augusztus 24-én történt. Most lesz 40 éve! A boldogságtól sírtam Sopronig
VI. FEJEZET A HITOKTATÓNÓ
A H IT O K T A T Ó N Ó -K É P Z Ő B E N 1 9 2 1 - 1 9 2 4 (W A R D -K O L L É G IU M )
Puskásy atya azt tanácsolta, hogy addig, míg nem sikerül elmennem a kármelbe, já r jak hivatalba, és titokban iratkozzam be a Ward-kollégiumba. így kerültem a Köz- tisztviselők Szövetkezetének könyvelési osztályára, ahol már kilenc osztálytársam dolgozott. Október végén, elkésve, a Wardba is beiratkoztam, nem kis félelemmel, hogy ha otthon megtudják, baj lesz, de az engedelmesség erőt adott. A hivatalban 8—2-ig dolgoztam, és a Wardban 4—7-ig, 8-ig voltak az előadások. Otthon úgy tudták, hogy a hivatalba kell visszamennem „hibát keresem és egyeztetni”. A könyvelést és pénztámaplót naponta kellett egyeztetni, de azzal fél, egy óra alatt kész lettem.
Sokszor szidták otthon a hivatalt, és ijesztgettek, hogy ha ilyen sokáig kell dolgozni, akkor nem engednek ott maradni. Csak próbaidős voltam!
Az érettségi után szülei munkahelyet kerestek számára. Lelki atyja tanácsára szó nélkül elfogadta a hivatalt.
A titkolódzás csak pár hétig tarthatott, mert Laura mindjobban nehezedő tehernek
40
érezte. Puskásy atya felajánlotta segítségét. A családban jól ismerték, mert sokszor hallgatták prédikációit. Bejelentkezett családlátogatásra és a szülőkkel félrevonult oeszélgetni. Elmondta a valóságot. Csodák csodájára, jó szívvel elfogadtak mindent.
Behívták Laurát és áldásukat adták vállalkozására. Laura boldogan ölelte és csókolta édesanyját és édesapját. Végre fellélegezhetett. Megkönnyebbültnek, felszabadult
nak érezte magát a szülői beleegyezés után.
Sejtelme nem lehetett arról, hogy több mint fél év után még nagyobb kereszt nehe
zedik a vállára.
1924-ben szereztem meg a Ward-oklevelet, 157. old. Az ott töltött 3 évről még sem
mit sem írtam. Pedig milyen nagy kegyelem volt az életemben! A teológiai tanul
mányok hitben megalapozottá tettek és az a sok tudós tanár is mély hatást tett a lelkemre. No és a társak! Az igazgatónő máter Tauffer angolkisasszony volt, aki mind a három éven át kitüntető szereiével vett körül, a búcsúztatóval is engem bízott meg.
Egyetlen tanár különbözött lényegesen a többitől. Első látásra megítélte a ta
nulókat. Akit teljes nevén szólított, mint Kovács Mária, az a legrosszabbra számítha
tott, akinek a nevéhez hozzátette a kisasszony megjelölést - Kovács Mária kis
asszony - az még mindig elég rossz minősítést jelentett, akit keresztnevén szólí
tott - Mária - , az kitüntetésnek számított, akit pedig becézve nevezett meg - Má- riácska - az a legnagyobb kényeztetésnek „örvendhetett”. A besorolásból se föl, se le nem lehetett jutni a három év tanulmányi idő alatt.
Ennek a tanárnak köszönhetően csak egyetlen óra különbözött lényegesen a töb
bitől. A gyakorló óra.Több tanár jelenlétében és az egész osztály előtt kellett a kijelölt lányoknak hittanórát tartani, mintha tanárként tenné.
A gyakorló óra végén, az arra kijelölt tanulónak bírálatot kellett mondania az elhangzottakról, majd a tanárok szóltak hozzá. Az említett tanár rendkívül szigorúan kritizálta a növendékeket. Ha a bírálásra kijelölt diák dicsérni merte társát, azonnal leintette: - „Ebből elég, üljön le !” - és átvette a szót. Akik rossz minősítésben része
sültek nála az első rápillantásra, hát azok tarthattak akármilyen jól sikerült órát, ala
posan lehordta őket. így kezdte:
Kérem. Most tűzzük ki a gyászlobogót. En csak azt az egyet szeretném kérni és a lelkére kötni a kisasszonynak, hogy még véletlenül se jusson eszébe valamikor is ka
tedrára lépni és tanítani.”
Mindent rossznak talált. A szenvedő alany néhány perc múlva sírva borult padjára, és mit sem hallott a további sötét méltatásokból, a rá váró borús jövőről.
Akik kedveltjei közé tartoztak, azok se jártak jobban. Ellenkező előjellel jutottak el a kétségbeesett sírásig. Az ő gyakorló óráikat elkezdte túldicsérni. Olyan pátoszos, fennkölt magasságokban beszélt, amelyről minden tanuló tudta, hogy túlzás. Ezért rosszabbul esett, mint a szidás. Laurát az egekig magasztalta, mire ő is sírva borult padjára.
