A vénasszonyok nyara csak úgy ragyogja ránk pompáját, amint be-nyitunk a szabadtéri „műterembe,” a Niagara-on-the Lake-ben élő és alkotó Veress Károly udvarába. A Victoria stílusú házat köröskö-rül a házigazda alkotásai díszítik, a különböző méretű térplasztikák, amelyek akaratlanul is megilletődöttséget parancsolnak a látogató-ra. Pedig még nem is tudjuk a küszöbön, hogy egy sajátságos szen-télybe vagyunk belépendők.
Amit a szellem begyűjthet egy fedél alá, hogy világpolgárként és modern gondolkodású, de szuper érzékenységű művészként megélhesse a világot, azt mind együtt láthatjuk a szobrászművész lakásában. Hagyományok és modern életforma tipikus ötvözete ez az otthon, amelyet Margó, a feleség mint e századvég modern Alet-ta van der Maetje, az alkotó férj lelkében fakadó „dallamot... kísér-ve halkan” (Áprily Lajos) őriz büszkén magyarul, hollandul és an-golul.
Szinte akaratlanul fogalmazódik meg a kérdés: hol volt a szülő-föld, milyen földdarabot tart bölcsőhelyének ez a magát oly szűk-szavúan hirdető művész? Hiszen a kiskapun mindössze ennyi áll:
Károly Veress Sculptor.
Aranyosgerendről indult, a papi ősök melengető fészkéből az egykori kisfiú. Kolozsvártól Marosvásárhelyig, Tordától a három-széki Dálnokig egész Erdélyt szülőföldjének tartja. Örömmel kacag fel, amikor rádöbben, hogy még emlékszik a gerendi kastély fekvé-sére, és éppen olyan boldogan meséli családi anekdotáját is az isten-tiszteletre induló lelkész nagyapáról, akit kedvenc libája és az egész falu lakossága kísért vasárnaponként otthonától a templomig.
Budapestre kerül később, ahol bölcsészhallgatóként magyar irodalmat tanul, miközben eredendő művészi hajlamát versírásban vezeti le. Egészen korán kezd verselni, emlékezik vissza ifjúságára, de ugyanígy, már gyerekkorában formálja az anyagot is a maga lel-kivilágának a képére. Hollandia lesz életének következő állomása, ahol megnősül és ahol három fia megszületik. Az új, választott ha-zában egy ideig le kell mondania a művészi alkotásról, de tehetsége ezalatt kikristályosodik, és „indulásakor” szinte feltör belőle az energia. Tanult szobrászatot, de inkább a veleszületett belső csodát,
Isten adományát, a tehetségét mondja életútját meghatározó ténye-zőnek.
Kanadában második évtizede él a család, ahol Károly elismert szobrászművész. Monumentális szobrai több ontariói város közte-rén hirdetik, így St. Catharines-ben például a magyar szellem diada-lát a mostoha körülmények, a számkivetettség, az újrakezdések és kudarcok fölött. Ezek az alkotások a táj jegyeivé, mondhatnók, al-kotó, formáló elemévé váltak.
Veress Károly kifejezésmódja első látásra egyszerű. Ám egy-szerűségének csalóka látszatában bonyolult szobrászi beszéd bújik meg. Ezt „véletlenül” elejtett ars poeticája is magyarázza, amelyben a reneszánsz ember hitvallása visszhangzik: „Erdélyiként vallom és vallottam mindig, hogy az ember mindent meg tud tenni, amit meg akar.” A semmiből is képes megteremteni azt a művészi univerzu-mot, amelyben otthonosan van jelen a honfoglaláskori pogány hie-delemvilág visszarezgése a modern élet lelket próbára tevő kihívá-saival. Hollandia modern európaisága, Kanada felszínes problémát-lansága sem feledtette vele gyermekkora Erdélyének édes keserű emlékeit, a szülőföld lelkiségét. Azt pedig tudjuk, hogy az emigrá-cióban Erdély szellemisége méginkább kötelez.
A kész alkotások a lakás kis „kiállítótermében”, az udvaron és a műteremben egyaránt legnyűgöznek azzal a végtelen tisztasággal és muzsikával, amely minden kompozíciójából árad. Versek és zenei motívumok vizuális formába való áttűnését csodálhatjuk itt meg.
