1998-ban megszületett egy tündéri kislány, Eszter, aki születésétől kezdve édesapja hercegnője lett. Már akkor egyértelmű volt, hogy hercegnőnek született. Hogy miért? Tudjátok, hogy a hercegnők egy jó ügy érdekében kiállnak, ott vannak, segítenek, akár egy világot mozgatnak meg, hangjukat hallatják a gyengék és az elesettek érdekében. Példát mutatnak életükkel, cselekedetükkel, s önmaguk érdekeit háttérbe szorítva küzdenek.
Eszter is ilyen. Nemcsak édesapja hercegnője, hanem a kutyák világáé is. Szereti a kutyákat és a kutyák is sze-retik őt, tudják, hogy számíthatnak rá.
Egyik nap a nyíregyházi beton dzsungelben sétált leghűségesebb társával, Totóval. Totó egyszer csak nekiiramo-dott és rohanni kezdett.
- Totó, hová szaladsz, gyere vissza! – kiáltotta Eszter.
- Nem hallod, van ott valami a bokorban… - csaholt vissza.
- Mit találtál? Mi van ott?
- Fuss ide te is, gyorsan-gyorsan! – válaszolt izgatottan Totó.
Amikor Eszter odaért, s a bokor ágait felemelte egy didergő, zsemleszínű fekete és fehér foltos szomorú tekin-tetű kutya nézett vissza rá.
- Te vagy Eszter? Már nagyon vártalak… - kérdezte vacogva.
- Igen én vagyok. És Te? Hogy hívnak? Mi történt veled és miért vártál? – Eszter gondolataiban millió kérdés cikkázott és közben az futott végig rajta, hogy vajon honnan ismerheti őt ez a kutyus.
- Foltos vagyok. Nem tudom, hogyan kerültem ide pontosan. Nagyon kimerült és éhes vagyok, hiányzik a kisgazdám, Lili. Esetleg ismered őt? Hallottam rólad az utcában a többi kutyától. Ők mondták, hogy te tudsz bármelyikünkön segíteni, ha esetleg bajban lennénk. S az vezérelt, miközben az utcákat róttam és Lilit kerestem, hogy ha őt nem sikerül megtalálnom, te talán rám találsz és segítesz nekem.
- Nyugodj meg Folti, nincs semmi baj, most már jó kezekben vagy! Totó és én segítünk neked. – Eszter Totóval együtt átölelte a didergő kutyát, hogy felmelegedjen.
Közben felhívta a munkahelyét, hogy jöjjenek értük, s vigyék el őket Folti ideiglenes otthonába.
- Hová megyünk? Mi lesz most velem? – kérdezte Folti most már nyugodtabban.
- Tudod, én az Állatbarát Alapítványnál dolgozom, ott sok olyan kutyus él, akiknek ideiglenes szállást és étkezést biztosítunk addig, míg nem találunk végleges megoldást a problémára.
- Ez jól hangzik, olyan, mint egy panzió? Hallottam ám a kutya panziókról…
- Igen Folti, majdnem olyan, mint egy panzió. Kicsit másabbak a körülmények, de sok új barátod lesz ott – nevetett fel Eszter.
Megérkezett a kutyamentő, s húsz perccel később Folti már ideiglenes otthonával ismerkedett.
- Köszönöm az ételt és a szállást, most már meg tudok pihenni, de tudod, még mindig nyugtalan vagyok, s úgy érzem, egy szemhunyásnyit sem tudok majd aludni, addig, míg nem hallok Liliről. Nagyon hiányzik nekem és az otthonom is.
- Próbálj meg aludni, s bízz bennem! Holnap nekilátunk a keresésnek. Rendben? – vigasztalta Eszti.
- Rendben, bízom benned!
Eszti elment, s Folti egyedül maradt. Felnézett a sötét égre, nézte a csillagokat, s remélte, hogy Lili jól van. So-káig hallgatta a többi kutya beszélgetését, nagyon fáradtnak érezte magát, s hajnal körül álomba szenderült.
Másnap hideg reggelre ébredt. Fagyott az éjszaka. A többi kutya már nagyon izgatottan várakozott.
- Mi történik most? – kérdezte a többieket, de azok nem válaszoltak.
