• Nem Talált Eredményt

FEJEZET KÜZDELEM A HIVATÁSÉRT

In document o H w H HH w cn w S cn cn w (Pldal 36-40)

Ö R Ö K R E A K Á R M E LÉ

Ezen a nyáron az érettségi után, 1921-ben árultam el Bözsinek, hogy apáca leszek, még ugyan nem tudom, hogy hová megyek. Hamarosan nyélbe akarom ütni a dol­

got. Sem (tovább) tanulni, sem hivatalba menni nem akarok! Bözsi, aki már egy éve tanított, sírva fakadt. Vigasztaltam, hogy ő azért a családommal maradhat. Puskásy atyámnak is elmondtam elhatározásomat, és kértem, hogy ő mondja meg, hová men­

jek. Azt válaszolta, hogy nekem kell eldöntenem.

- Tanácsolta, hogy menjek el női szerzetesrendekbe a beöltözésekre és a fogada­

lomtételekre. Ahol különösen érzem Isten hívását, jelentkezzek oda. Egész nyáron és ősszel jártam a budapesti szerzetesnők zárdái templomait, kápolnáit. Kegyelmi hívást azonban sehol nem éreztem.

Végül Chantal Sz. Franciska életét adta ide. Úgy látszik, a Vizitacio rendbe szánt?!

Nem tudom! De a könyvnek csak a bevezetéséig jutottam el, és világos lett előttem kármelita hivatásom. Bougaud gyönyörűen jellemzi annak a kornak minden egyes zárdáját, és azt akarta kihozni a bevezetésben, hogy mindenféle volt már, csak a Vizitacio hiányzott... Addig a Szent Kármelről soha, semmit nem hallottam, azt sem tudtam, hogy létezik. Ezeket olvastam: „És voltak a szigorú kármelita zárdák, ahová az erős fizikumú, lángoló buzgóságú lelkek tódultak, hogy vérüknek néhány csepp- jével lebillentsék az isteni igazságosság mérlegét...”Nem tudtam tovább olvasni, mert hasonló állapotba kerültem, mint kongreganista felvételemnél, és a Szent Kármelé lettem örökre! Azt a fényt és szeretetet, amit a Szentlélek akkor öntött a lelkembe, soha, semmi gyengíteni nem tudta, sőt, a küzdelmek és a további kegyelmek egyre lángolóbbá tették. - Sajnos, nem tudom a pontos dátumát: 1921 ősze!... Puskásy atyához még aznap kirohantam, és boldogan újságoltam: - Már tudom, hová megyek! - és érdeklődtem, hol vannak kármeliták. Pár nap múlva már a Huba utcában adtam hálát a Szűzanyának kármelita hivatásomért, és szent megilletődéssel nézegettem a kármelita atyákat! Szombathelyre csak 1922. aug. 24- én jutottam el. Erről majd később.

Tizenegy évesen már világos volt előtte a szerzetesi hivatása. Hét év után eldőlt a hová kérdése.

A lelkében bontakozó kegyelmi élet lassan készítette fel. Ötvenévesen így gondolta ezt:

Hogy mennyire a Szent Kármelre nevelt a Szendélek gyermekségemtől fogva, legjobban talán az bizonyítja, hogy szent és boldogító hivatásom csíráját éppen kong­

reganista felavatásom napján kaptam meg, amikor megértettem, hogy a Szűzanya lefoglalt örökre Jézus számára. Akkor voltam először „az égben”, az volt az első

„élményem”, hogy a jó Isten bennem lakik. (Szent Margit Intézet, 1916. mái. 14.).

Erre a kegyelemre épült egész életemben minden „hivatás-kegyelmem”, mind a mai napig.

Olyan a Szendélek működése a lélekben, mint a hitoktatás módszere: „koncent­

rikusan kibővülő”. Mindig egészet nyújt, de egyre nagyobb körben (horizontban), ó , meddig bővül ez a kör?! Szendelkem, mit adsz még, mit kívánsz még, mi a terved még az én kis lelkemmel, aki egyre jobban Édesanyjában él, lélegzik és lesz Jézusban, Vele és Általa az Atyáé és Krisztus titokzatos Testéé (az Egyházé)!? 1953. márc. 27.

Sokszor mondta, ha szóba került hivatása:

- Neki köszönhetek mindent. Ezt is. Az ő irgalmas szeretete szüntelenül velem volt. Nem hagyott el soha.

