AZ ISMERETSÉGI KÖRÉBEN
I. Egyik ajtón az Agnus Dei, Kereszt a hátterében a kínzóeszközökkel, búzakalás
zos, rózsás díszítéssel. Fent, a felhők között a mennyei A tya ábrázolásaként sugarak között a „Szem”. Lent: „Vértanúk erőssége” felirat.
M A G Y A R Á Z A T
Az Égi Jegyes, mint Agnus Dei, a Kereszt királyi útjára hívja meg jegyeseit: „Aki utánam akar jönni, vegye fel mindennap keresztjét,,” Kálvária-hegybeli menyasz- szonnyá kell válnunk. Kereszt és tövisdísz lehet csak az ékességünk! Vértanúi életre hív a Vérvőlegény minket. Azért maradt itt táplálék alakjában, hogy ő lehessen az erőnk hozzá.
Folytatnunk kell az ö szenvedéseit testünkben - az Egyházért - ahogy Szent Pál mondja: „Halálra kell adatnunk Jézusért.” (II. Kor 4,11) Általa, V e k és Benne, bűnért való áldozattá, „átokká” (Gál 3,13) kell lenniük Jézus jegyeseinek is a lelkekért.
A mennyei A tyát csak úgy dicsőíthetjük meg, ha hasonlóvá leszünk Fiához (Róm 8,29) Csak Vele, Benne, Általa az Ágnus Dei életében részesedve, „teremhetünk gyümölcsöt Istennek” (Róm. 7,4). Ezért akarunk Vele együtt szenvedni, hogy Vele együtt dicsőülhessünk meg. (Róm 8,17)
Tabemákulumunk jobb oldali ajtaja erről beszél nekünk. A vértanúi élet piros rózsáival csak így kedveskedhetünk Szerelmesünknek!
De minél jobbén kiteljesedik egy-egy lélekben az Agnus Dei áldozati élete, annál nagyobb egységbe jut isteni Jegyese eukarisztikus életével.
II. A másik ajtón: a Kehely körül szőlő és liliomdíszítés. (A Kehelyből iszik egy galamb.) Fent: a Szentlélek Isten, „Galamb” alakjában sugarak között. Lent: „Szüze
ket nevelő Bor” felirat.
M A G Y A R Á Z A T
Itt már a kis jegyes élete benne van az eukarisztikus Kehelyben, áldozati kitel
jesedési foka szerint! Étellé, itallá vált a lelkek számára és szüntelen Isten-dicséretté a Szentháromság előtt! A szentségi Jézussal, Általa, Vele és Benne. Nemcsak a reábí- zottak, hanem az egész Titokzatos Test (Egyház) táplálójává a Szentlélek által! Átala, Vele és Benne a „Szüzeket nevelő Bor” szüntelen termi a liliomokat önmagában és fakasztja másokban a Szűzanyával, a Szüzek Szűzének életébe való kapcsolódás által!
Isten Báránya (Jézus Krisztus)
8 6
Mindkét ajtó arról beszél tehát, hogy érdemes az áldozati életre vállalkoznunk, a Kereszt királyi útján kitartanunk, mert csak ennek árán kerülhetünk a megdicsőült Jézus misztikus életébe, a Szentlélek megszentelői művébe, csak így lehetünk az Atya dicsőségére és milliók üdvére! Csak így juthatunk Titokzatos Testének „Fejével”, az eukarisztikus Jézussal, a „Leikével” a Szendétekkel, és a „Szívével” a Szűzanyával, benső egységbe, a Szentháromság dicsőségére és a lelkek üdvére.
Csodálatos, édes isteni Gondviselés! (Budapest, 19 5 8 .1. 8.)
Az elöljárók határozatai szerint két hétig pihennie kellett. Mint láthatjuk, sokat fogyott a zaklatások miatt. Két hétig nem kellett éjszaka imára mennie, napközben lefeküdhetett cellájában és külön főztek neki, mert a többiek étele igen sovány volt.