- Hahó! Mi történik? Miért vagytok ilyen izgatottak? – kérdezte újra hangosabban.
- Maradj már és figyelj! Itt a reggelizés ideje és már nagyon éhesek vagyunk. Nézd ott elől azt az embert, látod mit csinál? Most készíti a finom falatokat. Reggeli után jó formában kell lennünk, mert örökbefogadó nap vár ránk. Úgyhogy készülj!
- Micsoda? Mi az, az örökbefogadó nap? Mire készüljek?
De választ már nem kapott. Folti alig várta, hogy Eszter jöjjön, beszélhessen vele és elkezdődjön Lili keresése.
Meglátta a lányt, s majd kibújt a bőréből örömében, amikor végre megérkezett.
- Eszti már nagyon vártalak! Mi történik itt? Ki ez a sok ember és miért viszik el a többieket?
- Szia, Folti! Ma örökbefogadó nap van. Tudod, vannak olyan kutyák, akiknek már nincs gazdája, s egy ilyen nap alkalmával új gazdához kerülhetnek.
- Hogy-hogy nincs gazdája, ez hogyan történhet meg? – kérdezte hitetlenkedve Folti.
- Sok oka van. De ezt majd később megbeszéljük. Ma fontos dolgunk van, meg kell keresnünk Lilit – mondta Eszter, s remélte ez a téma nem kerül többé szóba.
Mindig nehéz beszélnie erről egy gazdi nélkül maradt kutyával. S titkon abban reménykedett, hogy Foltinak nem kell megismernie ezt az érzést.
- Folti, először is megnézzük a chipedet!
- Chip? Az meg mi?
- Nem ismered, lehet neked nincs? – kérdezte Eszter, miközben Foltit vizsgálta.
Az ajtón belépett egy ember fehérköpenyben, s elkezdte a gumikesztyűt felhúzni a kezére. Folti nagyon megijedt tőle, nem gondolkodott csak leugrott az asztalról, s egy pillanat alatt kint termett a szabadban. Eszter utána sza-ladt, s már a menhely végében érte utol.
- Folti, ne félj! Ő egy orvos, aki megvizsgál téged, ellenőrzi, hogy rendben van-e az egészséged. Megnéz-zük van-e benned chip. Tudod, ez segít megtalálni Lilit, mert adatokat tartalmaz a gazdádról és rólad! Kérlek, gyere vissza, menjünk be, bemutatlak a doktornak.
Folti nagyon elszégyellte magát, de az igazság az, hogy a fehérköpenyes emberek nem tartoztak a kedvencei közé. Emlékszik mikor szúrást kapott tőlük, vagy éppen valamit le kellett nyelnie, amit nagyon nem akart. De megbízott Esztiben, s ha ez kellett ahhoz, hogy megtalálják Lilit, akkor elviseli a vizsgálatot. Így hát visszamen-tek együtt a házba.
- Foltos bemutatom neked az orvosunkat, ő Béla doktor bácsi.
Foltos mancsot nyújtott, s érezte, hogy nem is olyan rossz ember ez a Béla doktor. A vizsgálat alapos volt, so-káig tartott, de Folti tűrt és közben arról álmodozott, hogy hamarosan újra Lilivel labdázhat a kertben. A vizsgá-lat után Eszter Béla doktorral félrevonult, s halk beszélgetésbe kezdtek. Folti figyelte őket, próbált hallgatózni, kifürkészni gondolataikat, érezni hangulatukat. Percről percre változtak az érzelmek lelkében: aggódott, izgatott lett, reménykedett. A beszélgetés után Béla doktor elment.
- Foltos, jó híreim vannak – kezdte Eszter.
Foltos izgatottan, tágra nyílt tekintettel figyelt.
- Egészséges vagy, s úgy tűnik néhány napja jöhettél el otthonról. Van chiped is, ami nagyon jó hír. A számkód alapján meg tudjuk nézni számítógépes rendszerünkben, hol lakik Lili. Felhívjuk telefonon, s nemso-kára otthon lehetsz.
Foltos nem tudott szóhoz jutni, örömében Eszter nyakába ugrott és elárasztotta millió puszival.
