1. 4.1. Érvelés, következtetés
A logika feladata az érvelések, következtetések tanulmányozása. Érveléseken a hétköznapi szóhasználatban általában hosszabb, bonyolultabb gondolatmeneteket értünk, míg ha következtetésekről beszélünk, akkor egyszerűbbekre, rövidebbekre szoktunk gondolni. Egy másik, a logikában időnként előforduló megkülönböztetés ennél lényegesebb. Eszerint az „érvelés” egy természetes nyelven előadott gondolatmenetre utal, míg a „következtetés” ennek logikai tartalmára vonatkozik. Néha a „következtetés” az érvelés mögött álló gondolati folyamatot jelöli, megint máskor az érvelés konklúzióját, az érvelés bizonyítandó tételét, következményét jelenti. A két fogalmat én azonos értelemben fogom használni. Az érvelés, azaz a következtetés az állítások strukturált csoportja, a premisszák és a konklúziók együttese.
Az érveléshez tartozó állítások két csoportra oszthatók. A konklúzió az érvelés bizonyítandó tétele, az az állítás, amelynek igazsága felől az érvelő meg akar győzni, az az állítás, amely az érvelés többi állításából következik.
Az érveléshez tartozó többi állítás, a premisszák, az érvek hivatottak alátámasztani a konklúziót, ezek szolgáltatnak bizonyítékot, indokokat a konklúzióhoz, illetve ezek vonják maguk után a konklúziót.
A „következtetés” kifejezés kétértelmű. Egyrészt, következtetésnek nevezzük az érvelést, másrészt – igazodva a természetes nyelvhasználathoz – következtetés az az állítás is, amelyik az érvelés bizonyítandó tétele, amelyik az érvelés konklúziója.a
aA félreértés veszélyét úgy lehetne elkerülni, ha csak az „érvelés” utalna az állítások formájában előadott gondolatmenetre, és ilyen összefüggésben nem használnánk a „következtetés” kifejezést, hanem fenntartanánk az érvelés konklúziójának jelölésére. A hazai szakirodalomban azonban elterjedt a „következtetés” használata „érvelés”
értelemben. Ehhez igazodva használjuk a „következtetés”-t két értelemben. Ha a két értelmet világosan ismerjük, akkor a szövegösszefüggés alapján mindig egyszerűen eldönthető, hogy melyikről van szó.
2. 4.2. Mondatok és állítások
Az érvelések tehát állításokból állnak. Az egyértelmű információtartalommal rendelkező kijelentő mondat jelentését, információtartalmát nevezzük állításnak (másképpen kijelentésnek). Az információtartalom egyértelműsége azt jelenti, hogy az állítás – és így az azt kifejező mondat is – vagy igaz, vagy hamis, de nem mindkettő egyszerre.1 Más szavakkal, az állítások pontosan egy meghatározott igazságértékkel rendelkeznek.
A mondat nyelvtani (szintaktikai) kategória, helyesen képzett jelsorozatot jelent, míg az állítás ennek a jelsorozatnak a tartalma, jelentése – az állítás jelentéstani (szemantikai) kategória. Tisztázni kell a kettő egymáshoz való viszonyát. Tekintsük e célból a következő mondatokat!
1. Magyarország köztársaság.
2. Évente százezrek üdülnek a Balatonnál.
3. Mindenki szereti a Túró Rudit.
4. A regény egy ködös, álomszerű világot tár elénk, amelyben megszelídül a hétköznapok gondterhes, szorító valósága, és az idő hisztérikus zakatolását a faliórák kattogásának vasárnap délutáni nyugalma váltja fel.
5. Ő a legnagyobb szélhámos, akivel valaha találkoztam.
6. Magyarország területe nagyobb, mint Spanyolországé.
Az (1.), (2.), (3.) és (6.) mondatok meghatározott igazságértékkel, egyértelmű információtartalommal rendelkeznek. Az (1.), (2.) állítások igazak, a (3.) feltehetőleg hamis, hiszen minden bizonnyal akadnak, ha
1Az állítások igazságértékére vonatkozó logikai megkötés pontos megfogalmazása Arisztotelésztől származik, és a kizárt harmadik, valamint az ellentmondás elveként ismeretes. A kizárt harmadik elve: minden állítás vagy igaz, vagy hamis, harmadik lehetőség nincs. Az ellentmondás elve: nem lehet egy állítás egyszerre igaz és hamis is – csak egy igazságértékkel rendelkezhet. Ezt a két elvet fogalmaztuk meg itt egy állítás formájában, de a kettő logikailag független egymástól.
