A harmadik évezred elején az elmélet és a gyakorlat ijesztő divergenciájának vagyunk tanúi. A pedagógia megpróbálkozott megteremteni a maga tudományosan rendszerezett multidiszciplináris elméleti rendszerét, a kutatók egyidejűleg folyamatosan feltárták azokat a problémákat, amelyekkel a pedagógiai gyakorlat küszködött. Mégis az oktatás világválságával összefüggő súlyos kérdés az iskola működésének alacsony hatásfoka. Az újabb és újabb elméletek ugyanis vajmi kevéssé hatottak, hatnak a gyakorlatra. A multidiszciplináris oktatáselmélet – mely elméleti és alkalmazott, kísérleti, fejlesztő, gyakorlati pedagógia egyidejűleg – sem képes megoldani a felmerülő problémákat. Az elmélet és a gyakorlat elszakadásával, különválásával, önálló életet élésével találkozhatunk lépten-nyomon.
Az elméleti alapvetések, elképzelések, megállapítások, tételek, elvek formájában, a legjobb szándék ellenére is „ünnepnapiak” maradnak mindaddig, amíg nem érintik meg, nem hatnak, nem befolyásolják kellő mértékben a „hétköznapi” gyakorlatot. Mindez pesszimizmust, cinizmust válthat ki mind az elmélet, mind pedig a gyakorlat szakembereiben.
Vajon van-e még esély a két szint integrálódására, vagy a köztük levő szakadék tovább mélyül? Létezik-e „érvényes” paradigma, melynek explicitté tétele megteremtheti azt az értelmezési keretet, melyben a gyakorlat elemzése, értelmezése, mérése hatékonyabbá válik? Mindez nyitott kérdés.
Összefoglalás
Az oktatáselmélet (didaktika), azaz a tanítás-tanulás komplex, a különböző tudományos területek által befolyásolt, történetileg változó koncepciókon keresztül fejlődött. Az oktatáselméleti irányzatok történeti kialakulása, változása, integrációja, párbeszéde nem egy lineáris folyamat eredménye, hanem a különböző felfogások változása, egyiknek a másikból való kifejlődése, illetve párhuzamossága.
Célunk az volt, hogy az oktatáselméleti irányzatok kibontakozását, differenciálódását, a különböző felfogások integrációját, párbeszédét áttekintve napjaink sokszínű irányzataiban is eligazítást nyújtsunk. Reményeink szerint az egyes irányzatokkal való megismerkedésen túl az önálló értékelés, kritikai elemzési és választási készség is kialakul az olvasóban.
Mindezzel az eligazodást és a kritikai állásfoglalást együttesen szerettük volna szolgálni.
Feladatok
1. Hasonlítsa össze Comenius és Herbart oktatáselméleti felfogását!
2. Milyen hasonlóságokat és különbségeket talál az optimális elsajátítás és az ATImodellek között?
Oktatáselméleti irányzatok (RÉTHY ENDRÉNÉ)
3. A megadott szakirodalom felhasználásával jellemezze részletesebben az egyik alternatív oktatási koncepciót!
4. Dolgozzon ki szempontokat az oktatáselméleti irányzatok felismerésére!
5. Válasszon ki egy oktatási irányzatot, s gondolja át, hogy milyen kulcsszavak segítségével lehetne a téma feldolgozásához szakirodalmat gyűjteni!
Keressen ki a témához néhány adekvát szakirodalmat!
6. A szakirodalom alkotó alkalmazásával tanítsa meg mikrotanítási gyakorlaton a legfontosabb oktatáselméleti koncepció egyikét!
7. Készítsen vázlatot egy elképzelt párbeszédről, mely például Maria Montessori és Peter Petersen között folyhatott volna!
8. Álmodjon meg egy „saját” oktatási koncepciót és írja le „Az én iskolám” címmel!
9. Rajzolja le egy alternatív iskola tantermét!
10.Töltse ki az alábbi táblázat hiányzó oszlopait!
A reformpedagógiai irányzatok rögzítéséhez Reformpedagógia
irányzat Filozófia Szervezeti
forma Módszer Eszköz Eljárás
biológiai-antropológiai Waldorf
csoportmunka
nyomda
Irodalom
ALLEN, W.–RYAN, K. (1969): Micro-teaching. Addison Wesley. Reading. Mass., Stanford.