- Egy kis időt kérek még tőled, s ha minden jól alakul és tudok beszélni Lilivel, úgy gondolom, a hétvégén már haza is mehetsz. Most magadra hagylak, érezd jól magad és ne aggódj tovább, élvezd a napot, pihenj sokat.
Holnap beszélünk.
Foltos boldogan lépkedet vissza a többiekhez, s megfogadta Eszter tanácsát, most már jól fogja érezni magát, barátkozik, játszik és nem aggódik tovább. A kis kalandja hamarosan véget ér, de ha már így alakult, akkor ez a kaland bővelkedjen szép emlékekkel is.
Másnap Eszterre nehéz nap várt. A számsor alapján megkapott adatokból dolgozott. Többször hívta a telefonszá-mot, de nem vette fel senki. Délután már tudta, hogy itt az ideje Foltossal beszélnie, nem akart csalódást okozni neki. Mindig nehéz elmondania a rossz híreket, de tartozott ezzel Foltosnak.
- Foltos, gyere, menjünk hátra a füves részre sétálni – mosolygott, s próbált magabiztos maradni.
Foltos érezte, hogy valami nincs rendben. A lány szívéből szomorúság áradt, akkor már sejtette, hogy rossz híre-ket kaphat.
Eszter leterített egy pokrócot, egymás mellé feküdtek és bámulták az eget. Perecekig nem szólaltak meg. Foltos törte meg a csendet, akkor már mindenre felkészülve.
- Mi a baj, mi történt? Mond el, kérlek!
- Tegnap délutántól folyamatosan ma délutánig próbáltam telefonon elérni a gazdádat. Sokszor hívtam, de senki nem vette fel és senki nem hívott vissza.
- És mit gondolsz erről? – kérdezte elcsukló hangon Foltos.
- Nem tudom, talán várnunk kellene, talán még ma vagy holnap visszahívnak és én is próbálkozom még.
- Igen, ne add fel, talán… - nézett vissza rá könnyes, szomorú tekintettel – Szerinted elfelejtkeztek rólam, nem hiányzom nekik, nem keresnek? Azt hiszem, most kezdem érteni, miért kapnak a kutyák új gazdát. De nem, ez velem nem történhet meg, a családom szeret engem és én is őket, mindig jó kutya voltam. Vagy mégsem?
Lehet rossz voltam, ezért nem keresnek. Rossz voltam, amikor elfogadtam a szomszéd Marika nénitől az asztal alatt a finom falatokat, rossz voltam, amikor kiástam a virágos kertet, rossz voltam, amikor szétrágtam a cipő-ket?
- Nem voltál rossz Foltos, ilyen minden kutya életében előfordul. Nem tudom mi történhetett, de talán megpróbálhatnál visszaemlékezni arra a napra, amikor megtaláltalak. Talán segítene abban, hogy rájöjjünk, mi lehet a gazdáiddal.
- Rendben. Emlékszem, arra, hogy már egy ideje sürgésforgás volt nálunk otthon. Lili szülei sokat telefo-náltak, kicsit feszültek voltak, de mindig járt nekem azért egy kis simogatás. Velem nem éreztették, de láttam rajtuk, hogy nagy dolog készülődik. Máshogy beszéltek, számomra idegen szavakat használtak. Abban az idő-ben elvittek az orvoshoz is, nem értettem miért, hiszen jól éreztem magam, semmi bajom nem volt – néhány pe-recig gondolkodott, majd folytatta.
Aztán igen, aznap sok ismeretlen ember megfordult nálunk, Lili a nagyszülőkhöz ment, a szülők otthon marad-tak és pakolmarad-tak, bútorokat, ruhákat. Kimentem a házból, láttam a kapu nyitva volt, gondoltam kinézek az utcába, köszönök a haveroknak, kicsit beleszippantok az utca levegőjébe. Tudom mi történt! Most már tisztán emlék-szem – lelkendezett.
Megláttam a szomszéd cicát, éppen egy egeret üldözött, segíteni akartam neki, úgyhogy utána eredtem. Ő pedig megijedt és felszaladt egy fára, nem tudom miért. Szerintem fél tőlem, pedig nem kellene, csak játszani akartam én is. Aztán rájöttem, hogy messzire futottam a háztól, nem akartam, hogy aggódjanak, úgyhogy hazafelé vettem az irányt. De sajnos eltévedtem. Hosszú órákon keresztül róttam az utakat, találkoztam sok emberrel, sok autóval.