bármily kevesen is, akik nem szeretik a Túró Rudit. Végül a (6.) biztosan hamis. A (4.) és az (5.) csak akkor fejez ki állítást, ha a szövegösszefüggésből egyértelművé tehető a bennük megfogalmazott információ, azaz ha kiderül, hogy melyik regényről van szó, illetve kire vonatkozik az egyes szám harmadik személyű névmás és ki a beszélő. Ahhoz, hogy állításokat fejezzenek ki, a kijelentő mondatokban rögzíteni kell, hogy a névmások, a személyragok és a hasonló kontextusfüggő kifejezések mire vonatkoznak. E nélkül igazságérték sem rendelhető az ilyen mondatokhoz.
Nem fejeznek ki állításokat azok a mondatok, amelyek nem tekinthetők igaznak vagy hamisnak. A valamilyen szempontból hiányos kijelentő mondatokon kívül idetartoznak a kérdések, a javaslatok, az utasítások, valamint a felkiáltások. A következő mondatok nem állítások:
Mi az a szép épület a Kossuth Lajos utcában? (kérdés) Hányas lábad van? (kérdés)
Menjünk este moziba! (javaslat)
Azt a mindenit, micsoda íz! (felkiáltás)
A kérdések elemzésére még visszatérünk a kérdés-felelet dialógus szabályainak tanulmányozása során. Ezt leszámítva azonban csak kijelentő mondatokkal és a segítségükkel kifejezett állításokkal foglalkozunk.
Ugyanaz az állítás több különböző kijelentő mondat segítségével is megfogalmazható.
Repül az idő. – Time flies.
Péter megajándékozta Palit. – Pali ajándékot kapott Pétertől.
A kijelentő mondat és az állítás viszonyát általánosságban két megállapításban foglalhatjuk össze röviden: nem minden mondat fejez ki állítást, és több különböző mondat is kifejezheti ugyanazt az állítást.
Az érvelések elemzése szempontjából minket az állítások érdekelnek, hiszen egy állítás, és nem egy mondat elfogadása vagy elutasítása felől szeretnénk dönteni. Az állításokhoz azonban csak az őket kifejező nyelvi egységeken, a mondatokon keresztül férünk hozzá. Az állításbeli információtartalmat és a következtetések szerkezetét a logikában a jelsorozatok, a logikai formulák szerkezetén keresztül tudjuk vizsgálni.
A mondat és az állítás között tehát lényeges, kategoriális különbség van: az egyik szintaktikai, a másik szemantikai kategória. Az érvelések elemzése során azonban szoros kapcsolatot tételezünk fel mondat és állítás között: csak állításokat kifejező mondatokról, és jelsorozatokban (mondatokban) adott állításokról fogunk beszélni. Így eltekinthetünk a jelentéstani problémától, nevezetesen attól, hogy a jelek hogyan kaphatnak jelentést.2
3. 4.3. Premisszák és konklúziók
Egy hétköznapi nyelven előadott megnyilatkozás vagy szövegrészlet logikailag nem vizsgálható közvetlenül. A logikai elemzéshez először a benne szereplő következtetések logikai szerkezetét – azaz a premisszák és a konklúziók között fennálló logikai kapcsolatokat – kell feltárni. A premissza–konklúzió kapcsolatok pontos azonosítása a logikai vizsgálat előfeltétele.
Amiből a vita során az álláspont és az érvelés kirajzolódik, az sokkal több, mint pusztán az elhangzott mondatok összessége. A logikai szerkezet feltárásához a beszélők összes elkötelezettsége felhasználható.
1. A beszélők által kimondott állítások.
2. A kimondott állítások közvetlen logikai következményei.
3. A kimondott állítások logikai előfeltevései.
2A logika szemantikai megközelítését adja Ruzsa–Máté (1997), valamint Pólos–Ruzsa (1987), a logikai szemantikáról pedig lásd Blackburn (1984) és Read (2001) munkáit.
4. A beszélők által végrehajtott beszédaktusok és azok sikerfeltételei.
5. A vita pragmatikai szabályaiból, a beszélők által mondottakból és a helyzetből adódó pragmatikai következtetések.
Ezen információk alapján kell rekonstruálni a természetes nyelven előadott érvelés logikai szerkezetét.
