AZ ISMERETSÉGI KÖRÉBEN
után 4 órára vár a szobájában, éppen ez volt a Margit-intézeti időpont is! Biztosra vet
tem, hogy akkor kapom az ajándékot! És valóban akkor kaptam életem legfájdal
masabb ajándékát, amit azonban oda nem adnék semmiért! Te Deum laudámus.
Csodálatos, édes, isteni Gondviselés!
M ily boldogság, hogy idén itt ünnepelhetem mindkét dátumot és a holnapit is: a fogadalomra való megszavaztatásomat. Milyen más lett volna ez a 14-e aátumja nélkül.
(T-6-ig tartott V. n.-vel (Vilma nénivel) és 6-7-ig az ebédlőbe menet össze
találkozva M. E. A.-val hármasban, a lépcsőházban!) (Szentkút, 1963. máj. 14.) El lehet képzelni, mit kapott Laura ezen három óra alatt, ráadásul a lépcsőházban, hogy mindenki hallhatta!
A zárdában kialakult vélemények folytán („Nem vagyok egy közülük. Úgy élek közöttük - mint egy vendég - , mint egy remete, cukor a pohár vízben, mely nem oldódott fel ... stb.) értésemre hozták, hogy nem valószínű megszavazásom a foga
dalomra.
Kérdésemre, hogy miben javuljak, mit tegyek, mindenre kész vagyok, miben kell megváltoznom, azt a feleletet kaptam: Nem tudják, csak imádkozzunk.”
Atsírtam az éjszakát és lemondtam, odaadtam a káraiéit, és a ruhát és a falakat, ha ö így akarja. (1983. aug. 9.)
V olt idő, amikor azt gondoltam, hogy majd fent az Égben magyarázatot, világossá
got kérek M. E. A.-tói ..., de most úgy érzem, nem akarok tudni semmit, csupán egyre jobban azt, hogy az ö végtelen irgalmának jósága volt velem ez is, és talán a legnagyobb! Istenem, Egyetlenem, Mindenem, mintha 13 évvel ezelőtt lettél volna ez számomra úgy igazában!!
Az Ég velem ünnepel ma is! Nem tartom véletlennek, hogy éppen ma, amikor reggeliztem, tettek be szobámba egv hatalmas csokor gyönyörű gyöngyvirágot azzal, hogy „egy néni, ma hajnalban szedte”! Ilyen csak egy Édesanya tud Tenni! ...
Mindkét máj. 14-én vasárnap volt. (Szentháromság!), és 15-e a megszavaztatásom napja, az első keresztjáró nap!
Olyan jó volt ma az emlékezés. Talán még több kegyelmet hozott, mint az előző években! (Szentkút, 1963. május. 14.)
(A Szűzanyát kértem, tegyen) valamit érdekemben - akár így, akár úgy - a meny- nyei A tya nagyobb dicsőségére! „Mutasd meg, hogy anyám vag y...” énekeltem a lelkem mélyén. És az én drága egyetlen Édesanyám „megmutatta .
Csöngetéskor futottam a kórusra, telve nyugalommal, az édes békéjével, már boldo
gan. őbenne átélve, hogy a legjobb kezekben van az ügyem, és kész vagyok bármely áldozatra, szenvedésre Szűzanyám rendjéért, szent Szüleim művéért!
Ha jól emlékszem, még éjjel a Matutinum9 után, a Szűzanyára bíztam M. E. A-t, Szent Szüléinkre V. n.-t (Vilma nénit), és a kilenc angyali karra a kilenc szavazó nővért. Hát valóban nyugodt lehettem.
(Szentkút, 1963. máj. 14.)
% Téged Isten dicsérünk.
97 Imaóra.
És csodálatos a Szentlélek: mintha csak erre várt volna! Máj. 15-én98 99 reggel a T. A.
(Tisztelendő Anya) megfordította a sorrendet: először végeztük a kis horákat" és utána, az elmélkedés idejére összehívta a káptalant (biztos a Szentlélek ösztönözte!) és míg mi, a noviciátus, elmélkedtünk, elmondhatatlan béke és boldogság volt a lelkemben, amit minden újabb kiüresedés szokott hozni! (1957. júl. 27.)
De még a vér is elhűlt bennem, amikor V. n. (Vilma néni) reggelihez menet, egy ajtómélyedésben odasúgta, hogy reggeli után azonnal keressem M. E. A.-t, aki azzal fogadott:
Igazán van hivatása hozzánk?”
Soha ily mélyen át nem éltem, mint most, a kínok közepette” - feleltem.
