- Nekem meg a sárkányomat csinálta meg, és horgokat adott. Bár csak ki tudnánk segíteni, Huck! Sokért nem adnám.
- Az isten szerelmére, hogy tudnánk kisegíteni? És ha meg is szöktetnénk, mindjárt újra elfognák.
- Persze, mindjárt megfognák. De nem bírom elviselni, hogy mindenki úgy ráesik, mikor nem is ő csinálta.
- Én sem, Tom. És múltkor is azt beszélték, hogy az egész környéken ő a legvérszomjasabb gonosztevő, és csak azon csodálkoztak, amiért nem akasztották fel már régen.
- Igen, mindig ilyeneket beszélnek. Én meg azt hallottam, ha kiszabadulna, meglincselnék.
- Meg is tennék, egészen biztos.
A fiúk még sokáig beszélgettek, de nem sok örömük tellett benne. Közben rájuk sötétedett. És egyszerre csak ott találták magukat a kis magányos börtön közelében, talán abban a bizonytalan reményben, valami majd csak történik, ami az ő gondjukat is megszünteti. De semmi sem történt. Úgy látszik, sem az angyalok, sem a tündérek nem törődnek a szerencsét-len fogollyal.
A fiúk, mint már annyiszor, odamentek a rácsos ablakhoz, dohányt és gyufát adtak Potternak.
A rab a földszinten volt, senki se őrizte.
A fogoly hálája apró ajándékaikért mindig maró önvádat támasztott bennük, de most még jobban szívükbe nyilallt a fájdalom. Utolsó árulónak érezte magát mind a kettő, amikor Potter megszólalt:
- Igazán jók vagytok hozzám, fiúk, jobbak vagytok, mint akárki az egész városban, és ezt nem felejtem el, sohasem fogom nektek elfelejteni. Sokszor gondolom magamban, hány gyereknek megfoltoztam a sárkányát, megmutattam nekik a legjobb halászhelyeket, megtettem nekik mindent, amit csak tudtam, de most, amikor bajba jutottam, mind elfelejtették az öreg Muff Pottert! Mind. Csak Tom és Huck nem. Ők nem felejtették el, gondolom magamban, és én sem fogom őket elfelejteni. Látjátok, gyerekek, szörnyű részegségemben valami borzasztót tettem, másképp nem is tudom megmagyarázni magamnak, azért talán most lógni fogok, és ez rendben is van. Igazságos ez, és azt hiszem, hogy így lesz a legjobb. Na de most ne beszéljünk erről. Nem akarom, hogy elszomorodjatok, hiszen mindig jók voltatok hozzám. Csak egyre kérlek benneteket, soha-soha ne legyetek részegesek, ha nem akartok idekerülni. Gyertek csak egy kicsit közelebb, igazán boldogság, ha az ember barátságos arcokat lát néha-néha, mikor így nyakig van a bajban. Úgysem jön ide más senki, csak ti. Derék, barátságos arcok! Derék, barátságos arcok! Álljatok csak egymás vállára, hadd simogatom meg az arcotokat. Így!
Szeretnék kezet fogni veletek. Adjátok ide a kezeteket, az enyém nem fér a rácson keresztül.
Gyönge kis kezek, és mégis mennyit segítettek szegény Muff Potteron, és többet is tennétek, ha tudnátok.
Tom kutyául érezte magát, mikor hazament, és éjjel a legszörnyűbb álmai voltak. Másnap és a következő nap folyamán folyton a törvényszék körül csavargott, valami láthatatlan erő hajszolta befelé, de kényszerítette magát, és kívül maradt. Huck ugyanígy járt. Lehetőség szerint kerülték egymást, időnként mindegyik elment, de a szörnyű vonzóerő minduntalan visszahozta őket. Tom fülelt, hogyha egypár semmittevő kijött a törvényszékről, de változatlanul csak lesújtó híreket hallott, a hurok mindig jobban és jobban szorult szegény Muff Potter nyaka körül. A második napon aztán azt beszélték, hogy Indián Joe vallomásában döntő bizonyítékokkal szolgált, és semmi kétség sincs már az ítélet felől.
Ezen az estén Tom igen sokáig kint csatangolt, és az ablakon keresztül érkezett vissza.
Szörnyű izgatott volt, órákon keresztül nem bírt elaludni. Másnap aztán minden épkézláb ember a törvényszékre sietett. Ez volt a nagy nap, amikor az ítéletet kihirdették. Mindkét nem egyformán képviseltette magát a sűrű, tömött teremben. Hosszú várakozás után beléptek az esküdtszék tagjai, s elfoglalták helyüket. Nemsokára rá bilincsbe verve bevezették Pottert, aki sápadtan, soványan, rémülten és reménytelenül ült a vádlottak padjára; minden kíváncsi szem rámeredt. Nem kisebb érdeklődés középpontjában állott Indián Joe, aki mint mindig, közönyösen bámult maga elé. Újabb szünet után belépett a bíró. Végre megkezdődött a tárgyalás. Az ügyvédek, szokásukhoz híven, egymás között suttogtak. Aztán hallatszott, amint az aktákat rakosgatták, mindezek az apróságok és körülményességek izgatott és várakozás-teljes hangulatot keltettek.
Egy tanút hallgattak ki, aki bizonyította, hogy a gyilkosság napján, kora hajnalban, Muff Potter a patakban mosdott, és azonnal tovaosont, mihelyt őt észrevette. Néhány további kérdés után megkérdezték a védőügyvédet:
- Van a védő úrnak valami kérdése?