Általában a beszélők által kimondott (vagy a leírt) mondatokból, azaz a szövegből célszerű kiindulni. A másik négy tényezőt a szövegben adott információk kiegészítésére, pontosítására használjuk fel. A szöveget – az explicit információt – tekintjük az elsődleges forrásnak, de előfordul, hogy egyéb információk alapján felül kell vizsgálni a szövegben megfogalmazottakat.
A logikai szerkezet feltárásához az első lépés a szövegben szereplő konklú- zió(k) felismerése. Miről akar meggyőzni a szerző? Mit bizonyít a szöveg? Mi a következtetés? Mi következik az elmondottakból? Mi a szerző tétele? Ezek a kérdések, valamint bizonyos szavak, illetve kifejezések, az úgynevezett konklúziójelzők, segítenek megtalálni a konklúziót:
Az érvelés azonosításában segítségünkre vannak továbbá bizonyos argumentatív performatív kifejezések, amelyek szintén konklúziójelzőként működnek:
Állítom / megállapítom, hogy…
Tagadom / visszautasítom, hogy …
A továbbiakban bizonyítom / megmutatom, hogy…
Az alábbi érveket hozom fel / a következőkkel érvelek amellett, hogy … Amellett érvelek, hogy…
Levonom a konklúziót / arra a következtetésre jutok, hogy…
A fenti szavakat, illetve kifejezéseket követő állítás rendszerint a szövegrészletben szereplő érvelés konklúziója.
Nem minden szövegben van azonban konklúziójelző, mely felhívná a figyelmet a konklúzióra. Ezért különös gondot kell fordítanunk arra, hogy az összes konklúziót megtaláljuk. Előfordul ugyanis, hogy a szerző az előadott érvekből több következtetést kíván levonni. Például:
A benyújtott útiokmányokból világosan kiderül, hogy a vádlott a kérdéses időpontban Bécsben tartózkodott. Így nyilván nem lehet ő a Visegrádi utcai rablás elkövetője. De nem lehetett az a személy sem, akit H. J. a ház előtti gépkocsiban várakozni látott.
Az egy premisszából levont két konklúzió:
K1: A vádlott nem lehet a Visegrádi utcai rablás elkövetője.
K2: Az elkövető nem lehetett az a személy sem, akit H. J. a ház előtti gépkocsiban várakozni látott.
A szövegben a premisszákat a konklúzióhoz fűződő logikai kapcsolatuk alapján tudjuk azonosítani. Mely állítások hivatottak alátámasztani a konklúziót? Milyen érvek vannak a tétel mellett? Mi bizonyítja az állítást?
Miért kellene elfogadnunk a szerző véleményét? Milyen indokai vannak a szerzőnek? Miért? Miből következik
a konklúzió? – Ilyen és ezekhez hasonló kérdések eldöntésében ismét csak segítenek az érvek azonosításában
jelzi az is, hogy látva, hogy adva,
hogy abból kiindulva,
hogy
annak következtében, hogy
azon az alapon, hogy abból kifolyólag,
hogy stb.
Itt is vannak olyan performatív kifejezések, amelyek premisszajelzőként működnek:
Elfogadom / megadom /megengedem /elismerem, hogy…
Az alábbi érveket hozom fel / a következőkkel érvelek. Először,…
…Másodszor,…
A premisszajelzőket követő állítások rendszerint premisszái az érvelésnek. Néhány premisszajelző, az emiatt, ezen okból, stb. közvetlenül az érv után áll.
A premissza–konklúzió szerkezet kiemeléséhez rendszerint egy kissé átfogalmazzuk a szöveget, hogy világossá tegyük a mondat logikai szempontból fontos tartalmát, azaz rekonstruáljuk az állításokat:
Kerülni kell a hirtelen gázadással történő gyorsítást, mert ilyenkor megugrik a fogyasztás, és nő a káros szennyezőanyagok kibocsátása.
P1: Hirtelen gázadáskor megugrik a fogyasztás, és nő a szennyezőanyagok kibocsátása.
K: Kerülni kell a hirtelen gázadást.
A mondatok átfogalmazásakor ügyelni kell, hogy olyan pontosan adjuk viszsza az eredeti információt, amilyen pontosan csak lehet. A fenti esetben elhagytunk néhány szót, úgy értékelve, hogy ezek nem befolyásolják a logikai tartalmat, valamint explicitté tettük a névmási határozószót. Ha a mondat bonyolultan van megfogalmazva, sok, logikailag lényegtelen töltelékelemet tartalmaz, vagy esetleg egy állítást több mondat fejez ki, akkor szükséges a megfogalmazást jelentősen egyszerűsíteni, hogy világos legyen, mi is a logikailag releváns állítás.
