„Gond-kapuit meseszóval, dalokkal takarta...” – írta egyik gyönyö-rű versében Áprily Lajos édesanyjáról. A dal az erdélyi költő gyer-mekkorának kísérője, ringatója, védelmezője volt. Ezért is van az, hogy majdnem minden verssora muzsikál, és az élet köznapian szürke dolgaiban is felfedezi a hangszerre átformálható lehetősége-ket.
Van Torontóban együttes, amely gond-kapukat nyitogat, és amely immár 1975 óta eredeti magyar dalokat szólaltat meg. Ez a csoport Fekete föld néven ismert, és Verseghy Árpád vezeti. Meg-alakulásakor Mezőségi banda volt a neve, majd két év után változ-tattak Fekete földre. Mindkét címben van jelképes szándék: a Me-zőség Erdély egyik ismert tájegysége, népművészete az egyetemes magyar folklór sajátos fejezete. Ismert azonban arról is, hogy a ma-gyar irodalom legnagyobb élő írója, Sütő András mondhatja szülő-földjének, és ott nyugszik Kemény Zsigmond is. A névadásban a szimbolikus gesztust az is jelenti, hogy Verseghy Árpádék az erede-ti gyökerek felhasználását tűzték ki célul, szándékuk az volt, hogy ősi, tiszta forrásból felbuzogó népdalokkal tartsák fenn az amerikai emigrácios magyarokban a nemzeti tudatot. Nevelni, megtartani és mindenekáltal gyönyörködtetni.
A Fekete föld elnevezés – tudatosan vagy ösztönösen – a ma-gyar sors metaforája, egyszersmind bizonyítéka annak is, hogy az együttes éberen odafigyel a hazai eseményekre, állást foglal nem harci jelszavakat kiabálva, hanem úgy, ahogy egykor a nép juttatta kifejezésre érzéseit, vágyait, ítéletét: dalban és muzsikában.
A Fekete föld Észak-Amerika legrégebbi népi zenekara, sokan is-merik a kontinens magyar nyelvű rádió- és tévéműsoraiból, vala-mint a sorozatos Kanadában és az Egyesült Államokban tartott elő-adásokból. A közönség értékeli és szereti a műsorukat. Repertoár-jukban szerepel a magyar nyelvterület minden tájegységének nép-dalkincse, a mezőségi keserves éppúgy, mint a gyimesi csángó ha-lottsirató, a somogyi vagy a kalotaszegi tánczene.
A zenekar tagjai arra különösen büszkék, hogy a legtöbb jelleg-zetesen ősi népi hangszert ők használják az „újvilágban”. Az együt-test vezető Verseghy Árpád például hegedül, emellett nyenyeren
(tekerőlanton) is játszik, Verseghy Diána a bőgős, Verseghy Gábor kontrás, de furulyál is és egyik kedvenc hangszere a töröksíp, Röszler Gábor kontrás, és megérdemelten büszke a maga készítette ütő gordonkára, Waller Géza hegedül, ugyanakkor tehetséggel ke-zeli a cimbalmot, a citerát, a dorombot és a köcsögdudát is.
Élmény velük az időutazás a népzene szárnyain…
ATTILA, A DZESSZ MAGYAR NAGYKÖVETE
Fias Attila nevével véletlenül találkoztam. Egy kedves, névnapot köszöntő dalt tovabbított interneten a victoriai (B.C.) Miska János barátom, amely két alkalommal is elhangzott a vancouveri magyar házban. A dal szövege a „közösségi”, alkalmi költések természeté-nek megfelelően változott, ám ugyanaz a zongorára komponált dal-lam kísérte. A zene szerzőjéről János elmondta, hogy nemcsak szű-ken értelmezett baráti körük, hanem az egész Vancouver-sziget ma-gyarságának büszkesége.
A Torontóban élő és dolgozó Fias Attila zongoraművészről van szó. A szülei lakhelyén, Victoria városban működő Vízipoló Iskola sportklubjának az indulójához is ő szerezte a zenét, amelynek a cí-me: In Quest of Excellence. Hamarosan rájöttem azonban, hogy évek óta az ő zongorajátékát hallgatom, hogy a munkámmal járó feszültségtől megszabaduljak, ugyanis a Solitudes-sorozat, amelyet ő játszik, CD-gyűjteményem nélkülözhetetlen része.