- Nincs semmi kérdeznivalóm - válaszolt a védő.
A vádlott egy pillanatra felnézett, de amikor saját védőjét hallotta, újra lesütötte szemét.
A következő tanú még elbeszélte, hogyan találták meg a kést a hulla mellett.
- Van a védő úrnak valami kérdése? - hangzott fel újra.
- Nincs semmi kérdésem - felelte Potter ügyvédje.
Egy harmadik tanú megesküdött rá, hogy ugyanaz a kés régóta Potter tulajdonában van.
- Van a védő úrnak valami kérdése? - hangzott fel harmadszor is.
Potter ügyvédje most se élt jogával.
A hallgatóság körében nyugtalanság támadt, vajon ez az ügyvéd minden erőlködés nélkül akasztófára akarja juttatni védencét?
Több tanú vallomást tett Potter gyanús viselkedéséről, amikor a gyilkosság helyén újra megjelent. A védőügyvéd ezekhez sem intézett kérdést.
A legkisebb gyanús körülményt is, ami azon a reggelen a temetőben lejátszódott, és amelyre még mindenki jól emlékezett, szavahihető tanúk bizonyították, de Potter ügyvédje egyetlen tanúnak sem tett fel keresztkérdést. A teremben a megdöbbenés és elégedetlenség mormogása nyilvánult meg, úgyhogy a bíró kénytelen volt csendre inteni a hallgatóságot. Ekkor meg-szólalt az ügyész:
- Az itt elhangzott szavahihető tanúvallomások alapján, melyeket esküvel is megerősítettek, minden kétség nélkül bebizonyosodott: ezt a szörnyű bűntényt a szerencsétlen vádlott követte el. A bizonyítás ezzel le van zárva.
Szegény Potter arcát tenyerébe temetve felnyögött, és teste megvonaglott. A tárgyalóteremben kínos csönd uralkodott. A férfiakon meghatódás vett erőt, és sok asszony a részvéttől könnyezett. Ekkor felemelkedett a védőügyvéd, és beszélni kezdett:
- Tekintetes Törvényszék! A tárgyalás kezdetén már szóvá tettem, védelmem lényege az lesz, hogy a vádlott tettét teljes részegségében, tehát teljesen beszámíthatatlan állapotban követte el. Szándékomat azonban megváltoztatom, és lemondok a védekezésnek erről a módjáról.
A törvényszéki szolgához szólt:
- Hívják be Thomas Sawyert.
Az egész teremben minden arcon, még a vádlottén is, meglepett csodálkozás tükröződött.
Minden tekintet csodálkozó érdeklődéssel fordult Tom felé, aki a tanúk emelvényére lépett. A fiú persze elég rosszul nézett ki. Szörnyű aggodalomban lehetett. Miután megesküdött, elkezdődött a kihallgatás.
- Thomas Sawyer, hol voltál június tizenhetedikén éjfélkor?
Tom egy pillantást vetett Indián Joe kőkemény arcára, és nem tudott megszólalni. A hallgatóság lélegzet-visszafojtva figyelt, de Tom csak nem akart beszélni. Néhány perc múlva azonban a fiú, úgy látszik, visszanyerte erejének egy részét, és halkan, úgyhogy csak az első padokban ülők hallhatták, megszólalt:
- A temetőben.
- Egy kicsit hangosabban, fiam! Ne félj! Hol voltál?
Indián Joe arcán megvető mosoly villant fel.
- Közel voltál a „lóképű” Williams sírjához?
- Igen, ügyvéd úr.
- Egy kicsit hangosabban beszélj. Körülbelül milyen messze voltál a sírtól?
- Körülbelül olyan messze, mint ide az ügyvéd úr.
- El voltál bújva vagy nem?
- Igen, elbújtam.
- Hová?
- A sír mellett álló fák mögé.
Indián Joe ekkor alig észrevehetően összerezzent.
- Egyedül voltál?
- Nem, ügyvéd úr! Velem volt...
- Várj, várj egy percig! Ne mondd meg a nevét, akivel voltál. A maga idejében majd kihallgatjuk. Volt veled valami?
Tom habozott, és zavartan körülnézett.
- Na, mondd meg, fiacskám! Ne félj. Az igazságot megmondani csak tisztesség.
- Csak egy... egy döglött macska.
Halk vidámság suhant végig a termen, de a bíró azonnal csendet parancsolt.
- A macskának a csontvázát bizonyítékként a helyszínen fogjuk megtekinteni. Most, fiacskám, mesélj el mindent, ami történt, mintha csak a pajtásaidnak mondanád el. Semmit se hallgass el, és ne félj semmitől!
Tom erre először zavartan dadogva, de később, amint bemelegedett a beszédbe, mind könnyebben mesélte el annak az éjszakának a történetét, és egy kis idő múlva a teremben halálos csönd volt, csak Tom hangja hallatszott. Minden szem rámeredt, a hallgatóság nyitott szájjal és visszafojtott lélegzettel figyelt szavaira, nem törődtek semmivel a világon, a szörnyű
esemény leírása mindnyájukat magával ragadta. Az izgalom akkor érte el csúcspontját, amikor a fiú a következőket mondta:
- És amikor a doktor leütötte Muff Pottert, aki összeesett, Indián Joe odaugrott kezében a késsel, és...
Robaj hallatszott. Indián Joe villámgyorsan az ablakhoz rohant, és mielőtt még bárki megakadályozhatta volna, mindenkit ellökve maga elől, kiugrott az ablakon, és eltűnt.