Nagyon elfáradtam, s akkor már csak azért fohászkodtam, hogy találj meg és segíts nekem hazajutni. Azt nem tudom, hogyan kerültem abba az utcába, ahol te is jártál. És akkor rám találtál. Ez történt. Segít ez valamit?
- Azt hiszem, az angyalod vigyázott rád és elvezetett téged hozzám. Amit elmondtál az alapján arra gyanak-szom, hogy a gazdáid elköltöztek valahová. Te pedig pont a nagy készülődés közepette elkóboroltál.
- Igazad lehet, de hová költözhettek? Lehet engem nem is akartak magukkal vinni, ezért nem keresnek…
- Tudod mit! Kitaláltam mi legyen. Elmegyünk az utcába és megkérdezünk valakit, hátha tudja mi történt.
- Hú, ez nagyon jó ötlet, indulhatunk?
Összeszedelőzködtek, autóba ültek és az alapítványtól tízpercnyi autóútra lévő Sóstóhegyre vették az irányt. Meg-érkeztek a Fácán utcára. Foltos kiszállt, beleszimatolt a levegőbe.
- Igen, ez az én utcám!
- Nézd csak, plakátok vannak a villanyoszlopokra rakva, te vagy rajta, téged keresnek! – mutatott az egyikre Eszter.
Foltos közelebb ment, s látta saját magát. Melegség öntötte el a szívét. Keresik a gazdái, akarják őt. Milyen buta volt, hogy kételkedett bennük. A házhoz mentek csöngettek, de senki nem jött ki. A redőnyök le voltak húzva, autó nem állt bent.
- Szerintem itt most nincs senki. Csöngessünk be a szomszédhoz. Mit szólsz? – kérdezte Eszter.
- Jó, Marika nénit keressük, ő ismer engem.
Becsöngettek, egy kis idő múlva kijött egy idősebb hölgy, s meglátta Foltit.
- Folti! Édes kiskutyám, hát hazajöttél! – kiáltotta, s szaladt Foltos felé.
Megölelték egymást. Közben estére fordult, s a családi fészekben finom falatok mellett hosszasan beszélgettek az elmúlt napok eseményeiről. Marika néni elmesélte, hogy Lili édesapja munkát kapott Dortmundban. Aznap, ami-kor Foltos elment a költözéssel voltak elfoglalva. Egy idő után észrevették, hogy kedvencüket hiába hívják, nem jön elő sehonnan, akkor már tudták, hogy Foltos elkóborolt. Nekiindultak keresésének éjszakába nyúlóan, de nem találták. Másnap a családnak utaznia kellett. Szívük szomorú volt, de el kellett indulniuk. Minden rokont, szom-szédot, barátot értesítettek Foltos eltűnéséről és azt kérték, hogy segítsenek, folytassák tovább a keresést.
- Minden este felhív Lili, hogy hallottunk-e felőled – fűzte hozzá Marika néni.
Foltos csak hallgatta Marika néni történetét, s lassan összeállt a kép. Az idegen szavak, a pakolás… Foltos is elmesélte az ő kalandját.
- Hogyan lehet Lilit elérni telefonon? A chipes adatokban szereplő telefonszámot hiába hívom, nem veszi fel senki – érdeklődött Eszter.
- Úgy tudtam, hogy mindenről gondoskodtak, még Foltossal orvosnál is voltak, hogy az utazás előtt vele is minden rendben legyen. Azt hiszem elfeledkezhettek arról, hogy a gazda új elérhetőségeit is megadják. Az a tele-fonszám, amit te ismersz jelenleg már nem él.
- Most már értem, miért voltunk orvosnál. Velük kellett volna utaznom…
- Valószínűleg kutya útlevelet készítettek neked – mondta Eszter fejét ingatva.