Attila azonnal válaszolt a jelentkezésemre, így rövid időn belül találkozhattunk. Noha a szakmai világ nemzetközileg elismert és megbecsült kanadai művésznek tartja, Attila magyarnak vallja és érzi magát, összmagyarságban gondolkodik.
– Hogyan kezdődött a zenével való kapcsolatod?
– Svédországban klasszikus zenével kezdtem a zongoratanul-mányaimat. Ott hétéves koromban már tagja voltam a legjobb stockholmi fiúkórusnak. A szüleim gondoskodtak arról, hogy oda bekerüljek. Közben, mint mondtam, zongorázni tanultam, a zene-irodalom alapfogalmaival ismerkedtem, és sokat játszottam, még Bartók műveiből is. Kb. nyolc-kilencéves koromban figyeltem fel a dzsesszre. Ebben nyilván jelentős szerepet játszott az otthoni lég-kör, hiszen édesapám szintén dzsesszrajongó. Ha visszagondolok a kezdetekre, akkor el kell mondanom, hogy elég jól tudtam használ-ni a fülemet is, már egész zsenge koromban nagyon sokat rögtönöz-tem. De volt magántanárom is, aki dzsesszre tanított, és még csak középiskolás voltam – már Kanadában, amikor magánórákat kap-tam zeneszerzésből is, ami azt jelenti, hogy korán kezdtem a kom-ponálást is.
– Csodagyerek voltál?
– Nem hiszem, hogy az voltam. Nem, nem tartom magam cso-dagyereknek, mert tulajdonképpen szüleim, elsősorban édesapám irányításával kezdtem rácsodálkozni a zenére. Ő pár évig a klasszi-kus zenével párhuzamosan a kézgyakorlatokra is taníttatott, majd zenekari hangszerelésre, tehát a legfontosabb alapokat korán meg-ismertem. Torontóban mondhatni véletlenül találkoztunk egy úri-emberrel, aki a zongoratanárom lett. A Timothy Eaton Memorial Church-nek volt a karnagya, zenei igazgatója. Ösztöndíjjal tanultam nála, és ő nemcsak zongorázni tanított, hanem betett a gyermekkó-rusba is, emellett pedig tagja voltam a Toronto Childrens’ Choir-nak is.
– Ezek szerint énekelni is tudsz?
– Tudtam. De miután megváltozott a hangom, nem énekelek, legalábbis nem profi módon. A mississaugai Cawthra Park középis-kolában eltöltött évek, az iskola légköre nagyon pozitívan befolyá-solta a továbbtanulásomat, itt ugyanis nemcsak zenét, hanem általá-ban a művészeteket oktatták. Itt a dzsessz mellett a zene mélyebb alapismereteivel találkoztam, amelyeket különböző tanárok – kitű-nő tanárok – tanítottak. Meghatározó élményt jelentett számomra az a japán út, amelyen mint az iskola dzsessz énekkarának tagja vehet-tem részt. Tulajdonképpen ekkor értetvehet-tem meg igazán a dzsessz lényegét. Ezután alakítottunk a barátaimmal egy háromtagú dzsessz zenekart, amivel több díjat is nyertünk. Nem volt nagy célunk ezzel, csak annyi, hogy lássuk, milyen lesz, és mit tudunk elérni. Jó gya-korlat volt. A középiskola után a torontói egyetem dzsessz szakára iratkoztam be, ahol dzsessz-zongora előadóművészi diplomát sze-reztem.
– Könnyű volt bekerülnöd az U of T-re?
– Nem, azt nem mondhatnám, hiszen csak pár hely volt, de si-került bejutnom, és ez nagyon jó volt.
– Miért volt jó?