M ert azért hívattam, hogy közöljem, meg van szavazva! ”
Elmondta aztán, nem akarta, hogy kihúzódjék ez a válságos idő, ezért az elméi- kedés ideje alatt összehívta a káptalant, és megejtette a szavazást. Persze én nem vet
tem észre a káptalan távozását, és nem is sejtettem semmit. Arra sem emlékszem, hogy miről szólt az elmélkedés. Nekem csak egy érzésem, élményem volt egész idő alatt: a Szűzanya ölelő karjaiban belesimulni egyre jobban az A tya akaratába!
M ily boldogság, hogy drága, szent hivatásomért ennyire megszenvedhettem.
(Szentkút, 1963. máj. 14.)
És érdekes, hogy nekem, akinek a világban, a belépésem előtt, annyi sikerem volt, bent, tele voltam sikertelenségekkel, keresztekkel, az ö mérheteden nagy kegyel
méből.
Szavamon fogott az Édes, de csodálatosan velem is volt. Nem engedett elküldeni!
Olyan érdekes most visszatekintenem, olyan világossá tette azt előttem akkor, hogy megszavaztatásomat nem az embereknek, hanem egyedül Neki köszönhetem!
Ez olyan természetfelettivé tette kapcsolatomat a kedvesnővérekkel és T. A.-val (Tisztelendő Anyával) is. Emel is az égiekhez kapcsolódott a szívem egyre jobban.
Hát így volt! Az ö végtelen irgalmára bízom az egészet! 1957. júl. 27.
Beigazolódott, hogy: „... amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megad
ja nektek.” Ez olyan „kérés” volt, amit Jézus is kért volna.
Szent Kármel, mennyi imámba, kínomba, szenvedésembe, könnybe kerültél! De mindent megért Szent Szüleim lelki családjába kerülni, amelynek imahivatása van!
(1967. máj. 1.)
Július 16-ára tették Laura fogadalmát. Ez pedig végzetes időpont lehetett volna, mert mindenki tudta már, hogy a szerzetesrendek feloszlatása, csak napok kérdése.
Isten azonban Laura mellett állt, mivel kedves volt előtte, egész élete.
Az is igaz, hogy az örökfogadalmat, jóval hosszabb idő után lehet letenni. Laurát viszont várakoztatták, nagykorúságától, huszonegy évig, az újrafelvételi után (1945) három évig. Megszavazása azt mutatja, hogy a káptalani tagok részben megszerették, másrészt pedig a Szentléleknek engedelmeskedtek Az utóbbit ki hogyan élte meg?
Az „egyik” vezető is, ekkor már Laura mellett szavazott.
Laurában megláthatták Krisztust átragyogni a lelkében.
98 1 9 5 5. okt. 17-én és júl. 27-én máj. 17-ét írt. Nem tudni pontosan.
99 Kis imaórák.
9 6
M. Erzsébet anyám jegyzeteiből olvasom: . .Érzem, hogy az igazi élet valami nagy
P
asszivitásból nő ki. Félek attól, hogy sokat cselekszem. Az az aktivitás kell, mely itermi a lélek Csendjét és a dolgok legjobb megoldása sokszor az, ha ebben a Csendben elmerülünk. Mert ez a Csend már az Isten és a Szűzanya aktivitásának világa. 1959. máj. 31.
Laura pedig ebben a belső „aktív” csendben élt!
Szeretetteljes biztatásban lelkiismeretében, vagy gyötrődő lelkiismeret-furdalás- ban?
Ma, végigolvastam a káptalani figyelmeztetéseimet... (Olykor meg szoktam tenni!) Hálás vagyok a jó Istennek, hogy nem bántak velem kesztyűs kézzel.
Belépésem előtt még elképzelni sem tudtam volna, hogy ilyesmik lehetségesek!
Nem lehet könnyű az elöljáró dolga, az bizonyos!
A vágyam a megaláztatások után, Pécsett kicsit kielégült. Deo gratiás!100
Amikor Laura olvasta 1965-ben a káptalanban felhozott, megalázó és igazságtalan vádakat, kidobhatta volna a lapokat, de nem tette.
Visszatettem és a jó Istenre bíztam ügyemet. Majd O tisztáz, ha akar. Legyen áldott mindenért!” - mondta.
Bízzunk benne, hogy lesz elöljáró is, aki meri vállalni Laurát. A 29 szerzetesnői és 8-10 papi hivatás, elég jó ajánlólevél. Rajta kívül, senki nem tud ilyent felmutatni.
Feljegyzései egyelőre nem tudnak tanúskodni mellette, mert 1931—1953-ig ter
jedők eltűntek. Egy hölgynél rákérdeztem Laura „Feljegyzéseire”. Megriadt szemek
kel nézett rám.