Aznap Lili és Foltos beszéltek egymással telefonon. Könnyek szöktek a szemekbe, újra egymásra találtak, boldo-gok voltak, szavakat szavak követtek. Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Az este leple alatt a szobát szeretet, öröm, boldogság, tisztaság és béke töltötte meg. Foltos többet nem kételkedett. Most már tudta, hogy a családjához tartozik és megértette, hogy a zsigereiben rejlő érzéseknek mindig hinnie kell.
Eszter és a család megbeszélte Foltos Németországba utazásának lehetőségeit, részleteit. Sokszor előfordul, hogy az örökbefogadók Németországból jelentkeznek. Így több kutyus új gazdára ott talál. Két hét múlva a kiválasztott kutyák elindulnak a nagy útra, s ezzel a fuvarral utazik majd Foltos is.
- Két hét van még az utazásodig. Addig, ha gondolod, itt maradhatsz, vagy más barátoknál, rokonoknál. Hol szeretnél lenni? – kérdezte Eszter.
- Én mindig szívesen látlak, jól meg leszünk együtt Foltoskám – simogatta meg Marika néni.
Foltos csak egy percig hezitált, majd döntött:
- Köszönöm szépen, amit értem tettél Marika néni, mindig szerettelek, és a többieket is, de ha lehet, Eszterrel tölteném még ezt a két hetet. Nagyon jól megvagyunk együtt és szeretném őt jobban megismerni – nézett kérdően mindkettőre.
Eszter erre nem számított, Foltos új oldalát, az igaz barátot ismerte meg. Marika néni megértően bólogatott és utoljára még egy jót játszottak együtt. A menhelyre indulás előtt leszedték a plakátokat, hiszen Foltos többé már nem gazdátlan kutya.
Az elkövetkező két hétben sok időt töltöttek együtt. Nagyokat sétáltak, Foltos megmutatta milyen ügyes és Eszter új dolgokat tanított neki, játszottak együtt és a többiekkel is, időnkét a kutyaélet nagy kérdésein filozofálgattak.
Foltos új tapasztalatokat, ismereteket szerzett, sokat tanult, s mondhatni felnőtt kutya vált belőle. Minden nap végén beszélt telefonon Lilivel, hosszúak voltak a beszélgetések. Mindkettejük élete megtelt élményekkel. Lili új környezetével ismerkedett immáron teljes odaadással, mert tudta, hogy Foltos hamarosan hazatér hozzá. Az ag-godalmat és a fájdalmat felváltotta az izgatott várakozás. Hamar elszaladt a két hét, s közeledett az indulás napja.
Megérkezett az autó, mely Foltost Németországba viszi. Sok tennivaló volt aznap, Foltos mindenben segített Esz-ternek, amiben csak tudott. Estére a hó is elkezdett óriási pelyhekben esni. Amikor mindennel készen voltak nem hagyhatták ki a hógolyózást, hatalmasakat estek és még nagyobbat nevettek. A búcsúzás órájában sokáig ölelték egymást.
- Hiányozni fogsz – szipogott Eszter.
- Köszönök mindent, amit értem tettél, nélküled nem sikerült volna. A szívembe zártalak örökre. Minden kutyának elmondom a világon, hogy tényleg te vagy a védelmezőnk, s ez nem csak egy városi legenda. Eszter hercegnő létezik.
Eszter nehezen búcsúzott, sosem tudott. Az autóhoz sétáltak, a friss hó ropogott a lábuk alatt. Az éjszaka fényei csillogtak a havon, hideg volt, de nem érezték, mert szívük melegséggel töltve zakatolt.
- Ez lesz eddigi életem legszebb karácsonya! – sóhajtott Foltos, s folytatta. - Új dolgokat tanultam meg tőled – nézett a lányra, majd a csillagos égboltra, s sorolni kezdte –
Ne add fel soha, küzdj!
Higgy!
A kutyáknak is van őrangyala.
Bíznod kell önmagadban és másokban!
Az otthonom ott van, ahol a családom van.
A csodák léteznek.
Megölelték egymást, Folti beszállt az autóba, s elindult nagy útjára.
Még mielőtt az ajtók bezárultak volna, egymás szemébe néztek, boldogok voltak, mert mindketten tudták, hogy történetüknek nincs vége, hamarosan még ebben az életben újra találkoznak…