A fogyasztóvédelem fejlődése a rendszerváltozást követően a csatlakozásig

A rendszerváltás hozta új gazdasági-társadalmi helyzetben egyre nagyobb igény jelentkezett a hatékony fogyasztóvédelem iránt minden oldalról. E jelenség mögött elsősorban a nyugati tőkével és áruval szemben a társadalom és a gazdaság előtt lebomló korlátok álltak, amellyel nem csak a fizikai javak jelentek meg a hazai üzletek polcain, hanem a nyugati piacokon érvényesülő kereskedelmi módszerek és hirdetési szokások is begyűrűztek az országba. Mindez a sok – az előző időszak nyomasztó hiányát felváltó – pozitív hatása mellett a fogyasztók kiszolgáltatottságát is felerősítette.

Petrovici és Marinov (2007) poszt-szocialista országok fogyasztóinak reklámokkal kapcsolatos attitűdjére vonatkozó kutatása rávilágított a történelmi különbségek és kulturális sajátosságok szerepére a közép-kelet-európai országok fogyasztóinak fogyasztással kapcsolatos ismereteiben és attitűdjében. A volt keleti blokk országaiban (köztük Magyarországon) 1989-ig a reklámoknak – mint a kapitalista propaganda eszközének – negatív felhangja volt (Wells 1994).

Habár léteztek reklámok, ezek többnyire informatívak voltak, mintsem meggyőzésre törekedtek, elsősorban egy-egy új termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos információ-átadásra szolgáltak. A kommunista érdekszférán kívülről származó termékek importálását és reklámozását a KGST korlátozta, majd a rendszerváltozást követően a gazdaság piacosodása és a külföldi cégek, termékek és szolgáltatások beáramlása által a fogyasztók egyre intenzívebb reklámhatásnak lettek kitéve. Az utóbbi évtizedekben ezeket az országokat is elárasztották a reklámkampányok, s e folyamatot megkönnyítette az országokra akkoriban jellemző gyenge piacszabályozás és fogyasztóvédelmi törvénykezés, amely kevésbé fejlett gazdasággal találkozott (Kaynak 1986, idézi Petrovici – Marinov 2007). Az ilyen kevésbé szabályozott piacokon nagyobb táptalaja volt (van) a félrevezető reklámozásnak és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak, amelyet egyes vállalatok ki is használnak. Másrészt a fogyasztók reklámokkal és márkákkal kapcsolatos ismeretei

84 Az 1977. évi Ptk. novella lehetővé tette a jogi személyek által alkalmazott, indokolatlanul egyoldalú előnyt tartalmazó általános szerződési feltételek közérdekű keresettel történő bírósági megtámadását (Fazekas 1995, 2007).

(még mindig) csak kezdetlegesek, az információ-feldolgozó képességük és a reklámok kritikus értékelésének képessége kevésbé fejlett, mint a nyugati országok fogyasztóié (Petrovici – Marinov 2007). A reklámipar tehát rövid idő alatt jelentős változáson esett át a szocializmus alatt jellemzően kis számú fogyasztói reklámokhoz képest, amelyre a fogyasztóvédelmi politikának reagálnia kellett.

Az 1980-as évektől a társadalom szerkezetében bekövetkező fokozatos változások a piaci viszonyok megváltozásával és a jövedelemkülönbségek erősödésével egyre erőteljesebb társadalmi differenciálódáshoz is vezettek, ami a változásokhoz és a kitágult piac követelményihez legkevésbé alkalmazkodni képes rétegek (nyugdíjasok, szakképzetlen ipari és mezőgazdasági munkások) leszakadását és elszegényedését jelentette. Ebben az új gazdasági szituációban jogos elvárásként fogalmazódott meg tehát a gazdaságirányítással szemben a szociális piacgazdaság iránti igény, amely képes összehangolni a piaci rendszer működését a fogyasztók érdekeinek védelmével és biztonságának biztosításával. Ezekre a kihívásokra válaszul a fogyasztóvédelmi politika térnyerésének első jeleként, az érdekvédelem állami feladatainak ellátására 1991-ben létrehozták a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget (ma Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság), ami a fogyasztóvédelmi jogalkotás fellendülését is magával hozta. Ennek eredményeként sorra születtek a fogyasztóvédelem szempontjából meghatározó jelentőségű jogszabályok, köztük – a legfontosabbakat említve – az árak megállapításának (1990. évi LVIII. törvény), a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának (117/1991. Korm. rendelet), a termékfelelősség (1993. évi X. törvény), az élelmiszerek (1995. évi XC. törvény), valamint a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalma (1996. LVII. törvény) vonatkozásában.