- De ugye nincs meg?!
Nagyon megnyugodni látszott, amikor megmondtam, hogy nincs meg.
Csak annyit tudni, hogy odaadta egy nővérnek a Szoc. Otthonban.
Amikor megkérdeztem, hogy miért tette, egy pillanatra szomorú lett az arca, majd így válaszolt.
- Nem kívánom, hogy lássák azt a sok kegyelmet, amellyel a jó Isten elhalmozott 1931-től, 1953-ig.
Ebből azonban éreztem, hogy csak fél igazság. Bizonyos emberek nélkül Laura soha, semmit nem tett. Mivel több alkalommal úgy nyilatkozott, hogy 1931 előtti naplói megsemmisítését utólag elítélte, a naplók odaadását minden valószínűség szerint „kérésre” tette. Nem volt nehéz a halála előtt testileg összeroncsolódott em
bert erre rávenni.
Laura ebben is szentéletű emberhez méltón járt el. Mások is így tettek vele?
Mint a leölésre szánt bárány kiszolgáltatta jegyzeteit, és ezzel magát is, bár jól tudhatta, hogy vissza fognak élni vele. Ezt alaposan meg is tették. Nem azért, mintha naplóiban őt kompromittáló dolgok lennének, hanem éppen azért, mert ilyenek nin
csenek és ezután bármivel vádolható. (Hivatalos vizsgálatnak kellene fényt deríteni arra, hogy ki és milyen szándékkal kérte el „Feljegyzéseit”, mit csinált velük. Ha megsemmisítették, kik és miért tették. Amennyiben megvannak, a szabad kutatást lehetővé kellene tenni, hiszen ezt nem sajátíthatja ki sem egyén, sem közösség, ez nem lehet „belügy”, mert a magyar lelki irodalom és misztika egyik legszebb alkotása, ami közkincs. Istentől jött, ezért elrejteni vagy megsemmisíteni senkinek nincs joga.)
100 Is te n n e k hála.
Nagy Szent Terézt felszólította lelki vezetője, hogy égettesse el könyve kéziratát.
Megtette, de titokban már nővértársai lemásolták és így megmaradt.
Mivel Laurát ismerte minden jelentős lelki ember és ő is mindenkit, „Feljegyzései”
sokakról tanúskodhatnának dicsérőleg.
„Feljegyzései” meglétéről még 1994 végéről, vagy 1995 elejéről is biztos tudomá
som volt.
A szerzetesrendek felosztása után, a Laura elleni vádak titokzatos okok miatt foly
tatódtak.
Itt volt Rózsa (P.né). Visszamondta, amit rólam hallott. Mintha csak a Huba101 utcai jégesője ért volna ismét. (Azt mondták rá, hogy nem igazi kármelita. A szerző meg
jegyzése.) Fájt és boldogított egyszerre. (Hátha még egészen ismernének!)
A szentmise paténájára vittem és belekerült az O értem elviselt minden kínjába, gyalázatába, a nagy Műért, a Szentháromság megdicsőítésére. Mi lehet ezért elég sok vagy nagy?! Ecce venio!102
El nem felejthetem, hogy az én imádottammal való eljegyzettségem teljessége csak a kereszten lenet. Megdicsőült élete csak így tud átjárni egészen. 1967. szept. 1.
Fájdalmasan édes boldogságom, ahányszor eszembe jut: Nem igazi kármelita stb.
Szívből mondom: „ - J ó nekem Uram, akárhogyan hódolttá válnom Előtted, senki
tudatom legmélyén! Hiszen úgyis csak Te vagy a fontos! Szívesen leszek ebből is kivetkőztetett koldus, ha Neked úgy tetszik inkább!”
Marcell atya megállapítása úgyis nagyon boldogított a zárdában. De, ha az még igaz is lenne („ízig-vérig, tetőtől talpig kármelita!), hol van még az „igazi kármelita”
a „szent kármehtától”? Már pedig én a Te irgalmadból azzá akarok lenni. (Nadap, 1964. VI. 27.)
Laura nagyon jól tudta a körülötte dúló rosszindulatot, mely irigységből fakadt.
Nem beszélt róla, csak néhány sor árulja el fájdalmát. O azonban ezek ellenére a következőhöz tartotta magát.
„Nem érdekel, mit mondanak az emberek. Jó akarok lenni mindenkor - min
denkihez. (XXIII. János pápa) (1974. jan. 11.)
BE Ö L T Ö Z É S ÉS Ú J N É V