Amikor Laura bírált, és az igazságnak megfelelően kezdett beszélni, néhány mon
dat után leintette és elkezdte szokásos mondókáját.
A leszidott tanulókból általában kitűnő hitoktatónők lettek.
A kateketika33 tanár rendszerint szóhoz sem jutott, mert közben kicsöngettek.
Páter Biró Ferenc (1869-1938), a hitoktatóképző megalapítója több alkalommal részt vett ezeken az órákon.
33 Hittan.
Az iskola ügyvezetője, máter Taufer soha nem felejtette el rendkívüli tanítványát, Laurát. Figyelemmel kísérhette az iskolában elért ragyogó eredményét,34 35 és a tanít
ványából áradó csodálatos lelkületet.
Máter Taufer 1925-ben Nyíregyházára került igazgatónak. Amikor 1948-ban az iskolákat törvénytelenül elvették az egyháztól, nemsokára Pestre került. A kármelita rend internálása és szétszórása után ő volt az első, aki szerzetesként felkereste volt tanítványát, Laurát. Huszonhat év telt el a Ward-kollégium befejezése után. Nem lehetett véletlen a megkülönböztetett érdeklődés. Felejthetetlen tanítványát, élete végéig figyelemmel kísérte és részesülni kívánhatott lelkületéből.
A Ward-kollégium befejezésekor a búcsúzó beszéd megírását és elmondását, Lau
rára bízta az igazgatónő. Beszédéből kisugárzott kármelita lelkülete, a jó Istennek tökéletesen átadott életáldozat. Az ötvenéves találkozó alkalmával - melyet Laura lakásában tartottak - ugyanazt a beszédet olvasta fel. Néhány nappal a találkozó előtt került kezébe. A Gondviselést látta abban, hogy ugyanazt mondhatja el újból pálya
futásuk és életük végén, mit működésük elkezdésekor mondott társainak és tanárai
nak, életprogramot adva és vállalva mindnyájuk nevében.
A Wardban kapott hittudományi-teológia ismereteit nagyszerűen egyeztette mé
lyen vallás-misztikus lelkületével.
A teológia nélkülözhetetlen a misztikus számára, mert személyes tapasztalatait csak ennek segítségével fejezheti ki szabatos nyelven. A lényeg, soha fel nem hagyni Jézus személyének szerető keresésében! Sokat imádkozni, különösen most, a teológuso
kért, hogy minden új megvilágosodás a szeretetben gyümölcsözve bennük és az evan- géliumibb magatartást eredményemé. Hisz minden teológiai kutatásnak a hit vilá
gánál kell történnie. Egységbe nozni a teológia tárgyát és világosságát! Mivel az igazság értelmi bírása a szellemnek, valami örömteli nyugalmat ad, fennáll a veszély, hogy megállnak ennél az értelmi bírásnál és nem jutnak el a szeretetben való hűségig.
Tehát a teológiának nemcsak meg kell maradnia a hit világosságában, hanem gyü
mölcsöznie is kell szeretetben! (Jn 2,3—4)
A hitbeli ismeret nem tudomány, de felülmúl minden tudományt... Az igazsá
goknak olyan együttesét nyújtja azonban, melyeknek felfoghatóságába behatolhat és előbbre juthat az értelem. A teológia: fogalomról fogalomra haladó erőfeszítései sohasem múlják felül a hit eredeti intenciójának3' gazdagságát és erejét, sőt, be sem érhetik azt. Csupán arra irányulnak, hogy határozottabbá és érthetőbbé tegyék ezt az intenciót, hogy értelmi rendszer segítségével kidolgozott fogalmak révén, közvet
lenebbül kifejezhetővé és közölhetőbbé tegyék. A megismerést ezek teszik tudo
mánnyá. Az isteni eredetű tudás szeretedből fakad és egyre nagyobb szeretette tör.
De az értelem számára önmagában kusza marad.
A hitbeli intuíció ereje és mélysége minden lélekben a benne élő szeretettel ará
nyos. Intenzitását az emberi értelem semmiféle erőfeszítése sem képes fokozni.
A hit a szeretettel növekszik, mint ahogy az Istenre szomjazó élő hit egyenes foly
tatása, a Szentlélek kegyelméből, a léleknek juttatott édes ismeret. A teológiának erősíteni kell bennünk a vágyat, hogy szeretetben még jobban magunkénak tudhas
suk a titkokat. A teológus sohasem juthat saját törekvésével az intuíció szemlélődés fokára.
42
34 Az 1924. június 15-i keltezésű oklevélben minden osztályzat ötös.
35 Belső felismerés. A korábban szerzett ismereteken alapszik.
19 É V E SE N F Ő Á L L Á S Ú H IT O K T A T Ó N Ó
Éppen amikor véglegesíteni akartak, akkor mondtam fel, mert 1922. márc. 22-én be- hívó levelet kaptam a Hitoktatási Felügyelőségtől, és beosztottak két iskolába „hitok
tatónak”. Hiába mondtam, hogy én nem tudok semmit, csak I. éves vagyok és nem is képzőt végeztem. Püspöki rendelet jött, hogy ahol nincs hitoktatás, azokba az isko
lákba osszák be a Ward-kollégium hallgatóit... Rengeteg nehézség szakadt rám, ott
hon elintézni a dolgot.