A belső lépcsőházból nyíló novícia folyosón a 2. vagy 3. cellát kapta. Jelenleg a novíciák tanterme előtti szoba. Mindegyik cellaajtón valamelyik szent neve szerepelt.
Az övén: „Szeplőtelen Szűz Anya”.89
Igen, az ö szentségi tabemákulumi életének folytatása, mint kis önkéntes fogoly, pici cellámba bezárva. Általa, Vele, Benne az eukarisztikus Jézus életstílusában, megdi
csőíteni az A tyát és üdvözíteni a milliókat!
Kibírhatadan lenne az, ha a lelkeknek csak annyit tehetnék, adhatnék, amit egy külső apostoli hivatás kerete enged. Ha csak azokkal „érintkezhetnék”, akikkel fizi
kailag találkozhatok! ó , Én minden lélekhez el akarok jutni. Általa, Vele és Benne a Szendélek titkos, a kegyelemosztogatás csendes, rejtett útjain, hogy mindannyian Jézusba kerülhessenek. (Pannonhalma, 1966. júl. 20.)
Cellámból felláttam a Havas Boldogasszony templomára, ahol ezen a napon, egész éjjel szentségimádást tartottak a búcsúsok. Felejtheteden éjszaka! Szeretem mon
dani: Minden kegyelem Anyja! Ó, mily igaz ez! No persze, hogy a megváltó kegyelmek Forrása az Ú r Jézus, de a Szűzanya bizonyos gyűjtő vagy szétosztó medence, melyet természetesen a Forrás tölt meg! Gyűjtőlencse, melybe Krisztus Napjának sugarai sűrűsödnek bele és sugároznak szét. világos, hogy relatív és nem abszolút közvetítés. Sőt, éppen ebben mutatkozik az Ú r Jézus abszolút Közvetítő ereje és méltósága, hogy gyermeki hálája be tudja iktatni a Szűzanyát. (Pannon- halma, 1965. aug. 5.)
A hegyoldalon álló templomot ritkán látta. Tekintetét fékezni kívánta és nem akar
ta kíváncsiságát kielégíteni. Ezt felajánlotta a szemeikkel vétkezőkért.
Két hétig pihentettek az Édeseim, csak a rekreáción vettem részt.
Ekkor öntötte belém a Szendélek a Világkármel szerelmét! Mintha Szent Szüléink
„reám bízták” volna, hogy éljek-haljak azért a műért, amelyet általuk hozott létre a Szendélek, Krisztus Titokzatos Testének megszentelődése érdekében.
Elmondhatadanul összeforrtam abban az időben Szent Szüleimmel, átéltem: élet vagyok az életükből, vér a vérükből, a kármelhegyi Szűzanya Szívében!
Egyik égi lakoma követte a másikat. Elkészített az Ég gazdagon, a bekövetkezett nehéz időkre. (Pannonhalma, 1966. júl. 20.)
Mert ekkor már. sötét fellegek kezdtek gyülekezni feje fölött.
89 Hangszalagon. 1991. 10. 16.
P R Ó B A T É T E L E K ÉS K E R E SZ T E K
Laura nem tartozott azok közé, akik emberi szeretetre, megértésre, érzelmi „felhan- golódásra” vágyva mennek a szerzetbe. O azt akarta, amit tizennyolc évesen olvasott a kármelitákról, Chantal szent Franciska életéről és a Vizitációs rendről írt könyv bevezetőjében.
„és voltak a szigorú kármelita zárdák, ahová az erős fizikumú, lángoló buzgóságú lelkek tódultak, hogy vérüknek nehány cseppjével lebillent
sék az isteni igazságosság mérlegét...”
(Önéletrajz, 1903-31) Természetesen nem sejthette a rá váró megpróbáltatásokat. De ezek sem jelentet
tek számára különösebb nehézséget, hiszen mindig vágyott a keresztek után, hogy eggyé lehessen a szenvedő Üdvözítővel, a lelkek megmentésében.