4. 4.4. Mellékes megjegyzések
A premisszák és a konklúziók azonosítása azért is nehéz, mert a szövegek, a logikatankönyvek példáit kivéve, szinte mindig tartalmaznak olyan, az érvelés szempontjából lényegtelen állításokat, mellékes megjegyzéseket, amelyek sem nem premisszák, sem nem konklúziók.
Most, amikor újra megjelent a TBC, nagyon fontos, hogy évente felkeressük a tüdőszűrő állomásokat – ilyen minden városban található. Ezzel egyébként számos más, súlyos betegség is korán felismerhető és kiszűrhető.
Rekonstruáljuk az állításokat! Nyilván nem a felkeresés, hanem a tüdőszűrés fontosságáról akar meggyőzni a szöveg. A premisszákat egyszerűsítettük, a premissza–konklúzió szerkezet rekonstrukciója már csak az érvelés szempontjából lényeges állításokat tartalmazza. Bármennyire fontos is, hogy hol találhatók tüdőszűrő állomások, ez maga nem indokolja a konklúziót (és persze nem is konklúzió).
P1: Megjelent a TBC.
P2: Más súlyos betegségek kiszűrhetők.
K: Fontos az évenkénti tüdőszűrés.
Az érvelés szempontjából lényegtelen állítások a gondolatmenet egésze szempontjából nagyon is érdekesek lehetnek, és a szöveg fontos részét képezhetik. Szolgáltathatnak kapcsolódó információkat vagy a megértést segítő példákat. Lehetnek azonban a téma szempontjából lényegtelen, érintőleges megjegyzések, a pszichológiai meggyőzés eszközei, retorikai elemek vagy a terjengős fogalmazásból adódó ismétlések.
Az érvelés szerkezetének áttekintéséhez nélkülözhetetlen a lényeges állítások, premisszák vagy konklúziók elkülönítése a mellékes megjegyzésektől. A szokásos publicisztikai szövegek javarészét az érvelés szempontjából mellékes megjegyzések teszik ki, melyek jelentősen megnehezítik a logikai tisztánlátást. A lényeges elkülönítése a lényegtelentől igen nagy figyelmet és megfelelő jelöléstechnikáta igényel. Az érvelés rekonstrukciója során érdemes lecsupaszítani az állításokat és az érveléseket, amennyire csak ez a lényeges információ torzítása nélkül lehetséges!
aHasznos segítség írott szövegek esetében a szövegkiemelő és az aláhúzás. Ne szavakat és ne mondatokat húzzunk alá, hanem állításokat! Húzzuk össze, akár egy hosszabb részleten keresztül is, azokat a szavakat, amelyek az adott részben kifejtett állítást fejezik ki. Nem baj, ha az így kapott szavakat összeolvasva nem kapunk grammatikailag helyes mondatot. Az a lényeg, hogy mi értsük, miről van szó. Majd ezeket az állításokat a margó mentén számozzuk be – így könnyebb dolgozni velük –, azután a számok segítségével készítsük el az érvelés logikai térképét! (Lásd 4.6!) Az így kiemelt állítások segítségével világosan át tudjuk tekinteni az érvelést.
5. 4.5. Hiányos következtetések
Tovább nehezíti a szövegek logikai szerkezetének feltárását, hogy a szövegekben bizonyos információkat nem adnak meg explicit módon. Ez a szövegben kifejtett érvelések szerkezetében úgy jelentkezik, hogy bizonyos konklúziókat, illetve premisszákat nem mondanak ki, azaz nem szerepel a szövegben olyan mondat, amely az érvelés hiányzó konklúzióját vagy premisszáját fejezi ki. Ezekkel az olvasónak kell a szöveget kiegészítenie.
Honnan is tudjuk, hogy ezek az állítások beleértendők a szövegbe, ha egyszer nem szerepelnek benne? A legegyszerűbb esetben a szövegben kimondott utalások találhatók arra, hogy valami hiányzik, és hogy azt hol kell keresni.