Jött az órákra készülés, a kollokviumokra tanulni, de a jó Isten csodálatosan segített mindenben.
Laura és elsős társai úgy gondolták, hogy a püspöki rendelkezés nem vonatkozhat rájuk, csak a felsőbb évfolyamoknak szól. Tévedtek.
Nehéz kérdések kezdték gyötörni. Hogyan fogadják szülei az intézkedést? Mit szólnak az állás változáshoz? Nyár végén már a kármelben szeretne lenni! Miért ámít
son másokat, ha úgyis elmegy Budapestről.
Laura bement a hitoktatási felügyelőhöz, Novák Lajoshoz, és előadta aggodalmait, miszerint kevésnek tartotta hitbeli tudását.
A tört magyarsággal beszélő pap, jóformán végig sem hallgatta.
- Értse meg, kisasszonyka. Magáckának tanítania kell. Ninc pardon. Különben mehet a Ward-kollégiumból, de azonnal.
- De hát még a dogmatudásom sem megfelelő. Ha téves nézeteket fogok tanítani, abból nagy baj lesz!
A felügyelő atya hajthatatlan maradt.
- Ilyen magáckával nem eshet meg! Magáckának tanítania kell! Elmehet!
Az eredmény az lett, hogy Laura két iskola helyett szeptemberre hármat kapott, Novák atyát pedig a hitoktatásban elért eredményeiért pápai prelátussá nevezték ki.
Laura nem hivatkozhatott a kármelbe lépésére, mivel még nem felvételizett és titokban akarta tartani Puskásy atya tanácsára.
A szülői engedély kieszközléséhez újból Puskásy atya ajánlkozott. Az édesanya beleegyezését adta, ami ismét nagy megkönnyebbülést jelentett Laurának.
Kőbányára egy háziipari iskolába - hasonló korúak voltak, mint én, és a Szív utcában, egy általános iskolába osztottak be, ahol elsőáldozásra készülő 60 gyermek is volt. Itt tapasztaltam először és azóta már nagyon sokszor, hogy tehetetlen vagyok, de mérhetetlenül bízom őbenne és Neki tulajdonítok mindent. Akkor minden vállal
kozásomat sikerrel koronázza a Mindenható!
Amikor Novák atyától hazafelé tartott, bement imádkozni a jezsuiták Jézus Szíve- templomába. A padba térdepelve sírt és arra gondolt, hogy ő ezt a feladatot nem tudja ellátni. Ekkor lelkében hallotta Szent Pál szavait.
„Az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2. Kor 12,9) A munkaviszonyát igzoló hivatalos papír alapján, ami megmaradt, pontosan meghatározható az első három év munkahelye és a leadott óraszám. 1922/23-ban 3 iskolában heti 26 órát, 1923/24-ben 2 iskolában heti 24 órát, 1924/25-ben 2 iskolában heti 26 órát tanított, 158. old.
Az első évek szép élményeket hoztak és rengeteg küzdelmet. A Háziipari iskolában, akkor jórészt tizennégy év fölötti árva lányok kaptak képzést. Varrást, szövést, hímzést tanultak és szakmunkásvizsgát tehettek. Egy részük a konviktusban lakott.
Azért alapították, hogy szakmát adjanak a lányoknak, és ne kerüljenek utcára.
Nyár elején jelentkezett Laura az iskolában. A konviktusi igazgatónő, B.-né fogad
ta. Laura bemutatkozott és elmondta jövetele célját.
- Engem neveztek ki hitoktatónőnek.
B.-né ingerülten válaszolt:
- Én nem kértem hitoktatót! Itt nem lesz semmiféle hittan, vegye tudomásul!
- A törvény előírja, ahol iskolai oktatás van, ott kötelező a hitoktatás is. Tessék, itt a megbízó levelem. Szíveskedjék ennek megfelelően biztosítani a törvényes felté
teleket.
Laura nem készült ilyen fogadtatásra és a válaszadásra sem. A Szentlélek sugallta okos válaszát.
A konviktusi igazgatónő meggyőződéses ateista volt, de jó szívű. Ateizmusára mi sem jellemzőbb, minthogy az iskola Értesítőjében hittan és hitoktató nem szerepelt.
Az iskolai ünnepről ezt írta 1915-16-ban: „Legkedvesebb ünnepeink egyike volt az iskolai karácsonyfa ünnepe.”
Laura nagyon megszerette tanítványait, akik az élet mostohaságai miatt kerültek a
„Leánytanonc-Otthonba”. Mindent megtett értük. Jól érezte magát köztük. A meg
próbáltatások azonban nem maradhattak el.