A szenvedések nem sokáig várattak magukra. Hogy senkiben ne váltsak ki helyte
len ítéletet, előrebocsájtom a következőket.
Az életszentségre törekvőknek súlyos próbákon kell keresztülmenniük. A szerzetes ház, ennek természetesen megvalósulási tere. Olvassuk el René Laurentin könyvét
„Bernadetté életé”-ből a 15. fejezetet, „A felettesek szigora” részt. Bernadett újonc
társnője így nyilatkozott egyetlen mondatban.
Nem szerettem volna a helyében lenni.”
Laura helyében sem mint látni fogjuk.
Szent Margit legendájából ismerjük, hogyan alázta meg magát, vagy őt a társai.
Apja IV. Béla király politikai okból házasságra akarta kényszeríteni. Margit ellenállt.
A királyi ház megvonta a szerzetesház fenntartására küldött adományait. Ezért Mar- gitot a szerzetesnővérek egy része felszólította a szerzetesrend elhagyására. Életét minden létező módon megkeserítették, hogy távozásra bírják. Margit azonban a leg
nagyobb alázattal kiállt minden próbát, és maradt. Ez történt a következőkben leír
takban Laurával is. Jó, hogy így történt, mert ebből látható az ő csodálatos lelkülete.
Nagy Szent Teréz mondta: - Ha nincs a házatokban kellemetlenkedő ember, akkor pénzért vásároljatok.
Ami általában nehézséget okozott a jelölteknek, novíciáknak, az Laurának köny- nyedén ment.
Évtizedek óta gyakorolta a böjtöt és a lemondást. A kármelben évente közel nyolc hónap a böjt90. Abban az időben a kármeliták nem ettek húst. Halat ehettek. Lau
rának a legkisebb nehézséget sem jelentett a húsról lemondani. (Ma már ehetnek húst.)
Az ennivaló sokszor pocsék volt, és az év nagy részében böjtöltek. Laura ennek ellenére hízott. Olyan telt lett az arca, mint még soha. Ez is mutatta, hogy az Isten által kijelölt hivatásába került. Ahol a lélek megtalálja helyét, ott virul a test is. Akinek nem volt oda hivatása, az összeomlott testileg és lelkileg.
A Szociális Testvérek Társaságának alapítója Slachta Margit, akivel jó kapcsolata volt, meglátogatta a rendházban.
Egyik levelében vagy feljegyzésében megemlékezik erről a rendalapító.
Megkérdezte Laurát, hogy mi a legnehezebb a szerzetesi életében.
90 Puskcly M. Akik a jobbik reszt választották (1978)
8 8
Nekem nincs semmi nehézségem, de a fiatal jelölteknek, novíciáknak rettenetes problémát jelent a húsról lemondani. A kármelben csak halat lehet fogyasztani, de azt is csak akkor, ha valaki hoz, vagy erre a célra pénzt küldenek.
Amikor elbúcsúztak egymástól a novíciák lépcsőházában, Laura még mosolyogva utánaszólt:
- Kérlek. A halról ne felejtkezzél el. Ha lehetséges, küldjél pénzt erre.
Az ágy fából készült priccs volt, rajta pokróc és egy szalmával bélelt vánkos, ami néhány hét használat után kőkeménnyé vált. Laura hozzászokott ehhez, mert önmeg
tagadásból sokszor a padlón aludt. (Ma már szivacsbetétes ágyak vannak.)
Télen kis vaskályhákban fűtöttek. A vödör nagyságú vaskályhában gyorsan ellob
bant a tüzelő. Az éjszaka közepére dermesztő hideg telepedett a cellákra, az egy-két pokróccal takarózó szerzetesnővérekre. Laura ezt is könnyedén elviselte. Jó fizikumá
nak köszönhetően, még komoly megfázása sem volt. Sok esetben az egyszeri befűtés lehetőségével sem élt. A hideget is felajánlotta... (Ma már központi fűtés van a házban.)