„Kell ennél több?” – szoktuk például mondani, amikor előzőleg érzékeltettük álláspontunkat. Ezzel jelezzük, hogy ide helyettesítendő be a konklúzió. Az ilyen utalások legtöbbször elmaradnak, és a ki nem mondott konklúziók és premisszák elhelyezését is a partnerre bízzák.
De a lényeges esetek tárgyalásához vissza kell térnünk a megnyilatkozás teljes információtartalmára, amely a beszélő által kimondott, vagy a szerző által leírt szövegen kívül magában foglalja:
1. a beszélők által végrehajtott beszédaktusokat és azok sikerfeltételeit;
2. a vita pragmatikai szabályaiból, a beszélők által mondottakból és a helyzetből adódó pragmatikai következtetéseket;
3. a kimondott állítások logikai következményeit;
4. a kimondott állítások logikai előfeltevéseit.
E tényezők alapján rekonstruálhatjuk az érvelő implicit állításait, azaz a ki nem mondott konklúziókat és a ki nem mondott premisszákat.
Igen sajátos a második pontban említett eset, amikor a Légy releváns! szabályt alkalmazva nem fogalmaznak meg olyan premisszákat, amelyek mindenki számára, de legalábbis az adott kulturális közösségen belül a tartozó emberek esetében. Így azután „félszavakból” is megértjük egymást. A kommunikációt gazdaságossá
teszi, ha ilyen formában támaszkodunk arra a közös alapra, amit a közös kultúra jelent. Ezért nem meglepő, hogy gyakran fordulnak elő az érvelésekben ki nem mondott premisszák és konklúziók.
Ez a fajta gazdaságosság a visszájára is fordulhat, ha az érvelés kiegészítése nem egyértelmű.
Szerelmi csalódásunkban barátunk ekképp vigasztal minket:
– Ne szomorkodj, hiszen minden elmúlik egyszer!
─────
A „hiszen” jelzi, hogy megindokolja, miért nem szabad szomorkodni, de az indoklásból hiányzik valami. Vajon mi módon szánhatta vigasznak a barátom azt az általános tételt, hogy minden elmúlik egyszer?3 Az érvelés legalább kétféleképpen egészíthető ki ki nem mondott premisszákkal és konklúziókkal.
a)
Minden (állapot) elmúlik egyszer.
[A te szerelmi csalódottságod is egy állapot.]
─────
[A te szerelmi csalódottságod is elmúlik egyszer.]
[Nemsokára megint vidám leszel, nemsokára új szerelmek jönnek.]
─────
Tehát ne búsulj!
b)
Minden (állapot) elmúlik egyszer.
[A te szerelmed is egy állapot volt.]
─────
[A szerelmednek is el kellett múlnia.]
[Bele kell törődni, ilyen az élet.]
─────
Tehát ne búsulj!
A rekonstrukcióba belefoglaltuk a kimondott állításokat is, egyértelművé tettük az információtartalmukat, a ki nem mondott állításokat pedig szögletes zárójellel jeleztük.
Egyáltalán nem mindegy, hogy a barát együttérző megjegyzését milyen módon tekintjük vigasznak. A ki nem mondott premissza és konklúzió talán mindenkinek nyilvánvaló és egyértelmű, csak mindenkinek a maga optimizmusa vagy pesszimizmusa szerint más. Súlyos kétértelműséghez vezethet, ha nem jól választjuk meg, mely állítások hagyhatók kimondatlanul.
Összegezve, a ki nem mondott konklúziók, illetve premisszák az érvelés lényeges elemei, olyan állítások, amelyekkel a hallgatónak kell az érvelést kiegészítenie a megnyilatkozásból rekonstruálható elkötelezettségek alapján. A rekonstrukcióban szögletes zárójellel különböztetjük meg az implicit állításokat.
3Természetesen nem a keresett indoklás miatt jelent vigaszt a barátunk megjegyzése, hanem az együttérzés, az általa nyújtott támogatás miatt. De ettől függetlenül van itt valamiféle indoklás, amelyet érdemes megvizsgálni.
Az érvelések kiegészítése három okból érdemel rendkívüli figyelmet és körültekintést. (1) Különösen fontossá válnak a hiányzó állítások, ha, mint a fenti példa esetében láttuk, több, az érvelés menetét lényegesen befolyásoló lehetőség áll a hallgató rendelkezésére. (2) Ugyancsak figyelmet érdemelnek a ki nem mondott premisszák, ha maguk is vitathatók.