– Főleg azért, mert sok jó emberrel találkoztam, barátságokat kötöttem a zene révén. Nyaranta hajókon dolgoztam, majd, ahogy végeztem, elmentem Koreába, ahol egy dzsesszklubban zongoráz-tam vagy hat hónapig. Ezután egyik barátommal bekerültem egy zenevállalathoz. Ez nagyon jelentős fordulat volt az életemben, a pályám egyik legfontosabb állomása, mert itt nagyon sok CD-t
ké-szítettem, zongoráztam, egyszóval produkáltam. Stúdiói alapfogal-makat is tanultunk az egyetemen, de igazából azt, amire az előadói pályán szükség van, az életben tanultam meg, a gyakorlat során. A zenedarabok elrendezésének titkait megint csak a stúdióban sajátí-tottam el. A zene olyan, hogy az embernek sokat kell tanulnia, mert képzés nélkül nem lehet művelni semmiféle fokon, de a lényeg mé-gis belülről jön, belső indíttatású. Sok kísérletezés során jut el az ember a saját hangjához, stílusához. Ennél a zenevállalatnál készí-tettem mindenféle zenét, a klasszikusok legszélesebb skálájától a modernekig – rock, könnyűzene, könnyebb és komolyabb dzsessz – mindent kipróbáltam. Nem minden esetben zongorára, hanem más hangszerekre is.
– Tehát nyitott gondolkodású, a zene bármilyen stílusára érzé-kenyen reagáló muzsikus vagy.
– Pontosan így van. Mintegy 70 lemezt készítettem eddig, leg-több esetben nemcsak válogattam, hanem magam komponáltam a zenét. Eredetileg a vállalatunk a Solitudes volt, ma már felduzzadt, megnőtt annyira, hogy a Solitudes csak egyik része, amelyiknek a lényege, hogy a természet hangjait felviszi a zene mögé. Ma van már legalább tíz részlege a stúdiónak, tisztán csak dzsessz is.
– Mit kaptál te ettől a munkától mint művész – a fizetéseden kí-vül?
– Hatalmas tapasztalatot. Ám ennél is többet jelent az, hogy sok nagyhírű művésszel megismerkedtem, engem is megismertek, ami-nek az eredményeképpen sokan meghívnak zongorázni, túrázni stb.
– Tudnál egy példát mondani?
– Sokszor megtörtént, megtörténik ez ma is. De hadd említsek meg egy híres indiai művészt, aki, miután együtt dolgoztunk a stú-dióban, meghívott Indiába. A. R. Rahman indiai filmzeneszerzőről van szó, a Water, a Lord of the Ring című filmek zenéjét is ő sze-rezte. Nagyon megbecsült művész a maga hazájában, valóságos szupersztár. Elmentem vele Indiába, ahol zenekarral, zenészekkel ismerkedtem meg, játsztam velük, majd elmentünk koncertezni Ázsia különböző országaiba. Indián kívül felléptünk Szingapúrban és Ausztráliában is. A túra után még egy ideig Indiában maradtam, többször hangversenyeztem, elmélyítettem a kapcsolataimat. Oda még vissza is várnak a barátaim, kollégáim. Nagyon szeretek
utaz-ni, de az utazásaimat szeretem egybekapcsolni a zenéléssel. Az in-diai közönség nagyon muzikális, zeneértő, a hindu zene pedig mint művészt is nagyon érdekel. Egy másik zenei világ, amelynek a von-zásába kerültem, az a brazil zene. Beszélek portugálul, és megértem az énekeiket, élvezni, értékelni tudom a muzsikájukat. Nyelveket könnyen tanulok. A magyart is próbálom tökéletesen megőrizni, nagyon vigyázok arra, hogy ne keverjem össze az anyanyelvemet az angollal például. Egyik szenvedélyem az olvasás, magyarul is sok könyvet olvasok, szerintem ez segít abban, hogy a hatéves korom-ban odahagyott természetes nyelvi környezetemből ne hulljak ki.
Természetesen mindez elsősorban a szüleim irányításának, nevelé-sének köszönhető. A múlt évben először sikerült összehoznunk egy olyan szabadságot, amikor a családunknak mind a négy tagja együtt ment haza Magyarországra. Az öcsémmel, aki Kanadában született, átmentünk Erdélybe. Székelyudvarhelyig jutottunk el. Meghökken-tett az a szenvedély, ahogy ott a székelyek védik a magyar nyelvet, kultúrájukat, nemzeti hovatartozásukat. És milyen kedvesek, barát-ságosak, műveltek az emberek, milyen szépek a székely lányok!
Valahogy jobban magyarok, mint az anyaországiak, ahogy mi ta-pasztaltuk. Oda még vissza fogunk menni.
MÚZSÁK TALÁLKOZÁSA EGY KERTI