Éjszakai vagy hajnali órában imára kellett felkelni, és a karusra menni. Az ügyeletes nővér, egy vagy két kis kopogással jelezte az ima idejét. A cellákba benyitni, vagy beszólni, szigorúan tilos volt. A kopogásra már félig éber állapotban kellett lenni, mert különben nem hallotta meg. Az elalvást szigorú vezeklés követte, a jelölteknél vagy novíciáknál végzetessé válhatott.
Laura minden nehézség nélkül felébredt. Úgy érezte, hogy egy láthatatlan, puha kéz ébresztette, mert a kopogás előtt pár perccel már ébren volt. A jó Isten gond
viselésének, csodának tartotta, mert 45 évéig, amint letette a fejét, azonnal elaludt, és reggelig még ágyúval sem tudták felébreszteni.
A 24 órából az egy órás rekreációs91 időben lehetett beszélgetni, a nap többi részében tilos volt. Lelki, vagy más hivatalos ügyben, a vezetők szólíthattak bárkit.
„Lelkemet szüntelen a kezemben hordani” (zsoltár) csak a hallgatás és imádság ide
jének megragadásával vagyok képes. Ha tőlem függne, mindig ebben lennék. Bár, ha ö úgy kívánja, szívesen vállalom az apostoli munkát és a társalgást is. Ebből azonban csak annyi a haszon, amennyire ebből a csendes imádságból, a Vele való egységből táplálkozik. (Pannonhalma, 1965. aug. 4.)
Ekkor jött számára az első kereszt.
Az „egyik” vezető intett, hogy jöjjön utána. Amikor a cellába értek, így szólt hozzá.
- Kedvesnővér. Ügy látom, nem jól érzi magát a rekreációs időben. Tessék fel- oldottabbnak lenni és többet társalogni. Ön olyan cukor a vízben, ami még nem oldó
dott fel.
Laura beszélt a rekreációs időben, de sokszor lemondott erről a fiatalabbak javára.
Nekik az első időben szenvedést jelentett a 23 órás hallgatás, és megállás nélkül beszéltek az egyórányi időben. Egymás szájából kapkodták el a szót.
A vezetőnek engedelmeskedve, ettől kezdve Laura többet beszélt.
Mindenki szívesen hallgatta, mert belőle a Szentlélek beszélt és ez olyan nagy ritkaság. Érthető hát, hogy miután társai erre rájöttek, szüntelenül kérlelték.
- Beszélj még!
91 Üdülés, pihenés, felfrissülés
Laura gondosan ügyelt arra, hogy ne beszéljen többet, mint bárki a csoportból.
Mégis, pár nap múlva ez a vezető, újból magához hívatta.
- Kedvesnővér. Maga annyit beszél, hogy ön lett a központ. Magára akarja vonni a figyelmet? Tessék változtatni ezen! Olyan észrevétlenül oldódjon fel a közösségben, mint cukor a vízben.
Ha Laura cukor lett volna, most már igazán nem tudta volna, hogy mit tegyen.
Laura nem mentegette magát, mert a mentegetőzésért azonnali elbocsájtás járt.
Megköszönte a figyelmeztetést, padlócsókolás, és távozott. Eddig sem esett túlzásba a beszélgetésnél, de most egy kissé visszafogta magát.
Laura még csak nem is sejthette, hogy az „egyik” vezető féltékeny lett. Pár év múlva tudta meg, amikor ez a vezetőnő őszintén elmondta, és bocsánatot kért tőle, hogy féltékeny volt rá. A bocsánatkérés szép volt, de mit sem változtat azon, hogy ezzel mérhetetlen erkölcsi kárt okozott Laurának, még Laura halála után is (Lásd:
Utószó 132. old. és 98. old.) Néhányan lavinaként görgetik maguk előtt, amit szóban vagy írásban elhintett.