Lehet ugyan, hogy nyilvánvaló, mivel kell kiegészíteni az érvelést, de nem nyilvánvalóan igaz az, amivel ki kell egészíteni. Az, hogy a két félnek „egy rugóra jár az agya”, nem garantálja, hogy igaz is, amire mindketten gondolnak. Az, hogy az implicit premisszát természetesen beleértjük az érvelésbe, még csak azt jelenti, hogy azonos dolgokat hiszünk, azonosak az előítéleteink, nem azt, hogy amit hiszünk, igaz is. Mint korábban is láttuk, ami természetes vagy nyilvánvaló, az nem biztos, hogy igaz. (3) Lehet, hogy éppen az implicit premisszában van elrejtve az érvelés gyenge pontja, vagy az, amit a rivális álláspont vitatni kíván. Ha nem mondjuk ki, ha nem tesszük explicitté az implicit premisszákat, ha természetesnek véve csak egyszerűen implicite beleértjük őket az érvelésbe, akkor nem is leszünk képesek felismerni, ha ezek az állítások vitathatóak vagy vitatandóak. Ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk a ki nem mondott állításokra, és gondosan rekonstruáljuk őket, hogy a kritikai vizsgálat számára ezek az állítások is hozzáférhetővé váljanak.
6. 4.6. Összetett érvelések, érvelési térképek
Egy állítás egyszerre szolgálhat egy érvelés konklúziójaként és egy másik premisszájaként. Összetett érveléseknek nevezzük azokat az érveléseket, amelyekben a következtetések láncszerűen egymásba kapcsolódnak, az egymásba kapcsolódó részeket pedig részérveléseknek.
A fenti Ne búsulj! példában is ilyen láncszerűen összekapcsolódó érvelésekkel találkoztunk.
Hosszabb szövegekben, cikkekben, könyvrészletekben, beszédekben szinte kivétel nélkül összetett érvelésekkel találkozunk. Ezek logikai szerkezete igen bonyolult is lehet. Egyes állítások több részérvelésben különböző funkciót is betölthetnek, a részérvelések bonyolult logikai kapcsolatban lehetnek egymással, továbbá néha a szerző egymással távoli és nem tisztázott logikai kapcsolatban álló konklúziók alátámasztására vállalkozik. A bonyolult pre- missza–konklúzió kapcsolatok feltárása gyakorlatot és megfelelő jelöléstechnikát igényel. Az olvasó értelmezésére is szükség lehet ahhoz, hogy a szerteágazó és nem mindig egyértelmű logikai kapcsolatoknak egyértelmű, logikailag vizsgálható rekonstrukcióját megadja.
A logikai rekonstrukció során a szövegben előadott érvelések premissza–konklúzió szerkezetét tárjuk fel és hozzuk áttekinthető formára, olyan „szabvány” alakra, amelyre azután már alkalmazni tudjuk logikai eszközeinket. E célból célszerű megszámozni az állításokat (melyeket előzőleg, pl. aláhúzással már egyszerűsített formában megjelöltünk). A számok segítségével aztán diagrammon sematikusan ábrázolhatjuk az állítások logikai kapcsolatát.
(1) Minden altató kisebb adagban nyugtató (szedáló) hatású. (2) A szedált állapotban lévő ember érzékszerveinek működőképessége és reflexkészsége csökken, valamint szellemi tevékenysége is lelassul. Következik ebből, (3) hogy szedált ember nem vezethet autót, nem dolgozhat magasban vagy veszélyes munkahelyen, mert (4) mind saját, mind embertársai biztonságát kockáztatja.
A szövegben található érvelés logikai szerkezete a következőképpen ábrázolható:
Az ábrában a nyilak a következtetési kapcsolatot jelzik. Ez a jelöléstechnika világossá teszi az érvelések logikai szerkezetét, de elfedi az állítások rekonstrukcióját, hiszen a szövegben jelöléssel (pl. aláhúzással) nem mindig tehető explicitté az állítás, amelyet a számmal jelölni szándékozunk. Jelen esetben, például nem látszik, hogyan
Az ábrában a nyilak a következtetési kapcsolatot jelzik. Ez a jelöléstechnika világossá teszi az érvelések logikai szerkezetét, de elfedi az állítások rekonstrukcióját, hiszen a szövegben jelöléssel (pl. aláhúzással) nem mindig tehető explicitté az állítás, amelyet a számmal jelölni szándékozunk. Jelen esetben, például nem látszik, hogyan