Mielőtt tovább mennék, be kell számolnom a szombathelyi utazásomról. Ez volt az első utazásom családtagjaim nélkül! Theisz Gabi, a legkedvesebb évfolyamtársam elmondta, hogy 6 orsolyita akar lenni, és a nyáron akar menni Sopronba. Átvillant, m ily jó volna vele kapcsolni vágyva-várt szombathelyi utamat! Kisütöttük, hogy ő otthon azt mondja, engem kísér el szombathelyi „rokonaimhoz”, én pedig beadtam otthon, hogy Gaí)it kísérem Sopronba. Nem szívesen, de belementek.

Az édesanya szerzetesség elleni megnyilatkozásai miatt tanácsolta Puskásy atya az úticél eltitkolását.

A huszadik század első évtizedeiben a lányok egyáltalán nem, vagy csak ritkán utazhattak szülői, esetleg testvéri kíséret nélkül.

FE LVÉ TE LT NYERT, D E ...

Gabi kármelita lelki gyermek volt, és sok kedves hírt hozott nekem a Káraiéiból. Azt is tőle tudtam meg, hogy van egy „Ernő atya”, aki jelenleg fordítja Szent Szüléink29 műveit. (Nagy Szent Terézt és Keresztes Szent Jánost nevezik a kármeliták szent szüleiknek.)

Győrben a soproni vonat indulásáig, közel egy órát kellett várni. Még Budapesten megnézték a menetrendet, és elhatározták, hogy ezt a kevés időt felhasználják Szeghy Ernő meglátogatására a győri kármelben.

A kolostor kapujában türelmetlenül, gyorsan egymás után csöngettek. A kapus testvér nyitott ajtót. A lányok elhadarták jövetelük célját.

- Sürgősen küldje Ernő atyát, mert kevés időnk van a vonatindulásig, és feltétlenül szeretnénk vele beszélni, és áldását kérni.

A kapus tetvér sietett. Két-három perc múlva megjelent az atya.

- Mit kívánnak, gyermekeim? - kérdezte mosolyogva, lassú, kimért szavakkal.

Még útközben megállapodtak, hogy először Laura beszél, mivel ő kármelita lesz, és utána Gabi.

Ez volt első találkozásom vele, amikor elmondtam hő vágyamat. Aranyosan mosoly­

gott, láttam, tetszett neki a mi kalandos utunk: Szóval, görbe utakon a menny­

országba! ?” - mondta.

Megkértem, hogy „nagyon siessen a fordítással”, mert epedve várom.

Ernő atya ígéretet tett Nagy Szent Teréz és Keresztes Szent János könyveinek gyors lefordítására.

- J ó l van, gyermekeim... Sietni fogok... Nagyon sietek velük... - mondta jóságos hangján, ragyogó szemekkel.

- Ha ennyire vágynak az ifjú lelkek a kármel nagy reformátorainak és a sarutlan rend megalapítóinak lelki írásaira, akkor természetesen sietnem kell.

Jóleső érzéssel fogadta a sürgetést. Csodálattal és örömmel hallgatta az Istenre vágyó két tiszta lelket. Istent elérni itt a földön, amit ember alig hihet, de így van.

29 Szeghy Ernő fordította Nagy Szent Teréz és Keresztes Szent János sarutlan kármeliták műveit.

Megjelentek a húszas években.

34

Kiszakadni a világ részleteiből, hogy a végtelen, a mindenható, a teremtő és szerető Isten legyen a lelkűké. Ez a legtöbb, amit ember elérhet, és ők ennél lejjebb nem adják.

A kevéske idő gyorsan elszaladt. Kérték Ernő atya áldását.

Gabi kérte, most külön is áldjon meg engem, hogy Szombathelyen felvételt nyer­

hessek.

Talán a Szentlélektől vezetve sejthette az előtte álló ragyogó tekintetű Laura hosszú szenvedéseit a kármelbe jutásért? Ezért könyörgött más célért?

Lelkesen, tele vággyal mondotta: „Áldjon meg téged az Atya, Fiú és a Szentlélek, és tegyen téged, gyermekem, szentté, nagy szentté!... Olyan csalódottan álltam fel, hogy „csak” ezt kívánta és nem a szombathelyi felvételemért könyörög! ?

Az áldás után „Laudetur Jesus Christus” köszöntéssel távoztak. Még egyszer visszatekintettek az atyára, aki kedvesen mosolyogva nézett rájuk. A kapu lassan be­

csukódott.