Egy idő után ez az „egyik” vezető újból magához hívatta.
- Kedvesnővér. A járása olyan világias, mint egy tornásznőé. Legyen egy kicsit egy háziasabb.
Laura megköszönte és távozott. A járásán változtatni természetesen nem tudott.
Egyébként olyan könnyed és szép járása volt, hogy tanítani lehetett volna. De ezt a vezetőt, ekkor már minden ingerelte, ami Laura volt.
„Hogy ki az ember, megmutatja az öltözete, a nevetése és a járása.” (Sirák fia könyve 19,30)
Az „egyik” vezetőnő magához kérette, és a következő kérdést tette fel.
- Mit szólna hozzá, ha hazaküldenénk?
- Ha a Jó Isten kívánja tőlem, hogy ezt az áldozatot meghozzam, akkor lemondok a kármelről - válaszolta teljes nyugalommal.
- Kedvesnővér lemondana a kármelről? Dehát akkor nincs kármelita hivatása!
Ekkor összehívatta a káptalant. A vád: - Nincsen kármelita hivatása, mert le tud mondani a kármelről.
Laura hallgatott. Ha szólt, gondosan kikerülte a mentegetődzést, az önigazolást.
A káptalani tagok némelyikének a véleménye lesújtónak hatott. Néhány embertől valamicske szimpátiát érzett.
Egyik nagy kegyelme a belépésemnek, hogy mélyen megérthettem, annyi meg nem érdemelt nagy szeretet után, hogy nekem itt nincs senkim és semmim ő rajta kívül!
Megfizetheteden élmény volt ez számomra! (1970. jan. 12.)
A megaláztatások ellenére a tiszta istenszeretet áradt belőle fenséges szépségben és kedvességben. Az a szeretet, ami benne volt, elmondhatatlan. A megaláztatások csak növelték Isten és emberek felé egyaránt.
Isten miatt szeretni a felebarátot, az a szeretet soha meg nem inog! Gyarlóság, dur
vaság, háládanság ezt nem befolyásolják, mert szeretete Istenből fakad és Istenben nyugszik. A föld kimozdulhat tengelyéből, de az ilyen szeretet rendítheteden marad.
Ez a szeretet azonban nem az emberi természet velejárója, hanem a Szendétek ajándéka....
9 0
Az emberi lélekben is ó az isteni tervek végrehajtója. A szeretet tüzét gyújtotta meg az emberek lelkében és megszületett a boldog ember a földön! (1953. júl. 3.)
Egy alkalommal az- „egyik” vezetőnő benyitott a cellájába. Minden kármelitának ajánlott naplót vezetni lelki életéről. Laura éppen ezt írta. A gondolatsor befejezet
lenül maradt a kopogásra. A szabályzat szerint, ebbe senki bele nem olvashat.
- Megengedné nekem, hogy beleolvassak? - kérdezte Laurát.
- Tessék.
Az utolsó mondat elolvasása után felcsattant.
- Kedvesnővér! Azt írja, hogy a kármelben az imáról is le kellett mondania?! Hát nem elég a napi 5-6 óra imádkozás? Milyen kármelita az, akinek a kármelben kell lemondania az imáról?
Fogta a lelkinaplót és elviharzott.
Laura szerette a belső egyesülő imát.92 93 Abban az időben rengeteg szóbeli imát mondtak. A teljes zsolozsmán kívül, litániák, fohászok, szentek imái, rózsafüzérek tet
ték ki az imaidő kilencven százalékát. Laura szerette ezeket is, de aki eljutott az egyesülő imára Isten adományaként, hát az természetesen arra fog vágyakozni egész életében. Ez nem az imádkozó műve, magánfellobbanásai, hanem Isten hívása. A kár
melben elméletileg egy óra volt erre, de a gyakorlatban jóformán semmi. (A szer
zetesnővérek jó része a misztikus életben járatlan volt, ezért mondatták a szóbeli imákat.)