BÁBOSIK ISTVÁN (szerk.) (1997): A modern nevelés elmélete. Telosz Kiadó, Budapest.
BALLÉR ENDRE (1978): Tantervelmélet és tantervi reform. Tankönyvkiadó, Budapest.
BALLÉR ENDRE (1997): Oktatás. In: Pedagógiai Lexikon III. kötet. (Szerk.: Báthory Zoltán–Falus Iván) Keraban Kiadó, Budapest, 13–14.
Oktatáselméleti irányzatok (RÉTHY ENDRÉNÉ)
BÁTHORY ZOLTÁN (1973): 7 standardizált tantárgyteszt. OPI, Budapest.
BÁTHORY ZOLTÁN (1992): Tanulók, iskolák, különbségek. Egy differenciális tanuláselmélet vázlata. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
BLOOM, B. S. (1976): Taxonomy of Educational Objektives Cognitive Domain. McKay II. New York.
BOEKAERTS, M.–SIMONS, P. R. (1993): Leren en instructie. Dekker van Vegt, Assen.
BUDA BÉLA (1978): Az empátia – a beleélés lélektana. Gondolat Kiadó, Budapest.
COMENIUS, J. A. (1970): Részletek az „Egyetemes Tanácskozás” című műből. Ford. Waczulik Margit. Magyar Pedagógia, 4.
COMENIUS, J. A. (1992): Didaktica Magna. Halász és fiai kiadása, Pécs.
DEWEY, J. (1976): A nevelés jellege és folyamata. Pedagógiai Források. Tankönyvkiadó, Budapest.
DIESTERWEG, F. A. W. (1900): Válogatott Művei. Ford. Bányai Jakab és Redl Ferenc I. Pletz kiadás, Nagy-Becskerek.
DIESTERWEG, F. A. W. (1962): Wegweiser zur Bildung für deutsche Lehrer und andere didaktische Schrieften Ausgewahlt und Eingeleiter von Franz Hoffmann. Volk und Wissen Volksergenert Verlag, Berlin.
EYSENCK, M. W.–KEANE, M. T. (1997): Kognitív pszichológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
FALUS IVÁN (1972): A tanári hatékonyságról és a tanárképzésről. Pedagógiai Szemle, 12.
FALUS IVÁN (szerk.) (1980): Oktatástechnológia. Tanulmánygyűjtemény. Tankönyvkiadó, Budapest.
FALUS IVÁN–GOLNHOFER ERZSÉBET–KOTSCHY BEÁTA–M. NÁDASI MÁRIA–SZOKOLSZKY ÁGNES (1989): A pedagógia és a pedagógusok.
Egy empirikus vizsgálat eredményei. Akadémiai Kiadó, Budapest.
FALUS IVÁN–HUNYADY GYÖRGYNÉ–TAKÁCS ETEL–TOMPA KLÁRA (1979): Az oktatócsomag. Tankönyvkiadó, Budapest.
FINÁCZY ERNŐ (1927): A középkori nevelés története. Horánszky Viktor Könyvkiadó Műhely, Budapest.
FLANDERS, N. A. (1970): Analyzing Teaching Behavior. Addison Wesley. Reading. Mass.
FREINET, C. (1982): A modern iskola technikája. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest.
GAGNE, R. M. (1967): Learning and individual difference. Merill Books. Colombus, Ohio.
GORDON, T. (1989): A tanári hatékonyság fejlesztése. A T.E.T. módszer. Gondolat Kiadó, Budapest.
Oktatáselméleti irányzatok (RÉTHY ENDRÉNÉ)
KERSCHENSTEINER, G. (1972): A munkaiskola fogalma. Tankönyvkiadó, Budapest.
KOVÁCS ILMA (1992): Távoktatás Magyarországon. Felsőoktatási Koordinációs Iroda, Budapest.
KULIN, J. A.–KULIN, C. L. (1989): Meta-Analysis in Education International. Journal of Educational Research, 13. 3. Pergamon Press, Oxford.
LAPPINTS ÁRPÁD (2002): Tanuláspedagógia. A tanulás tanításának alapjai.
LOCKE, I. (1914): Gondolatok a nevelésről. Pedagógiai Könyvtár, Budapest.
MÉREI FERENC (1988): Közösségek rejtett hálózata. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest.