Miután Gabi rátekintett órájára, és látta az idő szorítását, futni kezdtek a vonatál­

lomáshoz. Laura agyában és dobhártyáján kalapálni kezdtek a szavak - .. .Tegyen téged szentté... szentté... nagy, nagy szentté...

Lassan kúszott gondolatai közé a fájdalmas kérdés:

- Miért nem kérte sikeres felvételemet? Miért nem?

- Gabi - szólt Laura szuszogva -, Gabi. Miért nem adta áldását Ernő atya a kármelbe lépéshez, hiszen te azt kérted?

Gabi rettenetesen lihegett futás közben, ezért nem tudott válaszolni.

Pár perccel a vonatindulás előtt érkeztek az állomásra.

Felcihelődtek és leültek. Megszólalt a vonat sípja. Lassan indult a gőzös és zakatoló vágtatásba kezdett. Laura maga elé merengett. Gabi megszólalt:

- Biztosan azért mondta, hogy legyél szent, mert a szerzetesredben is lehet rossz életet élni, de szentté is válhatsz. Az életszentségre törekvés nélkül a szerzetesrend­

ben sem jutsz semmire.

Ebben a válaszban valamelyest nyugvópontot talált Laura, de némi bizonytalan­

ság motoszkált a lelkében.

Sopronban az orsolyita nővérekhez mentek. A kedvesnővérek megmutatták szobájukat. Lepakoltak. Gabit nemsokára hívták a felvételire, Laura körbejárta az épületet. A kápolnát megtalálva, hosszan imádkozott Gabi felvételéért. Ebédet és va­

csorát a szerzetesházban kaptak.

Gabit30 felvették, de azzal a kikötéssel, hogy előbb végezze el a Ward-kollégiumot és tanítson hittant.

Másnap reggel - 1922. augusztus 24-én - indultak Szombathelyre, a kármeli- tákhoz. Út közben alig szóltak egymáshoz. Laura kérte Gabit:

- Ne beszélgessünk most. Inkább imádkozzunk, hogy felvegyenek. Gyakoroljuk a szótlanságot, ami a szerzetesházban vár ránk.

A szombathelyi kármel magaslatra épült. Nagy Szent Teréz szerette hegyre vagy dombra építeni kolostorait, hogy föntről minden kicsinek látsszon, ami földies.

Az út mellett kálvária állt.

30 Thcisz Gabi, született 1903. márc. 25. Beöltözése 1926. máj. 3-án, Sopronban. Egyszerű fogadalom 1928. aug. 18. Örök fogadalom 1931. aug. 18. Meghalt 1987. júl. 19-cn, Vcrőecmaroson.

A szerzetesház kapujában Laura megilletődve és örömmel csöngetett. A kapus nővér kinyitotta a kémlelő ablakot, és kiszólt:

- Mit kívánnak?

Laura elmondta jövetele célját.

- Szeretnék felvételt nyerni a kármelita rendbe.

- Azonnal küldöm a tisztelendő perjel anyát. Tessék várni.

Amint visszaérkezett a kapus nővér, beengedte Laurát a beszélgetőbe. Kis idő elteltével Aloyzia perjelnő lépett a helyiségbe. A kívül állót vastag vasrács és függöny választotta el a bent lévőtől. Laura elmondta jövetele célját. A perjel anya csodálkoz­

va válaszolt:

- De hát nincs most felvételi. Azt előre jelezni kell, és csak a káptalan összehívásá­

val történhet meg.

- Én nem várhatok. Nekem még ma tudnom kell az eredményt. írni nem írhatok, mert a válaszlevelet édesanyám nem adná át nekem. Teljesen lehetetlen más alka­

lommal jönnöm, mert nem engednek utazni. Nagyon kérem a tisztelendő anyát, tegyen meg mindent szent hivatásomért, amiért én mindenről kész vagyok lemon­

dani.

Laura tiszta, ártatlan tekintete, a belőle áradó kegyelem, a bájosan könyörgő hang, meglágyították a szerzetesnővért. Laura azért még hozzátette:

- A jó Isten hív a kármelbe. Nem szeretném eljátszani a hivatásomat. Csak Neki kívánok élni és az Ur Jézussal együttműködni a leíkekért.

-Jö jjö n vissza pontosan két óra múlva - válaszolta Aloyzia anya. - Nem tudom, hogy tehetek-e valamit. Imádkozzon!