Laura a kármelért a belső imáról is kész volt lemondani. Ezt képzelte a lelki napló gondolatsorának befejezéseként. Erre azonban már nem kerülhetett sor.
... a magányt és az önfeledt csendes imának órái elmondhatatlanul hiányoztak! Hisz míg kint voltam, 5-6 órát tölthettem a tabernákulum előtt gondtalanul... De a Szentlélek egyre világosabbá tette, hogy nekem a Kármelt úgy kell elfogadnom, átölelnem, ahogy itt Pécsett megtaláltam. És minden szenvedést, epedést, kínt, fel kell ajánlanom a Világkármelért, amelyért Szent Szüléink lánglelkével kell élnem- halnom egész életemben. (1970. jan. 12.)
Az „egyik” vezetőnő kérte a káptalan összehívását. Laurát számadásra rendelték.
Felolvasták naplója utolsó mondatait. Néhányan nemtetszésüket fejezték ki. Két hoz
zászóló azonban úgy beszélt, hogy érezte szavaikból a jóindulatot. A vádakra nem felelt semmit. Jól ismerte a szigorú szabályt. Aki mentegeti magát, akár igazat is állíthat, azonnal elküldik. Hallgatott. Ez a nagy tudású, Istentől vezetett lélek, élete végéig megőrizte alázatos lelkületét.
... a mai napig a megalázódásban való elmélyülés. Mindig világosabb előttem, hogy ebben kell tartózkodnom szüntelen! Ez a lelkem legigazabb világa. És bevallom Tisztelendő Anyámnak9- őszintén, hogy minden kegyelemnél édesebb és kívá
natosabb nekem a megalázottság igaz mélységeibe egyre jobban eljutni! Érzem, hogy
92 Az imában ezek a fokozatok vannak, az utolsóig, a esúesig. Ajakima - elmélkedés - nyugalmi ima - szemlélődés - egyesülő ima. Ez utóbbi a legtökéletesebb fok. „De gondoljuk esak meg azt is, hogy micso
da fülsértő zene az ajakima, ha nem kíséri elmélkedés. Hiszen ebben az esetben, olykor még a szavak is értelmetlenek lesznek.” Nagy sz. Teréz „A tökéletesség útja” művének XXV. fejezetéből. És az elmélkedés az ajakima után csak a második.
93 Amikor ezeket a sorokat írta - 1961-ben - már Fügi Vilma, Mária Terézia volt a perjel, a vezető Tisztelendő Anya.
még messze vagyok attól, amit ö , a Végtelen szeretne bennem látni, de ezt is Tőle várom egészen! Számomra a „locus gratiae”,94 a megsemmisülés mélységeiben volt egész életemben: ide nyúlt le, itt talált meg az Örök Irgalom...
Nem könnyű a vádak pergőtüzében szótlannak maradni, türelmet megőrizni, és ami még ennél is nehezebb, senkire nem neheztelni.
Ha Laura szólt, a Szentlélekektől vezetve tette. Szavaiban a legkisebb kivetnivalót sem találta a káptalan.
Végül visszakapta a naplóját és felszólították, hogy menjen imádkozni a kórusra.
Bement és a szokott helyén letérdelt. Már útközben szívből megbocsájtott min
denkinek és az Úr Jézus megalázása mellé helyezte saját megaláztatását. Pillanatok alatt misztikus imába merült. Arca ragyogott az örömtől és természetfeletti béke áradt belőle. Észre sem vette, hogy a tisztelendő anya besettenkedett és háta mögé lopódzva, kissé oldalról, figyelni kezdte az arcát. Azt várta, hogy Laura mélyen bánkódik és sír.
