségi dimenzióját hivatott védeni, illetve a fogyasztók számára a lehető leghatékonyabb döntés meghozatalának feltételeit biztosítani, miközben azok megbízhatnak a piaci folyamatok tisztességében¹⁰⁵. A fogyasztók informáltságának biztosítása és fogyasztási döntésének védelme megkérdőjelezhetetlen mind a vállalatok piaci magatartásának, mind a vállalatok közötti verseny – és így a fogyasztói piac hatékony működéséhez való hozzájárulásának – kérdéskörében. A verseny érdemi érintettsége, mint a hatáskörmegosztás alapja az Fttv. 11. §-ában került meghatározásra (szintén fordított sorrendben vizsgálva a feltételek megvalósulását):

 egyes kereskedelmi gyakorlatok észlelése esetén egy tételes lista (11. § (2) bekezdése¹⁰⁶) alapján történik a verseny érdemi érintettségének megállapítása, míg ezeken felül

 a kereskedelmi gyakorlat kiterjedtségének (figyelemmel különösen a kommunikáció eszközének jellegére, a jogsértéssel érintett földrajzi terület nagyságára, a jogsértéssel érintett üzletek számára, a jogsértés időtartamára vagy a jogsértéssel érintett áru mennyiségére) és a vállalkozás (és nettó árbevétele) nagyságának együttes szempontja az irányadó (11. § (1) bekezdése). Az egyes szempontok mögötti általános elméleti megfontolás tehát a kereskedelmi gyakorlattal elért fogyasztói kör nagysága.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat észlelése esetén bárki élhet panasszal vagy bejelentéssel az említett szervek egyikénél, függetlenül a hatáskör kérdésétől (az Fttv. 20. § (1) és a 23. § (1) bekezdése alapján a hatóságok a hatáskörmegosztás szabályai szerint kötelesek eljárni a benyújtott iratokkal). A GVH-hoz érkezett beadvány alapján (a bejelentést követően legkésőbb 30 napon belül) vagy jogsértés elkövetésének gyanúja esetén hivatalból, a hatáskörébe tartozó, valószínűsíthetően jogsértő ügyekben a közérdek védelme, illetve a verseny érdemi érintettsége által indokolt esetben a Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indít. A versenyfelügyeleti eljárás

105 DAF/COMP/GF(2008)10.

106 A (2) bekezdés kimondja, hogy a gazdasági verseny érdemi érintettsége minden egyéb körülményre tekintet nélkül fennáll, ha a) a kereskedelmi gyakorlat országos médiaszolgáltatást végző médiaszolgáltatón keresztül valósul meg, b) a kereskedelmi gyakorlat országos terjesztésű időszakos lap vagy legalább három megyében terjesztett napilap útján valósul meg, c) a fogyasztók közvetlen megkeresésének módszerével végzett kereskedelmi gyakorlat legalább három megye fogyasztói felé irányul, vagy d) az áru eladásának helyén alkalmazott eladásösztönző kereskedelmi gyakorlat legalább három megyében megszervezésre kerül.

a szakmai vizsgáló irodák vizsgálóinak eljárásával indul, amely a hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárást megszüntetheti, ha a vizsgálat során beszerzett bizonyítékok alapján nem állapítható meg törvénysértés, vagy ha az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

Amennyiben a vizsgáló a versenyfelügyeleti eljárást végzésével nem szünteti meg, az ügy iratai a vizsgálati jelentéssel a hivatal döntéshozó szervéhez, a Versenytanácshoz kerülnek. Az eljáró versenytanács dönthet a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetéséről, további vizsgálatról vagy az eljárás kiterjesztéséről, illetve ideiglenes intézkedéssel élhet. Amennyiben ezekre az intézkedésekre nem kerül sor, az eljáró versenytanács megküldi az ügyfélnek az ügyre vonatkozó előzetes álláspontját. Az eljáró versenytanács az ügyben tárgyalást tart, ha azt az ügyfél kéri, vagy az eljáró versenytanács szükségesnek tartja. Az ügyek érdemben hozott határozatában az eljáró versenytanács:

 megállapíthatja a jogsértés megtörténtét,

 elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését,

 megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását,

 kötelezettség teljesítését írhatja elő annak a vállalkozásnak, amelynek jogsértő magatartását megállapította,

 a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat vagy az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult ügyekben a megtévesztésre alkalmas tájékoztatással kapcsolatban elrendelheti helyreigazító nyilatkozat közzétételét, illetve

 bírság kiszabásáról is rendelkezhet, amelynek összege legfeljebb az érintett vállalkozás előző üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet, vagy

 megállapíthatja, hogy a magatartás nem ütközik törvénybe.

A GVH álláspontja szerint a kötelezettségvállalás intézménye révén komolyabb beavatkozás nélkül is elérhető a kívánt hatás, ha az eljárás során az eljárás alá vont vállalkozás maga vállalja, hogy összhangba hozza magatartását a jogszabályokkal, és a közérdek hatékony védelme ily módon biztosítható, akkor az eljáró versenytanács határozattal az eljárás egyidejű lezárásával a vállalás teljesítését kötelezővé teszi anélkül, hogy kimondaná a jogsértés megtörténtét (ami a vállalkozásra nézve is előnyös). A versenytanács ugyanakkor nem minden esetben fogadja el a vállalkozás kötelezettségvállalásra tett nyilatkozatát, a Vj-012/2013. eset kapcsán az eljáró versenytanács például kifejtette, hogy „álláspontja szerint a kötelezettségvállalásban foglaltak csupán arra szolgálnak, hogy az eljárás alá vont az általa forgalmazott termékeket a jövőben a jogszabályoknak megfelelően tudja népszerűsíteni, a jövőben hasonló jellegű jogsértést ne kövessen el, azonban ez a kötelezettségvállalás hiányában is elemi kötelezettsége”. A Versenytanács továbbá a Vj-018/2013. ügy kapcsán, illetve az

említett ügytől függetlenül általánosságban is megjegyzi, hogy „a kötelezettségvállalás intézményének sem célja, sem hatása nem lehet pusztán az, hogy a vállalkozások mentesüljenek a versenyjogi felelősség alól, elkerüljék a bírságot. A kötelezettségvállalás lényege a közérdek hatékony védelme, amely ugyan versenyfelügyeleti eljárásonként másként ragadható meg, de minden ügyben irányadó logika mentén, hiszen a hatékonyság racionalitást és egyfajta közvetlen kapcsolatot is feltételez. Erre való tekintettel az általános, öncélú, erőltetett, a versenyfelügyeleti eljárás tárgyától vagy a jogkövető magatartástól független vállalások nem értelmezhetőek a közérdek hatékony védelmeként.”

In document Berki-Süle Margit A (Pldal 100-109)