Gabi kint várt a kapu előtt. Laura elmondta a beszélgetés lényegét. Gabi a követ­

kezőt tanácsolta:

- Most az lenne jó, ha kipihenten jönnél vissza. A parkban egy pádon lefekszel aludni. Én vigyázok rád.

A Szent István parkban Gabi leült a pad végére. Elővették a magukkal hozott kispárnát, és Laura lefeküdt a padra. Pár másodperc múlva elaludt. A közel két órát végigaludta. Ami közben történt, megmagyarázhatatlan. Eleredt az eső. Gabinak át­

ázott a háta, az oldala és a haja: a pad körül minden vizes lett, a fák, a járda, a fű, de Laurára egyetlen csepp sem esett. Teljesen száraz állapotban kelt fel, amkor Gabi ébresztette. Mindketten csodálkoztak.

- Amíg te aludtál és esett az eső, én imádkoztam, hogy rád egy csepp se essen.

Amiért olyan jó vagy, nem is esett rád semmi - mondta Gabi.

- Ez nem igaz. Temiattad történt, mert a jó Isten méltónak talált téged, imád meghallgatására

így hárítgatták egymásra a kis csodát.

„ -A jó Isten annyi kedveskedéssel hintette be utamat, hogy nem győzök csodálkozni és hálálkodni. így volt ez egész életemben. Mindent felülmúl az O szeretete, ha az ember teljesíti akaratát és vágyakozik utána” - mondta sokszor, akár múltjáról, akár jelenéről beszélt. Hangjából mindig a legnagyobb hála csendült ki.

A kapus nővér, amint megpillantotta Laurát, azonnal bevezette a kápolnába. Pár perc múlva egy ismeretlen kármelita továbbvezette a káptalanterembe. Itt már együtt volt a felvételt intéző káptalan. Imádkoztak, majd elkezdődött a felvételi.

Érdeklődő szemek szegeződtek rá. Családjáról, iskoláiról, lelki életéről kérdezték. Az elöljárókon kívül a nővérek külön-külön is feltettek kérdéseket.

Hivatása felől faggatták leginkább.

36

Ahogyan elmondta hivatása történetét, az mindenkit meggyőzhetett. A Chantal Szent Franciska életéről szóló könyv bevezetője, a kármelről szóló rész ott égett szívében:

„Franciaországban a kármel, midőn megjelent, tömegesen tódultak hozzá a szigorú lelkek, akik kívánkoztak a testi sanyargatások után, s epedve óhajtották vérük néhány cseppjével lebillenteni azt a mérleget, melynek serpenyőiben századunk bűne-erénye volt; a bűnbánó szeretetnek áldozatai, szüntelenül Isten előtt lángoló áldozatok, ...”

- ahogyan Bougaudnál olvasható.

Elmondhatatlan boldogság töltötte be a lelkemet, amikor ezeket a sorokat olvas­

tam. Ahhoz hasonló, mint a Mária kongreganista felvételemnél. Nem olvastam tovább a könyvet, mert tudtam, hogy megtaláltam, amit lelkem keresett, a hivatáso­

mat. Semmi kétség nincs bennem, hogy a jó Isten a kármelbe szánt és én örömmel jövök, hogy teljesítsem akaratát.”

A perjelnő megkérte, hogy énekeljen. A felvételi közel két órán át tartott. Laura mindvégig megőrizte mosolygó, tiszta üdeségét.

A felvételi végeztével egy nővér elkísérte a kápolnába. A döntés meghozataláig imádkozott. Kis idő múlva újból érte jött valaki. Aloyzia anya közölte a káptalan dön­

tését.

- A káptalan döntése alapján felvételt nyert. Mivel a jelenlegi egyházjog szerint huszonnégy évtől válik felnőtt nagykorúvá, ezért kérjük szülei beleegyezését írásban.

Küldje el levélben. Most kapnak egy kis ennivalót, az orsolyita barátnőjével együtt.

Hívja be.

Mérhetetlenül boldognak érezte magát. Felvettek! A legkisebb kétség is eloszlott benne, amit Ernő atya hiányos áldása keltett. A nagy öröm most sejtetni sem engedte a rá váró évek hosszú, kínos sorát, az oly későre tevődő beteljesülését vágyainak.

Aloyzia anya azt mondta, ahogy elintézem a dolgaimat, azonnal jöhetek. 1922.

In document o H w H HH w cn w S cn cn w (Pldal 36-40)