Az elmúlt héten olvasgattam régi feljegyzéseimet és újból átéltem azokat... Csak bámulni tudom az isteni Gondviselést. Minden körülményt úgy rendezett meg, hogy az én kis életem, egyre mélyebben öbelé, az Isten Bárányába kerüljön, kerülhessen!
Kívül-belül szinte minden sejtemnek az áldozat oltárára kellett kerülnie.
Most vissztekintve úgy látom, hogy T. Anya nem értett meg. ö nagyon tökéletes, nagy műveltségű és kitűnő elöljáró volt, de más úton járt... Egv alkalommal, amikor ismét valamiért leteremtett, és utána a kórusban mellém térdelt és megkérdezte:
Most mi van a lelkében?”
Azt kérdeztem:
ószintén elmondhatom?”
És amikor elmondtam, hogy milyen boldog vagyok, ezt felelte:
Már igazán nem tudom, hogy mit csináljak kedvesnővérrel? Képtelen vagyok összetörni.’
Pedig erre felhasználta nővértársaimat is később. És azt hitte, ha ez nem sikerül, nem lehetek igazi kármelita.
A szétszóratás után sokat együtt voltunk. Hosszabb ideig nálunk is lakott, és haláláig tökéletesen megértettük egymást.
Ez a nővértársam, aki mintha „riválist” látott volna bennem, és nehéz volt elvisel
nie, szétszóratás után többször felkeresett, és kérte a bocsánatot, hogy „úgy bánt velem”. Ha tudta volna, hogy milyen kegyelmet jelentett nekem viselkedése!?
Hiszem, hogy ő sem akart rosszat! (1985. júl. 20.)
1950-51-ben Laura lakásán történt a következő beszélgetés.
... egyszer Erzsébet Anyával beszélgettünk. A Szent Kármel elzártságát, szabályait, derűsen és gyümölcsözően élni csak azok képesek, akikben a hitigazságok boldogító élményekké váltak, amelyek nagy horizontban tartják meg a lelket a hősies önfelál
dozás és kiáradás vágyával. Ezt pedig senki megadni önmagának nem képes, ez a Szentlélek ingyen ajándéka. (Pannonhalma, 1996. VII. 4.)
„Ne vezessétek saját utatokon alárendeltjeiteket (Okosság!) ... A perjelnőknek nem szabad hinniük, hogy tetszésük szerint építhetnek és rombolhatnak” (Nagy sz. Teréz leveléből) „A perjeínő kötelessége arra törekedni, hogy lássa meg a szerzetesnők
94 A k e g y e le m h e ly e .
92
különböző hajlamait, és juttassa előre azon az úton, amelyen őket, ö Szent Felsége vezeti. A nővérek testi szükségleteiről egy anya szeretetével gondoskodjék. A perjel
nő egyébként is anyai lelkületre törekedjék.”
Az egész közösség előtt megalázó próba következett.
„Fogadalmamat, hibáim miatt elhalasztották (Gyertyaszentelő Boldogasszonykor lett volna!)”
így ír 1955. október 15-én, 5 évvel az események után. Ekkor már tudta, hogy kinek a hibájából halasztották el fogadalmát, de még a naplójában sem akart olyat leírni, amivel valakit megbántana. Inkább saját „hibáira” hárítja a felelősséget.
Szentanyánk: „Aki nagyobb önmegtagadással, alázatosabban és tisztább lelkiisme
rettel szolgálja az Urat, az lesz szentebb.
A megalázódás a lélek legigazibb helye! Nagy vágyam: elérni az önmegvetésnek azt a mélységét, ahol ő látni akar! Azt a mélyben lévő igaz világot! (1978. febr. 8.)
Ebben az időben minden elhalasztás veszélyessé válhatott, hiszen köztudomású volt, hogy a szerzetesrendek feloszlatása már csak hetek kérdése.
Ebben az időben minden elhalasztás veszélyessé válhatott, hiszen köztudomású volt, hogy a szerzetesrendek feloszlatása már csak hetek kérdése.