Nem mentes ez a sajátságos alkotói világ a XX. századi holland művészeti iskolák hagyományaitól. Ezek képviselőinek egyik cso-portja, az úgynevezett tiszta absztrakció hívei a konkrét dolgok, a természet mögött rejlő ritmusra appelláltak. Ennek az iránynak a híve volt a festő Pieter Cornelis Mondrian, aki plasztikus matemati-kának nevezte művészetüket. Ő társaival együtt azt vallotta, hogy a természet lényegéhez csak úgy juthat el a művész, ha a formát le-egyszerűsítve új formákat teremt, amelyek a természet alapvető ritmusának a lényegi kifejezői. Hitték, hogy ilyenszerű alkotási gyakorlattal egyetemesebb és tökéletesebb művészetet tudnak te-remteni, mint a természet konkrét jegyeinek a megörökítésével, ugyanakkor a művész érzelmei rejtettek maradnak. Ennek a cso-portnak a neve a De Stijl (A stílus) volt. Akik ide tartoztak, célul
tűzték ki a tiszta művészi formát, amely képes megváltoztatni és egyesíteni a világot egyfajta szellemi, intellektuális szférában. A szobrászatban George Vantongerloo volt az, aki kereste azokat a megoldásokat, amelyek a természet lényeges vonásait, törvénysze-rűségeit emelik ki. A tudatalattinak, az ismeretlennek ilyenszerű feltárása öntörvényű univerzumot teremt, ám tudjuk, ez korántsem előzmény nélküli a kultúrtörténetben: Galileo, Vasco de Gama, Le-onardo da Vinci kísérletei, újításai jelentik ennek a modern kori, nagyon is modern képzőművészetnek a kezdeteit. Bizonyságául annak a tételnek, miszerint az igazi műalkotásnak illusztrálnia kell a mindenkori csatát a művész, az anyaga és az ábrázolandó valóság között, és ez a vívódás soha nem a felszínességre rezonál, hanem az érzékelhetőn túl levő lényegre. Ez a gondolat valahol összecseng Platón filozófiájával, aki szerint az utánzó művészet rossz; az egye-nes vonalak és körök mindig szépek, és egy olyanfajta gyönyör ki-váltói, amelynek nincsen semmi köze az érzéki tapasztaláshoz, an-nál inkább egy valóság fölötti intellektuális szellemiséghez.
Nos, Veress Károly szobrairól elmondhatjuk, hogy majdnem puritán módon tiszták és egyszerűek. Felületei simák, szinte simo-gatóak a belőlük áradó és a bennük munkáló emberi teljesség mele-gétől. Sokféle anyagot használ, de minden esetben végtelen tiszte-lettel bánik velük.
A végletekig lebontott formákból kialakított szoborkompozíció-in felfedezhető az északi lapp életformára utalás éppúgy, mszoborkompozíció-int a sámánizmus vagy a kanadai indián művészet hatása. Különösen elmondható ez azokról az alkotásairól, amelyekbe festett bőrfelüle-teket is beépít. Fém, márvány, üveg, bőr lényegül át az ő műtermé-ben esztétikai üzenet hordozójává.
Kötődés több alkotásának címe. Ez az elvont megnevezés egyé-ni vonalvezetésében konkretizálódik, és jelentheti az időnek a fo-lyamatosságát, a holnapok és tegnapok mába való áramlását egy jellegzetesen veressi koordinátarendszerbe ágyazódva. Tegnap és ma című munkáján hasonló formára csiszolt-álmodott két fémalak-zat egysíkba helyezésével igazolja a címadást. E két, csak nagysá-gában eltérő fémszimbólum közé egy átlátszó üveglap került, amely mintegy jéghidegen mered az idősíkok közé. Ez a fajta kompozíció valami olyasmit sugall, hogy a perspektívák ugyan beláthatók
visz-szamenően és előrefutón, de nem mindig léphető át a közöttük levő minőségi, lényegbeli küszöb. Ez a lépés embervoltunk nagy vizsgá-ja, amelyet nem hazudhatunk bele az időbe, mert a kristálytiszta üvegre rávetítődik a bizonyságtevés.