A rendszerváltás hozta kihívásokra reagálni kénytelen fogyasztóvédelmi politika alakulását nem egészen egy évtizedes „átmeneti” időszak után a továbbiakban az unióhoz való csatlakozás feltételeként megfogalmazott harmonizációs törekvések határozták meg. Az Európai Közösség és Magyarország között 1991-ben megkötött Európai Megállapodásban Magyarország jogharmonizációs kötelezettséget vállalt. A jogalkotási kötelezettség – amely kimondta, hogy az 1994 után alkotott jogszabályok feleljenek meg a jogharmonizációs követelményeknek – teljesítésére a magyar kormány 1995-ben 5 évre szóló harmonizációs programot fogadott el, amely a fogyasztóvédelmi joganyag korszerűsítésére is vonatkozott. A csatlakozni kívánó országok számára a jogharmonizáció végrehajtását segítő „útmutatóként” szolgáló Fehér Könyv⁸⁵ 23. fejezete foglalta össze a fogyasztóvédelem területén teljesítendő követelményeket, felsorolva azt a 13 közösségi irányelvet is, amelyhez a magyar szabályozásnak feltétlenül közelítenie kell.

Ezeket a fogyasztóvédelem vonatkozásában kulcsfontosságú irányelveket két csoportba sorolta az

85 COM(1995) 163 final

útmutató, egyrészt a termékek minőségi és biztonsági követelményeit szabályzó – az általános termékbiztonságról, a játékok biztonságáról, a textiltermékekről és kozmetikumokról szóló – irányelvekre, másrészt a fogyasztók gazdasági érdekeit védő – köztük a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeire, a félrevezető reklámozásra vonatkozó – irányelvekre. A Fehér Könyv a fentieken túl meghatározta a fogyasztóvédelmi kodifikáció alapkövetelményeit is:

 az 1975-ös első fogyasztóvédelmi programban megfogalmazott fogyasztóvédelmi alapjogok biztosítása,

 a fogyasztóvédelemért felelős, megfelelő intézményi és szervezeti struktúra kialakítása,

 tanácsadó, konzultatív testületek felállítása,

 a fogyasztók tájékoztatását és nevelését szolgáló programok kifejlesztése,

 hatékony jogérvényesítési rendszer biztosítása,

 fogyasztóvédelmi társadalmi szerveződések fejlődésének támogatása.

A Társulási Megállapodások megkötését követően felkérték a Bizottságot, hogy készítsen átfogó elemzést a csatlakozni kívánó országok helyzetéről és értékelje az EU fejlődési távlatait. Ez az Országvélemény – amelyet az EU bővítési stratégiájával együtt az 1997-ben kiadott AGENDA 2020 elnevezésű dokumentum tartalmazott – ismételten felhívta a figyelmet a magyar fogyasztóvédelem területén lévő hiányosságokra; köztük az átfogó fogyasztóvédelmi törvény és az átlátható hatásköri szabályok hiányára. A kormány a véleményezésben megfogalmazott egyértelmű elvárások ösztönzésére elfogadta a fogyasztóvédelmi modernizáció szükségességét és határozatban fektette le a korszerűsítés legfontosabb elveit és feladatait. Az uniós elvárásoknak való megfelelés céljából került megalkotásra a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, amely az addig hiányzó átfogó fogyasztóvédelmi szabályozást pótolta. A törvény eleget tett az uniós elvárásoknak és rögzítette az öt uniós alapjogot, valamint ezek érvényesítése céljából meghatározásra kerültek az egészséges és biztonságos áru és szolgáltatás kritériumai; a gyártói és kereskedői felelősségi körök; a termékek címkézésének, a használati- és kezelési útmutató, a megfelelőség-tanúsítás, az árfeltüntetés és a csomagolás szabályai; a békéltető testületekre és az ügyfélszolgálatokra vonatkozó rendelkezések; a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek szervezeti és eljárási rendje, valamint a fogyasztóvédelem állami intézményrendszere.

