Aznap este Tom és Huck készen állt a kalandra. Majdnem kilenc óráig a kocsma körül ődöngtek, egyik a hátsó úton ácsorgott, másik meg az első kaput őrizte. De se a hátsó, se az első ajtón nem jött be, és nem ment ki senki, legalábbis olyan, aki csak hasonlított is volna a süketnéma spanyolra. Az éjszaka túlságosan világosnak ígérkezett, így aztán Tom hazament, de mindenesetre megállapodtak abban, hogy ha mégis elég sötét lenne, Huck nyávogni fog Tom ablaka alatt, és elmennek a kulcsokat kipróbálni. Az éjszaka azonban világos maradt, így Huck éjfél körül elhagyta őrhelyét, és visszavonult nyugovóra egy üres cukroshordóba.
Kedden ugyanilyen balszerencse üldözte őket. Szerda semmivel sem volt jobb. Csütörtökön azonban az éjszaka sötétnek ígérkezett. Tom még idejében megszökött hazulról, és felfegyverezte magát Polly néninek egy régi lámpájával, amelyet gondosan becsavart egy törülközőbe, hogy lesötétítse. A lámpát eldugta Huck cukroshordójában, és megkezdődött az őrség. Éjfél előtt vagy egy órával bezárták a kocsmát, és lámpáit - körös-körül az egyedüli fényt - leoltották. Semmiféle spanyol nem mutatkozott, senki sem ment se be, se ki. Minden jól indult. Sűrű sötétség uralkodott, és a tökéletes csendet csak néha szakította meg egy-egy messzi mennydörgés.
Tom elővette lámpáját, még a hordóban meggyújtotta, jól becsavarta a törülközőbe, és a két hős tapogatózva nekiindult a kocsma felé.
Huck hátramaradt őrnek, Tom pedig egyedül, óvatosan ment a keskeny úton. Huckra ólomsúlyként nehezedett a hosszú, aggodalommal teli várakozás. Már-már azt kívánta, bár látna egy kis fénycsóvát, ami ijesztő volna ugyan, de legalább tudná, hogy Tom még életben van.
Úgy tetszett, órák múltak el, amióta Tom eltűnt. Egészen biztos volt, hogy a rémülettől elájult, talán meg is halt, vagy az izgalomtól megszakadt a szíve. Félelmében Huck mind közelebb és közelebb lopózott a keskeny úthoz, mindenféle szörnyű dolog jutott eszébe, és minden pillanatban várta azt a borzalmas katasztrófát, amely torkára forrasztotta volna még a sóhajtást is. Nem kellett volna sok hozzá, az bizonyos, mert olyan aprókat lélegzett, mint egy madárka.
Szíve pedig olyan vadul kalapált, hogy minden pillanatban felmondhatta volna a szolgálatot.
Egyszerre csak fény villant fel, és Tom lihegve rohant el mellette.
- Fuss! - vetette oda. - Fuss, ha kedves az életed!
Az ismételt felszólítás teljesen felesleges volt. Egy figyelmeztetés tökéletesen elég volt Hucknak. Mire a második felszólítás elhangzott, Huck már óránkénti harminc-negyven mérföldes sebességgel futott.
A fiúk meg sem álltak, míg a falu másik végén, a régi vágóhíd mellett, egy öreg elhagyott pajtába nem értek. Alighogy berohantak, megeredt a zápor, és kitört a vihar. Mihelyt Tom lélegzethez tudott jutni, megszólalt:
- Borzasztó volt, Huck! Két kulcsot próbáltam meg, olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam. De olyan szörnyű nyikorgást csaptak, hogy a félelemtől alig tudtam megmozdulni.
Persze egyik sem nyitotta. Erre anélkül, hogy tudtam volna, mit csinálok, megfogtam a kilincset, lenyomtam, és az ajtó kinyílott! Nem is volt becsukva! Erre besurrantam, a törülközőt kicsit levettem a lámpáról, és megláttam... Szentséges úristen!
- Mit? Mit láttál, Tom?
- Huck, majdnem ráléptem Indián Joe kezére!
- Nem igaz!
- De igaz! Ott feküdt a padlón kinyújtózva, szemén a fekete kendő, mélyen aludt.
- Szent isten! Mit csináltál aztán? Felébredt?
- Dehogy! Meg se mozdult. Azt hiszem, be volt rúgva. Felkaptam a törülközőt, és elfutottam.
- Fogadok, hogy nekem sohase jutott volna eszembe a törülköző.
- Nekem bezzeg eszembe jutott! Polly néni jól befűtött volna nekem, ha elvesztem.
- Te, Tom! Láttad a ládát?
- Dehogy láttam! Nem néztem én körül, hogy a láda után kutassak! Nem láttam én se ládát, se keresztet! Ördögöt se láttam, csak egy üveget meg egy cinpoharat Indián Joe mellett, a sarokban meg két hordó volt és egy csomó üveg. Tudod most már, milyen kísértetek laknak a szobában?
- Nem.
- Hát pálinka-kísértetek! Mit gondolsz, minden szeszt nem mérő vendéglőnek van ilyen kísértetszobája, Huck?
- Lehet, hogy mindnek van, én bizony nem hittem volna. De ide hallgass, Tom! Nem lenne most jó alkalom, hogy kihozzuk a ládát? Indián Joe be van rúgva!
- Hát persze, hogy jó alkalom lenne! Menj, és próbáld meg.
Huck összeborzadt.
- Nem... nem... mégis azt hiszem, ez nem jó alkalom.
- Én is azt hiszem, Huck! Indián Joe mellett csak egy üres üveg volt, az meg nem elég ennek a fickónak. Ha három üveg lett volna, talán eléggé be lenne rúgva, és én is megpróbálnám.
Hosszú szünet következett, aztán egyszerre megszólalt Tom:
- Ide hallgass, Huck! Azt hiszem, legjobb lesz, ha addig semmit se csinálunk, míg Indián Joe a szobában van. Túlságosan félelmetes! De ha minden éjjel őrködünk, egyszer csak kibújik.
Halálosan biztos, hogy kibújik! Akkor aztán villámgyorsan kihozzuk a ládát.
- Jól van! Én minden éjjel őrt állok, minden istenáldott nap, ha te bemész a szobába.
- Jó! Én bemegyek. Te meg gyere az ablak alá, és nyávogj, és ha nem ébrednék fel, dobj egypár kavicsot az ablakra, aztán jövök.
- Rendben van.
- Mindjárt eláll az eső, én hazamegyek. Nemsokára hajnal lesz, te menj vissza, Huck, és addig is őrködj.
- Amit mondtam, megmondtam, Tom! Minden éjjel a kocsmánál fogok őrködni, ha egy évig kellene várni, akkor is. Egész nap aludni fogok, és egész éjjel őrködöm.
- Nagyszerű! És hol fogsz aludni?
- Ben Rogersék szénapadlásán. Ben Rogers megengedte. És Jack bácsi, az öreg néger se szól érte semmit. Tudod, vizet viszek neki, ha megkér, és már sokszor adott nekem enni, ha van neki fölösleges. Az öreg Jack csuda jószívű néger. És szeret engem, mert én sohase csinálok
Tom, senkinek, tudod, ha nagyon éhes az ember, sok mindent megcsinál, amit máskor nem tenne meg.
- Hát rendben van, Huck! Nappal aludd ki magadat, feleslegesen én se foglak zavarni. És hogyha valami gyanúsat látnál éjjel, gyere az ablak alá, és nyávogj.