M. NÁDASI MÁRIA (2001): Adaptivitás az oktatásban. Comenius Bt., Pécs.
MONTESSORI MÁRIA (1978): Az ember nevelése. Tankönyvkiadó, Budapest.
NAHALKA ISTVÁN (2002): Hogyan alakul ki a tudás a gyermekekben? Konstruktivizmus és pedagógia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
NAGY JÓZSEF (1972): A témazáró tudásszintmérés gyakorlati kérdései. Tankönyvkiadó, Budapest.
NAGY JÓZSEF (2000): A XXI. század és nevelés. Osiris Kiadó, Budapest.
NAGY SÁNDOR (1988): Mába nyúló történelem. A harmincas évek pedagógiai irányai. Pedagógiai Közlemények. Tankönyvkiadó, Budapest.
OROSZ SÁNDOR (szerk.) (1985): Oktatástechnológia I–II. OOK, Veszprém.
PATAKI FERENC–HUNYADY GYÖRGY (1972): A csoportkohézió. Akadémiai Kiadó, Budapest.
PESTALOZZI, J. H. (1959): Hogyan tanítja Gertrúd gyermekeit? Pestalozzi Válogatott Művei. II. Tankönyvkiadó, Budapest.
PUKÁNSZKY BÉLA–NÉMETH ANDRÁS–MANN MIKLÓS (2001): Bevezetés a pedagógia és iskoláztatás történetébe.
RÉTHY ENDRÉNÉ–SCHAFFHAUSER FRANZ–SZABOLCS ÉVA (2000): Iskolák és iskolareformok Magyarországon és Svájcban. Osiris Kiadó, Budapest.
RÉTHY ENDRÉNÉ (1991): F. A. Diesterweg: A tanítók tanítója. Magyar Pedagógia, 2. 87–103.
RÉTHY ENDRÉNÉ (1997): A motiváció elmélete és gyakorlata a reformpedagógiában. In: Bábosik I. (szerk.): A modern nevelés elmélete. Telosz Kiadó, Budapest, 150–163.
ROUSSEAU, J.-J. (1957): Emil, vagy a nevelésről. Tankönyvkiadó, Budapest.
Oktatáselméleti irányzatok (RÉTHY ENDRÉNÉ)
SCHILBAUER, A. (1992): Junge Bitternis. Eine Kritik der Didaktik. WUV Universitätsverlag. Wien.
SKINNER, B. F. (1973): A tanítás technológiája. Gondolat Kiadó, Budapest.
STEINER, R. (1993): A gyermek nevelése szellemtudományi szempontból. Tótfalusi Tannyomda.
SZABÓ LÁSZLÓ TAMÁS (1985): A „rejtett tanterv”. Otatáskutató Intézet, Budapest.
SZARKA JÓZSEF (1973): A polgári pedagógia főbb áramlatai a XX. században. Tankönyvkiadó, Budapest.
TYLER, R. W. (1949): Basic Principles of Curriculum and Instruction. University Chicago Press, Chicago.
VÁRI PÉTER (1989): A Monitor-86 vizsgálat ismertetése. Pedagógiai Szemle, 12.
VIDÁKOVICH TIBOR (1990): Diagnosztikus pedagógiai értékelés. Akadémiai Kiadó, Budapest.
VINCZE LÁSZLÓ (1991): Appendix neveléstörténeti munkához. A „fekete pedagógia” történetéből. Magyar Pedagógia, 3–4.
ZRINSZKY LÁSZLÓ (1993): Bevezetés a pedagógiai kommunikáció elméletébe. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
ZRINSZKY LÁSZLÓ (1997): Posztmodern a pedagógiában (szócikk). Pedagógiai Lexikon. (Szerk.: Báthory Zoltán, Falus Iván) Keraban Kiadó, Budapest.
2. fejezet - Az oktatás társadalmi meghatározottsága (NAHALKA ISTVÁN)
A fejezet témakörei
• Az oktatás társadalmi funkciói
• A társadalmi folyamatok oktatást befolyásoló, meghatározó szerepe érvényesülésének módjai és eszközei, az oktatási folyamat és az innováció társadalmi befolyásolása
• Az iskolarendszer szelektív és komprehenzív formái
• Az esélyegyenlőségek alakulását befolyásoló, jórészt rejtett, a tanítási-tanulási folyamatban, a pedagógus tevékenységében jelentkező hatások.