A fogyasztóvédelem iránti társadalmi igény, a gazdasági változások és a csatlakozási folyamat eredményeképpen az 1990-es évek végére kialakult a mai értelemben vett fogyasztóvédelmi jog szabályozása, annak alapvető jogi intézményeivel és szervezeti hátterével. Fazekas (2007) az 1990-es évek második fele és a 2000-1990-es évek eleje közötti időszakot a fogyasztóvédelmi jogszabályok

tekintetében a „tömegtermelés” időszakának nevezi, amit dömpingszerű, az acquis⁸⁶ átvételét célzó „jogszabály-gyártás” jellemzett. Az Európai Unióhoz való 2004-es csatlakozásig a

„finomrahangolás” stádiuma következett, amely azon jogharmonizációs feladatok teljesítését jelentette, melyek a fogyasztóvédelmi Acquis Communautaire-nek való teljes megfelelést biztosították. Ezen időszak alatt került elfogadásra a fogyasztók megtévesztésének szabályozását is tartalmazó a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló (1996. évi LVII.) törvény, amely előírta, hogy tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a versenytársak és fogyasztók érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni. A törvény „a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma” tényállások tekintetében rögzítette – a verseny érintettségét mérlegelendő – a Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi indíttatású ügyekben való eljárásának alapjait is. A gazdasági reklámtevékenység folytatásának törvényes szabályain túl, kifejezetten fogyasztóvédelmi célú szabályokat a Parlament által 1997-ben elfogadott a gazdasági reklámtevékenységről szóló (LVIII.) törvény is tartalmazott. A törvény a reklámok címzettjének speciálisan védendő köre (kiskorúak védelme) mellett a fogyasztók reklámokhoz való viszonyát is értékelte a megtévesztő és összehasonlító reklámozás vonatkozásában. (E törvények fogyasztóvédelmi vonatkozásival és a 2005/29/EK irányelv implementálásával történő átdolgozásával a III.3. fejezetben részletesebben is foglalkozom.) 1998–1999-ben – az Fgytv-ben foglalt felhatalmazás alapján – a fogyasztói szerződésekre vonatkozó közösségi irányelvek átültetésével olyan új szerződési szabályok kerültek a magyar polgári jogba, amelyek addig ismeretlenek voltak a hazai szabályozásban, és amelyek eddig szokatlan kereskedelmi módszerekkel (például a házaló kereskedelemmel és a távollevők között kötött szerződésekkel) szemben nyújtottak új fogyasztóvédelmi garanciákat (Fazekas 2007). Mindkét kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók választási szabadságának korlátozását jelentheti azáltal, hogy a fogyasztónak nincs ideje és módja átgondolni vagy más ajánlattal összehasonlítani az adott üzleti ajánlatot, s így megfontoltan dönteni. Mindezen megfontolások alapján az irányelvek szigorú előírásokat tartalmaztak a szerződéskötést megelőző fogyasztóknak szóló tájékoztatási kötelezettség, a szerződéstől való elállás joga, illetve a felelősségi szabályozások vonatkozásában.

86 Az Acquis Communautaire (röv. acquis), avagy Közösségi vívmányok az Európai Unió Tagállamait összekötő közös jogok és kötelezettségek összessége. Az Acquis Communautaire az egységes piacra s az ebben foglalt négy szabadságjogra (az áruk, a személyek, a tőke és a szolgáltatások mozgásának szabadságára) vonatkozó szabályok, az ezt alátámasztó közös (agrár-, kereskedelmi-, verseny-, szállítási- és egyéb) politika, illetve a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régiók és népességkategóriák támogatására szolgáló intézkedések összességét fejezi ki. Az Acquis Communautaire koncepciója abban különbözik a Közösségi jog fogalmától, hogy magában foglalja a jogilag nem kötelező szabályokat is. Az Unióhoz újonnan csatlakozni kívánó államoknak nem csupán a Közösségi jogot, hanem az Acquis Communautaire fogalomkörébe tartozó többi szabályt is kötelező érvényűként kell elfogadniuk. Forrás:

URL (Letöltés dátuma: 2014.04.29.)

1999. április 6-án született meg az első fogyasztóvédelmi politika⁸⁷ koncepciójáról szóló kormányhatározat, amely meghatározta a 1999–2001 közötti időszak prioritásait, mint az állam által fenntartott erős és hatékony fogyasztóvédelmi intézményrendszer működtetését, a társadalmi fogyasztóvédelmi szerveződések tevékenységének fejlesztését, valamint a fogyasztók iskolarendszerű fogyasztóvédelmi oktatását.